ZOOROPEEurópa állatkertjei
ZOOlogical Gardens of EuROPE
TALÁLKOZÁS A HEGYI ANOÁVAL
A Krefeldi Állatkert II.
Írta: Nagy Antal
2020
Fényképezte: Boros Tamás, Nagy Norbert és Nagy Antal
2019
Feltöltve: 2020. június 26.
A Gorillakert és az egykori Trópusi Majomház
A „Gorillakert” (GorillaGarten, térképen: 17) az egykori Majomház közvetlen szomszédságában épült fel. A gorillakifutó és a hozzá csatlakozó belső férőhely szerencsésen megúszta a 2020. január elseji tűzvészt, amely elpusztította a szomszédos épületet. A 2,3 millió Euróból felépült, 2012-ben átadott, 1.200 m2-es gorillakifutó és a hozzá csatlakozó 360 m2-es belső férőhely méltó elhelyezést biztosít az állatkert síkvidéki nyugati gorillái (Gorilla gorilla gorilla) számára. Bár az épületbe maguk a látogatók nem mehetnek be, üvegablakokon keresztül kívülről is megtekinthetik az itt tartózkodó emberszabásúakat. A belső férőhely két részre osztható, ezen kívül számos kisebb hálókamra is csatlakozik hozzá. Ott jártamkor a gorillacsapat tagjai saját maguk dönthették el, hogy külső kifutójukban vagy a belső férőhelyükön szeretnének tartózkodni. Bár a belsők első pillantásra nem tűnnek nagynak (véleményem szerint jóval kisebb alapterületűek és alacsonyabbak is, mint a Budapesti Állatkert vagy a Nyíregyházi Állatpark gorillabelsői), az épület nagyon modern, korszerű biztonsági rendszerrel és kamerarendszerrel, nagyméretű gondozó folyosóval és gondozói helyiségekkel ellátott, és nem utolsósorban az állatok számára is megfelelő. Különlegesség az egyik, a külső kifutóra néző üvegablak melletti, speciális rács, amelyen keresztül a látogatók és a gorillák a megszokottnál közvetlenebb kontaktusban szemlélhetik egymást.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy a részben szárazárokkal, részben üveggel határolt kifutó az egyik legjobb általam látott gorillakülső. Terjedelmes, ennek ellenére jól belátható, növényekkel, mászási lehetőségekkel gazdagon ellátott. Még egy kis patak és medence is található benne, amelybe a látványetetések alkalmával előszeretettel gázolnak bele a hatalmas emberszabásúak! A gorillák a Krefeldi Állatkert legnépszerűbb lakói közé tartoznak, és ezt nagyban elősegíti az új, modern kifutó és állatház is.
E sorok írásakor hét tagot számlál a kis krefeldi gorillacsapat. Két idősebb nőstény, Oya és Muna már régebb óta az állatkert lakója volt, ők a Gorillakert átadását követően költöztek át a területre az állatkert másik (sajnos már csak egykori) gorillacsapatából. 2012-ben, az új komplexum átadásakor érkezett meg a két nőstényhez az új vezérhím, Kidogo Dániából, Givskud-ból. Az ezüsthátú neve szuahéli nyelven „kicsit” jelenet, ami kissé ironikus, figyelembe véve a hím gorilla tekintélyes nagyságát. Néhány év múlva, 2014-ben egy harmadik nősténnyel, a Franciaországból érkezett Milikivel vált teljessé a csapat. A két fiatalabb nőstény, Muna és Miliki az elmúlt évek során összesen három hím kölyökkel örvendeztették meg az állatkert látogatóit és gondozóit, a három ifjonc ma is a Krefeldi Állatkert lakója. A legifjabb, Bobotó 2018. december 31.-én látta meg a napvilágot, a tűzvész estéjén „ünnepelte” első születésnapját. Bár Oya, a legidősebb nőstény gorilla meddő, ezen kívül időskori cukorbetegségben is szenved, „kölyöktelensége” ellenére a csapat fontos tagja, aki a „nagynéni” szerepét tölti be. Sokat játszik, kergetőzik a két idősebb kölyökkel, ez által némileg az anyákat is tehermentesíti.
Az Affentropenhaus (18) volt elpusztulása előtt a Krefeldi Állatkert legnagyobb alapterületű és egyben legrégebbi épülete: a 2.000 m2-es trópusi házat 1975-ben adták át a nagyközönség számára. A következő leírásban szeretném úgy bemutatni az épületet, ahogyan én még 2019-es látogatásom során láttam.
Bár a monumentális állatház napjainkban már nem vehette fel a versenyt az újabb építésű, modern emberszabású-bemutatókkal, a maga idejében unikálisnak számított. Azonban az épület, ami 1975-ben modernnek számított, már nem volt az a 21. században. Éppen ezért is különösen szomorú a tűzvész miatti elpusztulása, hiszen az állatkert szakemberei már készen álltak az épületre vonatkozó rekonstrukciós tervekkel, pénz hiányában azonban eddig nem indulhattak el a munkálatok.
A majomházhoz nem kapcsolódtak külső kifutók, az állatok egész életüket a belsőkben élték le. Mindegyik emberszabású-férőhelyhez több kisebb elkülönítő is tartozott, ahová éjszakára bezárták a főemlősöket. Ha úgy vesszük, hagyományos bemutatástechnológia esetén ezek funkcionáltak volna belsőként, és azok a férőhelyek, amelyekben a nagyközönség láthatta az állatokat, pedig külsőként. Annak érdekében, hogy az állatok mégis modern, 21. századi kifutókhoz jussanak, első lépésként megépült a GorillaGarten, amely egy szomszédos területen a gorillák végső elhelyezését oldotta meg. Az orángutánok a régi ház oldalában kaptak volna egy új külső kifutót, egy jelenleg látogatók elöl elzárt területen. A csimpánzok számára épülő új külső kifutó a tervek szerint részben a jelenlegi pelikántavat (e miatt építenek új férőhelyet a pelikánok számára az állatkert túlsó oldalán), részben pedig a jelenlegi óriáskenguru-kifutót foglalná magába. Remélhetően nemsokára elkezdődhet az épület teljes felújítása és a hozzá csatlakozó kifutók megépítése- még akkor is, ha a tűz miatt már sohasem lesz az Affentropenhaus ugyanaz, mint régen.
A látogatói út egyirányúsítva volt, a bejárat közvetlenül a GorillaGarten mellett helyezkedett el. A nagy emberszabású-házban nem csupán emberszabásúakat gondoztak: az épülethez csatlakozó egyetlen külső kifutóban törpe selyemmajmok (Cebuella pygmaea) laktak, közvetlenül a bejárat mellett. A világ legkisebb majomfajának kis csapata ötletesen kiegészítette a világ legnagyobb ma élő főemlősének, a nyugati gorillának látványát. A törpe selyemmajmok érdekes, üveggel határolt kifutója voltaképpen egy külső-belső volt, amelyet az épületbe betérve egy másik oldalról is meg lehetett nézni. Kedvező időjárás esetén fel lehetett nyitni a tetejét, viszont kellően temperált volt, így rossz időben sem fáztak meg az apró majmocskák.
Mint neve is mutatja, az Affentropenhaus nem csupán egy egyszerű majomház volt, hanem egy valódi trópusi ház. Az épület egyik oldalánál egy nagyméretű üvegbetekintőn keresztül a GorillaGarten-re, a másik oldalán pedig a kengurukifutóra lehetett kinézni. A főemlősök mellett buja növényzetben, egy kis tavacskában (mely látogatásom idején átalakítás alatt állt), szabadon szaladgáló tokee-gekkókban (Gekko gecko) és szabadon röpködő madarakban is gyönyörködhettek a látogatók. A madarak hamar megtanulták, hogy ne repüljenek be az emberszabású majmok területeire (mint azt az intézmény dolgozója tréfásan megjegyezte, alaposan pórul jártak azok, amelyek mégis bemerészkedtek ide). A tűzvész idején összesen 21 madár pusztult el, köztük különböző turákók, pagodaseregélyek (Sturnia pagodarum) és vörösfülű bülbülök (Pycnonotus jocosus). A madarak és a gekkók mellett denevérek is szabadon éltek a trópusi csarnokban. A gambiai vállbojtos repülőkutya (Epomophorus gambianus) sohasem számított gyakorinak az európai állatkertekben, látogatásom idején pedig már csak Krefeldben gondozták a fajt kontinensünkön. Az itteni állatok pusztulása miatt e sorok írásakor egyetlen európai állatkertben sem lehet megfigyelni a fajt.
A bejárat utáni első emberszabású-férőhely a borneói orángutánok (Pongo pygmaeus) otthona volt. A borneói orángután volt az egyetlen emberszabású majomfaj a Krefeldi Állatkertben, melyet már az Affentropenhaus megnyitása előtt is gondoztak az intézményben. A nagy főemlősházban található két orángután-belső tetszés szerint összenyitható, illetve elszeparálható volt egymástól, ott jártamkor össze volt nyitva a két férőhely. Az orángutánok „kifutóját” a többi emberszabású-otthonhoz hasonlóan csak szárazárok határolta (a gorilláknál és a csimpánzoknál ehhez néhol nagy üvegbetekintők is csatlakoztak). A lépcsőzetes kialakítású árokba az állatok is lemászhattak, plusz mozgásteret adva ezzel nekik a viszonylag kis alapterületű „kifutóban”. A gondozók elmondása szerint a híresen jó mászóképességgel rendelkező emberszabásúak néhány alkalommal megpróbáltak ugyan meglépni, azonban tragédia sohasem történt. A Krefeldi Állatkertben a legutóbbi időkig két orángutáncsalád is élt, ugyanis az itt gondozott öt példányt a két ivarérett nőstény összeférhetetlensége miatt két csapatba kellett szétosztani. A két csapat felváltva használta a „külsőt”, amíg az egyik család kint volt, addig a másik a „belsőkben” tartózkodott. Rejtély számomra, hogy az eleve két részre osztható külsőben (melyben nem láthatták egymást az állatok a masszív falnak köszönhetően) miért nem tartózkodhatott kint egyszerre a két csapat. Az egyik csapatot a legidősebb példány, a Lea nevű, 1993-ban Krefeldben született nőstény és legfiatalabb lánya, Suria alkotta. A másik csapat lakója az új tenyészhím, a 2000-ben Kölnben született és 2008 óta Krefeldben élt Bunjo, Bunjo és Lea fia, Changi, valamint Lea egy másik hímtől született nőstény kölyke, Sungai volt (utóbbi 2004-ben született Krefeldben, felnövekedve ő kezdett el „kötözködni” anyjával, aminek eredményeként végül az elszeparálást kellett alkalmazni). Nagy hírnévre tett szert Hujan, a 2017-ben született kis orángutánfiú. Anyja, Sungai nem tudta gondozni első kölykét, így a picit egy ideig az állatkert gondozói nevelték, később pedig nagymamája, az akkor éppen saját kölykét nevelő Lea vette dajkaságba a kicsit. A két kölyök együttes nevelése sajnos nem zajlott zökkenőmentesen, a dada saját kicsinye ugyanis nagyon féltékeny volt az új jövevényre. Hujan emiatt fiatalon elköltözött Krefeldből, napjainkban az Egyesült Királyságban működő Monkey World lakója.
Egykor az Affentropenhausban is éltek gorillák, az itteni gorillapár egyáltalán nem állt kapcsolatban az új kifutó lakóival, és nem is járhattak ki az új területre. A „nyugdíjas csapat” mindkét tagja, Massa, a hím és utolsó nősténye, Boma a vadonban született, Kamerunban. Massa 1971-es, Boma pedig 1973-as születésű volt. Csupán néhány évesek voltak, amikor 1975-ben, a Majomház megnyitójára két másik, azóta már elpusztult nősténnyel együtt Krefeldbe költöztek, az állatkert első gorilláiként. A Krefeldi Állatkert munkatársainak eredeti elképzelései szerint a két idős, közönségkedvenc gorilla természetes úton történő halála után más főemlősök, pl. csimpánzok számára alakították volna át a gorillamértékkel mérve nem túl tágas férőhelyet.
Nyugat-afrikai csimpánzok (Pan troglodytes verus) tartásával szintén 1975 óta foglalkozik az állatkert. Elsőként egy négyfős, vadonból befogott példányokból álló nősténycsapat érkezett az intézménybe, egy év múlva pedig megérkezhetett az állatkert első hím csimpánza is. A tűzvész előtt két hím és három nőstény élt Krefeldben, közülük csak egy pár élte túl a katasztrófát. A két, életben maradt csimpánz jelenleg látogatók elöl elzárt helyen, a GorillaGarten elkülönítőjében él, nemsokára azonban el fognak költözni az állatkertből, hogy újra csapatban élhessenek. Krefeldben csupán az Affentropenhaus felújítása után tervezik a faj újbóli tartását.
Egykor sziamangok (Symphalangus syndactylus) is éltek az épületben, mégpedig két család, két szomszédos kifutóban. Az utolsó sziamangok (már csak egy példány van közülük életben) néhány éve az állatkert egy másik pontjára költöztek (35), a két korábbi, gibbonoknak ugyancsak szűkös férőhelyet pedig kisebb testű fajok számára alakították át (a sziamangok korábbi, elképesztően pici, szinte nagyobb kalitka méretű „belsői” a legutóbbi időkig raktárként funkcionáltak). Az egyik régi gibbonkifutó lakói arany oroszlánmajmocskák (Leontopithecus rosalia), az Esőerdőházban már megismert fajba tartozó fehérfejű sátánmajmok és az állatkerti ritkaságnak számító, e sorok írásakor mindössze hat európai állatkertben látható vörös farkosagutik (Myoprocta pratti) voltak (utóbbi fajt a német nyelvterületen magyar nevével ellentétben „törpe agutinak” és „zöld agutinak” is nevezik). A másik korábbi sziamang-férőhelyet látogatásom idején ezüst selyemmajmok (Mico argentatus) lakták. Érdekes látvány volt az ivartalanított hím sátánmajom látványa. A faj híres az ivari dimorfizmusról, a hímek arca fehér, testük fekete szőrzettel borított, velük ellentétben a nőstények barna színűek. A korábban Krefeldben élt, ivartalanított sátánmajom hím a másodlagos nemi jellegek kialakulásáért is felelős androgén hormonokat termelő herék eltávolítása után elveszítette a fajának hímjeire jellemző színezetet, kinézete a megszólalásig hasonlított a nőstényekére.
Síkvidéki nyugati gorilla (Gorilla gorilla gorilla) © Boros Tamás
.JPG)
Madárház
Ha az ajánlott látogatói útvonalon sétálva elhaladunk az India-kifutó északi oldala mellett, a Krefeldi Állatkert Madárházához, a Vogeltropenhaus-hoz („Trópusi Madárház”, térképen: 23) érkezünk. A területen 1949-ben már épült egy hagyományos madárház, amelynek állapota az évtizedek során nagyon leromlott. 1988-ban elkezdődött és 1989-ben befejeződött teljes lebontása, illetve rekonstrukciója, gyakorlatilag egy új épület készült el a régi helyén. Az új madárház 560 m2 alapterületű, és a 2016-2018 között lezajlott újabb felújításnak és korszerűsítésnek köszönhetően napjainkban a Krefeldi Állatkert legszebb állatbemutatói közé tartozik. Érdekesség, hogy annak idején külön útmutató füzete jelent meg az épületnek, amelyet a mai napig lehet kapni az állatkert ajándékboltjában (bár évszám nem szerepel a kis kiadványban, gyanítom, hogy a megnyitás évében, 1989-ben adták ki). A madárházban öt nagyobb röpde épült fel, melyek között kacskaringós látogatói út vezet végig, e mellett a csarnokban szabadon röpködő madarakkal is találkozhatunk. Külső röpdék nem csatlakoznak az épülethez, de mivel az állatház fényáteresztő tetővel rendelkezik, erre nincs is szükség. Az épület buja növényzete a természet illúzióját kelti, a zongorahúros technikával készült röpdék mindegyike egy-egy adott élőhely madarait mutatja be. A bemutatók az egyes növényfajok tudatos kiválasztása révén az itt bemutatott madárfajok természetes élőhelyeit reprezentálják.
Bár a Vogeltropenhausban jelenleg bemutatott madárfajok száma messze nem közelíti meg a madárház egykori fajgazdagságát (a kevesebb néha több elvet követve), ennek ellenére számos érdekes, jórészt állatkerti ritkaságnak számító tollassal találkozhatunk az épületbe betérve, melyek a teljesség igénye nélkül a következők:
A csarnokban szabadon közlekedő fajok, melyek nem egy adott élőhelyről származnak:
- rulrul (Rollulus rouloul)
- kékfejű denevérpapagáj (Loriculus galgulus)
- Dayal-rigó (Copsychus saularis)
- jasszána (Jacana jacana)
- marai zöldturákó (Tauraco schalowi)
Dél-Kelet Ázsia madárvilága:
- tündérkék irena (Irena puella)
- fehérnyakú fácángalamb (Otidiphaps aruensis)
- pompás gyümölcsgalamb (Ptilinopus superbus)
Afrikai szavanna:
- málinkó-szövőmadár (Ploceus cucullatus)
- ametiszt fényseregély (Cinnyricinclus leucogaster)
Afrikai vizes élőhelyek:
- királycsőricse (Cosmopsarus regius)
- apró lile (Charadrius pecuarius)
- kármin gyurgyalag (Merops nubicus)
Dél-amerikai esőerdő:
- bíbortangara (az Esőerdőházban is bemutatott faj)
- feketenyakú arasszári (Pteroglossus aracari)
- sisakos hokkó (Pauxi pauxi pauxi)
Madagaszkár:
- sörényes íbisz (Lophotibis cristata)
- kontyos selyemkakukk (Coua cristata)
Jasszánák (Jacana jacana) © Nagy Norbert
Az Északi-sarkvidék élővilága
Mint korábban említettem, az állatházak területére nem lehet kutyát bevinni, így a Madárházba sem lehet besétálni a négylábú kedvencekkel. Mivel az állatkert főútvonala a Madárházon fut keresztül, alternatív útvonalként egy másik ösvény is kialakításra került, amely elkerüli az épületet. Minden esetre a két útvonal közül bármelyiken is érkezzünk, a Madárházat elhagyva az északi terület állatvilágát bemutató komplexumhoz érkezünk.
A Krefeldi Állatkert egyik legnagyobb zoológiai attrakciója a grönlandi pézsmatulkok (Ovibos moschatus wardi) szépen szaporodó csapata (24). Bár a pézsmatulok napjainkban már nem számít olyan nagy állatkerti ritkaságnak, mint 20-30 évvel ezelőtt, ennek ellenére még napjainkban sem mindennapos látvány Európa állatkertjeiben, és ritkák a krefeldihez hasonlóan jól szaporodó csapatok. A Krefeldi Állatkert kis pézsmatulok-csordája kiválóan érzi magát a hűs, árnyas kifutóban, e sorok írásakor a kifejlett bika és két tehene mellett több, néhány éves borjú is cseperedik. A kifutó részben szárazárokkal határolt, így zavaró barrierek nélkül láthatjuk az érdekes állatokat.
A pézsmatulkok kifutójának tőszomszédságában került kialakításra a hóbaglyok (Bubo scandiacus) új röpdéje. Érdekes módon a bagolypár otthona viszonylag alacsonyan elhelyezett berendezési tárgyakkal rendelkezik, kialakításában inkább a faj tipikus élőhelyének, a tundrának a rekonstruálása volt a cél. Az eredmény magáért beszél: kevés állatkertben tartják olyan szép röpdében a hóbaglyokat, mint Krefeldben.
A szomszédos, a pézsmatulkokéval megegyező kialakítású, de némileg kisebb kifutóban (25) 2019-es látogatásom során az Európában igen nagy állatkerti ritkaságnak számító, e sorok írásakor kontinensünkön mindössze három állatkertben látható alaszkai vadjuhok, más néven Dall-juhok (Ovis dalli dalli) kis csapata legelészett. A faj a legtöbb vadjuhval ellentétben nem sötétbarna vagy világosbarna, hanem a háziasított juhfajták többségéhez hasonlóan fehér színű. A Krefeldi Állatkert gyűjteményében napjainkban már nem találkozhatunk alaszkai vadjuhokkal: a kos tavaly év végén elpusztult, a három megmaradt nőstény pedig Föckelbergbe, az ottani vadasparkba költözött. Korábbi krefeldi otthonokba egy újabb EEP-s faj (illetve jelen esetben alfaj) képviselőjeként két nagyon fiatal, megérkezésekor alig egy éves finn erdei rénszarvas (Rangifer tarandus fennicus) költözött a Prágai Állatkertből. A krefeldi intézmény munkatársai reménykednek abban, hogy a két fiatal szarvas felcseperedve sikeres tenyészpárt fog alkotni.
Grönlandi pézsmatulok (Ovibos moschatus wardi) © Boros Tamás
Ragadozók, kúszókenguruk és szomszédjaik
Az úton tovább haladva visszaérkezünk Afrikához, hiszen a korábban már többször említett, építés alatt álló pelikánkifutó mellett haladunk el. Bár nem csatlakozik közvetlenül a nagy Afrika-komplexumhoz, egy közeli társaskifutó (29) szintén a fekete kontinens élővilágából nyújt egy kis ízelítőt. A bemutatóban az állatkert kaffer szarvasvarjú (Bucorvus leadbeateri) párja és kardszarvú nyársasantilopja (Oryx dammah) látható. A kifutóhoz csatlakozó istállóban egy ablakon keresztül a madarak belső férőhelyét is megtekinthetjük. Kardszarvú nyársasantilop tartásával 1999 óta foglalkozik az állatkert, ekkor érkezett meg egy kicsi, kétfős, csupa nőstényekből álló csapat Lipcséből, akikhez 2008-ban egy megérkezésekor mindössze egy éves karlsruhei nőstény antilop is csatlakozott. Sajnos a fiatalabb példány az évek során egyedül maradt, azonban a tervek szerint ő sem marad sokáig Krefeldben, számára új otthont keresnek az állatkert munkatársai, a kifutót pedig a kaffer szarvasvarjak megtartásával egy másik patásfajnak szeretnék átalakítani (egyelőre még nem tudni, melyik faj fog ide érkezni a nyársasantilop elköltözése után).
A Krefeldi Állatkert egyik kiemelkedő jelentőségű szakmai érdekessége a Goodfellow-kúszókenguru (Dendrolagus goodfellowi buergersi, térképen: 27). Az állatkert 1992 óta mutatja be az érdekes megjelenésű erszényest, a fajjal mindössze 11 állatkertben lehet találkozni Európában. A jelenlegi krefeldi állományt négy állat alkotja: egy nagyon idős hím, egy idősebb nőstény, egy fiatal hím és egy fiatal, néhány éve Ausztráliából érkezett nőstény. A krefeldi kúszókenguruk kifutókomplexuma két kisebb kifutóból és a hozzájuk csatlakozó, több belső férőhellyel is rendelkező, nagyobb épületből áll, mely korábban hiúzok (Lynx lynx) tartására szolgált. E sorok írásakor mind a négy kúszókenguru külön van tartva egymástól, az idős hím a kulisszák mögött kialakított férőhelyen él, a másik három állat azonban felváltva használhatja a két, látogatók által is megtekinthető kifutót. Korábban problémát jelentett, hogy az állatház nem látogatható, így a nagyközönség gyakran nem láthatta a belső férőhelyeket szívesen használó kengurukat. Éppen ezért a nagyobb kifutóhoz közvetlenül csatlakozva egy újabb építésű, kisebb állatház is elkészült néhány éve, amelyet az idősebb nőstény példány kapott meg. Őt az új házikónak köszönhetően akkor is láthatja a nagyközönség, amikor az állat éppen a belső férőhelyét használja.
A kúszkengurukénál is régebbi múltra nyúlik vissza az intézményben a dél-afrikai gepárdok (Acinonyx jubatus jubatus, térképen: 28) tartása és tenyésztése, az alfajt 1957 óta folyamatosan bemutatja az állatkert. Jelenleg egy pár él Krefeldben, a kúszókenguruk melletti területen. Sajnos a jelenlegi gepárdpárnak ez idáig nem születtek még kölykei. A gepárdok kifutói – melyek közül csak egyre van jó rálátási lehetőség a látogatói útról – nem nagyok, de árnyékosak, növényekkel gazdagon beültetettek. A terület azért lett két részre van osztva, mert a gepárdpár tagjait külön tartják egymástól, csak a párzási időszakban találkozhatnak egymással az állatok. Környezetgazdagításként nem mindig ugyanazt az egy kifutót használhatják a nagytestű macskák, hanem mindkét állatot cserélgetik az egyes kifutók között.
A gepárdok kifutójával megérkeztünk állatkerti sétánk utolsó nagyobb állomásához, a ragadozó emlősöket bemutató komplexumhoz. A gepárdoktól mindössze pár méterre találjuk a jaguárok (Panthera onca) hálóval fedett kifutóját (30), mely első pillantásra egy nagy madárröpdére emlékeztet. A gepárdokhoz hasonlóan a jaguárpár tagjai is külön vannak tartva, felváltva használhatják a nagy, látogatók által megtekinthető kifutót és csak a párzási időszakban engedik össze őket gondozóik (ez a tartástechnológiai eljárás megfelel a faj természetes életmódjának). Érdekesség, hogy a Krefeldi Állatkert mindkét jaguárja a foltos színváltozat képviselője, hiszen egyre ritkábban lehet „egyszínű” jaguárpárokat látni Európa állatkertjeiben. Az itteni tenyészpár igen eredményesnek számít, többször születtek már utódaik.
Az állatkert korábban szép eredményeket ért el a szumátrai tigrisek (Panthera tigris sumatrae) tartása és tenyésztése terén, tenyészállataik azonban sajnálatos módon az elmúlt években kiöregedtek és elpusztultak. Hogy a Krefeldi Állatkert ne maradjon tigris nélkül, a Kölni Állatkerttől egy nőstény szibériai tigrist (Panthera tigris altaica) kaptak kölcsön 2018-ban, az eredeti elképzelések szerint addig, amíg a kölni tigriskifutó rekonstrukciója befejeződik. Tudomásom szerint ő volt alfajának első (és ez idáig utolsó) képviselője a Krefeldi Állatkertben. Sajnos az idős nőstény 2019-es látogatásomat követően nem sokkal elpusztult. A közelmúltban egy fiatal, kétéves nőstény szumátrai tigris érkezett Jihlavából, aki remélhetően hamarosan párt is kap. A tigriskifutó egyébként a Krefeldi Állatkert egyik legszebb nagymacska-férőhelye, és kifejezetten hangulatos az egyik oldala mentén a látogatók számára kialakított bambusz-labirintus.
A tigriskifutóval szemben egy ázsiai madárfaj kifutója (33) szakítja meg az emlős ragadozók bemutatóinak sorát. A japán darvak, más néven mandzsu darvak (Grus japonensis) nagy, füves, búvóhelyekkel ellátott, szárazárokkal és alacsony dróthálóval határolt kifutóban élnek. A tervek szerint a darvak nemsokára el fognak költözni innen, a kifutót ugyanis a szürke óriáskenguruk végleges otthonának szánják, akik az új csimpánzkifutó felépítése miatt előbb-utóbb költözni kényszerülnek a jelenlegi kifutójukból.
A csíkos nagymacskák korábbi lakhelye mellett egy nagyobb méretű, mesterséges tavat (31) találunk, amely a karibi flamingók (Phoenicopterus ruber) bemutatására szolgál. A vörös alapszínű flamingófaj sokkal ritkábban látható az európai állatkertekben, mint közeli rokona, a rózsás flamingó (Phoenicopterus roseus). A flamingók tavától nem messze került kialakításra az állatkert legnagyobb közösségi tere, egy nagyobbacska játszótérrel (H) és egy kis étteremmel (J), melynek teraszáról kiváló panoráma nyílik a színpompás gázlómadarakra. A közelben megpillanthatjuk az állatkerti sétánk kezdetén már bemutatott Dél-Amerika kifutót, melynek oldala mentén végigsétálva elérhetjük az állatkert bejáratát. Útközben egy kisebb méhészeti bemutatót (M) is megtekinthetünk.
Az állatkert középső részén egy mini Himalája-bemutató is kialakításra került. Az út egyik oldalán a korábban már említett, kis pandák és muntyákszarvasok bemutatására szolgáló kifutó (34) látható, míg vele szemben a hópárducok (Panthera uncia, régebben Uncia uncia) ketrecei (32). A kis pandák egy átlagosnak mondható kifutóban élnek, mely érdekes, de esztétikusnak a legkevésbé sem mondható megoldásként alacsony plexikerítéssel van körbekerítve. A plexi már alaposan megkopott az évek során, így jelentősen veszített a bemutató az esztétikai értékéből. A taxonómusok egészen a legutóbbi időkig úgy gondolták, hogy a vörös macskamedveként vagy vörös pandaként is ismert kis pandának egyetlen faja és két alfaja létezik. A közelmúltban azonban kiderült, hogy valójában két különálló fajról van szó. Krefeldben (akárcsak az összes többi európai kis panda tartó állatkertben) a nyugati faj (Ailurus fulgens) képviselőit láthatjuk, ezzel ellentétben az amerikai állatkertekben a keleti faj (Ailurus styani) a gyakoribb. A krefeldi kis pandák kifutójának közelében egy nagyobb, átmenetileg használaton kívüli madárröpdét és néhány – számomra érthetetlen okból idekerült – állatmintásra festett cirkuszi lakókocsit is találunk, melyek nagyon kirínak az állatkerti környezetből.
A hópárduc a Krefeldi Állatkert címerállata, a fajnak Európa-hírű tenyészete található Krefeldben. Az állatkert 1962 óta mutatja be ezt a nagymacskafajt. A hópárduc rendszertani helyzete a vele azonos élőhelyen előforduló kis pandáéhoz hasonlóan évtizedekig vita tárgyát képezte. A legújabb tudományos kutatások eredményei alapján a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a hópárduc nem a kismacskák, hanem a nagymacskák közé tartozik, olyannyira, hogy nem is indokolt a különálló Uncia nemzetségbe sorolni a fajt, ez a ragadozó ugyanis a tigrissel, az oroszlánnal, a jaguárral és a leopárddal (Panthera pardus) együtt alkotja a Panthera nemzetséget. Bár a Krefeldi Állatkert hópárduc-tenyészete világhírű, ugyanez nem mondható el az állatok kifutóiról: a ritka nagymacskák régi, elavult, apró ketrecekben élnek. Igaz, az egyik kifutót egy üvegablakon keresztül is meg lehet nézni, ennek ellenére a kis kifutók csúnyák, rácsosak, berendezésük közepesnek mondható. Ennek ellenére előnyük, hogy árnyékos, a hópárducok számára kedvező klímájú területen fekszenek, továbbá a kifutók és a látogatói út között található, dús növényzetnek köszönhetően némiképp a látogatói zavarástól is védve vannak az állatok. A kifutók tetszés szerint összenyithatók és elszeparálhatók egymástól, mely nagyban megkönnyíti a párok tagjainak külön tartását, illetve a kölyöknevelési időszakban a hímek elszeparálását. A Krefeldi Állatkertben e sorok írásakor egy hím és egy nőstény hópárducot gondoznak. Bízom benne, hogy idővel ők is modern, a 21. század követelményeinek megfelelő kifutókba költözhetnek!
A nagytestű macskafélék kifutóitól nem messze kialakított kifutórendszer kisebb méretű emlős ragadozókat mutat be a nagyközönség számára. A három férőhely közös tulajdonsága, hogy csak vizesárokkal és alacsony drótkerítéssel határoltak, valamint tetszetős kivitelezésű, növényes bemutatók, melyek maradéktalanul megfelelnek a bennük gondozott fajok igényeinek. A kifutókban európai vidrákat (Lutra lutra lutra), lapátfülű kutyákat (Otocyon megalotis megalotis, térképen: 38) és szerválokat (Leptailurus serval, térképen: 39) láthatunk. Európai vidrával egy kisebb szünetet leszámítva 1981 óta folyamatosan találkozhatunk az állatkertben, az első példányok megérkezése után mindössze egy évet kellett várni a faj állatkerti tartásánál világelsőnek számító alom megszületésére. A jelenlegi, fiatal pár tagjai 2018 végén és 2019 elején érkeztek az állatkertbe. Kifutójuk a faj természetes élőhelyét idézi, sajnos azonban sem a vidrák víz alatti mozgásának megtekintésére, sem pedig az üregükbe való bepillantásra sincs lehetőség, így igen nagy szerencse kell a hallatlanul érdekes életmódú, de napközben szinte sohasem látható kisragadozók megpillantásához.
A Krefeldi Állatkert lapátfülű kutyái a Dél-Afrikában elterjedt törzsalak képviselői. Az állatkert szerválpárja korábban szintén rendszeresen kölykökkel örvendeztette meg gondozóit és látogatóit. Napjainkra sajnos a tenyészállatok nagyon megöregedtek, így további utódokat tőlük már nem várnak. A hím a legidősebb szervál, akit valaha láttam: 2002. június 28.-án született, így már egyáltalán nem mai gyerek. Idejének legnagyobb részét pihenéssel tölti, őszes, kifakult bundája jelentősen különbözik az eddig általam látott, fiatalabb szerválok szőrzetétől.
Leírásomban korábban már megemlítettem az orrszarvúak kifutója mellet található sziamang-ketrecet (35). Kathrin, az állatkert utolsó, nőstény sziamangja 1974-ben született a vadonban, és 1975-ben, az Affentropenhaus megnyitására érkezett Krefeldbe. Jelenlegi kifutója véleményem szerint ugyanolyan rossz, mint az egykori, nagy majomház régebben gibbonok tartására szolgáló férőhelyei: a mostani kifutó egyetlen előnye a régihez képest, hogy közvetlen napfény éri a sziamangot. Mivel a kifutó és a hozzá tartozó belső férőhely a faj tartására teljesen alkalmatlan, az állatkert munkatársai az utolsó, idős, közönségkedvenc sziamang elpusztulása után kisebb testű faj(ok) számára szeretnék átalakítani a bemutatót.
Hópárduc (Panthera uncia) © Boros Tamás
