INDIAI ORRSZARVÚK VILÁGHÍRŰ TENYÉSZETE

Páncélos ritkaságok a Bázeli Állatkertben

Írta és fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN

2014

Az archív felvételek a Zoologischer Garten Basel és a Basler Staatsarchiv képarchívumából származnak

A faj fogsági történetének rövid áttekintése

Az indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis Linnaeus, 1758) a mai napig az állatkertek egyik legkarizmatikusabb lakója. A római idők óta az első Európában látható orrszarvú is e fajhoz tartozott, a szóban forgó példány ajándékként érkezett Indiából I. Manuel portugál király részére, melyet 1515 májusában hajóztak be Lisszabon kikötőjébe. Ez az egyed szolgált „modellként” Albrecht Dürer németalföldi művész híres, Rinocérosz című fametszetének elkészítéséhez. Érdemes megjegyezni, hogy Dürer személyesen sohasem látta az állatot, munkáját egy mai napig ismeretlen alkotó vázlatára és leírására alapozta.

Az elmúlt fél évezred során több mint 400 indiai orrszarvút jegyeztek fel fogságban, melyek mintegy kétharmada vadbefogott, egyharmada pedig már állatkertben született egyed. Az első európai példányokat uralkodói vagy magángyűjteménybe szállították, valamint utazó menazsériák látványosságaiként szerepeltek, ezt követően pedig zoológiai gyűjtemények ritkaságainak számítottak.

Az 1800-as évekig legalább nyolc alkalommal jegyezték le orrszarvúk Európába szállítását, melyek mindegyike indiai rinocérosz volt. Az állatokat Lisszabonban (1515, 1579), Londonban (1684, 1739), Hollandiában (1741), Versailles-ban (1770) és ismét Londonban (1790, 1799) láthatta a korabeli városi lakosság. Az elárvult, Indiában emberek által felnevelt,  1741 júliusában Rotterdamba érkezett ’Clara’ nevű nőstény orrszarvú 1746-1758 között számos európai városban került bemutatásra, többek közt a bázeli lakosság is ekkor láthatott először indiai orrszarvút 1748-ban.

     Az európai nagyvárosok állatkertjeiben a 19. század első harmadától láthattak indiai orrszarvút a látogatók, például Londonban (1834), Dublinban (1834), Párizsban (1850), Bécsben (1856), Antwerpenben (1861), Amszterdamban (1864), Moszkvában (1865), Hamburgban (1870), Berlinben (1871), Kölnben (1872) és Drezdában (1873). Az Amerikai Egyesült Állomokba érkezett első orrszarvú szintén e faj egyede volt, mely 1830 májusában érkezett Bostonba, s egy utazó menazséria látványosságaként járta be az amerikai nagyvárosokat.

     A 20. század elejéig mind Európában, mind India és Nepál területén igen kis létszámú egyed élt fogsági környezetben. Feljegyzések szerint az első, fogságban történő  párzást követő sikeres ellésre a nepáli uralkodói gyűjtemény kertjében került sor 1824 májusában. Hasonló eredmény ezután csak 1925-ben és 1948-ban következett be.

    Magyarországi vonatkozásban megemlítendő, hogy a három ázsiai elterjedésű orrszarvúfaj közül „mindössze” a szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) egyetlen egyedét láthatta a magyar közönség, mely a Fővárosi Állat- és Növénykert első rinocéroszaként érkezett meg Budapestre 1894-ben. Az indiai orrszarvúk első magyarországi egyedeire 2006-ig kellett várni, amikor két fiatal hím került a Nyíregyházi Állatparkba. 2010-ben pedig – az egyik hím elkerülését követően – megérkezett az első indiai orrszarvútehén is az országba.

Világhírű tenyészsiker

A 20. század második felétől két állatkert is sikertörténetet épített a faj sikeres fogsági tenyészetére. Az amerikai San Diego-i Állatpark (San Diego Wild Animal Park) 1972-ben szerezte be az első tenyészpárját, és 1975-től napjainkig 61 orrszarvúborjú születése került lejegyzésre az intézményben.

     Európai viszonylatban a legidősebb svájci állatkert, az 1874-ben megnyitott Bázeli Állatkert (Zoologischer Garten Basel) vagy közismertebb nevén Zolli rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal az indiai orrszarvúk tartásában. Az első indiai orrszarvúk megérkezésére azonban közel 80 évet kellett várni az intézmény történetében. Az Asszám területén található Kaziranga Nemzeti Parkban befogott hím 1951-ben, majd az ugyanitt  befogott  nőstény  egy évvel később  került Bázelbe.

’Joymothi’ és ’Rudra’, az első állatkertben született orrszarvú borjú a Bázeli Állatkertben, 1956

Fotók © Zoologischer Garten Basel és Basler Staatsarchiv

Így állt össze az intézmény első  orrszarvúpárja, ’Gadadhar’ és ’Joymothi’, mely egy 17. századi asszámi uralkodópár után kapta nevét. E frigyből született meg 1956 szeptemberében a ’Rudra’ nevű, 60,5 kg-os testtömeggel világra jött hím nemű borjú, mely az első Európában született indiai orrszarvú volt, s a klasszikus értelemben vett állatkerti körülmények között történő születések között is világelső orrszarvú szaporulatnak számít. E dátumtól napjainkig töretlen a bázeli orrszarvú szaporítás sikere, a mai napig 34 kis orrszarvú született a Zolliban. Ezek közül 10 borjúnak az említett ’Joymothi’ nevű anyaállat adott életet, mely a bázeli orrszarvúcsapat igazi matriarchájává emelte e nőstényt.

     A faj nemzetközi törzskönyvezése (ISB) is Bázelben kezdődött 1972-ben, Prof. Dr. Ernst Michael Lang állatkert igazgató és Kathleen Tobler közreműködésével, melyet 1975-től rendszeresen publikál az intézmény. Az indiai orrszarvú természetvédelmi helyzetére való tekintettel 1990-ben indult a faj Európai Fajfenntartó Tenyészprogramja (EEP), melyet az intézmény jelenlegi igazgatója, Olivier Pagan koordinál.

     Az indiai orrszarvúk európai állatkerti állománya – ha nem is gyors ütemben – növekszik, jelenleg 24 intézményben 63 (30.33) egyedet tartanak, melyből öt példány (3.2) jelenleg Bázelben él. A jelenlegi tenyészbika ’Jaffna’ (1994), a két orrszarvútehén ’Ellora’ (1982) és ’Quetta’ (1993), valamint ezek borjai ’Jari’ (2012) és ’Kiran’ (2013). Az utóbbi  fiatal példány a 34. bázeli születésű orrszarvúborjú.

Az indiai orrszarvúk elhelyezése és bemutatójuk ismertetése

Az első bázeli orrszarvúpár 1953-ban az akkor épített Elefántházba került, ahol afrikai elefántok (Loxodonta africana) és törpevízilovak (Choeropsis liberiensis) mellett kerültek bemutatásra. 1939-ben területbővítés következett be az intézmény életében, s az immáron 13 hektáros terület legújabb részén, a Sautergarten területén épült fel egy új állatház az orrszarvúk és törpevízilovak számára 1959-ben.

     A vízilovak és indiai orrszarvúk a mai napig a Sautergarten területén élnek. Az orrszarvúkifutó 1986-ban kisebb felújításon esett át, majd ezt követően 2006 szeptemberében nyitott meg újra a már kibővített férőhelyekkel ellátott Orrszarvúház. A külső területátrendezést követően, 2008 május 8-án került hivatalosan is átadásra a bázeli „orrszarvúpark”.

Indiai orrszarvútehenek borjaikkal a Bázeli Állatkertben

Az orrszarvúpark látogatók felé történő prezentálása

A Royal Chitwan és Kaziranga Nemzeti Park területén található, gyakran „elefántfűnek” nevezett, 6-8 m-es magasságot is elérő vegetáció ad otthont az indiai orrszarvúk legnagyobb populációinak. A nagyobb folyók árterein megtalálható, többnyire uralkodó pázsitfűfaj, a vad cukornád (Saccharum spontaneum) szolgáltatja az orrszarvúk egyik fő táplálékbázisát, egy tanulmány szerint a táplálékfelvétel kb. 50%-át teszi ki szinte minden hónapban. E növény a legnagyobb magasságot elérő fűfélék egyike, mely két további faj, a Narenga porphyrocoma és a Themeda arundinacea jelenlétével egészül ki a legtipikusabb élőhelyet jelentő folyóteraszok magasabb fekvésű szakaszain.

     A bázeli bemutató ehhez idomulva került kialakításra, mely az indiai orrszarvúk természetes élőhelyének jellegzetességeit emeli ki. A kifutóbarrier és a látogatói útvonal közötti terület gazdagon növényesített, ahol uralkodóan a kínai nád v. „elefántfű” (Miscanthus giganteus, M. sinensis x M. sacchariflorus) került beültetésre. Az akár öt méteres magasságot is elérő vegetáció nem pusztán a kifutón kívül eső területrészeken, hanem azokon belül, kisebb „szigetekre” ültetve is megjelenik, s az állatok számára kiépített nagy víztérfogatú medencékkel karöltve egy mocsaras, magas füvű,  folyóparti élőhelyet jelenít meg a látogatók számára.

     A dús növényzet – mely nem elérhető a rinocéroszok számára – a kis terület ellenére is zölddé varázsolja a bemutatót. Az elefántfű körbeveszi a kifutót, így annak egészére a látogatók nem láthatnak rá a kiépített leshelyek egyikéről sem.

Társaskifutó

A bemutató egyik sajátossága, hogy az orrszarvúk nem egyedül élnek kifutójukon, ugyanis egy kisebb ázsiai életközösség került itt kialakításra. Az orrszarvúkifutó további lakója két Reeves- v. kínai muntyákszarvas (Muntiacus reevesi), valamint egy jelenleg kilenc főt számláló ázsiai kiskarmú v. tömpeujjúvidra (Aonyx cinereus) csapat. Az orrszarvúk és vidrák elterjedési területe átfedésben van, s a részben azonos élőhely következtében a természetben is megfigyelhető közöttük interakció.

A két kisebb faj számára „orrszarvúmentes” területrészek egyaránt biztosítottak. Ez négy, növényzettel rendelkező megemelt területegység, melyeket szintén a kifutó egészét körbevevő támfal határol az egységes hatás érdekében. E „szigeteken” zavartalanul mozoghatnak a szarvasok és vidrák, valamint utóbbiak számára e területrészek alatt hosszabb járatrendszer került kiépítésre, melyet az oldalfalból nyíló lyukakon keresztül közelíthetnek meg.

Az eddigi tapasztalatok tükrében elmondható, hogy a társaskifutó fajösszetétele sikeres.

A külső kifutók, belső férőhelyek kialakítása és berendezése

A Royal Chitwan Nemzeti Parkban végzett megfigyelések szerint az indiai orrszarvúk éves területhasználata a megafauna tagjaihoz mérten rendkívül kicsiny élőhelyre korlátozódik, melynek átlagos nagysága mindössze 2,9 km² a nőstények, és 3,3 km² a hímek esetében. A bázeli kifutó-komplexum szintén nem nevezhető hatalmasnak, mindössze kb. 2000 m²-nyi terület áll az állatok rendelkezésére, ezt azonban a terület minőségi kialakításával kompenzálják.

     A sikeres szaporítás érdekében Bázelben többszörösen tagolható területet biztosítanak az orrszarvúk részére. A kifutórészek egyike, mely kb. 500 m² nagyságú, az orrszarvúbika elhelyezésére szolgál, míg a nagyobbik részt jelentő területeket a borjaikat nevelő nőstények használják. Utóbbiak kifutórésze 1125 m² nagyságú, melyhez egy 65 m²-es elkülönítő tartozik. A frissen ellett orrszarvútehenek elszeparálásáról szintén gondoskodnak, melyek a borjú 3-12 hetes kora közötti időszakban kerülnek visszaszoktatásra a csapat nőstény tagjaihoz. E kapcsán azonban megjegyzendő, hogy a legutóbbi, 2013 októberében történő ellés során a borjú három éves nőstény testvére nem került elszeparálásra. Fogsági környezetben tehát első alkalommal került sor olyan szülésre, mely közben az anyaállat idősebb borja is jelen volt, ahogy az a természetben is lezajlik.

E fiatal nőstény orrszarvú – mely bal mellső lábának világos színezete miatt kapta a ’Henna’ nevet – játékos viselkedése azt mutatja számunkra, hogy a kifutóberendezés fontos részét képezik a különféle fizikai feladatok elvégzését biztosító elemek.

     A külső kifutó látogatói oldal felé eső része süllyesztett, így egy kis lejtésszöggel bíró szárazároknak tekinthető. Ennek belső peremén egy kb. 1,5 m magas cementált támfal akadályozza meg az állatok kijutását, mely kivitelezésében sziklaszerűen kialakított, rücskös, egyenetlen felszínnel rendelkezik, így pozitív mellékhatásként természetesebb megjelenést kölcsönöz a bemutatónak.

     Az afrikai elterjedésű orrszarvúfajokkal ellentétben – melyek több napig is kibírják ivóvíz nélkül, s így kevésbé kötődnek bármilyen vízforrás közelségéhez –, az Ázsiában honos három faj életmódja erősen vízhez kötött. Az indiai orrszarvúk természetes élőhelyükön csak ritkán figyelhetőek meg 2 km-nél távolabb a folyóparttól vagy egyéb vízforrástól. A bázeli orrszarvúk komfortérzetét és megfelelő testápolását három nagy víztérfogatú medence biztosítja, melyek vízfelszíne 50 m², 80 m² és 145 m² nagyságú, legnagyobb mélységük 1,5 m. A még egészen fiatal borjak kifutón tartózkodása idején ezt kb. 45 cm-re csökkentik a baleset elkerülése érdekében. A vízbe nem túl meredek rámpán keresztül juthatnak be az állatok, melyek lejtésszöge 15-20° közötti. A legnagyobb medence egy látogatók számára épített leshely előtt került kialakításra, melyet nem magasított támfal határol. A gyakorlatilag vizesárokként funkcionáló mesterséges tó külső pereménél egy vízből kiálló támfal akadályozza meg az orrszarvúk látogatókhoz történő túl közel jutását. A vidrák a perem mögötti, kb. 1 m szélességű vízteret is használják, melynek külső falán húzódó villanypásztor tartja bent a kistestű ragadozókat. Utóbbiak nem pusztán a medencéket, hanem a külön számukra kialakított patakot is előszeretettel használják, melynek vize az orrszarvúmedencékbe csobog bele. Az összeköttetésben álló kisebb-nagyobb tavak a fürdésen és hűsölésen kívül remek alkalmat nyújtanak bizonyos táplálékféleségek, pl. alma, répa, saláta vízben történő felkínálásra. E viselkedésgazdagítás párhuzamba állítható a faj természetes táplálkozási szokásaival, miszerint a száraz időszak végével, a monszun beálltával az indiai orrszarvúk esetében jelentősen megnő a vízinövények fogyasztásának mértéke.

     Az indiai orrszarvúk idejük jelentős részét vízben töltik, és a szárazföldön is elsősorban mocsaras területeken, alluviális talajon mozognak. E részben „akvatikus” életmód következtében lábaik felépítése a puha aljzaton történő mozgáshoz adaptálódott. A faj jelenlegi európai és észak-amerikai állatkerti állományában lévő kifejlett bikák szinte minden egyedénél, s a felnőtt tehenek közel felénél súlyos lábproblémákkal találkozunk, éppen ezért a tartástechnológia vonatkozásában kiemelt szempont a kemény és abrazív felületek alkalmazásának minél nagyobb mértékben történő kerülése. Cementált felületeket mindössze a táplálkozóhelyeken szükséges alkalmazni a nem kívánt anyagok – fakéreg, homok, kavics – lenyelésének kivédése érdekében. A kifutó aljzatának tehát puha szubsztrátumnak kell lennie, mint pl. folyami homoknak, fakéreg zúzaléknak vagy mulcsnak. Bázelben ez utóbbi borítja a külső kifutókat és belső férőhelyeket egyaránt. A krónikus lábfertőzések elkerülése tehát a puha és nem túl száraz aljzat, a vízhez történő folyamatos hozzáférés és megfelelő lábápolás függvénye.

     A bázeli kifutóberendezés fontos elemei közé tartoznak a különböző méretű állított és fektetett fatörzsek. Az egy ponton rögzített, fekvő fatörzsek pl. remek alkalmat nyújtanak „fizikai „feladatok” elvégzésére, ezeket előszeretettel emelgetik az állatok tülkükkel. Ezen kívül megfelelő felületet jelentenek vakarózásra és dörgölőzésre, mely szintén fontos a megfelelő testápolás végett. Az orrszarv ledörzsölése egy általánosan megfigyelhető probléma fogságban, mely mértéke csökkenthető a sima felszínű betonfalak alkalmazásának kerülésével, mivel – érdekes módon – az állatok elsősorban ezen végzik a nem kívánatos, több esetben sztereotip mozgásmintát.

     Az Orrszarvúházban az állatok számára hozzáférhető terület 229 m² nagyságú. A bika belső férőhelye 109 m², melyhez egy 46 m²-es medence társul. Az átépítést követően az eredetileg négy kisebb belső közül kettő-kettő összenyitásra került, így jelenleg egy-egy 60 m² alapterületű férőhely áll a borjaikat nevelő nőstények rendelkezésére. Az orrszarvútehenek belső medencéje 50 m² nagyságú. A belső „fürdők” átlagmélysége 1,2 m.

Ex situ és in situ természetvédelem

Az Orrszarvúházban kiépített információs blokk elsősorban az orrszarvúfajok természetvédelmi helyzetét és a megőrzésükhöz kapcsolódó ex situ és in situ tevékenységeket mutatja be a látogatók számára. A Bázeli Állatkert „orrszarvúhistóriája”, a faj törzskönyvezése és zárttéri szaporítási programja mellett egy in situ projekt is bemutatásra kerül, az intézmény ugyanis támogatja az „Indian Rhino Vision 2020” elnevezésű programot, melynek célja, hogy a jelenlegi, Asszámban élő populáció egyedszáma 2020-ra elérje a 3000 állatot. A belépőjegyekből befolyt bevétel egy része így tulajdonképpen a fajmegőrzés feltételeinek erősítésére fordítódik két asszámi védett területen (Kaziranga és Pobitora), valamint egyedek átköltöztetését is támogatja négy új védett területegységre (Manas, Laokhowa, Buracharpori és Kochpora).

     A Bázeli Állatkert így mind az élőhelyen, mind az élőhelyen kívül történő fajmegőrzésben és genetikailag diverz populációk fenntartásában fontos szerepet vállal, mely méltóan illeszkedik az indiai orrszarvúkkal kapcsolatos világhírű tenyészeredményeikhez.

Köszönetnyilvánítás

A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom Beatrice Steck-nek, a Bázeli Állatkert munkatársának.

Felhasznált irodalom:

GULDENSCHUH, G. & HOUWALD, F.  2002 (eds). Husbandry Manual for the Greater One-Horned or Indian Rhinoceros, Rhinoceros unicornis Linné, 1758, Basel Zoo, Switzerland

ROOKMAAKER, L. C. 1998. The Rhinoceros in Captivity. SPB Academic Publishing, The Hague, The Netherlands.

WILSON, D. E. & MITTERMEIER, R. A. 2011. (eds.) Handbook of the Mammals of the World, Volume 2, Hoofed Mammals. Published by Lynx Edicions in association with Conservation International and IUCN. DINERSTEIN, E. 2011. Family RHINOCEROTIDAE (Rhinoceroses) pp. 144-181

www.zims.isis.org

www.zoobasel.ch

FOTÓGALÉRIA

Az orrszarvú bemutató az állatok természetes élőhelyének jellegzetességeit emeli ki a látogatók számára.

Nőstény indiai orrszarvú pihen 11 hónapos borjával a számukra biztosított kifutórészen.

A borjakat nevelő nőstény orrszarvúk kifutórésze további megfigyelő pontokról

A legnagyobb medence vizesárokként funkcionál, ahol egy vízből kiálló alacsony támfal akadályozza meg az orrszarvúk látogatókhoz túl közel jutását. A vidrák kijutását a külső peremen húzódó villanypásztor akadályozza meg.

 Az orrszarvúk etetőhelyei betonaljzattal rendelkeznek a nem kívánatos anyagok lenyelésének elkerülése érdekében.

Az orrszarv ledörzsölése még mindig a tartástechnológia nem teljesen megoldott feladata, mely elsősorban az orrszarvúbikákat érinti. 

A nagyméretű medencék és dagonyák az orrszarvúkifutó egyik legfontosabb „tartozékai”.

Az orrszarvúbika kifutórésze (fent) és a mellette csobogó, csak a vidrák számára elérhető kisebb patak (balra). Az egyik medence közepes vastagságú, függőlegesen állított fatörzsekkel megosztott, melynek egyik része az orrszarvútehenek, másik része a bika kifutórészén található (jobbra). 

A vidrák és szarvasok számára négy megemelt, növényesített területegység szolgál, melyek nem hozzáférhetőek az orrszarvúk számára. Ezek alatt került kiépítésre a vidrák alagútrendszere, melyet az oldalfalakból nyíló lyukakon keresztül közelíthetnek meg.

A szarvasok és vidrák a kifutó egészét használhatják, de a megemelt „szigeteken” teljesen zavartalanul mozoghatnak nagyobb testű társbérlőik jelenléte nélkül.

Indiai orrszarvúk, Reeves-muntyákszarvasok és ázsiai tömpeujjúvidrák Bázelben

Az Orrszarvúház bejárata (fent), valamint a borját nevelő orrszarvútehén puha aljzattal rendelkező belső férőhelye és a hozzá tartozó medence. Az állatok kezelése többnyire direkt kontaktban történik.

Az Orrszarvúház belső tere. Az üvegezett betekintő a kisebb fajok által használt területre enged rálátást, háttérben az orrszarvú kifutóval.

 Az épületben kiépített információs blokk elsősorban az orrszarvúfajok természetvédelmi helyzetét és a megőrzésükhöz kapcsolódó ex situ és in situ tevékenységeket mutatja be a látogatók számára.