A főbb változások elsősorban az interaktív technikák és grafikai fejlődés bevonásával kezdődött, melyek fokozzák az interpretív élmények elmélyülését. Napjainkban az inszektáriumok valódi „állatkert-múzeum” hibrideknek tekinthetőek: interaktív komputerjátékok, audio-felvételek, videóanyagok, modellek és kulturális tárgyi leletek egyaránt használatosak az átadásra szánt oktatási üzenet elmélyítése érdekében. Az entomológia kulturális aspektusával foglalkozó speciális bemutatókkal is találkozhatunk, például a San Francisco Zoo rovarrészlegén, ahol ősi kínai „tücsökketrecek” (pl. lopótökben történő tartás, ford. megj.), humán fogyasztásra „termelt” rovarok, akvatikus fajok, valamint az észak-amerikai műlegyes horgászmódszer („fly fishing and fly tying”) is bemutatásra kerül. Ezen oktatási technikák együttes alkalmazása és kombinációja figyelembe veszi a különféle látogatói korosztályokat és érdeklődési területeket egyaránt. Számos létesítmény külső, szabadtéri bemutatókkal is rendelkezik a natív fauna megismertetése céljából, s kiemeli a rovarok és növények közötti koevolúciós vonatkozásokat és kölcsönhatásokat, valamint nem ritka a természetvédelmi szervezetekkel történő együttműködés sem.

Inszektáriumok szerte a világban

A 19. század folyamán a terjeszkedő államok, a megnövekedett kereskedelem, a gyorsütemben fejlődő transzportlehetőségek és kommunikáció fokozott érdeklődést eredményezett az egzotikusnak számító vadvilág megismerésére. Az európai nagyhatalmak külön expedíciókat szerveztek élő állatok befogására azok domesztikálása és kereskedelmi haszonszerzése céljából. A biológia mezsgyéjén illusztrált publikációk jelentek meg, s a naturalista felfedezők izgalmas kalandjai olvasatok formájában a szélesebb publikum számára is hozzáférhetővé váltak. A modern rendszertan érvényesülésének köszönhetően a leírt taxonok száma egyre nőtt. Ez egy rendkívül termékeny időszak volt az új felfedezések és teóriák vonatkozásában. Darwin, Wallace és még mások már „latolgatták” a „fajok eredetét”. 1828 és 1914 között, átlagában számítva minden évben két új zoológiai park nyílt szerte a világon, összesen 168, ebből 86 Európában. A metamorfózis és evolúció teóriája átszivárgott a művészet és az irodalom területére egyaránt. Az ipari forradom kereskedelmi produktummá történő átalakulása megváltoztatta a természethez való hozzáállást, mely láthatóan visszatükröződött a különféle szecessziós (Art Nouveau ~ 1870-1914) irányzatok filozófiájában. Menazsériák vendégszerepeltek, állatkertek nyitották meg kapuikat, s az egzotikus állatok megismerése divatos városi szórakozássá, s a természettudományos vizsgálat forrásává vált.

EURÓPA

Franciaország

Gustave Loisel 1912-ben megírt, az állatkertek korai történetével foglalkozó (Histoire des Menageries de l'Antiquite a nos Jours, ford. megj.) dokumentuma tartalmaz néhány érdekes említést korabeli rovarbemutatókról. Párizsban 1793-ban alakult meg a Jardin des Plantes a Museum d’Histoire Naturelle és a Menagerie d’Observation Zoologique szomszédságában. Külön rovarokkal és férgekkel foglalkozó tanszék került felállításra, melynek első meghatározó tagja volt Jean-Baptiste Lamarck. A Jardin missziója elsősorban új állat- és növényfajok kikutatása volt azok haszonelvű alkalmazása céljából, kisebb figyelmet szentelve a publikumnak történő bemutatásnak. 1797-ben selyemlepke (Bombyx mori) hernyókat és egy nagyméretű, üvegből készült hexagonális szerkezetben méheket tekinthetett meg a nagyérdemű. A 19. század derekán egy járvány szinte az összes selyemlepke-populációt elpusztította Franciaországban. A Párizs nyugati peremén, 1860-ban megalakult Jardin Zoologique d’Acclimatisation főleg a különböző állatfajok gazdasági hasznával kapcsolatos vizsgálatokra fókuszált. Az intézmény több új selyemlepkefajt importált Kínából és Indiából, melyek közül kettőt sikeresen akklimatizáltak és sikerült fertilis hibrideket produkálni. 1870-ben egy francia tudós, Louis Pasteur nagyban hozzájárult a francia selyemipar megmentéséhez a selyemhernyók járványos megbetegedésének, a pébrine-járványnak a leírásával, melyről ma már tudjuk, hogy egy microsporidium-faj, a Nosema bombycis okoz. Pasteur az imágók mikroszkópos vizsgálatával képes volt izolálni a nem fertőzött egyedeket, mely tudásanyag egyre inkább a tudományos alapokon nyugvó selyemgyártás megszületését irányozta elő.

     Napjainkban mintegy maréknyi független lepkebemutató létezik francia földön. 2000-ben egy új, Micropolis nevet viselő témapark nyílt meg Saint-Leon-en Levezou városában, mely a híres francia entomológus, Jean-Henri Fabre otthona volt, s egy másik bemutató Aveyron-ban, Fabre szülővárosában.

Anglia és Hollandia

Az 1828-ban megnyílt London Zoo kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtott a nagyváros lakóinak (a megnyitását követő közel 20 esztendőben azonban csupán egy szűk vendégkör, a Zoological Society of London tagjai, valamint azok vendégei látogathatták az intézményt, ford. megj.). 1881-ben került kialakításra az első nagyobb rovarbemutató a világon, ahol egy csarnokban a fal mellett és az épület közepén elhelyezett asztalokon sorakozó terráriumokban selyemlepke hernyókat, vízi életmódú fajokat és egyéb gerincteleneket láthatott a közönség. Az információs anyaggal is felcímkézett üvegtárolók mellett preparált példányok gazdagították a kollekciót. Kereskedelmi célú lepkefarm már ezt megelőzően is alakult Angliában, mint például Colchester-ben, 1865-ben.

     17 évvel a londoni gyűjtemény kialakítása után, 1898-ban az amszterdami Artis Royal Zoo is kialakította első inszektáriumát Rudolph A. Polak iskolai tanár vezetésével. Polak elsődleges célja volt a város emberének természettől történő elidegenedésének megakadályozása, melyben nagy szerepet tulajdonított a rovarok bemutatásának, mely hagyomány ma is tetten érhető a holland főváros állatkertjében. Bámulatos módon Polak továbbra is folytatta tanári pályáját, és az állatkerti rovarrészleg vezetését csak önkéntes posztban látta el (az Artis Royal Zoo Rovarházát és Lepkepavilonját külön cikk ismerteti a weboldalon, ford. megj.).

Részlet az Artis Royal Zoo 2006-ban átadott Lepkepavilonjából

Fotó © Svábik Krisztián

     Az 1900-as évek elején több rovartartó kezdeményezés ütötte fel fejét. 1900-ban alakult meg egy lepkefarm Kentben, melynek tulajdonosa különféle fajokat árusított gyűjtőknek, múzeumoknak és egyetemeknek Európa és Amerika szerte. 1908-ban egy vállalkozó szellemű optikus londoni üzlete előtt kis dobozokban bemutatott élő méheket és hangyákat csodálhatott meg a városi közönség mindössze hat pennyért. A Londoni Állatkert az új évezred beköszöntének alkalmából, 1999-ben adta át az Életháló (Web of Life) bemutatót, melynek mai teljes neve B.U.G.S. (Biodiversity Underpinning Global Survival), amely nevében arra hívja fel a figyelmet, hogy csakis a biodiverzitás megőrzése lehet a globális túlélésünk záloga. Az iniciálék összeolvasva (bugs) szintén értelmes angol szót alkotnak, melynek jelentése „rovarok” vagy „bogarak”, egyben utalva a bemutató meghatározó állatcsoportjaira. A Londoni Állatkertet ismertető leírás második részében több fotót is láthatunk a bemutatóról (ford. megj.). Az épületben 65 élő rovar-bemutató került kialakításra, köztük olyan is akad, mely szobányi méretű férőhelyet biztosít afrikai vándorsáskák (Schistocerca gregaria) számára. Összesen 156 gerinctelen faj kerül bemutatásra, az épülethez kapcsolódó bemutatóban pedig sörényes hangyászok (Myrmecophaga tridactyla) kaptak új otthont kapcsolódva a tematikához.

     A selyemiparban nagy múltra visszatekintő részvétel és aktív naturalista társaságok létrejötte miatt Anglia termékeny talajnak bizonyult a mai modern lepkeházak számára. David Lowe angol üzletember 1977-ben hozta létre a Guernsey Butterfly Farm-ot, s 1984-ig hét hasonló létesítmény létrehozása fűződik a nevéhez. A London Butterfly House 1981-ben nyílt meg a Syon Park-ban, ezt követte a Stratford-upon-Avon Butterfly Farm 1985-ben, mely kiterjedt inszektáriumi részleggel is rendelkezik a lepkék „szabadröpdéje” mellett. 1986-ban hozzávetőlegesen 40 lepkeház működött országszerte, mára ez a szám azonban már csak közel 20 bemutatóhelyre csökkent.

Németország és Kelet-Európa

A Frankfurti Állatkert 1904-ben nyitotta meg első inszektáriumi részlegét szezonális, nyári bemutatóként, majd 1957-ben, a felújított Akvárium épületének emeletén került kialakításra egy nagyobb rovarbemutató. A Kölni Állatkert rovarháza 1905-1929 közötti időszakban működött, majd 1971-ben egy lepkebemutatóval is rendelkező, kb. 60 fajt bemutató új inszektárium épült az új Akvárium-Terrárium épületének első emeletén. A Budapesti Állatkert első rovarbemutatója 1907-re datálható, majd az 1970-ben felújított Viváriumban láthatott a közönség 68 fajt a gerinctelenek világából. A magyar főváros állatkertje 2000-ben a Lepkekert kialakításával bővítette rovargyűjteményét. 1913-ban a Berlini Állatkert alakított ki egy nagy rovarbemutatót az új akváriumának harmadik emeletén, csakúgy, mint a Lipcsei Állatkert. A berlini épület megsemmisült a második világháborúban, s 1978-ban épült újjá, ahol 1983-ig 35 gerinctelen faj alkotta a bemutatót. Az Essenben található Gruga Park 1956-ban alakítottta ki rovarrészlegét, majd 1970-ben a düsseldorfi Löbbecke Museum nyitott rovarbemutatót, szintén az akváriumi részlegen, mely egy nagyobb inszektáriumi részleggel bővült 1987-ben. 1980-ban a Stuttgarti Állatkertben létesült inszektárium 35 faj bemutatásával. A Dortmundi és Krefeldi Állatkert 1991-ben és 1998-ban alakította ki lepkebemutatóját. A holland Noorder Zoo, valamint Prága és Schönbrunn szintén létrehozott rovarbemutatót az ezt követő időben.

ÁZSIA

Habár konkrét írásos feljegyzés nem ismeretes korai, élő rovarbemutatók kialakításáról az ázsiai földrészről, a kínai kultúra szoros szálakkal kapcsolódik a rovarok világához. A selyemhernyó-tenyésztés és selyemipar, valamint a méhészet fejlődése, a rovarok korai és széles körű felhasználása a tradicionális gyógyászatban, valamint a Tang-dinasztia (618-906) ideje alatt házikedvencként tartott tücskök mind a rovarvilághoz történő kötődést tanúsítják a haszonelvűség és a kedvtelés vonatkozásaiból egyaránt.

     A japán inszektáriumok kialakításáról Yajima (Minoru Yajima, a Tama Zoological Park korábbi igazgatója, ford. megj.) szolgál leírásokkal. A Takarazuka Zoological and Botanical Garden 1954-ben alakította ki első rovarrészlegét, melyet 1967-ben bővítettek. A Tokióban található Toshimaen Insectarium az 1950-es évek második felében nyílt meg. 1961-ben a Tama Zoo Inszektáriuma épült ki, melynek 1966-ban megnyílt új részlegeiben 6000 sáskaegyedet számláló üvegházon, valamint egy lepkebemutatón sétálhattak keresztül a látogatók. A szentjánosbogarak számára épült bemutató 1975-ben került kialakításra. 1988-ban egy új inszektárium létesült az állatkertben, mely a hagyományos terráriumblokkok mellett átsétálós bemutatóegységekkel rendelkezett egyenesszárnyúak, lepkék, bogarak, hangyák és akvatikus fajok bemutatására koncentrálva. Az Insect Ecological Land nevet viselő bemutató összköltsége meghaladta az öt millió dollárt, és 20%-kal növelte az állatkert látogatottságát. Megnyitásakor 94 faj egyedeit mutatták be, melyekről egy 12 fős személyzet gondoskodott. 1995-re harmincra nőtt az élő rovarokat tartó bemutatók száma Japánban.

     Ázsia szerte számos egyéb rovarbemutató nyitotta meg kapuit. A Malajziában található Penang Butterfly House 1986-tól fogadja látogatóit, mely a lepkék mellett egyéb, maláj elterjedésű ízeltlábúak bemutatásának is teret engedett. Az 1998-ban kialakított szingapúri Fragile Forest bemutatóban lepkéket és egyéb rovarokat csodálhatott meg a közönség. Ezen túlmenően Hirosimában, a Sentosa-szigeten és Bangkokban egyaránt létesültek rovarbemutatók.

ÉSZAK-AMERIKA

Az inszektáriumok térhódítása jóval lassabban történt az Amerikai Egyesült Államokban. Habár a korai entomológus Thomas Say nagy figyelmet szentelt az entomológia tudományának a 19. század első felében, az egyesült államokbeli zoológiai parkok elsősorban a gerinces fauna tagjainak bemutatására koncentráltak, s a természettudományi múzeumok is a preparált egyedek kollekcióban tartását részesítették előnyben. Az ízeltlábúak diverzitását bemutatni szándékozó érdeklődés – mind taxonómiai, mind állatföldrajzi értelemben – jóval elmaradt az európai földrészen található intézményekkel összevetve. Maradandó inszektáriumok nem is alakultak Amerikában egészen az 1970-es évekig.

     Ezek ellenére, mind az állatkertek, mind a múzeumok részéről történt korai rovarbemutatók kialakítására tett kísérletek igen népszerűek voltak a vendégek körében. A New York Zoological Society Bulletin számos korai próbálkozásról is beszámol. Raymond L. Ditmars – neves herpetológus és a Bronx Zoo hüllőosztályának kurátora – pályafutását az American Museum of Natural History Entomológiai tanszékén kezdte meg, így mély kötődéssel viseltettet a rovarvilághoz. 1910-ben egy 56 terráriumot számláló élő gerincteleneket bemutató részleget alakított ki, ahol a selyemlepke különböző fejlődési stádiumait, különféle egyenesszárnyúakat, herkulesbogarakat és számos madárpókfajt csodálhatott meg a látogatóközönség. A selyemlepke-tenyészetből kiemelt hernyók egy részét kipreparálva szuvenírként árusították az Oroszlánházban található Információs Irodában. A bemutató nagy sikerére való tekintettel terveket szőttek egy állandó kiállítás kialakítására, mely azonban nem valósult meg. Ditmars továbbra is kitartott elképzelései mellett, így vezetésével 1940-ben megalakult az állatkert rovarrészlege, azonban két évvel később bekövetkezett halála meghiúsította a korábbi törekvéseket. Ezt követően Brayton Eddy, egy Rhode Island állambeli entomológus lett megbízva a rovarrészleg vezetésével 1945-ben. Eddy előzetes tapasztalatai közé tartozott a Providence-ben található Goddard State Park-ban kialakított élő, szezonális rovarbemutató kialakításában történő részvétel. Az inszektáriumi blokk a birtokon található urasági kastély első emeletén kapott elhelyezést, s 1934-1937 között volt látogatható. Eddy 1950-ben bekövetkezett váratlan halála ismét gátat szabott az állandó bemutató kialakítására tett törekvéseknek. Az ezt követő bemutatót elsősorban a natív fauna néhány tagja, illetve a dr. William Beebe Venezuelában található kutatóállomásáról származó importanyag alkotta.

     Az 1930-as és ’40-es évek alatt a Chicago Zoo (későbbi nevén Brookfield Zoo) tervezte és kísérletezett egy saját gerinctelen fajokat felvonultató bemutató kialakításával; a Rovarház (másik nevén Gerinctelenek Háza) kiépítése 1934 és 1938 között zajlott. A gerinctelen fajok és hüllőosztály kurátorát, Grace Olive Riley-t Robert Snediger váltotta. Snediger elképzelései alapján kiépítették az „Állatok gerinc nélkül” (Animals without Backbones) elnevezésű bemutatót, mely 1947-től az ’50-es évek elejéig volt megtekinthető. Méhek, csótányok, különféle vízibogarak, pókok, skorpiók, ezerlábúak, gyűrűsférgek és egyéb gerinctelenek egyaránt megtalálhatóak voltak a gyűjteményben, sőt még amőbák is. Habár e bemutatót állandó részlegnek tervezték, később mégis az állatkert könyvtárának adott helyet az akkora megszűnt kiállítás.

     Érdemes megemlíteni az 1952-ben megnyílt Arizona-Sonora Desert Museum ízeltlábú-bemutatóját, mely a nyitástól kezdve egy állandó részlegnek számított. Habár sem a fajgazdagság, sem a bemutató-terráriumok mérete nem volt különösebben jelentős, mégis egészen innovatív koncepciót jelentett a gerinctelenek egy komplett ökoszisztéma részeként történő bemutatása. Az ezt követő 20 évben úgy tűnt, hogy a rovarbemutatók kialakításának gondolata némiképp feledésbe merült.

     A kísérletezés következő időszakában szintén kérészéletű bemutatók nyíltak. A Flushing Meadows Zoo egy részlege hivatott rovarokat bemutatni 1969-1970 között, majd a Smithsonian National Museum of Natural History is kialakított egy kisebb inszektáriumot 1971-ben. Utóbbi óriási népszerűsége egy új, de már állandó bemutató kialakítását eredményezte 1976-ban, mely az akkor Washington D.C.-ben tartott Nemzetközi Entomológiai Kongresszus alkalmához is kötődött. Innentől kezdve a természettudományi múzeumok is átléptek az élő rovarbemutatók kialakításának világába, mely „erőfeszítés” ezelőtt elsősorban az állatkertekre és a kereskedelmi célú tenyésztelepekre korlátozódott. A Smithsonian Intézet munkatársai interaktív demonstrációkat tartottak a látogatók számára, s az élőgyűjtemény egyaránt tartalmazott natív és egzotikus fajokat, melyeket az intézet entomológusai gyűjtöttek be terepi kutatásaik során.

     A Smithsonian példáját követve a Cincinnati Zoo adott át egy új rovarrészleget 1978-ban, mely 68 élő bemutatóban 70-100 fajt állított ki. A „Rovarok világa” (World of the Insect) elnevezésű bemutató egy új alapot teremtett az USA-beli inszektáriumok történetében. Az egy millió dolláros költségvetéssel elkészült épület rendelésre készült terráriumaival, színes grafikáival és a múzeumi területről kölcsönzött interaktív edukációs módszerek átvételével szintén egy új mérföldkövet jelentett a rovarbemutatók történetében.

     A San Francisco-i Állatkert inszektáriuma ideiglenes nyári bemutatóként nyílt meg 1979-ben, a Gyermek-állatkert egy megüresedett előadótermében. A látogatottság azonnali, 50%-os emelkedése állandó bemutatóvá avanzsálta a részleget, mely két évtizeden keresztül az Egyesült Államok második legnagyobb rovarbemutatójának számított, 35 férőhelyen 70 faj számára biztosítva elhelyezést.

     Az 1970-es években az USA-beli három állandó inszektárium (Smithsonian Intézet, Cincinnati és San Francisco-i Állatkert) elsősorban ízeltlábúakat mutatott be, bár alkalmanként néhány gyűrűsféreg- és puhatestűfaj is felbukkant a gyűjteményben. Ezen intézmények nagy hangsúlyt fektettek a natív és egzotikus fajok bemutatására, s azok tenyészkolóniájainak fenntartására egyaránt. A lepkeházaktól eltekintve a következő évtized egyetlen gerinctelenbemutatója a National Zoo Hüllőházának alsó szintjén került kialakításra 1987-ben, ahol trópusi rovarokat és tengeri gerincteleneket, mint például lábasfejűeket csodálhatott meg a közönség. A „pollinárium-bemutató” 1996-ban került kiépítésre.

     Az 1990-es évek egyetlen, nem lepkéket bemutató inszektáriuma a Los Angeles város Természettudományi Múzeumában kialakított Ralph K. Parsons Insect Zoo volt, s bár az 1992-es megnyitáskor még szerény gyűjteménnyel rendelkezett, idővel 40 élő bemutatóval büszkélkedhetett.

     Angol mintára új, átsétálós lepkebemutatók alakultak a késő ’80-as és ’90-es évek elején. A $3 milliós költségvetéssel, Georgia-ban található Callaway Gardens-ben 1988-ban épült fel a Cecil B. Day Butterfly Center. Két profitorientált floridai vállalkozás, a Butterfly World és Butterfly House (Cypress Gardens) 1988-ban és 1992-ben nyitották meg kapuikat. A San Diego Wild Animal Park Butterfly Encounter elnevezésű bemutatója 1993-ban került kiépítésre. A következő évben a Houston Museum of Natural Science adta át a múzeumhoz kapcsolódó háromszintes üvegházat (Cockerell Butterfly Center), mely már a megnyitás évében 700 ezer látogatót vonzott. 1995-ben a Colorado-beli Butterfly Pavilion and Insect Center vált az első nem profitorientált rovarbemutatóvá az Egyesült Államokban.

     A ’90-es években legalább 20 szezonális lepkebemutató létesült a kontinensen, melyek közül számos egyetemek (pl. Michigan State University, Kansas State University) Entomológia Tanszékének a pártfogásával működtek. A St. Louis Zoo $4 millióból megépült inszektáriuma 2000-ben került átadásra, s 80-100 faj bemutatásával az egyik legfontosabb fejlesztésnek számít az USA-beli rovarbemutatók történetében.

     Hasonló bemutatók alakultak Kanadában is, ám mindezek közül a legkiemelkedőbb a Georges Brossard által, 1990-ben alapított Insectarium de Montreal. E $8 milliós komplexum a klasszikus európai múzeumi bemutatástechnika és a legkifinomultabb interaktív oktatási elemek ötvözésével egy új irányt jelölt ki a világszínvonalú rovarbemutatók létrehozása felé, mely céljának tekinti a Föld terresztris faunájának 80-95%-t kitevő rovarvilág minél tökéletesebb és érdekesebb bemutatását a látogatóközönség számára.

AUSZTRÁLIA

Ausztráliában elsőként a Melbourne Zoo alakított ki rovarbemutatót, mikor 1985-ben megnyitotta első lepkeházát. Az Insectarium of Victoria és a Heathcote-ben található Victorian Institute of Invertebrate Sciences 1993-ban indult útjára, s az 1998-as Woodend-be történő áttelepítés után 2007-ig működött. Az intézet bemutatta az Astacopsis gouldi fajt, a legnagyobb édesvízi rákfajt, s egyben az egyik legnagyobb édesvízi gerinctelent. Melbourne legújabb inszektáriuma jelenleg a 2004-es megnyitású Bugs Alive! rovarbemutató.

A Melbourne Museum Bugs Alive! részlegének 50 bemutatója közül az egyik, akvatikus fajokat bemutató akváriuma látható a felvételen. A felső megvilágításnak köszönhetően jól láthatóak a vízbuborékok a csíborok (Hydrophilidae) alsó részén (e fajok levegőtartalékukat a hasoldalt borító, víztaszító szőrtakaróban tárolják, ford. megj.). Az élő bemutatón kívül 12000 preparált gerinctelen egyed is megtekinthető a gyűjteményben.

LATIN-AMERIKA és AFRIKA

A Latin-Amerikában található lepkeházak elsősorban kereskedelmi célú lepkefarmok. A Costa Rica-n található Butterfly Farm (La Guacima de Alajueala), valamint a Spirogyra Butterfly Garden (San Jose) tipikusan efféle lepkekerteknek tekinthetőek. A Belize fővárosában, Belmopanban található Green Hills Butterfly Ranch egyben bemutató és kereskedelmi szállítmányozó egyaránt, csak úgy, mint a La Selva Butterly Farm Ecuadorban. A dél-afrikai Klapmuts-ban található Butterfly World 1996-ban nyitotta meg kapuit.

A rovarbemutatók szerepe a biodiverzitás megőrzésében

Az inszektáriumok jelentős szerepet vállalhatnak a konzervációs-oktatási misszióban. Az élőhelyek biodiverzitásának megőrzésében szintén nagy szerepük lehet a helyi lakosság számára történő olyan gazdasági lehetőségek nyújtásával, melyek alternatívát kínálnak az olyan destruktív forráskinyeréssel szemben, mint amilyen a fakitermelés, bányászat, vagy az erdei területek kakaó-, kávé- és olajpálma-ültetvényekké történő átalakítása. Nagyon nehéz, de inkább lehetetlen a természeti értékek védelme olyan területeken, ahol az alternatív megélhetési lehetőségek nem kellőképpen biztosítottak vagy teljes mértékben hiányoznak. Válaszként, a trópusi esőerdei ökoszisztéma elvesztése iránti aggodalom és a biodiverzitás megőrzésének tudatossága végett Pápua Új-Guinea kormánya nemzeti erőforrásnak, s a gazdasági fejlődés letéteményeseinek tekintette a rovarvilágot. Ez a politika eredményezte az Insect Farming and Trading Agency (IFTA) létrehozását 1978-ban, mely gazdaságilag bevételi lehetőséget teremtett a helybeli faluközösségek számára nem destruktív forráshasznosítással s egyúttal ösztönzőleg hatott a természetes élőhelyek megőrzésének igényére. A Nemzeti Kutatási Tanács egy 1983-as beszámolója – az IFTA-val együttműködve – támogatta a lepkefarmok létrehozásának ötletét, melyek kielégítik a kutatók, lepkegyűjtők és egyéb kereskedelmi résztvevők igényeit. A becslés szerint a jelenlegi kereskedelem évi $10 és $20 millió között mozog. Lépésről lépésre, a lepkék értékesebbé váltak, mint a marhák. 1981-ben, a becslések szerint egy szorgalmas lepkefarmer évente $100 és $3000 közötti összeget kereshet szemben az $50 átlaggal. Az IFTA évente $400.000 értékben szállított lepkéket, s 1500 helybeli lakos számára biztosított jövedelmet Pápua Új-Guineában. A látogatóközönség számára épült, átsétálós lepkebemutatók 1980-90-es évekbeli világméretű térhódítása új iparágat teremtett a lepkefarmok létrehozása szempontjából. A Nairobi University kutatói, az East African Natural History Society és a National Museums of Kenya munkatársaival együttműködve elindították a Kipepeo Project-et (kipepeo szuahéli nyelven lepkét jelent) 1993-ban, a kenyai Arabuko-Sokoke Forest Reserve megvédése céljából. Az ENSZ adománya a gazdag lepkefauna fenntartható felhasználásának fejlesztését hivatott támogatni, egyúttal segítve a helyi faluközösségek megélhetési törekvéseit is. Továbbá, egy lepkeház is épült az ökoturizmus fejlesztése céljából, mely az Arabuko-Sokoke terület megőrzésének fontosságára hívta fel a látogatók figyelmét. Számos lepkefarm létesült Costa Rica területén, melyek a helyi maradványerdők megőrzésében bírnak jelentős szereppel. Ezen farmok a bábok élő lepkebemutatók számára történő eladásán alapulnak. Olyan szervezetek, mint a U.S. Agency for International Development, Nature Conservancy, Conservation International és a World Wildlife Fund hasonló projectek kialakításában vesznek részt Közép-Amerikában, Irian Jayan és Sulawesin Indonéziában.

     A svájci Neuchatel-ben 1988-ban létrehozott Papiliorama-Nocturama Tropical Gardens részben bemutatóként, részben nonprofit szervezetként  működik, támogatva a testvérszervezetként működő International Tropical Conservation Foundation-t, mely a Belizben található, 8,9 hektár kiterjedésű Shipstern Nature Reserve-t működteti, mely szintén rendelkezik saját lepkebemutatóval.

     Az elmúlt évtized egyes fajokra koncentrált természetvédelmi törekvései napjainkra lassan az ökoszisztémák megőrzésének komplex missziójává tágult. Például, 1987-ben a Center for Ecosystem Survival, egy nonprofit konzorcium életre hívása történt meg San Francisco-ban állatkertek, akváriumok, múzeumok és botanikus kertek részvételével, hogy adományokat gyűjtsön a biodiverzitás megőrzésére az élőhelyek megóvásán keresztül, így kellő figyelmet fordítva az élővilág minden csoportjára. 2008-ban már 138 tudományos intézet vett részt ebben a programban, s $3,5 millió adományt sikerült összegyűjteni területvásárlásra és élőhely-megőrzésre, mely részben a rendkívül diverz rovarvilág megőrzésének jelentőségét demonstrálja a megnövekedett látogatói tudatosság tükrében.