ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

 

A LEGNAGYOBB ÁLLATKERTI FAJGYŰJTEMÉNY

 

Séta a Berlini Állatkertben

 

 

 

Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS

2013

 

 

 

A Zoologischer Garten Berlin (Zoo Berlin) 1844-ben nyitotta meg kapuit, mint Németország első és Európa kilencedik állatkertje. Helyét a Tiergartenben, a porosz uralkodók egykori vadaskertjében jelölték ki. Az első állatok IV. Frigyes Vilmos porosz király ajándékaként érkeztek. Az első évtizedek nehézségei után az állatkert gyors fejlődésnek indult, sorra épültek az állatházak, melyek gyakran az állatok eredeti élőhelyének építészeti jegyeit hordozták. Jellegzetes példa erre a még ma is látható Antilopház. A látogatók érdeklődése emelkedett, a korábbi financiális gondok eltűntek. Ezen időszak kiemelkedő igazgatója Ludwig Heck, illetve később fia, Lutz Heck volt. Számos új állatház felépítése fűződik a nevükhöz, vezetésük időszaka alatt modernizálódott a kert, számos kifutónál a rácsokat árkokra cserélték, megnyitva az utat a szabadkifutók elterjedése előtt. A fejlődés eredményeként az intézmény a világ legfajgazdagabb állatkertjévé vált, 1939-ben már több mint 1400 emlős- és madárfajt tartottak. Sajnos a II. világháború megtörte ezt a fejlődést: az 1943-44-es bombázások, illetve 1945-ben Berlin ostroma óriási pusztítást eredményezett, az épületek nagy része megsemmisült vagy súlyosan károsodott. A 3715 állat közül csak 91 maradt életben, köztük egy elefántbika és Berlin legendás, a háború alatt született vízilóbikája, Knautschke.

 

 

 

A háború után azonnal elkezdődött az újjáépítés, kezdetben Dr. Katharina Heinroth, majd Dr. Heinz-Georg Klös vezetésével. Ahol csak lehetett, törekedtek az épületek eredeti állapotának visszaállítására, helyenként régi fotókra hagyatkozva. Így épült fel újra az állatkert két híres kapuja, az Akvárium vagy az Antilopház. Ugyanakkor számos új állatférőhely is épült, így a Majomház, a Madárház, illetve az elpusztult Elefánt Pagoda pótlására az Elefántház. A fajszám gyorsan emelkedett, a 70-es években már több mint 2400 fajt tartottak.

     Jelenleg a Zoo Berlin, a Zoo-Aquarium és a Tierpark Berlin – történetük során először – közös igazgatás alá esik, vezetőjük Dr. Bernhard Blaszkiewitz. A kert megújulása, fejlődése töretlen, minden évben átadásra kerül új vagy felújított állatférőhely, 2013-ban többek között az újra megnyitott Madárházat, a trópusi medvék kifutórendszerét és az új, kibővített mandrillkifutót csodálhatták meg a látogatók.

 

A keleties stílusban épült Elefántkapu

 

     A Zoo Berlin ma Európa fajokban leggazdagabb állatkertje: 2012-es adatok szerint 1474 fajt tartanak. A kert területe 34 hektár, mely két, egymástól némileg elkülönülő részből áll, melyeket egy híd köt össze egymással. Évente 3 millió körüli látogatószámával a Berlin Zoo a leglátogatottabb állatkert Európában. Koncepcióját tekintve a 20. századot meghatározó rendszertani csoportosítás érezhető, bár néhány helyen fellelhető az állatföldrajzi szempontú csoportosítás is. A kert jellegét az eredeti, felújított vagy újjáépített állatházak és a modern állatkerti építészet és technika egymás melletti alkalmazása határozza meg. A kifutók sok helyen vizes- vagy szárazárkokkal határoltak, a kifutók környéke gondosan parkosított, így a nagy fajszám ellenére se tűnik túlzsúfoltnak a kert. Néhány helyen még találkozhatunk a múltat idéző vasrácsos ketrecekkel, különösen a ragadozók és a majmok elhelyezése áll messze az ideálistól, de a fejlesztések és felújítások folyamatosan zajlanak, így ezen területek megújulására is belátható időn belül sor kerül.

     Az intézmény megközelítése tömegközlekedéssel nagyon egyszerű: az 1-es, a 2-es és a 9-es U-Bahnnal, illetve az 5-ös, 7-es, 9-es és 75-ös S-Bahnnal is eljuthatunk ide. Az állatkertnek két főbejárata van: a híres Elefántkapu a Budapester Straβe irányából, illetve az Oroszánkapu a Hardenbergplatz felől. Válthatunk jegyet csak az állatkertbe (e sorok írásakor 13 euro), illetve kombinált jegyet (20 euro), amivel az állatkertet és az Akváriumot is megtekinthetjük. Az állatkert teljes megtekintésére érdemes egy teljes napot szánni, főleg ha az Akváriumot is meg szeretnénk nézni. Érdemes már a bejáratnál megvásárolni az állatkert rendkívül informatív, német és angol nyelven is elérhető térképes kalauzát. A tájékoztató táblák viszonylag egyszerűek, de informatívak, alapvetően német nyelvűek, de az angol név mindegyiken megtalálható, illetve az alkalmazott piktogramrendszer is segíti információéhségünk csillapítását. Azoknál a fajoknál, ahol a közelmúltban kölyök született, ezt a kifutón elhelyezett tábla jelzi. Mindjárt a bejáratnál tájékoztatást kapunk: a fókák, gorillák (naponta kétszer), orangutánok, majmok, farkasok, hiénakutyák, nagymacskák etetéseit nézhetjük meg, néhány esetben az ápolók kommentálásával.

     Az Oroszlánkapun át érkezve először az Elefántházat látjuk meg. Maga az épület 1954-ben készült el, külső kifutóit pedig a 80-as években bővítették ki. Jelenleg ázsiai elefántokat (Elephas maximus) tartanak, a korábban itt élt afrikai elefánt ma a Tierpark Berlin lakója. A két kifutó közül a nagyobbikat a tehenekből és borjakból álló csapat (a 2012-ben született borjúval együtt hatan), a kisebbiket pedig Victor, az elefántbika lakja. Berlinben az elefántokat a bika kivételével „free contact” módszerrel kezelik, tehát az ápolók az állatokkal egy térben tartózkodnak, rácsok alkalmazása nélkül.

 

  

Az Elefántház 1954-ben épült a háborúban elpusztult Elefántpagoda pótlására (balra). Jobbra Victor, az ázsiai elefántbika látható.

 

Továbbhaladva a Flamingó Lagúna elnevezésű tavacskához jutunk. Itt rózsás flamingókat (Phoenicopterus ruber) és chilei flamingókat (Phoenicopterus chilensis) láthatunk. A víz mellé épült kis házuk 2007-ben készült el. A kert egy másik pontján, a Madárház közelében kisebb röpdékben elhelyezve további három flamingófajjal találkozhatunk: rövidcsőrű flamingóval (Phoenicoparrus jamesi), andoki flamingóval (Phoenicoparrus andinus) és kis flamingóval (Phoeniconaias minor).

     A tavat elhagyva érkezünk meg a nagytestű rágcsálókat bemutató kifutórendszerhez. Történeti érdekessége, hogy 1903-ban ez volt az első rácsmentes külső kifutó az állatkertben. Jelenlegi formája a 2010-es felújítás eredménye. A derékig érő fallal körülvett három kifutó szavannalakó tarajossülnek (Hystrix africaeaustralis), afrikai bojtosfarkúsülnek (Atherurus africanus) és nutriának (Myocastor coypus) ad otthont.

    Következő állomásunk a főemlősök világába vezet minket. A galléros páviánok (Papio hamadryas) sziklás kifutója Lutz Heck tervei alapján épült, aki etiópiai expedíciója során látottakat használta fel az elbai homokkő sziklákból épült férőhely megálmodásakor. A sörényes makákók (Macaca silenus) 2012-ben vehették birtokukba kibővített, minden oldalról üvegfallal határolt, füves kifutójukat, amit szaporulattal háláltak meg. 

 

  

A galléros páviánok sziklás kifutója (balra), a gorillacsalád nagyobbik kifutója (jobbra)

 

A Zoo Berlin jelenleg négy emberszabású fajt tart. A csimpánzok (Pan troglodytes) csapata 2008 óta használhatja dróthálóval határolt külső kifutóját.

     A nyugati síkvidéki gorillák (Gorilla gorilla gorilla) kifutórendszere 2009-ben készült el. A tágas, változatos berendezésű, vizesárokkal, illetve fallal határolt, növényes területen öt gorilla éli mindennapjait: a fő csapatot Ivo, az ezüsthátú hím és három nősténye alkotja, tőlük vizesárokkal elválasztva él Európa egyik legidősebb gorillája, az 1957-ben született Fatou.

 

Ivo, a gorillacsapat ezüsthátúja 

 

  

Fatou, Európa egyik legidősebb gorillája (balra), Bobby, a híres berlini gorilla szobra (jobbra)

 

Berlinben régi hagyományai vannak a gorillatartásnak. Leghíresebb gorillájuk Bobby volt, aki 1928-ban, két éves korában került az állatkertbe, és itt élt 1935-ben vakbélgyulladás miatt bekövetkezett haláláig. Bobbyt tartják az első gorillának, aki fogságban megérte a 

felnőttkort. Szobra ma is látható az állatkertben. A szumátrai orangutánok (Pongo abelii) két csapatot alkotnak, külön-külön külső kifutókkal, melyet 2011-vehettek birtokba. A két kifutó dróthálóval, illetve a látogatók felé helyenként üveggel határolt. Korábban egy borneói orangután (Pongo pygmaeus) is élt az állatkertben, a sziamangok (Symphalangus syndactylus) társbérlőjeként.  A negyedik berlini emberszabású faj a bonobó (Pan paniscus), melynek hatfős csapata a gorillakifutó szomszédságában, üveglapokkal és ráccsal határolt kifutóban él. Az állatok belső férőhelyei viszonylag kicsik, kissé steril külsejűek, de aránylag változatosan berendezettek. A látogatók döntött páncélüvegen keresztül nézhetik meg az állatokat, de csak tisztes távolságból, egy korlát akadályozza, hogy közvetlenül az üveghez menjünk.

   Egy folyosón áthaladva jutunk a tulajdonképpeni Majomházba és Trópusi házba. Itt jelenleg 20 főemlősfajt gondoznak az emberszabásúaknál látott férőhelyekhez hasonló belső kifutókban. Az ezekhez csatlakozó külső kifutók többségében rácsosak, kicsik, remélhetően hamarosan felújításra kerülnek. Ott jártamkor már folyt a mandrillok (Mandrillus sphinx) kifutójának felújítása és kibővítése, illetve a Hanumán-szürkelangurok (Semnopithecus entellus) rendelkeznek viszonylag terjedelmesnek mondható, dróthálóval határolt kifutóval. Furcsa megoldással élnek a selyemmajmok külső kifutóinál: ők méterekkel a látogatók feje fölött elhelyezett három kis ketrecbe járhatnak ki, ami a láthatóságukra nincs túl jó hatással.

     A számos főemlősfaj közül kiemelném a rezes kabócamajom (Callicebus cupreus), illetve a rőt csuklyásmajom (Cebus olivaceus), melyeket Németországban csak itt gondoznak, de Európában se számítanak a gyakran tartott fajok közé. Állatkerti ritkaság a feketenyakú tamarin (Saguinus nigricollis), a bagolyfejű vagy Hamlyn-cerkóf (Cercopithecus hamlyni), az álarcos langur (Trachypithecus obscurus) és a sri lankai makákó (Macaca sinica) is, utóbbi csak három helyen látható Európában. A főemlősökön kívül itt tekinthetjük meg a kétujjú lajhárokat (Choloepus didacylus) és a Prevost-tarkamókusokat (Callosciurus prevostii) is.

 

A Majomház belső férőhelyei

 

  

Készül a főemlősök ebédje (balra). Sri lankai makákókat csak három helyen láthatunk Európában (jobbra).

 

A Majomház szomszédságában található a vízimadarak röpdéje. Az itt látható számos faj közül kiemelkedik az Abdim-gólya (Ciconia abdimii). Két kis tavon a pelikánok öt faját, kormoránokat, illetve hattyúkat figyelhetünk meg. Ezzel elérjük azt a területet, mely az Elefántkapun át érkezőket fogadja. Itt egy terjedelmes, árokkal határolt kifutót indiai antilopok (Antilope cervicapra) csapata népesíti be.

     A Ragadozóház felé nézve az oroszlánok külső kifutója ragadja meg a tekintetünket. A hátulról sziklafallal, elölről árokkal határolt, viszonylag terjedelmes, gazdagon növényesített kifutót felváltva használja két oroszlánpár. Látogatásomkor sajnos éppen felújítás alatt állt a kifutó, így az oroszlánokat (Panthera leo) csak a belső férőhelyükön nézhettem meg. A négy oroszlán közül három állatkerti típusú alfaji keverék, egy nőstény a berber alfajt (Panthera leo leo) képviseli. A Ragadozóház legtöbb külső kifutója nem túl esztétikus, régi, rácsos típusú kifutó. Furcsa módon az egyik ilyen kifutót szurikáták (Suricata suricatta) használják, az apró ragadozók meglehetősen idegenül festenek az erős, nagymacskákra méretezett rácsok mögött. Az állatkert korábbi sztárjai, az óriáspandák már nem lakói a kertnek, az eddigi utolsó berlini panda, Bao Bao 2012-ben pusztult el. A későbbiekben szeretnének újra pandát tartani, de már egy teljesen új pandakifutóban, melyhez a szükséges anyagi fedezet egyelőre nem áll rendelkezésre. Az egykori pandakifutót maláj medve (Helarctos malayanus), illetve taira (Eira barbara) számára alakították át.

 

  

Az oroszlánok kifutója és belső férőhelye; a vizesárok a felújítási munkálatok miatt nincs feltöltve.

 

     A nagymacskák belső kifutói a látogatók felé rácsokkal határoltak (az oroszlánok kifutójánál tábla figyelmeztet arra, hogy az állat a rácson keresztül is üríthet vizeletet). Minden nagymacska egyszerűen berendezett, már-már sterilnek ható belsőben lakik, mely válaszfalakkal több részre osztható (a tigrisek pl. öt rekeszt birtokolnak, ami egybenyitva nem is olyan kis területet jelent). A jaguár (Panthera onca) foltos és fekete színváltozata egyaránt megtekinthető, külön-külön külső kifutókban. A leopárdokat két alfaj képviseli: a perzsa leopárdok (Panthera pardus saxicolor) idén is megörvendeztették a látogatókat szaporulattal, emellett egy magányos hím jávai leopárd (Panthera pardus melas) lakja az egyik kisebb kifutót.

     A fajtáblák szerint a tigris indokínai alfaját (Panthera tigris corbetti) mutatják be, ez azonban erősen vitatott, sokak szerint inkább maláj tigrisekről (Panthera t. jacksoni) van szó. Jelenleg három fiatal nőstény él a parkban. Az ő külső kifutójuk a legjobb: a látogatóktól vizesárok és magasított fal, hátul az oroszlánkifutóhoz hasonlóan sziklafal határolja. Tágasnak mondható, nagyon változatosan berendezett, növényekkel gazdagon beültetett férőhely, melyet láthatóan ki is használnak.

 

  

Indokínai tigris Nyugat-Berlinben. Az állatok kifutójának hátterét elbai homokkőből épült fal alkotja.

 

     A kisebb macskafélék között több igazi ritkaságot találunk. Az ő belső kifutóik szépen berendezettek, növényesítettek, természetes talajjal borítottak Az egymással szomszédos férőhelyek közé elektronikusan működtethető ajtókat építettek be, mely lehetővé teszi az állatok elkülönítését, illetve összeengedését. A 2008 óta itt élő rozsdás macskák (Prionailurus rubiginosus phillipsi) több kifutót birtokolnak, jól szaporodnak. A homoki macska (Felis margarita) és a jaguarundi (Puma yagouaroundi) szintén a ritkán látható kismacskafajok közé tartoznak. Az ocelotok (Leopardus pardalis) jelenleg is kölykeiket nevelik.

 

  

  Jaguarundi (balra), homoki macska (jobbra)

 

A macskaféléken kívül három, állatkertben ritka madagaszkári ragadozó is látható. A fossza (Cryptoprocta ferox) külső kifutója nem túl esztétikus, egykori nagymacska-ketrecek összenyitásával alakították ki. A gyűrűsfarkú mongúzok (Galidia elegans) és a csíkos mongúzok (Mungotictis decemlineata) kissé jobban jártak, az ő külső kifutóik gazdagon növényesítettek  (sajnos ezek is rácsosak, így egy kis szerencse is kell, hogy a rácson át, a sűrű növényzetben megpillantsuk az állatot, bár őt ez valószínűleg kevésbé zavarja). Utóbbi két faj esetében érdemes megjegyezni, hogy inkább már csak nevükben mongúzok: korábban a mongúzfélék (Herpestidae) taxonján belül a madagaszkári mongúzok (Galidiinae) alcsaládjába tartoztak, napjainkban azonban már a madagaszkári ragadozók (Eupleridae) önálló családjába sorolják őket. Utóbbi fajt Németországban csak a Berlin Zoo-ban tekinthetjük meg.

 

Csíkos mongúz

 

     Két kistestű kutyaféle is a ház külső kifutóját lakja: a közép-ázsiai elterjedésű pusztai róka v. korzak (Vulpes corsac) és a sarki róka (Alopex lagopus), melynek érdekessége, hogy az egyik itt tartott példány fajtársaival ellentétben nyáron is fehér bundát visel, két szeme pedig eltérő színű. 

A Ragadozóház alagsorában remek éjszakai bemutatót alakítottak ki. Itt a napszakokat megfordítva, az éjszakai állatok a látogatási idő alatt is aktív időszakukban tekinthetők meg. Egy folyosón, apró vezetőfények segítségével jutunk az éjszaka világába, ahol számos érdekes fajt figyelhetünk meg, miután hozzászokott a szemünk a sötéthez. Egy bemutatóban afrikai ugrónyulak (Pedetes capensis), földimalacok (Orycteropus afer) és szenegáli galágó (Galago senegalensis) él társbérletben. Az éjszakai ház talán legkülönlegesebb lakója a véznaujjú maki (Daubentonia madagascariensis). Ezt a fajt csak öt helyen tartják Európában. Berlinben egy hímet és egy nőstényt gondoznak, két kifutóban tekinthetők meg. A hím Madagaszkárról, az Antananarivo Zoo-ból származik, a nőstény Jerseyben, a Durrell Zoo-ban született, 2011 óta él Berlinben. Szintén különlegesség a pottó (Perodicticus potto). Több denevérfajt is tartanak itt, közülük a rőt vérszopódenevér (Desmodus rotundus) csak három európai állatkertben látható, Berlinben egy hét fős csapatukat tekinthetjük meg. Nem túl gyakori a Pallas-nektárdenevér (Glossophaga soricina) sem.

     A Ragadozóház mellet két nagyobbacska tó található, melyet különböző lúd- és récefajok népesítenek be. A tó egyik szigetén él nyaranta egy hím sapkás v. kucsmás gibbon (Hylobates pileatus). A tó egyik partján alakították ki a fekete lóantilopok (Hippotragus niger) és Kirk-dikdikek (Madoqua kirkii) közös kifutóját.

A szomszéd kifutókban keskenyszájú orrszarvúk (Diceros bicornis) élnek három kifutóban, melyekből kettő látható a látogatók számára. Berlinben – csakúgy, mint a frankfurti kivételtől eltekintve az összes európai állatkertben – a keskenyszájú orrszarvú keleti alfaját (Diceros b. michaeli) tartják. Rendszeresen szaporodnak, jelenleg is látható egy borjú, a 2012-ben született Akili. Az állatkert másik pontján, a Rinocéroszházban is tartanak keskenyszájú orrszarvúkat. E sorok írásakor hét példány él ezekből a ritka állatokból Berlinben, bár személyesen csak négyet láttam. Az orrszarvúkifutóval szemben találjuk az okapik (Okapia johnstoni) és bongók (Tragelaphus eurycerus) kifutórendszerét. 

 

 Bongóborjú

 

  

Bongó bika (balra), a bongók kifutója (jobbra)

 

  

Okapi (balra), vörös bóbitásantilopok (jobbra)

 

Mindegyik kifutó vizesárokkal határolt, növényes, viszonylag tágas. A bongók egy kisebb csapata él az egyik kifutóban. Berlinben 1973 óta rendszeresen szaporodnak, jelenleg is látható egy fiatal, júliusban született borjú. A másik két kifutót az okapipár használja. A szaporítási eredményekre itt se lehet panasz: a nőstény jelenleg is a februárban született borját neveli. Velük társbérletben vörös bóbitásantilopok (Cephalopus natalensis) élnek. Innen nem messze találjuk a sörényes hangyászokat (Myrmecophaga tridactyla). Már többször szaporodtak Berlinben, jelenleg is van egy kölyök.

 

Sörényes hangyász kölykével

 

Egy hídon áthaladva érünk arra a két hektáros területre, melyet 1987-ben csatoltak az állatkerthez. Itt három, egy-egy földrész élővilágát bemutató társaskifutót találunk. Mindhárom kifutó a legtöbb helyen csak árokkal határolt, így az állatok láthatóságát nem zavarja semmi. Az első Dél-Amerika pampáira visz minket. Itt guanakók (Lama guanicoe), nagy marák (Dolichotis patagonum), vízidisznók (Hydrochoerus hydrochaeris), Coscoroba-hattyúk (Coscoroba cocsoroba), örvös csáják (Chauna torquata) és a nanduk állatkertekben ritkábban látható faja, a Darwin-nanduk (Rhea pennata) élnek füves, vízmedencével ellátott területen. A második kifutó Afrikát idézi nagy kudukkal (Tragelaphus strepsiceros), tarka lantszarvúantilopokkal (Damaliscus pygargus phillipsi), vándorantilopokkal (Antidorcas marsupialis) és struccokkal (Struthio camelus australis). A harmadik társaskifutóban Ausztrália jellegzetes futómadarait, az emukat (Dromaius novaehollandiae) és a fehértorkú vagy      parmakengurukat     (Macropus parma) tekinthetjük meg ujjas ludakkal (Anseranas semipalmata) együtt. Az élőhelyeket mintázó kifutók mellett itt kaptak helyet a vörös óriáskenguruk (Macropus rufus), a Przsevalszkij-lovak (Equus przewalskii) és a japán szérók (Capricornis crispus) is.

     Ha a hídon át visszatérünk az állatkert fő területére, a kardszarvú nyársasantilopok (Oryx dammah) kifutója mellett haladunk el. A Berlinben megszokottak szerint egy kisebb csapatot tartanak, mégpedig eredményesen, rendszeresen szaporodnak, ott jártamkor több borjút is láttam a csapatban. Továbbhaladva további afrikai patásokat láthatunk. A zebrákat két faj képviseli: a Grevy-zebra (Equus grevyi), a legnagyobb testű zebrafaj, illetve az állatkertekben gyakoribb Grant-zebra (Equus quagga boehmi). Utóbbiak jávorantilopokkal (Taurotragus oryx) élnek közös kifutóban. Az eredetileg 1909-ben épült zebraház stílusában az arab világot idézi. A Grevy-zebrák mellett, de azoktól látogatásomkor elválasztva, dél-afrikai nyársasantilopok (Oryx gazella) élnek.

 

  

Vándorantilopok (balra), a Zebraház arab istállót idéz (jobbra)

 

Nem messze innen találjuk a fókák és pingvinek kifutóit. Az elbai homokkőből épült kifutók 1931-ben épültek, azóta többször felújították, legutóbb 2002-ben. A fókákat a talajszintről, illetve a sziklára vezető lépcsőkön felkapaszkodva felülről is megtekinthetjük. Berlinben jelenleg három fókafaj él: a valódi fókák közé tartozó borjúfóka (Phoca vitulina), illetve a füles fókák közé tartozó dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillus) és a kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus). Utóbbiak két medencét is birtokolnak, a nagyobbik köré lelátó is épült, hogy az érdeklődők a rendszeresen megtartott fókashow-t kényelmesen megtekinthessék.

     A fókakifutó szikláinak oldalában kaptak helyet az ázsiai kiskarmú vidrák (Aonyx cinerea). A négy pingvinfaj közül kettőt, a Dél-Afrikából származó pápaszemes pingvineket (Spheniscus demersus) és a dél-amerikai Humboldt-pingvineket (Spheniscus humboldti) külső kifutóikban is megtekinthetjük. A másik két faj számára a nyáron is hűvösen tartott, 2002-ben átadott Pingvinház ad otthont. A királypingvinek (Aptenodytes patagonicus) és a sziklaugró pingvinek (Eudyptes moseleyi) a sarki fényt idéző megvilágításban láthatóak.

 

A királypingvinek és a sziklaugró pingvinek hűvös belső férőhelye a sarki fényt idézi.

 

  

Andoki kondor (balra), Maguari-gólya (jobbra)

 

     A fókák és pingvinek területével szemben két nagy méretű madárröpdét találunk. Az egyik, 2004-ben átadott, 1000 m2 alapterületű röpdében andoki kondorok (Vultur gryphus), Maguari-gólyák (Ciconia maguari) és feketearcú íbiszek (Theristicus melanopis) élnek. Nem messze innen fekszik a mocsarak madárvilágát bemutató társaskifutó. Ennek különlegessége, hogy a látogatók bemehetnek a röpdébe, ahol különféle vízimadarak, többek között gyapjasnyakú gólyák (Ciconia episcopus) és skarlát íbiszek (Eudocimus ruber) között sétálhatnak. Az európai hódok (Castor fiber) meglehetősen egyszerű, betonteknőszerű, medencével ellátott kifutóban élnek. Napközben kicsi az esély, hogy megpillantsuk őket, ezért egy alagúton leereszkedve, üvegablakon át is megtekinthetjük a hódvárban alvó rágcsálókat.

   A közelben található a hiénakutyák (Lycaon pictus) kifutója. A látogatóktól vizesárok és villanypásztor választja el a ragadozókat. Napközben ritkán aktívak, érdemes az előre meghirdetett etetést megnézni, így biztosan jól megfigyelhetjük őket. Sajnos csak két példányt láttam ezekből a különleges állatokból.

    A medvék és farkasok férőhelyét 2007-ben alakították ki. Az eredetileg 1937-ben épült, hagyományos sziklás, árkos, de kis alapterületű medvekifutókat összenyitva, illetve kibővítve jelentősen megnövelték az alapterületet, megtartva az eredeti, látványos sziklafelszín legfőbb elemeit, ugyanakkor a bővítéssel hozzácsatolt területeken vízmedence, természetes talaj és növényesítés alkalmazásával sokkal változatosabbá tették a barnamedvék (Ursus arctos) számára korábban egyhangú kifutót. A medvekifutó melletti területet egy falkányi farkas (Canis lupus) számára alakították ki. Egy magaslatról a csapat élete a zavaró rácsok nélkül is megfigyelhető.

További három medvefajt találunk a közelben. A jegesmedvék (Ursus maritimus) két kifutót birtokolnak, igaz az egyik nagyon kicsi, valószínűleg jelenleg nincs is használatban. A nagyobb kifutó a múlt században épült jegesmedve-kifutók többségéhez hasonlóan sziklás kialakítású, természetes talajt nem tartalmaz. Az állatokat a látogatóktól egy, a látogatók felé meredek, emelt fallal határolt, nagyméretű vízmedence választja el. Érdekesség, hogy Berlin híres jegesmedvéje, Knut is ebben a kifutóban élt. A másik két medvefaj, az ajakos medvék (Melursus ursinus) és az örvös medvék (Ursus thibetanus) számára 2013-ban épült új kifutó. Az eredeti sziklakifutók kibővítésével jelentősen megnövelt alapterületű, üveglapokkal határolt kifutók változatos berendezést, természetes talajborítást és növényesítést kaptak. Ott jártamkor a kifutók már készen voltak, de a medvék még nem használhatták, mert vártak a növényzet megerősödésére. A korábban itt tartott maláj medvék az egykori pandakifutóba, illetve a Tierpark Berlinbe költöztek.

 

  

Hiénakutyák (balra), a farkasok kifutója (jobbra)

 

  

Jegesmedve és kifutója

 

     A medvék kifutói közelében épült fel a Berlin Zoo legújabb, sorrendben harmadik Madárháza. Az átadásra 2013-ban került sor. A teljesen átalakított épületben a madarak állatföldrajzi szempontú csoportosításban tekinthetők meg. Négy földrész madarai (Afrika, Ausztrália, Dél-Amerika, Ázsia) egy-egy külön teremben, kisebb-nagyobb röpdékben élnek, melyek mindegyikéhez az épület oldalában elhelyezett külső röpde csatlakozik. Ahol csak lehet, a röpdékbe növényeket is ültettek. A Madárház központi részén három élőhelyet mintázó teremben a látogatók a madarak között sétálhatnak. Az egyes termek afrikai szavannát, ausztrál bozótost és dél-amerikai esőerdőt mintáznak. A Madárház mellett található, Fácánosnak nevezett épület külső és belső röpdéiben a fácánok mellett egyéb tyúkfélék, vízimadarak, énekesmadarak kaptak helyet. Az épület mögötti kifutókban Antigoné-darvak (Grus antigone), sisakos kazuárok (Casuarius casuarius) és nanduk (Rhea americana) élnek.

     A közelben alakították ki a parti madarak röpdéjét, melybe a látogatók is bemehetnek, és a madarak között sétálhatnak, illetve a röpdében elhelyezett padokról kényelmesen szemlélhetik az állatok tevékenységét. A tengerparti zóna jellegzetességeinek kialakítását egy hullámokat keltő gép is segíti. A hátteret mesterséges sziklafal alkotja. A röpdét több vízimadárfaj lakja: a gulipánok (Recurvirostra avosetta) nagy csapatokban keresik táplálékukat a part közeli vízben. Köztük a figyelmes szemlélő felfedezheti a mexikói gólyatöcsök (Himantopus mexicanus) több példányát. A parton koronás bíbicek (Vanellus coronatus)      és       álarcos   bíbicek (Vanellus miles) élnek. A sziklákon két csérfaj költ: az Európában is előforduló sarki csér (Sterna paradisaea) és a Dél-Amerikából származó, látványos külsejű inka csér (Larosterna inca). A kollekciót több Európából is ismert parti madár egészíti ki: pajzsos cankó (Philomachus pugnax), nagy póling (Numenius arquata) és piroslábú cankó (Tringa totanus).   Nem kimondottan vízimadár, de itt kapott elhelyezést a fokföldi ugartyúk (Burhinus capensis) is.

 

  

Inkacsér (balra), a Vízilóház belső tere (jobbra)

 

A jelenlegi vízilóház 1997-ben került átadásra. Félgömbszerű tetőszerkezete már messziről magára vonja a figyelmet. Különlegessége, hogy üvegablakokon keresztül is megtekinthetjük az állatok víz alatti mozgását. A kifutó magasított, galériaszerű részén, az állatok számára elérhetetlenül, esőerdőt idéző növényzetet alakítottak ki, mely a dekoráción kívül egyéb funkciót is betölt: elrejti a látogatók szeme elől az ápolói kezelőfolyosókat és a vízilovak elkülönítésének lehetőségét       biztosító    boxokat.    A  ház   a fényáteresztő tetőn keresztül természetes fényt is kap. A belső állattartó tér három részre oszlik: a két kisebb, egymással összenyitható kifutót a törpevíziló (Choeropsis liberiensis) pár lakja, míg a nagyobban a népes nílusi víziló (Hippopotamus amphibius) család kapott helyet. Utóbbiak vízi folyosón keresztül juthatnak ki a külső kifutóra, melyen síksági nyalákkal (Tragelaphus angasii) osztoznak. A kifutó egy részét fatörzsekkel választották le, amely biztosítja az antilopoknak az elvonulás lehetőségét a vízilovaktól.

 

A nyalák kifutója; a fatörzsek biztosítják az antilopok számára a nyugodt elvonulás lehetőségét a velük társbérletben élő vízilovak elől. 

 

     Berlinben a sertésfélék tartásának nagy hagyományai vannak. Jelenleg is több ritka fajt bemutatnak, főként a növényevőknél megszokott, szárazárokkal határolt kifutókban. Az egyik legkülönösebb külsejű sertésfaj a babirussza (Babyrousa babyrussa); viszonylag ritkán látható állatkertben, Európában csak kilenc helyen tartják. Ennél is ritkábban találkozhatunk a szakállas disznóval (Sus barbatus barbatus), melyet mindössze három európai állatkert tart. 

Az egyik legszebb külsejű sertésfaj az ecsetfülű disznó (Potamochoerus porcus). 2012 óta tartanak Berlinben Cebu-szigeti disznókat (Sus cebifrons negrinus), Németországban ezen kívül csak Lipcsében láthatjuk ezt a fajt. A berlini pár a poznani állatkertből érkezett. A negyedik berlini sertésfaj a sivatagi varacskosdisznó (Phacochoerus aethiopicus). A sertések mellett két pekarifajjal találkozhatunk: az állatkertekben viszonylag gyakori örvös pekarival (Pecari tajacu), illetve a ritkább, Németországon belül csak Berlinben tartott fehérajkú pekarival (Tayassu pecari albirostris).

 

  

Szakállas disznó (balra), fehérajkú pekari (jobbra)

 

Az állatkert központi területén találjuk a szarvasok és a marhafélék kifutóit. Berlinben komoly hagyományai vannak a szarvastartásnak, a Tierparkkal közösen Európa egyik legjelentősebb szarvasgyűjteményét mutatják be, köztük számos ritkaságot is. Jelenleg a szarvasok 11 faja látható az állatkertben, hat kisebb-nagyobb ház köré épült, szárazárokkal és kerítéssel határolt kifutókban. Ebből három eredetileg még a IX. században épült, és az akkori állapotoknak megfelelően került felújításra. A szibériai pézsmaszarvast (Moschus moschiferus) csak öt európai állatkertben láthatunk, Németországban csak két helyen, kínai víziőzet (Hydropotes inermis) és mocsári szarvast (Rucervus duvaucelii) pedig csak itt mutatnak be a német állatkertek közül. 

Viszonylag ritkán látható állatkertben a Fülöp-szigetekről származó Alfréd-szarvas (Rusa alfredi). A Berlinben látható csapat rendszeresen szaporodik. A nemzetközi szaporítási programban részt vevő valamennyi egyed a Fülöp-szigetek kormányának tulajdona. Nem ez az első szarvasfaj, melynek megmentésében oroszlánrészt vállalt az állatkert: a Dávid-szarvasok (Elaphurus davidianus) megmentésére irányuló szaporítási program alapító állatai között berlini példányok is szerepeltek. Ma is látható egy kisebb csapat ebből a fajból. Többször szaporodott itt a legkisebb szarvasfaj, a déli törpeszarvas (Pudu puda). Ezen kívül szikaszarvasokat (Cervus nippon), pettyes szarvasokat (Axis axis), erdei rénszarvasokat (Rangifer tarandus fennicus) és kínai muntyákszarvasokat (Muntiacus reevesi) mutatnak be. A szarvasok szomszédságában kapott kifutót egy ritka gazellafaj, a golyvás gazella (Gazella subgutturosa subgutturosa).

     A marhafélék bemutatója az egyik legrégebbi az állatkertben: már a IX. században is jelenlegi helyén, de kisebb területen mutattak be nagy testű patásokat. Az egyik kifutót európai bölények (Bison bonasus) lakják. Istállójuk stílusában Oroszországot idéző, fából készült épület. Berlinben az első szaporodó európai bölénycsoportot 1923-ban hozták létre a vadonban akkorra már kihalt faj megmentése érdekében életre hívott program keretében. Szomszédjukban rokonaikat, a nagyobb testű amerikai bölény egyik alfaját, a préribölényt (Bison bison bison) tekinthetjük meg. Egy tájékoztató táblán hívják fel a figyelmünket az európai és amerikai, illetve az erdei és a préribölény közötti különbségekre. Az ázsiai patásoknak otthont adó állatházat és kifutórendszert 1997-ben adták át. A legnagyobb vadon élő marhafaj, a gaur (Bos gaurus) egy szaporodó csoportja lakja a legterjedelmesebb, több részre osztható kifutót. A mellettük található területet a legszebb vadon élő marhafajként számon tartott banteng (Bos javanicus) csapata birtokolja. A berlini csorda alapító tagjai 1956-ban, Jáváról érkeztek. Jól megfigyelhető a különbség a bika sötét és a tehenek világosabb barna színe között. A harmadik itt tartott faj az alföldi anoa (Anoa deprssicornis). Berlinben egy állatkertben nagyon ritka hegyi anoa (Bubalus quarlesi) hímet is tartanak, de sajnos a látogatók elől elzárt területen. Afrikát a kafferbivaly kisebb termetű, erdei életmódú alfaja, a vörös bivaly (Syncerus caffer nanus) képviseli. A gyűjteményt két háziállatként tartott faj: a házi bivalyok (Bubalus bubalis) és a jakok (Bos grunniens) egészítik ki.

 

Gaur bika

 

Jávai bantengek

 

     Rendkívül gazdag és ritkán látható fajokban bővelkedik a bagoly- és ragadozó madár gyűjtemény. Röpdéik hagyományos, sűrű ráccsal határolt férőhelyek, ami kissé a láthatóság rovására megy, és a fotózási lehetőségeket is jelentősen korlátozza. A kifutórendszer egy sziklát mintázó, a trópusi madarak téli szállásaként szolgáló épület köré csoportosul. Eredeti formájában 1909-ben adták át, melyet több átalakítás és újjáépítés után 1988-ban, két új, nagyméretű röpde felépítésével nyerte el jelenlegi formáját. Látogatásomkor 11 bagolyfajt mutattak be, közülük a maláj erdeibagoly egy ritka alfaját (Strix leptogrammica ochrogenys) csak itt láthatjuk Európában, egy másik fajt, a pamatos uhut (Bubo sumatranus) Berlinen kívül csak a Vogelpark Niendorfban tekinthetjük meg, míg a foltoshasú uhut (Bubo nipalensis) mindössze négy állatkertben tartják. Nem túl gyakori az afrikai erdeibagoly (Strix woodfordii) sem.

    A nagy ragadozó madarakat két látványos sasfaj, a fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) és az afrikai lármás rétisas (Haliaeetus vocifer) képviseli. A bóbitás karakara  pár  (Caracara plancus)   látogatásom idején éppen fiókákat nevelt. A Brahmin-kánya maláj alfaja (Haliastur indus intermedius) csak itt látható Európában. Rendkívül gazdag a keselyűk gyűjteménye: az újvilági keselyűket a már említett andoki kondoron kívül a királykeselyű (Sarcoramphus papa) képviseli, míg az óvilági keselyűk közül a fakókeselyű (Gyps fulvus), a szakállas saskeselyű (Gypaetus barbatus), a dögkeselyű (Neophron perncopterus), a csuklyás keselyű (Necrosyrtes monachus) és a gyapjasfejű keselyű (Trigonoceps occipitalis) látható a nagyméretű röpdékben. Rajtuk kívül két nagy testű szarvasvarjúfajt tartanak ezen a területen: a kaffer szarvasvarjút (Bucorvus cafer) és az abesszin szarvasvarjút (Bucorvus abyssinicus).

     Az Orrszarvúház ad otthont az állatkert két orrszarvúfajának. Az épület 1964-ben került átadásra, hat szárazárokkal határolt külső kifutóval. Az indiai orrszarvúk (Rhinoceros unicornis) három kifutót birtokolnak. Berlinben már többször sikerült szaporítani ezt a ritka fajt. A másik itt látható orrszarvúfajt, a keskenyszájú orrszarvút egy nőstény és 2012-ben született borja képviseli. Itt kapott helyet a két tapírfaj: az állatkertekben gyakori dél-amerikai tapír (Tapirus terrestris) két nőstény és egy hím példánya, illetve a ritka Baird- vagy közép-amerikai tapír (Tapirus bairdii), melynek jelenleg egyetlen hím példánya lakja az állatkertet. Az Orrszarvúház mellett találjuk a Teveházat, melynek kifutóit vikunyák (Vicugna vicugna), lámák (Lama glama) és egypúpú tevék (Camelus dromedarius) lakják. Ebben a zónában alakították ki a gyerekek által kedvelt állatsimogatót     kecskékkel,      juhokkal       és szamarakkal. Érdekessége, hogy 1925-ben, Európa egyik első ilyen jellegű létesítményeként adták át. Itt hozták létre a háziállatok bemutatóját, elsősorban Németországra jellemző fajtákkal, de találunk itt többek között törpeszamarat és poitou szamarat, kameruni juhokat, indiai futókacsákat és tengerimalacokat is.

 

  

Keskenyszájú orrszarvú borjával; Akili 2012-ben született (balra), az Orrszarvúház belső tere (jobbra)

 

     A mecsetet idéző, keleties hangulatú Antilopház 1872-ben épült, ezzel az állatkert legrégebbi épülete. Bár a II. világháború alatt jelentős károkat szenvedett, a háború után eredeti állapotában állították helyre, majd 1983-ban a korábbi kisebb külső kifutókat négy nagy területű, szárazárokkal határolt kifutóvá alakították. Az épületbe a látogatók is bemehetnek, a megemelt sétaút egy gazdagon növényesített, trópusi vegetációt idéző teremben vezet körbe, melyről az állatok belső férőhelyeit tekinthetjük meg. A legnagyobb kifutót a zsiráfok (Giraffa camelopardalis) lakják. A tájékoztató táblák szerint recés zsiráfokat (Giraffa c. reticulata) tartanak, azonban sokkal valószínűbb, hogy alfaji keverék állatokról van szó, melyek a recés zsiráfokra jellemző külsejűek. Velük Defassa-víziantilopok (Kobus ellipsiprymnus defassa) csapata él társbérletben, melynek alapító egyedei több mint negyven évvel ezelőtt érkeztek az állatkertbe. Egy-egy kifutót a barna zambézi mocsáriantilopok (Kobus leche kafuensis) nagy csoportja, illetve a szitutungák (Tragelaphus spekii gratus) foglalnak el. A negyedik, legkisebb kifutót jelenleg két fiatal nyala lakja.

 

A mecsetet idéző Antilopház ad otthont a zsiráfoknak is.

 

     Az Oroszlánkapuval szemben találjuk az 1899-ben kialakított, majd 2006-ban felújított, sziklát formázó látványos kifutórendszert. A szibériai kőszáli kecskék (Capra sibirica) nagy csapata érdekes megfigyelési lehetőségekkel szolgál: a meredek sziklafalon meglepő könnyedséggel mozgó állatok csodálkozással töltik el a látogatókat, a bakok pedig látványos vetélkedésükkel kápráztatnak el bennünket. Egy másik kifutót a himalájai tahrok (Hemitragus jemlahicus) csoportja lakja, míg a szikla másik oldalán a krétai bezoárkecskék (Capra aegagrus creticus) élnek. A sziklaformáció lábánál látható kisebb kifutók egykor mormotáknak adott otthont, jelenleg azonban lakatlanok, felújítás előtt állnak.

     Az Akvárium akár külön látványosságként, az állatkerttől függetlenül is megtekinthető. Az utcai bejárat a Budapester Straβe felől, az Elefántkapu mellett nyílik, másik bejárata pedig az állatkert területéről vezet az épületbe. Ez utóbbit egy Iguanodon szobra őrzi, a falakon pedig ősállatokat mintázó domborműveket láthatunk. Az épület eredetileg 1913-ban épült, a korábban a város más pontján épült, majd 1911-ben megszűnt akvárium utódaként. A II. világháború ebben az épületben is súlyos károkat   okozott,  teljes    helyreállítására   több évtizedet kellett várni. A bemutató három, külön emeleteken elhelyezett egységre osztható. A földszint ad otthont a tulajdonképpeni akváriumnak, az első emeleten találjuk a hüllők terráriumait, míg a második emeleten az inszektáriumok, illetve a kétéltűek bemutatója kapott helyet.

 

Az Akvárium bejárata az állatkert felől, a jellegzetes Iguanodon szoborral

 

     Az akváriumok és terráriumok berendezése az állatok élőhelyét idézi. A számtalan trópusi tengeri halfaj mellett trópusi édesvízi halak, gerinctelenek és teknősök lakják az akváriumokat. A két legnagyobb akváriumban cápák, ráják, barrakudák és más nagy testű halak úszkálnak. Egy külön folyosót szenteltek a mélytengerek élővilágát bemutató részlegnek. Nem hiányozhatnak a gyűjteményből az európai halfauna tagjai sem. Érdekes szemléltető megoldást alkalmaznak az elektromos angolna (Electrophorus electricus) bemutatójánál: egy berendezés az angolna által keltett elektromos kisüléseket hanggá alakítja. Több medúzafaj különböző fejlődési stádiumait is megtekinthetjük. Egy szemléltető tábláról pedig az akváriumok vízellátásáért és szűréséért felelős technikai háttérberendezések működéséről kapunk információt.

 

 Párduckaméleon

 

      Az első emeleten a hüllők terráriumait találjuk. A kisebb-nagyobb terráriumokban kígyók és gyíkok élnek. Közülük talán a tuatara vagy hidasgyík (Sphenodon punctatus) a legérdekesebb: Berlinen kívül Európában csak a Chesteri Állatkertben tartják ezt a ritka fajt. Terráriumuk kisebb szoba méretű, növényekkel gazdagon berendezett, az állatokat csak hosszas keresés után sikerült felfedeznem. Az emelet      központi   részét  a   Krokodilcsarnok foglalja el, melynek lakói új-guineai krokodilok (Crocodylus novaeguineae), pápaszemes kajmánok (Caiman crocodilus) és a csarnok dús vegetációját alkotó növények között szabadon repkedő lepkefajok. A krokodilokat az épület közepén áthaladó hídról tekinthetjük meg. 2013 óta egy újabb ritka krokodilfajt is tartanak: szeptember óta tekinthetők meg a gangeszi gaviálok (Gavialis gangeticus).

A második emeleten a kétéltűeket és az ízeltlábúakat tekinthetjük meg. Érdekes a madárpókok bemutatási módja: az állatokat fatörzsekből faragott padokba süllyesztett terráriumokban tekinthetjük meg. Több hangyafajt, köztük levélvágó hangyákat (Acromymex spp.) is tartanak. A számtalan kétéltűfaj közül talán a kínai óriásszalamandra (Andrias davidianus) a leglátványosabb hatalmas méretével.

 

 

 

Vendégkönyv