ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

 ÁLLATKERTI SÉTA A DÓM VÁROSÁBAN

 

A Kölni Állatkert II.

 

 

 

 

Írta: NAGY ANTAL

2016

 

Fényképezte: NAGY NORBERT és NAGY ANTAL

2014

 

 

 

 

Patáskifutók, Páviánszikla

 

 

A nagymacska-bemutatótól balra található területen, a Páviánszikla körül különféle patásfajok számára alakítottak ki kifutókat. A földrajzi elrendezést itt felváltja a rendszertani, hiszen a férőhelyeken láthatunk dél-amerikai pudukat, más néven déli törpeszarvasokat (Pudu puda), afrikai Grévy-zebrákat (Equus grevyi), vörös bóbitásantilopokat (Cephalophus natalensis) és okapikat (Okapia johnstoni), valamint ázsiai Przsevalszkij-lovakat (Equus ferus przewalskii), afgán gímszarvasokat (Cervus elaphus bactrianus), golyvás gazellákat (Gazella subgutturosa subgutturosa) és indiai antilopokat (Antilope cervicapra). A patások mellett  hódarvak (Leucogeranus leucogeranus) és nagy lilikek (Anser albifrons albifrons) közös kifutója színesíti a bemutatót. Néhány évvel ezelőtt e kifutók egyike adott otthont a Kölni Állatkert egyik korábbi kuriózumának, a szajgák, más néven tatárantilopok (Saiga tatarica tatarica) csapatának. A fogságban rendkívül nehezen tartható, igen stresszérzékeny faj a nyugat-és közép-európai állatkertek közül utoljára itt került bemutatásra.

A területen található patáskifutók többsége egyszerű vadhálóval határolt, mely határolási mód optikailag igencsak lerontja az egyébként kellően tágas, növényesített és esztétikus férőhelyek látványát.

Az okapi napjainkban is valódi ritkaságnak számít az európai állatkertekben. Kölnben 1994 óta tartják a fajt, mely a múltban többször szaporodott is az állatkertben. A kifutót szükség esetén (pl. új egyed érkezése vagy borjú születésekor) ketté lehet osztani. 2014-es látogatásom során a két kifutórészt együttesen használhatták az állatok, az idősebb, régebb óta Kölnben élő nőstényt addigra sikeresen összeszoktatták a 2013-ban, újonnan az állatkertbe költözött fiatal hímmel. Bár ott jártamkor még külön kifutóban éltek, időközben az okapikhoz költöztek a kert vörös bóbitásantilopjai is.

 

 

A bal oldali képen látható, kisebb belső férőhelyen kívül egy nagyobb istállóépület (jobbra) is az okapik rendelkezésére áll. A látogatók ebbe az épületbe nem mehetnek be, ám üvegen át bepillantást nyerhetnek az állatok belső férőhelyeire.

 

A Grévy-zebrák néhány éve még struccokkal (Struthio camelus australis) osztották meg kifutójukat, ám időközben Kölnben lemondtak a nagytestű futómadarak tartásáról. Mivel a Grévy-zebra az egyetlen, laza, rangsor nélküli csapatokban élő zebrafaj, Kölnben is lehetőség nyílt egy háromtagú csődörcsapat bemutatására.

A Kölni Állatkert egyik kiemelt faja a Przsevalszkij-ló, egyike azon állatoknak, melyeket az állatkertek mentettek meg a teljes kipusztulástól, miután eredeti élőhelyükön már egyszer kihaltak. Kölnben szép eredményeket értek el a faj tenyésztése kapcsán, az állatkert 1990 óta látja el a Przsevalszkij-lovak EEP-jének fajkoordinátori szerepét.

A világ legnagyobb Przsevalszkij-ménese Hortobágyon, a Pentezugi Vadlórezervátumban található.  A Hortobágyi Nemzeti Park a kezdetektől szoros együttműködésben dolgozik együtt a fajkoordinátori feladatokat ellátó Kölni Állatkerttel, ennek eredményeként kerülhettek ide 1997-ben az első állatok. Az egyik lenti felvételen látható egy tábla, melyet az állatkert munkatársai a vadlovak kifutójánál helyeztek el, ezzel a programmal és a Hortobágyi Nemzeti Parkkal ismerteti meg a látogatókat.

 

 

 

 

Az állatkert egyik legrégebbi épülete a 10 méter magas Páviánszikla. Az 1914-ben épült bemutató tervezőit a Carl Hagenbeck által vezetett Hamburgi Állatkertben ez idő tájt felépült műsziklák inspirálták. Az elmúlt több mint 100 év során 500-nál is több galléros pávián (Papio hamadryas) látott itt napvilágot. Arról, hogy a napjainkban itt tartott majomcsapat hány főt számlál, eltérő adatok állnak rendelkezésre. Az állatkert honlapján 80, illetve 100 fős csapatról is olvashatunk, egy néhány éve megjelent könyv és a Zootierliste.de honlap (előbbi 2012-es, utóbbi 2006-os adatok alapján) több mint 150 állatról tesz említést. Bár valószínűleg jelenleg ennél kevesebb egyed lakja a kifutót, a kölni páviáncsapat így is tekintélyes méretű. Külön érdekesség az állatok etetése, amikor is a gondozók a kifutó vizes árkában gázolva, kézből etetik kedvenceiket. Egy néhány éve zajlott látogatói kutatás eredményeként a galléros páviánok számítanak a legnépszerűbb állatoknak az intézmény lakói közül.

 

 

Esőerdőház

 

 

A világ állatkertjeiben napjainkban igen nagy népszerűségnek örvendenek a különböző Trópusi Házak, Esőerdőházak. Az „esőerdőház-építési láz” eredményeként nyílt meg a Kölni Állatkert ilyen jellegű bemutatója 2000-ben, mely a maga 2000 m²-ével közepes nagyságúnak mondható. Az állatkert története során ez volt az első olyan jellegű állatbemutató, ahol a látogatók teljesen szabadon, rácsok, ketrecek nélkül, egy légtérben tartózkodhattak az állatokkal. Ezzel az elhatározással rögtön a bejáratnál találkozhatunk: a korábban már említett nagymacska-kifutók mellől induló sétány a több különböző ázsiai madárfajnak otthont adó közös röpdén keresztül vezet el minket az Esőerdőház  bejáratához.

Bár a faj már nem szerepel az állatkert gyűjteményében, a besétálós röpde legnépszerűbb lakói 2014-es látogatásom során a dögkeselyűk (Neophron percnopterus) voltak. A kölni pár tagjai két különböző alfajt képviseltek, a hím a keleti (Neophron p. ginginianus), míg a tojó a nyugati alfajhoz (Neophron p. percnopterus) tartozó egyed volt.

 

A képen látható röpdén a keselyűk 2014-es látogatásom során kéktorkú tragopánokkal (Tragopan temminckii) és bankivatyúkokkal (Gallus gallus) osztoztak. A háttérben jól látható a hópárducok kifutójának tetejét alkotó hálóborítás.

 

Az Esőerdőház Dél- Kelet Ázsia és Pápua Új-Guinea élővilágát mutatja be. Az épület két részből áll, ezek közül az elsőben található az a csarnok, ahol a különböző madárfajok között szabadon mozoghatnak a látogatók. A buja növényzet között kanyargó sétautakon való közlekedés igazi esőerdei hangulatot áraszt. A csarnokban néhány kisebb, elszeparált férőhely is kialakításra kerül, ezek egyike a barna teknősök (Manouria emys emys) kifutója, míg az Esőerdőház túlsó felében egy ázsiai tavacska kapott helyett, halakkal és víziteknősökkel. Az épületben szabadon röpködő madarak ezt a két férőhelyet is igénybe vehetik, ám az ázsiai törpevidrák (Amblonyx cinereus) és a sisakos gogék (Aceros cassidix) férőhelyei teljes mértékben el vannak választva a többi állatétól.

 

 

 

Pillanatképek az Esőerdőházból:  balra fent az épület csarnokában szabadon élő madarakat bemutató tábla, lent pedig a barna teknősök bemutatója és egy siakos goge. A sisakos goge a maga 70-80 cm-es testhosszával a nagyobb méretű szarvascsőrű madarak közé tartozik. A fajnál szembetűnő az ivari dimorfizmus, a képen látható hím élesen elkülönül kisebb, egyszerűbb megjelenésű, fekete tollazattal és kék toroklebennyel rendelkező párjától. A szarvascsőrű madarak röptéjét-akárcsak a szomszédos törpevidrák kifutóját-nem csupán a látogatói útról, hanem felülről, egy hídon áthaladva, a lombkorona magasságából is meg lehet tekinteni.

 

Európa állatkertjei közül viszonylag kevésben gondoznak barna teknősöket. A Dél- Kelet Ázsia esőerdeiben őshonos, veszélyeztetett szárazföldi teknősfaj mintegy 37 kg-osra és 60 cm-es páncélhosszúságúra nő meg. Az egyik fenti képen a teknősök kifutójába látogató vörösnyakú koronásgalambok (Goura scheepmakeri sclateri) is megfigyelhetők.

Egy ázsiai tavacskát imitáló medencét is láthatunk itt, melyet több aspektusból is megtekinthetnek a vendégek, hiszen lehetőség nyílik az állatok víz alatti mozgásának megfigyelésére is betekintő üvegablakon át. Az itt élő 10 halfajon kívül víziteknősök, ázsiai házi gekkók (Hemidactylus frenatus), achát csigák (Achatina fulica) és feketeragyás varangyok (Duttaphrynus melanostictus) is láthatóak a bemutatóban, de a csarnokban szabadon élő jávai fütyülőludak (Dendrocygna javanica) is gyakran megfordulnak itt.

A kölni sisakos gogék röpdéjüket Árgus-fácánokkal (Argusianus argus argus) és sólyomkakukkokkal (Scythrops novaehollandiae) osztják meg. A sólyomkakukk nevét különleges megjelenéséről kapta, melyben a felületes szemlélő számára a vágómadarak rendjébe tartozó fajokra emlékeztet. Akárcsak hazai rokona, úgy a sólyomkakukk is fészekparazita, mely elsősorban különböző varjúfélék és fojtógébicsek fészkébe rakja tojását. A fajt jelenleg a kölnin kívül csupán a berlini állatkert mutatja be Európában.

 

 

Az ázsiai törpevidrák bemutatója. Akárcsak az Esőerdőház többi férőhelye esetén, úgy a vidrák számára sem létesült külső kifutó. Látványetetésükre minden nap 15.00-kor kerül sor, melynek során akár az állatok víz alatti mozgásában is gyönyörködhetünk.

 

 Az Esőerdőház második része a nagy központi csarnokkal ellentétben egy barlangszerűen kialakított, kacskaringós útvonallal rendelkező bemutató, ahol viszonylag szűk látogatói folyosón haladhatnak keresztül a vendégek, miközben a barlang falaiba vájt ablakokon keresztül pillanthatják meg az itt élő állatokat. Az első bemutató a luzoni kéregpatkányok (Phloeomys pallidus) által lakott, éjszakai megvilágítású férőhely, melyet eredetileg szundai halászbaglyok (Ketupa ketupu) számára alakítottak ki. A nagytestű rágcsálóktól tovább indulva, immár nappali megvilágítású kifutókban és röpdékben különféle madarakkal, kétéltűekkel, emlősökkel és hüllőkkel is találkozhatunk.

 

A fehérkezű gibbonok (Hylobates lar) bemutatója. A 2000-ben, az Esőerdőház megnyitására érkezett kölni gibbonpár éveken át zöld pávákkal (Pavo muticus imperator) osztotta meg férőhelyét. Bár e dekoratív madárfaj továbbra is az állatkert lakója, mára megszűnt ez a szokatlan társasbemutató.

 

Az állatkert legritkább lakói közé tartoznak a Matschie-fakúszó kenguruk (Dendrolagus matschiei). A faj a szabad természetben csupán zsebkendőnyi területen, Pápua-Új Guinea szigetének keleti részén fordul elő. Bár a másik Európában bemutatott kúszókenguru-faj, a Godfellow-fakúszó kenguru (Dendrolagus goodfellowi buergersi) is kevesebb, mint tucatnyi helyen látható kontinensünkön, Matschie-fakúszó kenguruval csupán Kölnben és a francia Beauval állatkertjében találkozhatunk Európában. A Kölni Állatkertben jelenleg két nőstényt gondoznak a fajból.

 

 

 

Az Esőerdőház bemutatói esetén a hagyományos szemléltető táblák mellett több helyen találkozhatunk csupán az adott fajok német nevét tartalmazó, egyszerű, üvegre ragasztott feliratokkal is, sőt, ez az alternatív megoldás több helyen teljesen felváltja a megszokott szemléltető táblákat. A módszert az állatkert más bemutatóiban, így a Hippodomban és a Terráriumban is alkalmazzák.

 

Az egyik legszínpompásabb lakó a Napóleon-pávafácán (Polyplectron napoleonis) . A fácánok trópusi galambfajokkal és feketeragyás varangyokkal közös férőhelyen kerülnek bemutatásra.

 

Egy szokatlan társasbemutatóval is találkozhatunk itt: burmai tigrispitonok (Python molurus bivittatus) és tokee gekkók (Gekko gecko) közös férőhelye került kialakításra.

Érdemes továbbá megemlíteni a madárgyűjtemény néhány ritkaságát is: Európában csak itt találkozhatunk tüzestorkú bajszikával (Psilopogon pyrolophus), de figyelemreméltóak a pálmakakaduk (Probosciger aterrimus aterrimus) és a Wompoo-gyümölcsgalambok (Ptilinopus magnificus) is.

 

 

Emberszabású majmok és társbérlőik

 

 

Az állatkert egyik erőssége a rendkívül sokszínű és fajgazdag főemlősgyűjtemény. A főemlősök jó része az 1985-ben átadott Dzsungelházban kapott helyet, ahová a jelenleg Dél-Amerika Házként funkcionáló épületből költözhettek az állatok, a korábbiaknál lényegesen jobb körülmények közé. A Dzsungelház nem azonos az előző fejezetben ismertetésre kerülő Esőerdőházzal, bár annak közvetlen szomszédságában került kialakításra. Nevével ellentétben szinte kizárólag majmok és emberszabású majmok bemutatására szolgál, bár a rengeteg beültetett növény valóban „dzsungel-hangulatot” áraszt, az itt kialakított kis tóban pedig néhány kistestű halfaj is helyett kapott. Három emberszabású majomfaj kerül bemutatásra az épületben és a hozzá tartozó kifutókban, a nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla), a bonobó, más néven törpecsimpánz (Pan paniscus) és a borneói orángután (Pongo pygmaeus), mindhárom faj esetén nagy létszámú, rendszeresen szaporodó csapatok találhatóak Kölnben.

Az emberszabású majmok belső férőhelyei az épület közepén kerültek kialakításra, ezek körül fut körbe a látogatói útvonal, melyen végigsétálva és az épület biztonsági üvegből készült oldalán kinézve a külső kifutókra is rátekinthetünk. Bár a belsők üveggel határoltak, a Madagaszkár-ház belső férőhelyeihez hasonlóan a bonobók és a gorillák férőhelyei esetében a látogatók nem érintkezhetnek közvetlenül az üvegfelülettel, az állatok nyugalmának megőrzése érdekében több méter széles, növényekkel beépített sáv húzódik a látogató útvonal és a belsők között.

A gorillák belsőjében kialakított palánksor környezetgazdagítási eszközként szolgál, mögötte a gorillák némiképp elhúzódhatnak a fürkésző szemek elől. A kölni gorillacsapat jelenleg öt tagból áll: három nőstényből és két, már itt születet kölyökből (egy hím és egy nőstény). A csapat két évvel ezelőtti látogatásom előtt három nappal veszítette el ezüsthátú vezérhímjét, új tenyészhím beszerzésével azonban vár az állatkert, amíg az előző hímtől született, kamaszkorú hím utód másik állatkertbe nem kerül.

Az emberszabásúak számára kialakított belsők közül a látogatók által egyedül az orángutánok férőhelye közelíthető meg közvetlenül. A vörös emberszabásúak - hangulatuktól függően - szívesen barátkoznak az emberekkel.

 

Az orángutánok belső férőhelye

 

A gorillák kifutója, bár gazdagon növényesített és kellőképpen tágas, nem túl esztétikus: leginkább egy stilizált UFO-ra emlékeztet.  A lenti képen látható szökésgátló nem csak az emberszabásúak, hanem a velük közös kifutóban élő Kikuyu-gerezák (Colobus guereza kikuyuensis) kijutását is megakadályozza. A gerezák belső férőhelyei a gorillákétól külön, látogatók elől elzárt helyen kerültek kialakításra, ahonnan az állatok az állatkert több más területén is alkalmazott, rácsos-folyosós megoldással járhatnak ki a kifutóba.

 

A gorillák és gerezák kifutója

 

A legnagyobb mellett a legkisebb: a világ legnagyobb főemlőseinek számító gorillák kifutója mellett került kialakításra a legkisebb főemlősfajok közé tartozó törpe selyemmajmok (Cebuella pygmaea pygmaea) bemutatója.

A gerezákhoz hasonlóan az emberszabású majmok is a látogatók feje fölött átívelő folyosókon keresztül közlekedhetnek külső és belső férőhelyeik között, igaz, ezek a kisebb testű majmokéval ellentétben jóval szélesebb, tágasabb átkelők. A lenti fotón a bonobók „vonulását” láthatjuk a belső és a külső férőhelyük között.

 

 

 

Az orángutánok és a bonobók kifutóit hálóborítás védi az állatok kiszökése ellen. A  bonobó fogságban és a szabad természetben is jóval ritkább, mint nagyobb termetű, ismertebb rokona, a közönséges csimpánz, melytől mindössze 1929-ben különítettek el önálló fajként. A Kölni Állatkertben 1978 óta gondozzák a fajt, az itt élő csapat rendszeresen szaporodik.

A borneói orángutánok külső kifutójukat sörényes makákókkal (Macaca silenus) osztják meg. A kisebb testű majmok kedvükre félrevonulhatnak az emberszabásúaktól egy számukra kiépített kisebb kifutóba és a hozzá tartozó, különálló épületbe.

 

Fent az orángutánok és sörényes makákók közös kifutója, alul pedig az utóbbi faj belső férőhelye látható.

 

A Kölni Állatkert legnagyobb ritkaságai közé tartozik a tarka karcsúmajom, újabb néven piroslábú piszemajom (Pygathrix nemaeus). Bár ott jártamkor még egy pár képviselte a fajt, sőt, az 1968 óta bemutatott főemlős a múltban többször is szaporodott az állatkertben, jelenleg csupán egy magányos hím él Kölnben. Társként 2015-ben érkezett hozzá egy nőstény jávai langur (Trachypithecus auratus). A karcsúmajmokat speciális étrendjük miatt meglehetősen nehéz fogságban gondozni, ez alól csupán néhány faj kivétel. Tarka karcsúmajommal Ázsián kívül csupán két állatkertben találkozhatunk a világon, a kölni intézmény mellett San Diegóban gondozzák a fajt. A langurok belső férőhelye az Esőerdőházban található, mely nem túl nagy, de sokkal inkább megfelel a ritka főemlősök számára, mint a külső kifutóként használt, a Madagaszkár-ház mellett találhatóakhoz hasonló módon kialakított, gömb alakú, aljzat nélküli ketrec.

 

 

 

Néhány a zoopedagógiai szemléltetőeszközök közül: az állatkert bonobócsapatát és a faj eredeti élőhelyén, Kongóban létrehozott in situ fajmegmentő programot bemutató táblák, valamint az emberszabású majmok és az ember kéz-és lábfejeit összehasonlító szobrok.

 

 

 

Elefántpark

 

 

A főemlősök és a Przsevalszkij-ló mellett kétségkívül az ázsiai elefánt (Elephas maximus) számít a Kölni Állatkert egyik kiemelt fajának.  A 2004-ben átadott új elefánt-komplexum a vastagbőrű óriások minden igényét kielégíti: az Elefántpark teljes alapterülete 2 hektár, mely az állatkert teljes területének 10%-át teszi ki. Az intézmény honlapja szerint „ez a legnagyobb, ázsiai elefántok bemutatására szolgáló kifutó az Alpoktól északra”. Az Elefántparkot úgy építették, hogy képes legyen egy időben akár 20 elefánt befogadására is, 2014-es látogatásom során 14 lakója volt (jelenleg 12 állat lakja a bemutatót).  A hatalmas állatház közösségi teréhez több kisebb elkülönítő boksz és medence is tartozik. A kifutó szintén több részre osztott, számos környezetgazdagítási eszközzel ellátva, a külső medencék mentén növényzettel beültetve. Az elefántcsapatot hat kifejlett tehén és négy, különböző korú borjuk alkotja, míg a kisebbik kifutót rendhagyó módon két bika lakja. A bikák folyamatosan kapcsolatban állnak a csordával, az egyedek látják és hallják egymást, bár csak a párzási időszakban engedik össze az állatokat. Az állatkerti elefántbikákat legtöbbször magányosan tartják, azonban Kölnben a két kifejlett állat láthatóan minden gond nélkül megfér egymással. A szabad természetben is előfordul, hogy kisebb csapatokban járnak a bikák, igaz, ez főleg a fiatal, még nem ivarérett állatokra vonatkozik. Bár az állatkertben rendszeres a szaporulat, némiképpen pont ezzel van a baj, hiszen a tehenek egy része az indiai alfajhoz (Elephas m. indicus) tartozik, más része alfaji keverék, azonban mindkét bika másik alfajt képvisel, így a borjak mindegyike alfaji keverék állat. Remélhetően az állatkert nemsokára orvosolja ezt a problémát, hiszen egyetlen alfaj tartásával az alfajtiszta ázsiai elefántok egyik fő európai tenyészbázisa lehetne az intézmény. Mivel az Elefántpark az egyik legnépszerűbb helyszín az állatkertben, a közelben került kialakításra az intézmény legnagyobb játszótere, valamint a gyerekek körében igen kedvelt alpakák (Lama pacos) és feketefarkú prérikutyák (Cynomys ludovicianus) közös kifutója.

Az állatkert idősebb elefántbikája az 1969-es születésű Bindu, a Srí-lankai elefánt (Elephas m. maximus). Bindu bika létére meglepően nyugodt állat, nyilván jó természete is közrejátszik abban, hogy évek óta közös kifutóban lakik egy másik hímmel. Az állatkertben született elefántborjak többségének ő az apja. 3,15 méteres marmagasságával az állatkert honlapja szerint Európa legmagasabb ázsiai elefántbikája. Srí-Lankai elefánttal csupán öt állatkertben találkozhatunk kontinensünkön, Németországban pedig egyedül Bindu képviseli az alfajt.

 

Bindu

 

A fiatalabb elefántbika, az 1999-es Sang Raja alacsonyabb termetével és méretes agyaraival könnyen megkülönböztethető a másik hímtől. Kifutótársához hasonlóan ő is sikeres tenyészállatnak számít, bár neki még csupán egyetlen utóda született Kölnben. Sang Raja jelenleg az egyetlen maláj elefánt (Elephas m. hirsutus) Európában.

 

 

Sang Raja

 

Az elefántbikák külső kifutója

 

Az elefánttehenek és a borjak kifutói. A férőhelyre a látogatók különböző szintekről láthatnak rá, hiszen a látogatóút mellett több magasított kilátóterasz is kialakításra kerül. A medence partján kialakított nádas természetes hatást kölcsönöz a víztereknek, a behelyezett fatörzsek pedig kiváló játszó-, illetve vakaródzó eszközök. A legalsó felvételen jól látható az a kifutórész, mely szükség esetén leválasztható, illetve összenyitható mind a tehenek, mind a bikák kifutóival, a kerítésbarrierek szerepét a műsziklák látják el. A háttérben jól látható az Elefántház, illetve az állatkertet közrefogó társasházak.

 

 

Az 5000 m²-es alapterületű, hatalmas belmagasságú Elefántházban a külső kifutókhoz hasonlóan a látogatók több szintről is megtekinthetik az állatokat. Az épület tetőszerkezete stilizált akáciafákat formáz.

 

Az elefántok fejlődéstörténetét bemutató, méretarányosan kicsinyített faragványok

 

Mű elefántcsontok az elefántkifutó mellett

 

 

Az oroszlánfókák medencéje

 

 

A kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) jelenleg az egyetlen úszólábú, mellyel a Kölni Állatkertben találkozhatunk. A történelmi Oroszlánfóka-szikla 1887-ben került átadásra. Időközben több felújításon is átesett, a legutóbbira a 120 éves évforduló alkalmából, 2007-ben került sor. Ekkor egyebek mellett helyrehozták a sziklafalról alázúduló vízesést is, mely akkor már éveken át nem működött, valamint kialakították a fókamedence jelenlegi, a faj természetes elterjedési területét idéző díszletezését. A fókák az átépítéskor, rövid időre az akkor még vízilovak által használt férőhelyek egy elszeparált részén kaptak átmeneti férőhelyet, a napjainkban Orrszarvúházként funkcionáló épületben.  Bár a jelenlegi bemutatóban nincs lehetőség az állatok víz alatti mozgásának megfigyelésére, a naponta megtartott látványetetések által kínált program kárpótolja a látogatókat.

 

A fókamedence mellett felállításra került halászháló, mely az itt található, nagyméretű szemléltető táblával együtt a túlhalászás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A kép bal sarkában az afrikai gólyafélék röpdéjének egy részlete látható

 

 

Fácános és Bagolyvár

 

 

Az oroszlánfókák medencéjétől kiindulva, az állatkert bal oldali részén haladva több madárbemutatóval találkozhatunk. Az állatkert madárgyűjteményének jelentős része ezen a területen kerül bemutatásra. E bemutatók egyike az afrikai gólyafajok röpdéje, melyben nyerges gólyák (Ephippiorhynchus senegalensis), Abdim-gólyák (Ciconia abdimii), afrikai tátogató gólyák (Anastomus lamelligerus) és rózsás tantaluszok (Mycteria ibis) kerülnek bemutatásra.

Az előbbiekben ismertetett gólyaröpde egy nagyméretű madárházakból álló komplexumhoz, az úgynevezett Fácánoshoz kapcsolódik, melyet a látogatók nem látogathatnak, csupán kívülről, a külső, tágas és gazdagon növényesített röpdékben tekinthetik meg az állatokat. A bemutatóból mindenképpen érdemes kiemelni a kipusztulás közvetlen széléről visszahozott madagaszkári rózsás galambot (Nesoenas mayeri).  Bár az itt kialakításra kerülő madárröpdék igen tetszetősök, az apró lyukú rács meglehetősen megnehezíti az állatok fényképezését. Az európai madarak bemutatójánál különféle récefajok mellett szalakótával (Coracias garrulus), pásztormadárral (Pastor roseus), küszvágó csérrel (Sterna hirundo), gulipánnal (Recurvirostra avosetta) és több más parti madárral is találkozhatunk.

 

 

Az afrikai gólyafajok röpdéje, valamint a Fácános egyik röpdesora

 

A romnak épült Bagolyvár nevében és megjelenésében első pillantásra a Budapesti Állatkert megegyező elnevezésű épületére emlékeztet, ám a kölni bemutató tematikájában eltér a hazaitól. Kölnben egy középkori kolostort mintáz az épület, ahová a látogatók is besétálhatnak a madarak közé, az épület falai között vagy a kolostor udvarán figyelhetik meg a javarészt európai elterjedésű madarakat. A névadó baglyok a besétálós röpdétől elválasztva, külön férőhelyeken kerülnek bemutatásra.

 

 

Az épület udvara, fekete gólyával (Ciconia nigra) és tarvarjakkal (Geronticus eremita) (balra), a Bagolyvárban külön röpdét kaptak a dél-amerikai pápaszemes baglyok (Pulsatrix perspicillata) (jobbra)

 

A siketfajdok (Tetrao urogallus) karvalybaglyokkal (Surnia ulula ulula) és szakállas baglyokkal (Strix nebulosa lapponica) közös férőhelyen kerülnek bemutatásra.

 

 

A pingvinbemutató és környéke

 

 

Az állatkertben egykor jegesmedvék (Ursus maritimus) is éltek, ám 2000-ben lemondtak a faj tartásáról, az utolsó egyedek a holland Rhenen állatkertjébe kerültek. Az állatok kifutója egy évtizedig állt kihasználatlanul az állatkertben, mígnem 2010-ben átépítették. Napjainkban az egykori medvekifutó a solymászbemutatónak otthont adó arénaként funkcionál. A bemutatóban a különféle ragadozó madarakon [egyebek mellett bukázó sas (Terathopius ecaudatus), fehérfejű rétisas (Haliaeetus leucocephalus) és barna kánya (Milvus migrans)] kívül nagytestű papagájok [többek között egy sárgaszárnyú ara (Ara macao)] is bemutatásra kerülnek, utóbbiakat egy kisebb, az aréna mellett kialakításra került röpdében a látogatók a röptetések idején kívül is megtekinthetik.

 

 

A Humboldt-pingvinek (Spheniscus humboldti) természethűen berendezett kifutója éles kontrasztban áll a kékre festett, mesterséges hatást keltő medencével. A fókák bemutatójával ellentétben itt a madarak víz alatti mozgása is megfigyelhető.

 

 

Az inka csérek (Larosterna inca) és az óriás gőzhajórécék (Tachyeres pteneres) közös röpdéje korábban törpe pingvinek (Eudyptula minor novaehollandiae) bemutatására szolgált, mely fajjal jelenleg nem találkozhatunk az európai állatkertekben. A pingvinek 2004 és 2009 között lakták a bemutatót, később az egész csapat Wuppertalba került. Németországban először Kölnben sikerült a faj szaporítása, 2008-ban.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Anthony Sheridan: Das A und O im Zoo, Schüling, Münster, 2011

Gärten für Tiere- Erlebnisse für Menschen: Die zoologischen Gärten des VDZ , J. P. Bachem Verlag, Köln, 2012

Dirk Petzold-Silke Sorge: Abenteuer Zoo- 600 Tierparks, Aquarien und Reptilienhauser-Der Zooführer für Deutschland, Österreich und Schweiz, Leopold Stocker Verlag, 2., bővített kiadás, Graz, 2012

Kovács Zsolt: Vadállatok hazájában; EX-BB Kiadó, Budapest, 2015

Sándor István: A vadló és rokonai; a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével kiadta az EX-BB kiadó, Budapest, 2015

www.zootierliste.de

www.koelnerzoo.de

 

 

 

Vendégkönyv