ZOOROPEEurópa állatkertjei
ZOOlogical Gardens of EuROPE
NAGYVÁROSI BETONDZSUNGEL
Zoo Aquarium de Madrid
Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS
2023-2024
Feltöltve: 2024. július 9.
A Zoo Aquarium de Madrid Spanyolország egyik legnagyobb, legismertebb állatkertje. Európában az elsők között nyitott meg 1770-ben, más források szerint 1774-ben. Kezdetben a helyi fauna mellett a spanyol gyarmatokról érkezett egzotikus állatokat mutatták be az akkor még a Buen Retiro Parkban (Parque del Buen Retiro) megalapított menazsériában. Volt miből válogatni: az amerikai és ázsiai kontinensről addig alig ismert fajok sokaságát hozták az anyaországba. Jelenlegi helyére, a Casa de Campo városrészbe 1972-ben költözött az állatkert. Jelenleg mintegy 20 hektár területen nagyságrendileg 500 fajt mutatnak be, közülük számos kifejezetten figyelemre méltó.
A kertet – tömegközlekedést használva – metróval közelíthetjük meg legegyszerűbben: az 5-ös vagy a 10-es vonallal utazva a Casa de Campo állomás esik legközelebb a főbejárathoz, innen rövid, a hamisítatlan mediterrán hangulatot árasztó parkot átszelő sétával érjük el a kertet. A későn kelőknek sem kell aggódniuk: az állatkert általában csak 11 órakor nyitja meg kapuit. Érdemes jegyünket előre megvásárolni, a pénztárak előtt nyitásra már hosszú sorok kígyóznak.
Ha az állatkertet néhány szóval szeretném leírni, két jellegzetesség jut eszembe: a beton használata a kifutók és az állatházak kialakításában, ugyanakkor ennek ellenpontjaként a remek kertészeti munka. Anghi Csaba a következőképpen jellemzi a madridi állatbemutatót Állatkertről állatkertre című, 1978-ban megjelent könyvében: „… két év alatt egy betonból épült állatvesztőhelyet építettek állatkert gyanánt.(…) Az új állatkert összes állatháza betonból készült. Építésekor semmiféle állathoz értő szakember véleményét nem kérték ki”. Az akkor épített állatházak és kifutók ma is meghatározzák a jelenlegi kert képét. Az 1970-es években Javier Carvajal építész által megálmodott bemutatók ma is használatban vannak, sőt 2010-ben örökségvédelmi státuszt kaptak a teljes Casa de Campo parkkal együtt. Az eredeti elképzelés szerint a cél az állatok láthatóságának növelése, a szemlélőt zavaró barrierek mennyiségének csökkentése volt. Mindezt betonárkok alkalmazásával érték el. A mediterrán napsütésben a kifutók rendkívül felforrósodtak, ugyanakkor a bunkerszerű betonbelsők nyirkosak maradtak – nem túl egészséges kombináció. Azóta természetesen jó néhány korszerűsítés, felújítás történt az állatok jólétének növelése érdekében, így modernizálták az állatok belső férőhelyeit, több esetben fenntartható biomassza energiát használnak a fűtésre, illetve ahol csak lehetett, növények telepítésével igyekeztek javítani a kifutók megjelenésén és klimatikus viszonyain, azonban az eredeti koncepció mind a mai napig megfigyelhető. Az állatok kerten belüli elhelyezésében megfigyelhető a földrajzi alapú koncepció, de ez nem minden esetben következetes. Ami még feltűnő, és a mellékelt képek némelyikén is megfigyelhető, hogy az állatkert igen jelentős fészkelő fehér gólya (Ciconia ciconia) állománnyal rendelkezik, fészkeik mindenütt feltűnnek, legyen szó épületről, fákról vagy műszikláról.
Az állatkert térképe
Az állatkert területére lépve, a bejárati zóna jobb oldalán – némileg klasszikusnak tekinthető módon – rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) csapata üdvözli a látogatókat. A bejárattól balra találjuk a kert számomra talán legizgalmasabb zónáját: az európai faunát bemutató részt. Bár sok állatkert mutatja be kontinensünk állatvilágát, a madridi kollekció specialitását az ibériai fajok, alfajok bemutatása adja, mely nem jellemző a kontinens nagy részére, ezért ezt a területet szeretném a többinél kissé részletesebben bemutatni. Itt találjuk a mindössze öt európai (kizárólag spanyol) állatkertben bemutatott délkelet-spanyol kőszáli kecskék (Capra pyrenaica hispanica) muflonokkal (Ovis gmelini) közös kifutóját. A spanyol kőszáli kecske (Capra pyreneica) faji szinten is állatkerti ritkaságnak számít, Spanyolországon kívül pedig mindössze egy francia állatkertben találkozhatunk vele Európában. Rögtön meg is csodálhatjuk a leginkább szembetűnő madridi jellegzetességet: a csupasz betonból kialakított műsziklákat. Ebben az esetben a tervező nem is törekedett a természetesség látszatára, és sajnos (érthető okokból) növényeket se tudtak a kifutóba telepíteni, hogy kissé enyhítse a betontömb mesterséges jellegét. A kifutóval szemben találjuk a szintén ritkaságnak számító ibériai sasok (Aquila adalberti) röpdéjét. A parlagi sashoz (Aquila heliaca) hasonló, korábban annak alfajaként számon tartott ragadozók jelenleg hat európai állatkertben láthatóak. A mellettük található röpdét fakó keselyűk (Gyps fulvus) lakják. A terület számomra, a ragadozók, különösen a macskafélék rajongójának talán legizgalmasabb állata az ibériai hiúz vagy párduchiúz (Lynx pardinus), madridi utazásom elsőszámú célja. Az európai hiúznál (Lynx lynx) kisebb termetű faj Európa legritkább macskaféléje, a vadonban néhány száz egyed található belőle, állatkertben is kifejezetten ritkán látható, jelen sorok írásakor hét európai kertben mutatják be, ebből öt Spanyolországban, egy pedig Portugáliában van. Madridban egy párt tartanak: szépen növényesített, tágas kifutójukban kihívás felfedezni a rejtőzködő macskákat, de megéri időt szánni rá. Szintén a helyi fauna képviselője az ibériai gímszarvas (Cervus elaphus hispanicus), a nálunk is honos gímszarvas helyi alfaja, mely az Ibériai-félszigeten kívül egyetlen állatkertben sem látható. A szarvasok gyűjteményét dámszarvasok (Cervus dama) és rénszarvasok (Rangifer tarandus) egészítik ki, és itt találjuk az európai bölényeket (Bison bonasus) is. Kifutóik száraz- vagy vizesárokkal határoltak, remek rálátást biztosítanak az állatokra, bár nem túl tágasak. Korábban a bölényekkel pireneusi vaddisznók (Sus scrofa castillianus) is éltek a kifutóban, a vitatott rendszertani helyzetű disznók azonban 2023-as látogatásomkor már nem voltak a kert lakói.
A sziklás, a látogatóktól szárazárokkal elválasztott medvekifutóban európai barnamedvék (Ursus arctos arctos) élnek. Mai szemmel a kifutó kissé idejétmúltnak tűnik, a medvék számára nem áll rendelkezésre természetes talaj, növényzet nincs, és nagyon kevés védelmet biztosít a forró mediterrán naptól. Számomra meglepő módon a szomszédos farkaskifutóban nem a Spanyolországban élő, ritkaságnak számító ibériai farkasokat (Canis lupus signatus) láthatjuk: a Zootierliste szerint az állatkertben alfaji keverék farkasok élnek, és a kifutó melletti fajtáblán sem nevezik meg őket alfaji szinten, az állatkert honlapja szerint viszont Mackenzie-völgyi vagy északnyugati farkasokról (Canis lupus occidentalis) van szó. Mindenesetre megjelenésüket tekintve valóban észak-amerikai alfajra hasonlítanak. A ragadozók kollekcióját két kisebb kifutóban elhelyezett európai nyércek (Mustela lutreola) egészítik ki, akiket sajnos (mint ahogy korábban számos más állatkertben) most sem sikerült megpillantanom.
Ibériai hiúz (Lynx pardinus) © Boros Tamás
Egy viszonylag jól körülhatárolt egységet képeznek az ázsiai állatok kifutói. Köztük is számos különlegességet találunk. Az állatkerti ritkaságokra vadászók számára különösen érdekes lehet, hogy Madrid jelenleg Európában egyedüliként az ázsiai elefánt (Elephas maximus) szumátrai alfaját (Elephas maximus sumatranus) tartja. Az eredeti csapat a Tierpark Berlinből érkezett 2015-ben, kiegészülve a Tierpark egykori indiai elefántbikájától (Elephas maximus indicus), a jelenleg Prágában élő Ankhortól származó alfaji keverék bikával, aki 2023-ban másik kertbe költözött. Jelenleg csak alfajtiszta szumátrai elefántokat tartanak Madridban: a tenyészbika Valentino és a két felnőtt tehén, Nova és Cynthia, illetve három, már Madridban született borjú, Vera, Pillar és az ifjú bika, Hope alkotja a csapatot. Az EAZA hosszútávú terveiben nem szerepel az alfaj tenyésztése (a jövőben az indiai alfajra szeretnének koncentrálni), jelenleg szaporítási stop van érvényben, így a madridi csapat sorsa bizonytalan, nagy valószínűséggel Európán kívüli állatkertbe, nagy eséllyel Ausztráliába kerülnek. Új elefántcsapat érkezésére majd a kifutó felújítása után van esély. Jelenleg a kifutó három részből, valamint a hozzá csatlakozó, betonból épült házból áll, ezek együttesen se nevezhetőek nagynak. A jobb oldali, legnagyobb kifutóban él az elefántbika. A középső, legkisebb, színes napernyőkre emlékeztető szerkezetekkel árnyékolt, valamint az ettől elválasztott harmadik kifutót használja a csapat többi tagja. Az Ázsiának szentelt terület „sztárjai” egyértelműen az óriáspandák (Ailuropoda melanoleuca): az állatkerttel kapcsolatos hirdetések, plakátok, videók elengedhetetlen szereplői, nem véletlen, hogy az állatkert logójában is megjelennek. Madridban régi hagyománya van a pandatartásnak: az első pandapár, Shao Shao és Quian Quiang 1978-ban érkezett a spanyol fővárosba Kínából, mint a spanyol királynak szánt ajándék. Itt született Európa első pandabocsa, Chu-lin 1982-ben mesterséges termékenyítés alkalmazásával. Chu-lin 1996-ban bekövetkezett halála után több éves szünet állt be a pandatartásban, majd 2007-ben két új panda érkezett Kínából. A hím Bing Xing és a nőstény Hua Zui Ba sikeres párnak bizonyult: bár mesterséges termékenyítéssel, de hat pandabocs született tőlük. A három első bocs már korábban Kínába utazott, 2023-as látogatásomkor a szülőpár és a három legfiatalabb bocs élt a dús növényzetű, keleties hangulatú kifutóban. Jelen sorok írása előtt néhány nappal a pandacsalád többi tagja is a Kínával kötött egyezmény értelmében a Chengdu Pandatenyésztő Központba költözött, így a látogatóknak néhány hónapig nélkülözniük kell a fekete-fehér medvéket az új, fiatal pandapár érkezéséig. A „pandamentes” időszakot a kifutó felújítására használják fel.
Valószínűleg nem közelíti meg a pandák népszerűségét, de zoológiai érdeklődésű látogatók számára mindenképpen figyelemre méltó a terület többi állatfaja is, így a Mishmi-takin (Budorcas taxicolor taxicolor) vagy a különleges megjelenésű Dávid-szarvas (Elaphurus davidianus). Nem túl tágas kifutójukat vizesárok választja el a látogatóktól. Több, egymástól elválasztható kifutórészből álló férőhelyet birtokol a két indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis). Bár ezen kifutók és az állatok belső férőhelyei esetében is a beton a fő építőanyag, a növényzet ügyes használata, illetve a terület ügyes kialakítása következtében nem éreztem annyira mesterségesnek, mint több más kifutó esetében.
Óriáspanda (Ailuropoda melanoleuca) © Boros Tamás
Külön egységet képeznek a pingvinek és a fókák kifutói. Egy kis, kerek medencében pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus) élnek. Mellettük két egymással összekapcsolódó kört formázó medencét birtokolnak a patagóniai oroszlánfókák (Otaria byronia). A kollekciót az Európában ritkaságnak számító kúpos fókák (Halichoerus grypus) egészítik ki. A fókamedencék felújítása és kiterjesztése a közeljövőben várható.
Kúpos fóka (Halichoerus grypus) © Boros Tamás
Az állatkert középső részén főként olyan állatfajok kifutói helyezkednek el, melyek nem illeszkednek szorosan a földrajzi alapú koncepcióba. Egy betonistálló körül kialakított, vizesárokkal határolt kifutórendszerben vörös bivalyok (Syncerus caffer nanus), illetve Mhorr-gazellák (Nanger dama mhorr) élnek, utóbbiak nílusi ludakkal (Alopochen aegyptiaca) osztoznak a területen. Itt találjuk a borneói orangutánok (Pongo pygmaeus) és fehérkezű gibbonok (Hylobates lar) dróthálóval határolt közös kifutóját. Az itt élő főemlősöket a belső férőhelyek irányából, egy lépcsőn leereszkedve üvegfalon keresztül is megtekinthetjük. A közelmúltig az állatkert bemutatott egy Európában igen ritkán tartott gibbonfajt, a Müller-gibbont (Hylobates muelleri) is, az utolsó állat 2022-ben pusztult el, így sajnos lemaradtam erről a zoológiai kuriózumról. A közelben található, nem túl bizalomgerjesztő külsejű majomház csimpánzok (Pan troglodytes) és mandrillok (Mandrillus sphinx) belső férőhelyeinek ad otthont. A csimpánzok külső kifutója felülről is fedett, rácsok és üvegfal kombinációjával határolt ketrec, tágasnak közel se mondható, de élő növények teszik változatosabbá. A mandrillok külső kifutói talán az állatkert legelszomorítóbb férőhelyei, a múlt század szemléletét idéző, rácsos, leromlott állagúak. Remélem, rövidesen átalakításra kerül ez a modern állattartásra jelenlegi formájában alkalmatlan komplexum. A terület egyik legizgalmasabb élményét a szahara dorkaszgazellák (Gazella dorcas osiris) jelentették: az állatkertben egyébként is ritka gazellafaj nagy csapata él vizesárokkal határolt, tágas kifutóban, de különösen azért emlékezetesek számomra, mert látogatásomkor egy éppen akkor született gazellaborjú első lépéseit sikerült megörökítenem.
Szahara dorkaszgazella (Gazella dorcas osiris) © Boros Tamás
A múlt egyik mementójaként emelkedik ki a környezetéből az ázsiai medvék kifutórendszere. A férőhelyek kialakítása a 70-es éveket idézik: számos betonból épült, kis területű kifutó, a látogatóktól árokkal elválasztva. Ma két fajt tekinthetünk meg itt: a ritka maláj medvéket (Helarctos malayanus), illetve a régebben számos állatkertben tartott, manapság lassanként szintén állatkerti ritkasággá váló örvös medvét (Ursus thibetanus). Bár a férőhelyeket számos mászóalkalmatossággal rendezték be, ezek nem leplezhetik a beton sivárságát. Egyedül az örvös medve kifutója mutat némileg vonzóbb képet, a beültetett növények, fák, cserjék sokat javítanak a kifutó megjelenésén. A medvekifutók közelében találjuk a kert szépen kialakított, állatsimogatóval kombinált háziállatbemutatóját, melyben a spanyol fajtákat is megtekinthetünk. Furcsa módon itt kapott helyet a viszonylag ritkán látható, Európában jelenleg 17 helyen bemutatott fehérkarmú vércsék (Falco naumanni) röpdéje is. A medvekifutók szomszédságában terül el a Dél-Amerika kifutó, ahol közönséges tapírok (Tapirus terrestris), guanakók (Lama guanicoe) és nagy marák (Dolichotis patagonum) élnek, de mellettük sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) is látható a területen.
Nagyon jellegzetes a nagymacskák kifutórendszere. Két nagyobb, vizesárokkal határolt kifutóban ázsiai oroszlánok (Panthera leo persica) és szibériai tigrisek (Panthera tigris altaica) láthatóak. Utóbbiak 2024 eleje óta az állatkert lakói, a 2023-ban elpusztult utolsó fehér tigris pótlására két fiatal szibériai hím érkezett. A kifutók viszonylag nagy területűek, teraszos kialakításúak, de sajnos nem mondhatóak szépnek, bár a betelepített növények, fák jelentősen javítanak az összképen, különösen az oroszlánkifutó esetében. A korábbi ragadozóketrecek felújításával két kisebb kifutót is kialakítottak a területen. A rácsokat üvegfalakra cserélték, és láthatóan több kisebb ketrec összenyitásával megnövelték az alapterületet, azonban így se igazán felelnek meg a modern állattartás feltételeinek. Az egyik ilyen kifutó lakói perzsa leopárdok (Panthera pardus saxicolor), a másikban kaffer szarvasvarjak (Bucorvus leadbeateri) élnek.
Perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor) © Boros Tamás
Az állatkert bejárattól legtávolabb eső részén nagyrészt Afrikában honos állatfajokat helyeztek el, de itt található a kétpúpú tevék (Camelus bactrianus) és jakok (Bos grunniens) férőhelye is. Egy nagy szavannakifutóban Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) és Chapman-zebrák (Equus quagga chapmani) osztoznak az állatkerti ritkaságnak számító fehérfarkú gnúkkal (Connochaetes gnou). Egy kilátóból a zsiráfok szemmagasságából csodálhatjuk az itt élő állatokat, már ha hajlandóak vagyunk az itt összegyűlő embertömegbe küzdeni magunkat. A sörényes juhok (Ammotragus lervia) kifutója megint csak jó példa az állatkertre az 1970-es években jellemző „betonmániára”: el se akarom képzelni, hogy a lépcsőszerűen kanyargó betonteraszok mennyire melegedhetnek fel a nyári hőségben, akárcsak az innen nem messze található, hasonlóan „szemet gyönyörködtető” páviánkifutó esetében. A fajtábla nemes egyszerűséggel „páviánként” hivatkozik az itt lakó majmokra, Papio sp. tudományos névvel. Feltételezésem szerint hibrid állatokról lehet szó, galléros páviánra (Papio hamadryas) emlékeztető jegyekkel. A nílusi vízilovak (Hippopotamus amphibius) viszonylag nagy medencével és a legtöbb általam eddig látott vízilókifutóhoz képest nagy szárazföldi területtel rendelkező férőhelyet birtokolnak, bár viszonylag kevés árnyékos résszel, így forró napokon kevéssé tudják kihasználni a kifutó területét. A szélesszájú orrszarvúk (Ceratotherium simum simum) néhány dorkaszgazellával (Gazella dorcas osiris) osztoznak egy több irányból megtekinthető, részben vizesárokkal határolt kifutón. Az afrikai állatok bemutatóit a szitutungák (Tragelaphus spekii) kifutója zárja.
A síkvidéki nyugati gorillák (Gorilla gorilla gorilla) kifutója az egyik legfurcsább, amit eddig láttam. Keskeny, hosszan elnyúló, fűvel borított külsőjük kicsi alapterületű (konkrét adatot sajnos nem találtam a méretére vonatkozóan), ráadásul gyakorlatilag mindenféle mászóalkalmatosságot nélkülöz. Madridban 1976 óta foglalkoznak gorillákkal, az első kölyök 1988-ban született. Érdekesség, hogy a jelenlegi hattagú gorillacsapat egyik tagja az 1996-ban Budapesten született Gorka. Nem kell messzire menni egy másik régi ismerős kedvéért: az óriásvidrák (Pteronura brasiliensis) tágasnak mondható, de nem túl szemet gyönyörködtető kifutójának egyik lakója a korábban évekig Budapesten élő Cora.
Fehérfarkú gnúk (Connochaetes gnou) © Boros Tamás
Az állatkert nevezetessége az 1987-ben épült delfinárium. A delfintartás szakmai berkekben is megosztó téma, én magam az állatkertek feltétlen híve vagyok, mégis mindig vegyes érzések fognak el a delfináriumok láttán. A látogatóknak láthatóan nincsenek hasonló aggályaik, a delfinek bemutatói töretlen népszerűségnek örvendenek. A madridi delfinmedence az egyik legkisebb az eddig általam látottak közül. Látogatásomkor 8 palackorrú delfin (Tursiops truncatus) szórakoztatta a lelátókon összegyűlt közönséget. Hasonló népszerűségnek örvend a madárbemutató is, melyen számos érdekes faj is szerepet kap, többek között az állatkertekben nem túl gyakori lármás rétisas (Haliaeetus vocifer) is.
Palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) © Boros Tamás
Madrid a pandák és a delfinek mellett még egy közönségkedvenc fajjal rendelkezik: 2001 óta koalákat (Phascolarctos cinereus cinereus) is bemutatnak, sőt, szaporodtak is a spanyol fővárosban. Jelenleg két példány él Madridban, férőhelyük egy kisebb és egy nagyobb külső kifutóból és a kettőt összekötő, a többi madridi épülethez hasonlóan nem túl szemet gyönyörködtető külsejű, a belső kifutóknak otthont adó épületből áll, ahova üvegablakokon pillanthatunk be. A koalák kifutója körül kisebb Ausztrália-bemutatót alakítottak ki, emukkal (Dromaius novaehollandiae), sisakos kazuárral (Casuarius casuarius), és a különlegességnek számító, Európában 13 állatkertben bemutatott sárgalábú szirtikengurukkal (Petrogale xanthopus).
Az üvegpiramisra emlékeztető, félreeső helyen fekvő Akvárium (ami az állatkert nevében is megjelenik) elsősorban tengeri és brakkvízben élő halakat mutat be, a tartályokban összesen mintegy két millió liter vízzel.
Részlet az Akváriumból © Boros Tamás
