ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

 

ÁLLATBEMUTATÓK KULTÚRTÖRTÉNETI ASPEKTUSAI MECHELENBEN

 

A Planckendael-i Állatpark

 

 

 

 

Írta és fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN

2016 és 2014

 

 

 

 

 

Az Antwerpeni Királyi Zoológiai Társaság (KMDA) egyik nagyszabású területi fejlesztésének tekinthetjük az Antwerpeni Állatkerttől mintegy 40 km-re fekvő, Mechelen város melletti, Muizen kistelepülés határában található planckendael-i birtok megvásárlását. Az 1956-ban megszerzett terület eredetileg az antwerpeni kert tenyésztelepeként funkcionált, valamint a szűk területen elhelyezhetetlenné vált nagyobb testű fajok számára szolgált elhelyezési alternatívaként. A napjainkban Planckendael-i Állatpark (Dierenpark Planckendael) néven közismert, 1960-tól látogatható intézmény nagyszabású fejlesztésére 1985-ben került sor, amidőn számos nagytestű, látogatók számára közkedvelt faj bemutatását illesztették koncepcióba.

A 42 hektáros, többnyire erdei környezet remek lehetőséget nyújt tágas kifutók kialakítására, melyek öt földrész állatait mutatják be. A terület természetes vízborítottsága jelentős, melyet a parkot átszelő kisebb-nagyobb vízfolyások és tavak megléte, valamint az ezekből eredeztetett vizesárok-rendszer ügyes kihasználása jellemez. A tervezett útvonal-rendszer eredményeképpen tematikusan végigsétálhatjuk Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Óceánia élővilágának bemutatóit.

A megszokottól eltérően, a gyűjteményi részleg és bemutatóik, valamint a tartástechnológia részletekbe menő ismertetésétől eltekintve jelen írásban az állatpark talán legfőbb specifikuma kerül górcső alá, nevezetesen az állatbemutatók kultúrtörténeti szegmenssel történő ötvözése. E jellegzetesség tárgyalásának megkezdése előtt azonban érdemes néhány témával kapcsolatos definíció rövid tisztázása.

Az állatkerti bemutatás-technika nagyobb irányvonalai közül a legjelentősebb innovációnak, legnagyobb hatást kifejtő trendjének az 1976-es startponttal datálható immerziós bemutatás-technikát (landscape or habitat immersion design) tekinthetjük, melynek lényege az állatok és a látogató közönség azonos tematikus térbe, élőhelybe vagy tájképbe, de nem azonos területre helyezése, ahol a szeparáció (többnyire) vizuálisan nem látható. Általánosságban elmondható, hogy e replikák számára adott földrajzi egységek adott élőhely-típusai szolgálnak mintául. Röviden megjegyzendő egy magyar nyelvterületen általánosan elterjedt téves definiálás, miszerint az immerziós kifejezést kizárólag olyan bemutatókra használják, ahol a látogatók az állatok által használt, így azokkal közös térben mozoghatnak elválasztás nélkül. Ezek az úgynevezett „walking-through” bemutatók bizonyos esetekben immerziósnak tekinthetőek ugyan, azonban, a fent vázolt értelmezésnek megfelelően bármely, egyébként potenciálisan veszélyes állatfaj bemutatása is lehet immerziós, s nem pusztán azoké, melyek közé a vendégek is besétálhatnak.

Ettől jóval korábbra tehető a napjainkban ismét egyre intenzívebben jelen lévő „kultúrtörténeti” irányvonal, melyben a kulturális szegmens tudatos előtérbe helyezése jellemező. E bemutatási módszer legfőbb jellegzetessége, hogy kiemeli és hangsúlyozza a tradicionális népcsoportok és az élővilág közötti kapcsolatot, megoldási alternatívaként egy jóval természetesebb életmódra rámutatva, valamint céljának tekinti „felrázni” a publikumot a tradicionális kultúrák hanyatlása és a vadvilág egyre fokozódó eltűnése közötti párhuzam bemutatásával. Mivel a további meghatározó „áramlatok” – mint a történetmesélés, az állati aktivitást előtérbe helyező és rotációs bemutatás-technika – nem kapcsolódnak szorosan jelen tárgyhoz, eltekintek ezek jellemzésétől.

A Planckendael-ban látható bemutatók többnyire különféle immerziós és kultúrtörténeti vonulattal rendelkeznek, amelyek keveredni látszanak, ám mindegyik esetben kiemelve a humán hatást. Kulturális vonalon számos esetben már nem pusztán tradicionális csoportokat bemutató etnográfiai bemutatók jelennek meg a kiállításokban, hanem bármilyen újabb kori humán hatás lenyomata, mely közvetett üzenetként valamilyen átkötést jelent az adott állatfajhoz kapcsolódó, többnyire oktatási és konzervációs célú üzenet átadásához. Természetesen, bizonyos esetekben e „magasztos célok” háttérbe kerülhetnek, illetve megfelelőbb kifejezéssel élve a szóban forgó bemutatórészletek kiegészítő dekorációként, mintegy „díszletként” funkcionálnak.

Az alábbiakban ezen bemutatók kiemeltebbjei kerülnek rövid bemutatásra az állatpark földrészenkénti felosztásának megfelelően.

 

Az Ázsia bemutatóegység – és egyben az állatkert – kulcsfaja az ázsiai elefánt (Elephas maximus). Az intézmény 2012-ben kiépített nagyszabású Elefántparkjának megtekintése előtt, a földrészre történő belépésként a látogatók egy Dél-Indiában található keralai falun haladnak át. Az élethűen kiépített utcarészlet bejárása során láthatunk itt „internet kávézót”, iskolai tantermet és zöldséges standot egyaránt, az elefántkifutó vonalán továbbhaladva pedig a nagytestű növényevők jelenlétének különféle nyomait leolvasva egy letarolt rizsültetvény kerül szem elé. A bemutató egésze a helyi lakosság folyamatos gyarapodásának és térhódításának egyre súlyosbodó következményét, az emberek és elefántok közötti konfliktust helyezi drámai közelségbe az állatok terményekben okozott kártételei végett.

A templomot idéző Elefántházat elhagyva érkezünk meg a 2006-ban átadott Gir Forest bemutatóba. Az ázsiai oroszlánok (Panthera leo persica) kifutója melletti bambuszerdő szomszédságában egy vasúti szerelvény részlete látható. A vagon vasúti pályán áll, s a sínpár egy adott szakaszon, a veszélyeztetett nagymacskák kifutója mellett húzódik. Ezzel a kiállítással az oroszlánvédelmi projecteket veszélyeztető egyik tényezőt szeretnék érzékeltetni, miszerint az állatok élőhelyén létrehozott természetvédelmi területen áthaladó vasúti forgalom halálos gázolásokkal csökkenti az oroszlánpopuláció létszámát. A vasúti vagon ezen túlmenően egy röpdéhez kapcsolódik, amely különféle ázsiai madarak otthona, mint például a kuriózumnak tekinthető feketecsőrű gólyaé (Ciconia boyciana).

Az előző bemutatóval azonos évben átadott Trópusi csarnokban szintén számos kultúrtörténeti elem villan fel, többek közt egy kisebb ázsiai falu, valamint az épület szomszédságában kialakított vendéglátó egység, a ’Restaurant Toepaja’, melyet ’Mókuscickány Étteremnek’ fordíthatunk.

 


 

 

 

   

 

Az ázsiai elefántok bemutatójának megtekintése előtt egy dél-indiai falun kell áthaladni a látogatóknak

 

 

 

Gir Forest bemutató

 

 

 

  

Az Ázsia tematikájú Trópusi Csarnok néhány részlete

 

Az Afrika bemutatóegység kiemelt faja a törpecsimpánz v. bonobó (Pan paniscus), melyek első egyedei 1987-ben érkeztek az intézménybe, s 1992-től kezdődően a KMDA tudományos kísérleteinek fő alanyai. Ezen túlmenően a zoológiai társaság koordinálja a faj Európai Fajfenntartó Tenyészprogramját (EEP) is, s ekképpen érthető, hogy a tematikus kultúrtörténeti bemutatók zöme is e ritkán látható emberszabásúakhoz kapcsolódik. A bonobókifutóhoz kapcsolódóan került felépítésre egy kisebb afrikai falurészlet, szabadtéri iskolával, pihenőhellyel és „szupermarkettal”, ahol a közép-afrikai kereskedelem példáival – beleértve az illegális állatkereskedelmet is – találkozhatunk.

Az afrikai területen humán hatást kiemelő immerziós bemutatási módszereket láthatunk, például az arab nyársasantilopok (Oryx leucoryx) és foltos hiénák (Crocuta crocuta) kifutóinál, ahol a látogatói útvonal folytatódik az állatok által használt területen.

 


 

 

 

   

Afrikai falu a törpecsimpánzok bemutatója mellett

 

 

A foltos hiénák és arab nyársasantilopok kifutója

 

Az 1998-ban kialakított Óceánia területegység az intézmény egyik specifikuma, s jelenleg is az egyik legjelentősebb ausztrál emlősgyűjteménnyel rendelkező állatkertté teszi Planckendael-t Európában. A koalák (Phascolarctos cinereus adustus) bemutatójának közelében találhatunk egy kereskedelmi állomásként feltüntetett épületet, mely terráriumként funkcionál. A területen található kisebb tavon egy hajóállomás és kikötő tekinthető meg, ahonnan továbbhaladva egy ausztrál ’outback’ tematikájú egységhez, egy kisebb, rozoga farmhoz érkezhetünk, mely két ritkaság, csupaszorrú vombatok (Vombatus ursinus hirsutus) és rövidcsőrű hangyászsünök (Tachyglossus aculeatus aculeatus) bemutatására szolgál.

 

 

Fent az Óceánia bemutató-komplexum belépőzónája, alul a terráriumoknak otthont adó épület, valamint a sisakos kazuárok bemutatójánál található lelátó figyelhető meg

 

 

Hajóállomás

 

 

A vombatok és hangyászsünök bemutatója

 

Az Amerika bemutató-komplexum Észak- és Dél-Amerika zónára osztható, melyek közül jelenleg előbbivel foglalkozunk. A terület egyik meghatározó bemutatója egy kiterjedt társaskifutó, melyen amerikai bölények (Bison bison bison), wapitik (Cervus canadensis nelsoni) és trombitás hattyúk (Cygnus buccinator) élnek. Etnográfiai bemutató gyanánt, valamint ezen észak-amerikai életközösség könnyebb és érdekfeszítőbb megfigyelése céljából indián sátrak, ún. tipik kerültek elhelyezésre a kifutó egyik oldalánál. Ezek belső tere középen páncélüveggel kettéosztott, így a sátor egyik fele már a bölények területén található, melytől mindössze nagyobb fatörzsek elfektetése tartja távol a jókora növényevőket. E kifutóhoz kapcsolódik az állatkert simogató részlege, valamint egy pihenőpark is különböző vendéglátóegységekkel, melyek a tematikába illeszkedően „vadnyugati” stílusban épültek meg.

 

 

 

   

Az indián sátrak belső teréből egyaránt lehetőség van az állatok üvegen keresztül történő megtekintésére

 

 

 

A planckendael-i „Vadnyugat” néhány részlete

 

 

 

Vendégkönyv