A MALÁJ TIGRIS NYOMÁBAN

 

A Hallei Állatkert

 

 

 

Írta és fényképezte: NAGY ANTAL

2012

 

 

 

A Hallei Állatkert meglátogatása számomra kellemes csalódás volt. Jóval kisebb és egyszerűbb bemutatóra számítottam, ehhez képest egy viszonylag nagy és gazdag állatkert fogadott, számos állatkerti ritkasággal. A ritkább állatok esetében lentebb azt is odaírom, hogy jelenleg hány európai állatkertben látható az adott faj. Az állatkert a külvárosban található, a belvárosból néhány perc alatt megközelíthető, akár villamossal, akár egy kellemes sétával. Bár Halle és Lipcse mindössze 40 km-re fekszik egymástól, egyik város állatkertje sem veszi el a látogatókat a másiktól, sőt! Ott jártamkor bizony a hallei intézményt is sok látogató kereste fel. Az állatkertbe külön kutyajegy vásárlásával kutyát is be lehet hozni pórázon, a kedvencek számára az állatkert több pontján is elhelyeztek csapokat és hozzá itatótálakat. Értelemszerűn az állatházakba és a besétálós férőhelyeke tilos bevinni a kutyákat! Bár az állatkert alapterülete viszonylag kicsi, még találhatók beépítetlen területek az állatkertben. Gyönyörű, hegyes-erdős környezetben található, az ide ellátogatóknak bizony egy kiadós hegymászásra is fel kell készülnie! A hegyi környezet azért is meglepő, mert alapvetően Hallén nem látszódik meg, hogy hegyes területen feküdne, igazából csak az állatkert környékén vesszük észre a várost határoló hegyeket. Az állatkertet sok helyen, a médiában illetve városszerte a plakátokon „Bergzoo Halle” néven emlegetik („Hallei Hegyi Állatkert”), az intézmény hivatalos neve azonban csak Zoo Halle.

 

 

 

1. Szemtől-szemben az oroszlánokkal

 

 

     A főbejáraton belépve először az Ausztrália-röpdét érjük el. Itt a látogatók szabadon sétálhatnak a különféle ausztráliai madarak – gyémántgerle (Geopelia cuneata), hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus), pennant papagáj (Platycercus elegans), énekes papagáj (Psephotus haematonotus) – között. A voiler hatalmas, nagyjából öt méter magas és a hatást tovább fokozza az, hogy a látogatói út meg van emelve a röpde talajától. Érdekes módon a viszonylag agresszív énekes papagájok is remekül elvannak a többi madárral! Az Ausztrália-röpdétől nem messze, egy játszótér mellett egy másik papagájröpde is található. Itt a szivárványos lórik (Trichoglossus haematodus) népes csapata röpköd. Az ő férőhelyükre is bemehetnek a látogatók, de csak gondozóval, előre meghatározott időpontokban. A lórik belső férőhelye üveggel határolt, így a közönség télen vagy rossz időben is láthatja a papagájokat.

     A bejárat közelében már messziről magasodik egy impozáns méretű épület, a Mókusmajom-ház. Ide belépve még szembetűnőbbek a ház méretei, hiszen jóval nagyobb férőhely áll a közönséges mókusmajmok (Saimiri sciureus) rendelkezésére, mint máshol a gorillák, vagy orángutánok részére! A több mint 40 fős mókusmajom csapat remekül érzi magát a dél-amerikai esőerdőt idéző házban. A férőhelyüket két részre osztja a látogatók által használt üvegfolyosó, a majmok nem ritkán ezen átkelve, a látogatók feje fölött az üvegen sétálva jutnak el a ház egyik végéből a másikba. Külső férőhelyük egy hatalmas, természetes növényzetű sziget, melyre kötéllétra segítségével juthatnak ki. A sziget körül padok is kialakításra kerültek a vendégek számára, az állatok kényelmesebb megfigyelésének érdekében. A majmok belső férőhelyüket egy érdekes madárfajjal, a szürkehátú dobosdarvak (Psophia crepitans) csapatával osztják meg.

 

  

Mókusmajom-ház és kifutó

 

A Hallei Állatkert értékes nagymacska-gyűjteménnyel rendelkezik, a macskafélék otthona a Nagyragadozó-ház. Az évek során igencsak korszerűtlenné vált épületet 2003-ban újították fel, ma már az Állatkert legmodernebb állatházai közé tartozik. Kétszintes, kívülről a mókusmajmok szigete felől egy hídról is meg lehet közelíteni, innen remek kilátás nyílik felülről a kifutókra. A híd az épületbe érve annak galériájában folytatódik, itt egy interaktív kiállítás kapott helyet a macskafélékről, testfelépítésükről, az egyes fajokról és védelmükről. A földszinti részen terráriumok és akvaterráriumok találhatók. Az állatkert egykori akvárium-terrárium épülete néhány éve bezárt, így jelenleg viszonylag kevés hüllő, hal és kétéltűfaj található az állatkertben, velük a nagyobb állatházakban találkozhatnak a látogatók. A Nagyragadozó-ház egyik terráriumában kubai karcsúboák (Epicrates angulifer) laknak. Mellettük egy terrárium az afrikai sivatagok hüllői közül mutat be több agámafajt, köztük a színpompás telepes agámát (Agama agama). Egy másik terrárium az amerikai sivatagok gyíkfajait mutatja be, láthatóak itt kék sövényleguánok (Sceloporus cyanogenys), kukvalák (Sauromalus obesus) és sivatagi leguánok (Dipsosaurus dorsalis). Két akvaterrárium is helyet kapott a földszinten, az egyikben ázsiai halak és zöld víziagámák (Physignathus cocincinus), a másikban zöld leguán (Iguana iguana), dél-amerikai sügérek és édesvízi ráják (Potamotrygon motoro) laknak.

    A Nagyragadozóház fő attrakciói azonban kétségtelenül a nagymacskák. Három, fogságban viszonylag ritkán látható faj lakja a belsőket és a kifutókat. Ezek egyike a jaguár (Panthera onca), melyből  egy foltos pár a Hallei  Állatkert lakója. A jaguár nem kifejezetten ritka állatkerti állat, fogságban azonban jóval kevesebb helyen látható, mint az oroszlán, a tigris vagy a leopárd. Az állatkert címerállata – akárcsak a lipcseié – az oroszlán. Halléban egy ritka oroszlán-alfaj, az angolai oroszlán (Panthera leo bleyenberghi) látható, egy pár és felnőtt nőstény kölykük a kifutó lakója. A nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében a nőstény oroszlánok fogamzásgátló tablettát kaptak, a jaguárnőstény pedig ivartalanítva van (a jaguárok ugyanis alomtestvérek).  Az épület legértékesebb lakói kétségkívül a maláj tigrisek (Panthera tigris jacksoni). A maláj tigrist csak néhány éve, DNS-minták elemzése révén emelték külön alfaji rangra, korábban az indokínai tigris (Panthera t. corbetti) délebbre elterjedt populációinak tartották. Érdekesség, hogy az indokínai tigris nevű alfajt a törzsalakból, a bengáli tigrisből (Panthera t. tigris) választották külön néhány évtizede, tehát így napjainkra egy alfajból három lett (megjegyzendő azonban, hogy a maláj tigris külön alfajként történő megkülönböztetése napjainkban sem egyértelmű a taxonómusok között). A maláj tigris viszonylag kis testű, sötét alapszínű és sötét csíkozatú tigris-alfaj. A kis méret azonban csak a többi tigris-alfaj mellett szembetűnő, hiszen a maláj alfajba tartozó példányok is tekintélyes testméretet képesek elérni. Halléban két kifutóban összesen három egyed, egy hím és két nőstény található, a hímet felváltva engedik a nőstényekhez. Az állatkertben több kölyök is született már, kevés kivételtől eltekintve az Európában elő maláj tigrisek mindegyike innen származik. Egyébként néhány éve még csak itt tartották kontinensünkön ezt az alfajt, akkor még indokínai tigrisként bemutatva, később derült ki hogy a hallei tigrisek is malájok. Jelenleg csak nyolc európai állatkertben élnek maláj tigrisek. A nagymacskák kifutói alapterületre nem hatalmasak ugyan, de tágasak, szépen berendezettek, mindegyikben található medence, az álaltok szemmel láthatóan jól érzik itt magukat. A kifutók berendezése az állatok természetes élőhelyét idézi. A belsők is tágasak, dekoratívak, jól berendezettek. A kifutóktól üvegfal választja el őket, így az állatok télen is sok napfényt kapnak. A külső kifutók kapcsán érdekes, hogy a kerítés viszonylag alacsony, viszont minden kifutónál hálóborítást is alkalmaztak, még az oroszlánok esetében is. Szintén érdekesség, hogy a betekintő üvegablakok mellett több helyen apró lyukú rácsból készült betekintő részeket is alkalmaztak a kivitelezésnél. A külső és belső férőhelyeknél alkalmazott, az állatokat a látogatóktól elválasztó üvegfalak (a belsőknél csak üveg határolja a közönségtől a nagymacskákat) révén testközelből, akár néhány centiméterről ismerkedhetünk az itt lakó ritkaságokkal.

 

A Nagyragadozó-ház belső férőhelyei

 

  

A kisebbik tigriskifutó (balra), maláj tigris (jobbra)

 

 

2. Törzskönyvezett lajhárok

 

 

A Nagyragadozó-háztól tovább sétálva érjük el az Elefántházat. Az épületet és a hozzá tartozó, tágas külső kifutót dél-afrikai szavannaelefántok (Loxodonta africana africana) lakják. Alfajtiszta elefántokat viszonylag kevés állatkertben mutatnak be, ezért is örvendetes hogy a hallei elefántcsorda mindegyik egyede ebbe az alfajba tartozik.  A hallei állományt négy tehén és egy fiatal bika alkotja, ott jártamkor a bika nem volt elkülönítve a tehenektől, egy közös csapatot alkottak. Az állatkert nagy esemény előtt áll, az egyik elefánttehén ugyanis vemhes. Ha minden rendben lezajlik, év végére megszülethet a borjú, ilyen eseményre még nem került sor az intézmény több mint 110 éves fennállása során.

     Az új Elefántház 2006-ban nyílt meg. Az épület egy dombház, nagy része a talajszint alá van süllyesztve. A látogatói tér és az állatok is természetes napfényhez jutnak a tetőn elhelyezett üvegburák révén, ezt a megoldást az Elefántház mellett a zebrák belső férőhelyénél is alkalmazták (ott csak a zebraistállók esetében, az épületbe ugyanis látogatók nem mehetnek be). Az elefántok belső férőhelyeit üvegfal választja el a látogatói tértől. A folyosón az elefántok világát, az egyes fajok közötti különbségeket és az elefántok állatkerti tartását is bemutató kiállítás kapott helyet. A vastagbőrűek részére több kisebb elkülönítő boksz és egy nagyobb, medencével ellátott közös belső csarnok is rendelkezésre áll. A külső kifutó szükség esetén szintén több részre osztható. A látogatók felülről, az Elefántház tetején kialakított kilátókról és lentről, a szintén részben csak üvegfallal határolt kerítés révén testközelből is megfigyelhetik az állatokat. A külsőhöz egy tágas medence is tartozik. Érdekesség, hogy az elefántok gyöngytyúkokkal (Numida meleagris) osztják meg lakhelyüket, mely kiváló környezetgazdagítási megoldás.

Az Elefántházzal szemben egy kisebb épület, a Lajhárház található. A belső férőhely esetében a látogatók télen-nyáron, kívülről, üvegfalon át tekinthetik meg a lajhárokat.  Az állatok külső kifutója egy tágas, az esetleges szökések ellen dróthálóval fedett ketrec. A lajhárok jelenleg királyfácánokkal (Syrmaticus reevesii) – egy tyúkkal és csibéivel –osztják meg birodalmukat. Európában két lajhárfajt tartanak fogságban, a Hoffman-kétujjú lajhárt (Choloepus hoffmanni) és a Linné-kétujjú lajhárt (Choloepus didactylus), mindkét faj Európai Törzskönyvét (ESB, European StudBook) Hallében vezetik. Az állatkertben egyébként a fogságban jóval gyakoribb Linné-kétujjú lajhárt tartják. A vendégízületesek itt szépen szaporodnak, jelenleg egy hím és két nőstény alkotja az állományt. A Lajhárházhoz egy másik, kisebb külső-belső férőhely is csatlakozik, itt nyerges fácánok (Lophura swinhoii) és kékhasú szalakóták (Coracias cyanogaster) laknak társbérletben. Érdekesség a Lajhárház melletti, gyerekeknek elhelyezett vízszintes rúd, melyen összemérhetik tudásukat a lajhárokéval, meddig tudnak fejjel lefelé lajhármászásban csüngeni. Szintén a Lajhárház köthető egy másik élményem, amikor is a Zoo-táboros gyerekek egy csoportja a Lajhárházhoz ért. Ekkor ugyanis rendeltetésszerűen mindenki kipróbálta a mászórudat, majd a Zoo-pedagógus megkérdezte, hogy tulajdonképpen hány ujja van egy kétujjú lajhárnak. (A helyes megfejtést, nevezetesen hogy a mellső lábain kettő-kettő, a hátsókon három-három, viszonylag sok gyerek eltalálta.)

Az Elefántháztól és a Lajhárháztól nem messze találhatók a medvék kifutói. Két kifutóban egy hím örvös medve (Ursus thibetanus) és egy nőstény barnamedve (Ursus arctos) lakik. A kifutók sajnos nem túl tágasak és a berendezésük is szegényes, de a kivitelezésük igényes, esztétikusan alakították ki a háttereket, valamint rácsok helyett is üveg, villanypásztor és vizesárkok (mely az állatok számára medenceként is funkcionál) határolják a kifutókat a közönségtől. Az örvös medve egyébként hajdan szinte minden állatkertben megtalálható volt, ma már azonban egyre ritkábban lehet vele fogságban találkozni, helyét egyre több helyen veszi át a könnyebben beszerezhető barnamedve. A medvekifutókkal szemben az állatkert egyik nagyobb központi része található, mosdókkal, büfével, ajándékbolttal, míg tovább sétálva az ideiglenes nyári bejárat, valamint a Zoo-tábornak is otthont adó Zoosuli és az állatkerti mozi közös épülete található.

           

 

3. A pingvinek és szomszédjaik

 

 

Ha tovább folytatjuk utunkat az állatkertben, rövidesen a pingvinekhez érünk. A hallei pingvinkifutó és medence ugyan nem a legszebb, meglehetősen egyszerű kivitelezésűek, ám mindkettő viszonylag tágas. Igaz ugyan, hogy a pingvinek víz alatti mozgását nem lehet üvegablakokon át megtekinteni, ám a látogatókat ez nem zavarja, ezeknél a népszerű állatoknál mindig sok rajongóba botlunk. Hallében egyébként Humboldt-pingvineket (Spheniscus humboldti) tartanak, a népes csapat remekül szaporodik az állatkertben. A pingvinek melletti kifutót és medencét nutriák, más néven hódpatkányok (Myocastor coypus) lakják. Külön érdekesség, hogy a szemléltető táblák rámutatnak arra, hogy mi a különbség a nutria és a hód között, a két állatot ugyanis sokan összekeverik. Jóval ismertebbek azonban a közeli kifutóban lakó szurikáták (Suricata suricatta). Hallében tágas külső-belső férőhely áll rendelkezésükre, mely egyébként az általam eddig látott szurikáta-kifutók közül az egyik legnagyobb. A szurikáták belső férőhelyéül szolgáló épületben található a pingvinek és a nutriák belső férőhelye is, illetve jelenleg az egyik belső kisemlős-karanténként funkcionál, jelenleg egy urzon, más néven kúszósül (Erethizon dorsatum) vendégeskedik itt. Az állatokat egyébként a vendégek üvegfalon át tekinthetik meg. Az épület mellett egy kis tó és a hozzá tartozó, hálóval fedett kifutó az állatkert idén kelt récefiókái számára óvodaként funkcionál.

   A pingvinek kifutója és a mókusmajmok szigete között egy tágas, természetes növényzetű kifutó és tavacska a népes chilei flamingócsapat (Phoenicopterus chilensis) és a tőkés récék (Anas platyrhynchos) otthona. A chilei flamingó egyébként ritkább fogságban, mint közeli rokona, a jól ismert rózsás flamingó.

     Innen egy kis hegymászás után érünk el a fókák medencéjéhez. A tágas és természetszerű, a fókák eredeti élőhelyét jelentő sziklás tengerpartokat utánzó kifutó (melyben sok helyen növények is helyet kaptak) és az impozáns méretű medence mellett elkülönítő kifutók, medencék és belső férőhelyek is szolgálják az állatok kényelmét. A hallei fókák dél-amerikai medvefókák (Arctocephalus australis), ez a faj csak nyolc állatkertben látható Európában. Ebben az állatkertben három, különböző korú hímet tartanak. Érdekes volt megfigyelni a kis fókacsapatot, melynek tagjai eltérő méretűek. A fókák víz alatti mozgása egy üvegablakon át is megfigyelhető, e mellett egy népszerű játék, a mesterséges örvényt keltő gép is helyet kapott (persze az örvényt nem a fókamedencében, hanem egy kis, henger alakú üvegtartályban hozhatják létre a látogatók). Szintén érdekes megoldás a fókák számára kialakított, a víz felszínén lebegő mesterséges szikla, mely a medence aljához van rögzítve kötelekkel, így egy behatárolt területen lebeg, de helyét változtatja.

 

  

"Lebegő sziklájukon" pihenő dél-amerikai medvefókák és medencéjük 

 

A közelben kialakított mesterséges tavon és a hozzá tartozó kifutóban számos vízimadár él, többségük rendszeresen szaporodik. A látogatóktól a madarakat csak egy térdig érő, kövekkel dekorált kerítés választja el. A számos érdekes faj között akad indiai futókacsa, Magellán-lúd (Chloephaga picta), nílusi lúd (Alopochen aegyptiacus), Hawaii lúd (Branta sandvicensis) és Coscoroba-hattyú (Coscoroba coscoroba), utóbbi neve és tekintélyes mérete ellenére nem valódi hattyú, ez a faj átmenetet képez a ludak és a fütyülőludak között. A tengeri pelikánok (Pelecanus occidentalis) rendszeresen fészkelnek a tóból kinyúló ágakon és a tóparton. Ez a faj a jól ismert fehér alapszínű pelikánfajoktól eltérően barna-fehér tarka színű. Ez a szín csak a kifejlett egyedekre jellemző, a fiatalok egyszerű barnák. A tengeri, más néven barna pelikán az egyetlen pelikánfaj, mely nem csoportosan halászva, hanem a magasban repülve, majd onnan a vízbe zuhanva szerzi táplálékát. Ez a faj igazi állatkerti ritkaság. Hallében két alfaját (Pelecanus occidentalis carolinensis és Pelecanus occidentalis californicus) is tartják, mindkettő csak három-három állatkertben látható Európában. Hallén kívül egyedül egy másik német állatkertben látható mindkét alfaj. Magát a fajt összesen csak négy európai állatkertben lehet látni. Érdekes volt megfigyelni, hogy a fiatal pelikánok gyakran felugrottak a kifutót határoló kerítés tetejére. Innen soha nem mentek tovább a vendégek által használt sétautakra, csakis a kifutóba tértek mindig vissza!

 

Tengeri pelikánok

 

 

4.  Egy csipetnyi trópus

 

 

Az állatkertben tovább haladva három nagyobb, egymáshoz viszonylag közel lévő állatházhoz érünk. Ezek egyike a Krokodilház. Az épületet két ajtón át is meg lehet közelíteni, ezek – akárcsak az állatkert összes többi állatháza esetén – egyaránt bejáratként és kijáratként is funkcionálnak. A vendégeket mindkét bejáratnál kettős, fotocellás ajtó fogadja. Az épületbe belépve esőerdei környezet fogad bennünket, párás és meleg levegővel, buja növényzettel. A látogatói út korláttal határolt, innen letekintve, alámélyített férőhelyeken élnek a krokodilok. Engem a megoldás leginkább a Budapesti Állatkert Pálmaházában lévő  aligátor-férőhelyre emlékeztetett. A  különböző fajokat egymástól rács választja el. A férőhelyek tágasak, medencével és szárazföldi résszel egyaránt rendelkeznek, dús növényzetűek és infralámpákkal ellátottak, melyek az állatok kényelmét szolgálják. Három faj kapott itt helyet, az egyik oldalon fiatal Mississippi- v. más néven csukaorrú aligátorok (Alligator mississippiensis), a másik oldalon páncélos krokodilok (Crocodylus cataphractus), a központi csarnokkal szemben pedig nílusi krokodilok élnek. Az itteni nílusi krokodilok mindegyike az Európában ritkán tartott (mindössze hat állatkertben, Hallén kívül csak egy másik német állatkertben láthatóak) dél-afrikai nílusi krokodil (Crocodylus niloticus cowiei) alfajhoz tartozik. A páncélos krokodil szintén állatkerti ritkaság: egész Európában csak 16 állatkertben tartják, Németországban egyedül Halléban látható ez a faj. Megnyúlt szája, akárcsak a gaviálok esetében, elsősorban a halakra való vadászathoz alkalmazkodott. Az itt élő krokodilok azonban nem eszik meg a medencében élő, különféle afrikai sügéreket, nemcsak a páncélos krokodilok, hanem a többi faj sem. A halak a krokodilokat egymástól elválasztó rácsokon keresztül egyik férőhelyről a másikra tudnak úszni…

    Érdekes módon Hallében csak nőstény krokodilokat és aligátorokat tartanak: aligátorból három, páncélos krokodilból kettő, nílusi krokodilból pedig öt példányt.

 

Dél-afrikai nílusi krokodil

 

     A krokodilokon és aligátorokon kívül más állatok is lakói a háznak. Szabadon mászkálnak a zöld leguánok, és a házon belül szabadon röpköd egy pirosfülű bülbül pár a látogatók között. Európai állatkertekben ritkán lehet alfajtiszta pirosfülű bülbülöket látni, Hallében a Németországban egyedül itt látható törzsalakot (Pycnonotus jocosus jocosus) tartják. Egy másik állatkerti ritkaság, a Wahlberg-repülőkutya (Epomophorus wahlbergi) is a Krokodilházban kapott helyet. Hallében egyetlen egyede él, ott jártamkor sajnos nem volt szerencsém látni. Hasonlóan a bülbülökhöz, szabadon röpködhet a látogatók között.  Ezt a denevérfajt egyébként csak négy európai állatkertben tartják. Mint említettem, a Krokodilházban a nílusi krokodilokkal szemben kiszélesül a látogatói út, egyfajta csarnokot létre hozva. Itt egy fából faragott krokodilszobor fogadja a látogatókat, és egy csigalépcső vezet a mélybe. Ide leérve üvegfalon át tekinthetjük meg az itt élő krokodilokat és aligátorokat, szinte centiméterekről. A víz alatti mozgásukat nem lehet megfigyelni, de a lépcső aljában kialakított látogatói térben egy kiállítás is helyet kapott a krokodilok életéről és védelméről. A legtöbb látogató – nemcsak Hallében hanem a többi állatkertben is – nem egyszer élettelennek, kitömöttnek véli a krokodilokat. Nos, ilyen téren két nílusi krokodil megcáfolta a látogatói közhiedelmet, miszerint az összes állatkerti krokodil kitömött, élettelen példány: a látogatók ugyanis megfigyelhették a napozóhelyért való küzdelmüket, melyet morgás, harapások és farok csapkodások kísértek. A küzdő feleknek ez meg se kottyant, a kis közjáték után minden visszatért a régi kerékvágásba.

 

 

5. A főemlősök otthonai

 

 

A Krokodilháztól nem messze a Csimpánzház található. Az állatkert egykori, korszerűtlen majomházát 1998 és 2000 között alakították át modern, 21. századi épületté. Akárcsak a Krokodilház, ez az épület is esőerdei környezetet idéz. A kis úton kanyarogva megismerkedhetünk az akváriumok és az akvaterráriumok lakóival. Az akváriumokban különféle halak: többek között cápaharcsák (Pangasius sutchi), kalászhalak (Atherinidae sp.), páncélos harcsák (Corydoras sp.) és társaik úszkálnak. Érdemes megfigyelni a több száz halból álló neonhalrajt (Paracheirodon innesi)! Az állatkert jelenleg csak két teknősfajt tart, vöröshasú huszárteknőst (Emydura subglobosa) és kígyónyakú teknőst (Chelodina mccordi). Mindkét faj ebben az állatházban látható, halakkal közös akvaterráriumokban. Szintén népszerűek a látogatók körében a kék varánuszok (Varanus macraei), mely jelenleg az egyetlen varánuszfaj, amely a Hallei Állatkertben látható. A különleges gyíkból egy párt gondoznak. Ezt a fajt egyébként jelenleg csak 21 európai állatkertben tartják.

     Az állatház középső részén, az esőerdő-szerű növényzetben a látogatók között szabadon röpködnek a zöldsisakos turákók. Az itt bemutatott alfaj (Tauraco persa buffoni) egyedül itt látható Németországban. Az épület legnagyobb sztárjai azonban kétségkívül a majmok.  A turákókkal közös férőhelyen, a látogatók között szabadon szaladgálnak a Liszt-tamarinok (Saguinus oedipus) és a mókás külsejű császárbajszú tamarinokból (Saguinus imperator subgrisescens) egy fiúcsapatot gondoznak, ők a közönségtől és a többi karmosmajommal szemben viszonylag agresszív Liszt-tamarinoktól üvegfallal elválasztott, tágas és szépen berendezett külső és belső férőhelyen laknak. Szintén érdekes megfigyelni, hogy a belső férőhelyüket határoló üveglap egy helyen nem ér le a talajig, itt ugyanis egy nagyobbacska medence található, melyben afrikai sügérek úszkálnak. Az üveglap alja a medencében található, de nem ér le annak aljáig. Ugyanis a halak a látogatókhoz is kiúszhatnak, a bemutató a látogatói részen is folytatódik, azonban ha az emberek zavarják őket visszaúsznak a majmokkal közös férőhelyre, ahol már a vendégek nem tudnak hozzájuk férni.

     A ház névadó lakói a csimpánzok (Pan troglodytes), jelenleg ők képviselik az emberszabású majmokat az állatkertben. Hallében jelenleg egy nagyon idős csimpánz pár lakik, a hím, Sebastian 37 éves és két éve érkezett Halléba abból a célból, hogy az itteni magányos nőstény társat kapjon. A nőstény, Banghi az idősebb, ő 39 éves, és 1974-ben, egy évesen került Halléba. A csimpánzpár a közönség és gondozóik kedvencei közé tartoznak.  A csimpánzok belső és külső férőhelye tágas és szép kivitelezésű, két csimpánz számára tökéletes férőhely. A belsőt több helyen is üvegfal határolja, nemcsak a látogatói tér felé, hanem a kifutó felé és a ház mellett elhaladó sétaút felé is néznek ablakok, így az emberszabásúak télen is kedvükre nézelődhetnek. A kifutót egyébként, hasonlóan a nagymacskák kifutóihoz, viszonylag alacsony kerítéssel és hálóborítással alakították ki. A látogatók üvegablakon át a házhoz tartozó látványkonyhában folyó munkát is megfigyelhetik.

     2001-ben, az állatkert fennállásának 100. évfordulója alkalmából több más építkezés mellett az egykori vízilóházat alakították át korszerű majomházzá. Akárcsak a Csimpánzház esetében, ennek az épületnek is a fő témája az esőerdő és ennek védelme, erre több plakáton is felhívják a látogatók figyelmét. Maga a Majomház egy kétszintes épület. Az alsó szintre két ajtón is beléphetünk, azonban az egyik egy besétálós kifutóból nyílik. A besétálós kifutóban, lépcsőkön és kanyargós sétaúton végighaladva láthatók az ugrótamarinok (Callimico goeldii) és nyerges tamarinok (Saguinus fuscicollis) akik szabadon mozognak a látogatók között. A nyerges tamarinok a Majomház legértékesebb lakói közé tartoznak. E faj a természetben is nagyon ritka, Európában pedig csak kilenc állatkertben tartják. Az állatházba beérve a majmok egyik belső férőhelyét is megtekinthetjük üvegfalon át, itt velük társbérletben matakók, más néven háromöves tatuk (Tolypeutes matacus) is laknak. A matakó egyike azon tatufajoknak, melyek veszély esetén képesek teljesen összegömbölyödni. Egy másik belső férőhelyen, üvegfalon át figyelhetők meg a törpevízilovak (Hexaprotodon liberiensis liberiensis). Számukra tágas és az állatok eredeti élőhelyét, az afrikai esőerdőket idéző külső-belső férőhely és medencék is épültek, szükség esetén mindkét férőhely két részre osztható. A törpevíziló a természetben jobbára magányosan él, a párok tagjait éppen ezért állatkerti körülmények között jobbára külön férőhelyen tartják és csak a szaporodási időszakban engedik össze őket. A törpevízilovak fogságban történő szaporítása viszonylag nehéz feladat, Hallében azonban már több utód is született. A hím és a nőstény jelenleg közös férőhelyen, együtt él.

     Az épület felső szintjéhez tartozó látogatói folyosón, üvegen át tekinthető meg a tamarinok másik belső férőhelye, mely a vízilovak fölött található és csak egy háló választja el a majmok felső és a vízilovak alsó, belső férőhelyét. Ott jártamkor néhány tamarin azonban ezen a hálón magát átpréselve ismerkedett a vízilóbelsővel, szerencsére a kifutóra egyikük sem ment ki. A törpe vízilovak kifutójukat fehérarcú sakikkal, más néven sátánmajmokkal (Pithecia pithecia) osztják meg. A majmok szökése ellen a csimpánzoknál és nagymacskáknál ismertetett módon az alacsony kerítés (helyenként üvegablak)  és a kifutó  tetejét  alkotó  háló  kombinációt  használták. A  majmok  értelemszerűen  a   kifutó mindkét részét használhatják, akkor is, ha a vízilópár két tagja egymástól külön van választva. A sakiknak egyébként külön belső férőhely is épült, melyet a felső látogatói folyosóról lehet megnézni. A külső kifutót üvegablakon és kilátón át is meg lehet figyelni. A hallei sakipár remekül szaporodik, már több kölyök is napvilágot látott az állatkertben. Szembetűnő a két nem közötti ivari dimorfizmus, mely a legnagyobb az újvilági majmok között. Szintén érdekes hogy az afrikai elterjedésű törpe vízilovak dél-amerikai majmokkal közös férőhelyen élnek. Néhány éve még valóban szintén afrikai elterjedésű örvös mangábékkel (Cercocebus torquatus) közös kifutóban laktak, ők azonban elköltöztek az állatkertből.

A Majomház folyosóin a majmokon, tatukon és törpe vízilovakon kívül néhány terráriumban más állatokkal is találkozhatunk. Az állatkertben jelenleg csak két kétéltűfajt tartanak, két nyílméregbéka-fajt – aranyos nyílméregbéka (Dendrobates auratus) és Excidobates mysteriosus –, mindkét faj terráriuma ebben a házban kapott helyet. Szintén láthatóak botsáskák (Phasmatodea sp.), madagaszkári nappali gekkók (Phelsuma grandis), homloklebenyes baziliszkusz (Basiliscus plumifrons) és zöld fapiton (Morelia viridis) is az épületben. Az állatkert jelenleg a kígyókból is csak két fajt mutat be, a zöld fapitont és a már említett kubai karcsúboát.

 

 

6. Hangyászok, koatik, kenguruk

 

 

A Krokodilháztól és a Majomháztól nem messze egy kis vízimadártó található. A tavat és a hozzá tartozó kifutót két szintről is meg lehet nézni, a nagy madártóhoz hasonlóan csak egy alacsony kövekkel díszített kerítés választja el a madarakat a látogatóktól. A tó a „récék tava” nevet viseli, fütyülőludak – apáca fütyülőlúd (Dendrocygna viduata)-, számos egzotikus és Európában őshonos récefaj, pl. piroscsőrű réce (Anas erythrorhyncha), Bahama-réce (Anas bahamensis), Peposaca-réce (Netta peposaca), vörösvállú réce (Callonetta leucophrys), mandarinréce (Aix galericulata), valamint egy Coscoroba-hattyúfióka is látható itt. Az állatkert területén az állatokat etetni tilos, ez alól csak két kivétel akad, az egyik a récés tó, ahol egy automatából lehet a récék számára speciális eledelt vásárolni. A réceeledelt csakis e tó lakóinak szabad adni, és ezt a látogatók be is tartják! A récés-tó melletti hegyoldalon felsétálva egy kisebb háziállat-bemutatóhoz érünk, az egyik kifutóban amerikai törpedisznók, a másikban orpington díszbaromfik láthatóak.

Egy kis sétával visszaérünk a fókamedencéhez, ezzel szemben található az állatsimogató. Az állatsimogatóban a látogatók testközelből ismerkedhetnek a kameruni törpekecskékkel, a récés-tó mellett csak itt lehet etetni az állatokat az állatkertben, itt zoocsemege-automata található, ezzel is szintén csak az itt lakó kecskéket szabad etetni. Ha az állatok megunják a dögönyözést, a látogatók által nem hozzáférhető helyre húzódhatnak vissza. A simogató mellett, az egykori pumaketrecben a vörösorrú ormányosmedvék v. koatik (Nasua nasua) csapata látható. A kifutó nem túl dekoratív, a régi kor szellemét idézően rácsos, bár néhol a rács már üvegfalra lett cserélve. Szintén üveggel határolt az ormányos medvék belső férőhelye is.

     Az állatsimogató egy nagyobb kifutókomplexum egyik része. A környező területen ehhez a kifutósorhoz még több kifutó tartozik, ezek egyike a Bennett-kenguruké (Macropus rufogriseus). A kengurucsapat rendszeresen szaporodik Hallében. Kifutójuk tágas és füves, bár nem túl korszerű, az átalakítás azonban tervben van. Az erszényeseket egyébként az állatsimogatóból is meg lehet figyelni. A közeli kifutókban több háziállat, pl. lámák (őket egy helyen csak szárazárok és korlát választja el a látogatóktól) és Girgentana-kecskék laknak. A Girgentana-kecske egy Szicíliában kitenyésztett különleges kecskefajta, viszonylag nagy termetű, a bakok és a nőstények egyaránt szarvat viselnek, bár a bakoké jóval nagyobb. A legjellegzetesebb azonban a szarv alakja: mindkét nem dugóhúzó alakú, pödrött és előrefele álló szarvakat visel.

     A Hallei Állatkert alapvetően három állatcsoport bemutatására és tartására specializálódott. Az egyik a hagyományos állatkerti állatok, a másik a hegyvidéken élő állatok, a harmadik a dél-amerikai fauna. A dél-amerikai faunát egyebek mellett a közeli dél-amerikai társaskifutó is képviseli. A kifutó lakói az örvös csáják (Chauna torquata) és a sörényes hangyászok (Myrmecophaga tridactyla). A kifutó a dél-amerikai pampákat idézi, a füves terület mellett egy nagyobbacska tó is található benne. A tóban nem csak a lúdfélékkel távoli rokonságban álló csáják, hanem a hangyászok is rendszeresen megfürdenek. A különleges kinézetű állatok rendszeresen szaporodnak Hallében. 

   A szomszédos kifutóban háziállatok, angórakecskék és – érdekes módon – hortobágyi racka laknak. Hiába, ami hazánkban megszokott, Németországban különlegesnek számít! A hangyászkifutó túloldalán egy másik állatsimogató is található, itt kameruni juhok laknak, őket azonban nem lehet etetni. Érdekes megoldás, hogy a juhok kifutójába mexikói kapun lehet bejutni (talajszint alatt lehelyezett, sűrűn álló elfektetett vasoszlopok, ezen a patás állatok nem szeretnek átlépni, de az emberek számára járható, először Mexikóban alkalmazták először, innen ered a neve). A juhok természetesen szintén vissza tudnak húzódni olyan helyre, ahová a látogatók nem tudják követni őket.  Az állatsimogatóban található a Kisemlős-ház, itt tengerimalacokkal, különböző házi nyúlfajtákkal ismerkedhetnek a látogatók, illetve üvegen át megfigyelhetik a házi tyúk és a japán fürj (Coturnix japonica) csibéket, a patkányokat (Rattus norvegicus), a dekoratív férőhelyeken élő törpe egereket (Micromys minutus), valamint a közösen elhelyezett rizspintyeket (Padda oryzivora) és kínai törpefürjeket (Coturnix chinensis). Érdekes a több színváltozatot is bemutató házi egér (Mus musculus) bemutató, mely egy iroda mintájára lett kialakítva, mű számítógéppel.

    A hangyászokkal és a Kisemlős-házzal szemben lévő terület az állatkert egyik központi része. Az itteni hegyi teraszról gyönyörű a kilátás, játszótér és büfé is található ezen a részen. Az állatkert egyik lenyűgöző látványossága a közelben magasodó, már messziről észrevehető hatalmas madárröpde. A röpde 24 méter magas, benne tavacska és jó néhány lágyszárú növény, sok bokor és fa is található, számos madár ezek ágain költ. A legnépesebb a dankasirálycsapat (Chroicocephalus ridibundus), de egyebek mellett maláj récék (Asarcornis scutulata), kis kócsagok (Egretta garzetta), fekete gólya (Ciconia nigra) és gogók v. más néven kalapácsfejű bakcsók (Scopus umbretta) is laknak itt. Szintén idekerült egy idős és a csapatból kiközösített pingvin, őt azonban nem sikerült látnom látogatásom során.

     Innen nem messze két nagyobbacska karámhoz érünk. Mint Hallében több másik kifutót, az itteni állatokat is két szintről tekinthetjük meg, attól függően, hogy a hegyoldalban magasabban vagy alacsonyabban fekvő utat használjuk. Az egyikben háziasított jakok, köztük egy tarka színű példány is, a másikban törpe zebuk és az amerikai törpedisznók már leválasztott malacai laknak. Tovább sétálva az úton egy ketrechez érünk, mely a vadászgörények otthona.

           

 

7. Apró szarvasok és pöttyös nanduk

 

 

A jakok mellett jelenleg építkezés zajlik. Az egykor sörényes farkasok (Chrysocyon brachyurus) által lakott kifutó nemsokára az emuk (Dromaius novaehollandiae) és kenguruk új, közös otthonául fog szolgálni. Innen nem messze található a nagy röpde melletti, már messziről látszódó kilátótorony, ahonnan remek kilátás nyílik a környékre és a közeli kifutók lakóira.

     Igazi különlegességekkel szolgál a Kisragadozók háza. Az épületbe a látogatók nem mehetnek be, csak a külső kifutókban nézhetik meg az állatokat. A dróthálóval fedett kifutókban két ázsiai kisragadozó-faj, a kifutók közötti röpdében pedig Decken-tokók (Tockus deckeni) laknak. Az egyik, itt bemutatásra kerülő ragadozó a binturong v. medvenyest egy európai állatkertekben ritkán látható alfaja (Arctictis binturong binturong), a másik a korzak v. pusztai róka (Vulpes corsac). Nevével ellentétben a medvenyest se nem medveféle, se nem menyétféle, hanem a cibetmacskafélékhez tartozó állat, távoli rokona a mongúzoknak, köztük a szurikátáknak. A pusztai róka az egyik legkisebb termetű rókafaj, sajnos hozzájuk nem volt szerencsém látogatásom során.

Az egykori Lámaház ma már csak a nevében és az alpakák révén emlékeztet a lámákra, ma már más állatok lakják a röpdét és a kifutókat. A látogatók itt is csak kívülről tanulmányozhatják az állatokat, az állatházba nem mehetnek be. Az emuk jelenlegi kifutója is ehhez az épülethez tartozik, a futómadarak mellett egy nagyobb röpdében kariámák, más néven piroslábú kígyászdarvak (Cariama cristata) lépdelnek. Egy közös kifutóban látható a világ legkisebb teveféléje, az alpaka és a világ legkisebb háziasított juhfajtája, az Ouessant-juh. Az épület legnagyobb különlegességei az egykor muflonok által lakott, tágas kifutóban helyett kapott kék juhok (Pseudois nayaur). A kék juh Közép-Ázsia hegyvidékeinek lakója, nevét kékes árnyalatú szőréről kapta. Igazi állatkerti ritkaság, Európában csak 19 állatkertben látható, Németországban Hallén kívül egyedül Berlinben tartják. A Lámaházban lakó állatok kifutói megfigyelhetők a magasból, a már említett kilátóról nézve is.

     A Lámaház kifutóival szemközt kaptak helyet az állatkert páratlanujjú patásai. Itt egy szamárcsalád és két shetlandi póni látható, őket változóan vagy két külön karámban tartják, vagy a két karám összenyitásával átjárhatnak mindkét helyre. Többnyire etetéskor, illetve este vannak zárva. A legnagyobb kifutó a Böhm-zebráké (Equus burchellii boehmi). A szamarakhoz és a pónikhoz hasonlóan az ő kifutójukat is több oldalról meg lehet nézni, a kerítés mellett egyik oldalról csak szárazárok határolja férőhelyüket. A hallei zebra trió (egy csődör és két kanca) érdekes módon egy marabuval (Leptoptilos crumeniferus) osztja meg kifutóját. A marabu evezőtollait vágják a szökés elkerülése érdekében. Ha elege van a zebrák társaságából, visszavonulhat a kifutó csak számára leválasztott részére. A Hallei Állatkertben a patások a hagyományos szénarács mellett több helyen kör alakú, fából épült szénatartóban kapják a szálastakarmányt, ezt idáig csak ebben az állatkertben láttam.

     Az állatkert legnagyobb alapterületű Dél-Amerika kifutója szintén több oldalról megnézhető, egy helyen csak szárazárokkal határolt. Lakói nagy marák (Dolichotis patagonum), vikunyák (Vicugna vicugna) és Darwin-nanduk (Pterocnemia pennata). A Darwin-nandu a közönséges nandunál ritkább és kisebb testű. E mellett a színe is különleges, egyszínű szürke tollruhája fehér pöttyökkel tarkított. A nagy kifutótól leválasztva, külön férőhelyen egy pár déli törpeszarvas v. más néven pudu (Pudu puda) látható. A déli törpeszarvas a világ legkisebb szarvasfaja, jelenleg az egyetlen szarvasfaj az állatkert gyűjteményében. A látogatók közül borjaknak nézik az aprócska párt! A közelben, egy egykor kistestű ragadozóknak épült ketrecben ideiglenesen házi nyulak láthatóak.

     Különösen a madárbarátok számára érdekes bemutató a Fácános. Itt tágas és jól berendezett röpdékben számos ritka madár látható, himalájai fényfácánok (Lophophorus impejanus), királyfácán, kookaburák (Dacelo novaeguineae), különleges megjelenésű sisakos hokkók (Pauxi pauxi pauxi), kéktorkú guánok (Pipile cumanensis cumanensis), ausztráliai kontyos galambok (Ocyphaps lophotes), piroscsőrű kitták (Urocissa erythroryncha), de említhetném az Európában csak 18 állatkertben látható fehértorkú szarkaszajkókat (Calocitta formosa) is. A röpdék melletti kifutóban, mindössze derékig érő korlát mögött, mászófákkal berendezett közös férőhelyen egy-egy zöldszárnyú és sárga-kék ara (Ara ararauna és Ara chloropterus) látható. Az arák evezőtollait le szokták vágni a szökés megelőzése érdekében. Az állatkert területén szabadon élő pávákkal (Pavo cristatus) is a leggyakrabban a Fácános vagy  a zebrakifutó környékén futhatunk össze. A közelben két kisemlős szabadtéri, üveggel határolt kifutói is helyet kaptak, a rókamangusztáké (Cynictis penicillata) és a prérikutyáké (Cynomys ludovicianus).

 

 

8. Hallei hegyi túra

 

 

Az állatkert jelmondata: „Der Berg ruft!” Vagyis: „Vár a hegy”! Az állatkertnek nem hiába ez a mottója, egy ízig-vérig hegyi állatkertben sétálunk. Néhány állatot azonban, amelyeket ezekről a hegyi ösvényekről, utakról lehet megtekinteni, még nem ismertettem. Ők az állatkert több különböző pontján kaptak helyet. Ezek egyike a kisemlős-sor, melyhez a rókamanguszták kifutója és a Majomház közötti úton sétálva jutunk el. A kisemlős-sor lakói külső, fedett, kellően tágas ketrecekben laknak. Itt találkozhatunk degukkal (Octodon degus), csincsillákkal (Chinchilla lanigera), vagy az állatkertekben ritkábban látható kaukázusi mókusokkal (Sciurus anomalus), gundikkal (Ctenodactylus gundi) és a szirti tengerimalacokkal, más néven mokókkal (Kerodon rupestris).  A mokó állítólag a háziasított tengerimalac egyik őse. Érdemes megfigyelni, hogy a vad tengerimalacok háziasított leszármazottaikkal ellentétben nagyon ügyesen másznak fára!

    A kisemlős-sor végén két nagyobbacska röpdében két különleges, hegyvidéki területen elterjedt madárfaj látható. Az egyik a kea (Nestor notabilis), egy Új-Zélandon őshonos, intelligens és roppant játékos papagájfaj. A másik a hegyi karakara (Phalcoboenus megalopterus), egy, a sólyomfélékkel rokon dél-amerikai ragadozó madár. A Majomházzal közvetlenül szemben, egy hálóval fedett kifutóban pedig kúszósülök, más néven urzonok laknak. Gundit és hegyi karakarát csak 15-15, kaukázusi mókust pedig csak hat európai állatkertben gondoznak.

   Az Állatkert túlsó végén, egy hatalmas röpdében laknak a fakó keselyűk (Gyps fulvus fulvus). A keselyűpár mentett és sikeresen meggyógyított madarakkal, egerészölyvekkel (Buteo buteo), egy vörös kányával (Milvus milvus) és egy barna kányával (Milvus migrans migrans) él együtt. A közeli röpdében a szépen szaporodó tarvarjak (Geronticus eremita) laknak, ezek az íbiszfélék egykor hazánkban is előfordultak.

     A hegyi patásokat a nyugat-kaukázusi tur (Capra caucasica) és a sörényes juh (Ammotragus lervia) képviselik. Mindkét faj kifutója két szintről is megtekinthető, a hegyoldalba épült, az állatok természetes élőhelyének hű mása. Sörényes juhokat egyébként folyamatosan több mint 100 éve tartanak az állatkertben. A nyugat-kaukázusi tur fogságban jóval ritkább, mint az alpesi kőszáli kecske, mindössze tíz európai állatkertben látható.

 

Nyugat-kaukázusi tur

 

Az ösvényeken sétálva az állatkert vadregényes, erdős, még beépítetlen részei is elénk tárulnak. Ezen részek egyike a vadvirágokkal beültetett domboldal, innen nem messze épültek fel a baglyok röpdéi. Sajnos az állatkert baglyainak korántsem megfelelő az elhelyezése, a röpdék kicsik, elavultak. Remélhetően néhány év múlva ezek az állattartó helyek is felújításra, korszerűsítésre kerülnek. Ezen röpdék egyikében uhuk (Bubo bubo), a másikban a viszonylag rossz körülmények ellenére is jól szaporodó hóbaglyok (Nyctea scandiaca) láthatóak. A harmadikban, közös férőhelyen egy macskabagoly (Strix aluco), erdei fülesbaglyok (Asio otus otus) és vörös vércsék (Falco tinnunculus tinnunculus) laknak.

           

 

Néhány érdekesség

 

 

Látogatásom során több faj (pingvinek, nagymacskák, csimpánzok és fókák) etetését is végignéztem, rajtuk kívül több állatnál, így az elefántoknál, a medvéknél vagy a tamarinoknál is van látványetetés. Akárcsak Lipcsében, a fókatréning itt sem zenés, közönségkápráztató fóka-show, többnyire az állatorvosi vizsgálathoz szükséges mozdulatokat mutatják be a látogatóknak, néhány trükkel egyetemben (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyszerre csak két fókával tartanak bemutatót, és mivel ott jártamkor a harmadikat nem tudták bezárni a belsőbe, a gondozók a megszokottnál rövidebb műsort tudtak bemutatni). A pingvinek etetése során, akárcsak a legtöbb állatkertben, az állatápolók egy vödör heringgel bemennek a madarak közé, egyesével adogatva oda nekik a halakat, miközben érdekességet mesélnek a pingvinekről. A csimpánzok a kifutóban szétszórva, illetve a belsőben szénába, kartondobozakba, kartoncsövekbe rejtve kapják meg táplálékukat, valamint rendszeresen kapnak leveles gallyakat is. A nagymacskák a belsőben, több helyre szétosztva kapják meg húsadagjukat, az állatokat egymástól különzárva tetetik.

Kis állatok születése esetén az újszülötteknek nem készítenek saját táblát, hanem az adott állat fajtáblájára ragasztanak egy matricát, hogy melyik nap születtek kölykök vagy keltek ki fiókák.

     Mint említettem, állatkertben két ESB-t is vezetnek, a két, európai állatkertben látható lajhárfajét. Ma már csak a fogságban gyakoribb Linné-kétujjú lajhárt tartják ugyan, de 1995-ig mindkét faj bemutatásra került.

     Összességében a Hallei Állatkert egy szép környezetben fekvő, modern állatházakkal és kevés kivételtől eltekintve korszerű kifutókkal és röpdékkel rendelkező állatkert. A bemutatott fajok között számos érdekesség és ritkaság akad, meglátogatását minden állatkertbarátnak ajánlom!

 

 

Néhány adat számokban:

 

Alapítás éve: 1901

Alapterület: 9 ha

Éves látogatói létszám: kb. 340.000 fő/év

Bemutatott fajok száma: 250

Egyedszám: 1700