ÖKOBEMUTATÓK ARNHEMBEN I.

 

Az esőerdő

 

Burgers' Bush

 

 

 

Írta és fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN 

2013

 

 

 

A holland Arnhem városában található Burgers’ Zoo terjedelmes „ökobemutatóival” hívja fel magára a figyelmet. Az 1913-ban, Johan Burgers által alapított nagyszabású gyűjtemény jelenleg hét részlegre osztható, egy viszonylag tematika nélküli területegység, valamint hat igen részletesen tervezett, a négy látványos ökobemutatót is magában foglaló bemutatóegység megtekintésére csábítva a park látogatóit.

 

 

 

A hat területegység, s a négy, angol szakkifejezéssel élve „eco-display” a megnyitás évének feltüntetésével a következő:

 

Szafari (Burgers’ Safari), 1968

Mangrove (Mangrove), ökobemutató, 1982

Esőerdő (Burgers’ Bush), ökobemutató, 1988

Sivatag (Burgers’ Desert), ökobemutató, 1994

Óceán (Burgers’ Ocean), ökobemutató, 2000

Ázsiai trópusi esőerdő (Burgers’ Rimba), 2008

 

A Burgers’ Zoo térképe a területegységek feltüntetésével. A park Hollandia egyik legnagyobb állatkertje, mely 45 hektáros területén mintegy 1,5 millió látogatót fogad évente.

 

Habár időrendben a mangrove-bemutató korábbi, mint az esőerdő, az első kísérletet egy nagyszabású ökobemutató kiépítésére mégis a Bush fedett csarnokának felhúzása jelentette. Mielőtt azonban az arnhemi esőerdő mélyére vezetne utunk, tegyünk említést az ökobemutatók céljáról és történetiségéről.

Az „öko(szisztéma)-állatkertek” (ecosystem zoo) vagy „öko(szisztéma)-bemutatók” (ecosystem exhibit) egy komplex ökoszisztémát hivatottak bemutatni, nem csupán az egyes állat- és növényfajok láttatása a cél, legyen az taxonomómiai vagy állatföldrajzi elrendezéssel kombinálva. E bemutatókban a különféle természeti formációk (vízesés, sziklaoldal, folyómeder, stb...) nem csupán esztétikailag, mintegy háttérdekorációként illeszkednek az élő szervezetek bemutatásához, hanem az adott természetes élőhelyen jellemzően megtalálható alakzatok mesteri replikái. Elsősorban az USA állatkertjeinek ökobemutatói társíthatóak az ún. biopark-koncepcióval, melynek lényege, hogy a biobemutatóknak az élet összetettségét, annak minden elemének összekapcsoltságát szükséges bemutatnia. Az első öko-állatkert is az USA-ban nyitotta meg kapuit 1952-ben, mely nem más, mint a Tucsonban található The Arizona-Sonora Desert Museum, mely egy „élő múzeumnak” tekinthető a Szonora-sivatag állat- és növényvilágának komplex bemutatásával. A különféle fajok számára kialakított természetes biotóp-bemutatók mellett található információsrendszer az ökoszisztémában való elhelyezést szemlélteti a látogatók számára. Ezen innovatív koncepció széles körben másolásra került a 20. század második felében. Azonban nem kell ilyen messzire utaznunk, Európa is tartogat néhány grandiózus bemutatót számunkra. Az ökoszisztéma-bemutatók egyik legtökéletesebb példája a Zürichi Állatkert Masoala Rainforest csarnoka, mely a Madagaszkáron található Masoala National Park trópusi esőerdejének biodiverzitását részleteiben tárja a publikum elé. A Masoala azonban nem csupán egy szakmailag nagyra becsült vállalkozás, hanem az ex situ és in situ konzerváció összekapcsolásának is egy mintapéldája: az adománygyűjtésből befolyt pénzösszeg az említett nemzeti park lokális természetvédelmi programjait támogatja, így közreműködve a különböző állat- és növényfajok élőhelyen történő természetvédelmi célzatú megőrzési projectjeiben.

 

Séta a Bush csarnokában

 

     E rövid bevezetés után azonban térjünk vissza az arnhemi trópusi csarnok bemutatására. Az 1988.  június 1-én átadott Burgers’ Bush tervezési munkálatai 1984-ben, konstrukciós kivitelezése 1986. augusztusában kezdődött meg. Megnyitását követően hosszú időn keresztül a legnagyobb állatkerti létesítménynek számított, hossza 150, szélessége 90, magassága 20 méter. A nagyszabású bemutató három kontinens, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika trópusi élővilágából hívatott ízelítőt adni. A léghőmérséklet 22-24ºC (illetve 22-30ºC) között ingadozik, mely igen magas páratartalommal társul. A trópusi környezetbe olvasztott nagyméretű medencék, a 17 méter magas vízesés és az évi 2200 mm csapadék kellőképpen biztosítja a megfelelő páratartalmat a csarnok falain belül. A hatalmas légtér egyenletes átmelegítéséről, illetve átszellőztetéséről két nagyméretű ventilátor, a vízesés, valamint a tető- és oldalszerkezet nyitható elemeinek funkciója gondoskodik. 

 

A Bush bejárata. A tetőszerkezet gyakorlatilag észrevétlen marad a növényekkel történő eldekorálás végett.

 

Vízesés a trópusi csarnokban

 

A bemutató kialakításával a cél egy többnyire önműködő ökoszisztéma létrehozása volt. A megnyitás évében a kb. 1000 fajt számláló diverz növénygyűjtemény több mint 15000 egyedének betelepítésére került sor. A trópusi esőerdőkre jellemzően a számukra használatos tápanyagban szegény, többnyire közönséges homoktalaj jó vízáteresztő képességgel rendelkezik. A talaj természetes úton történő  tápanyag-összetételének növelése falevéllel, fakéreggel és egyéb növényi anyaggal történő talajborítással valósult meg, mely magával hozta a különféle lebontó szervezetek megjelenését. A komposztálás a szerves anyagok bizonyos értelmű biológiai lebomlása és stabilizálódása, amely a folyamat során keletkező hő hatásával lehetségessé teszi a biológiai termék gyorsabb előállítását. Az aerob biológiai átalakítási folyamatok eredményeként a lebomló szerves anyagokból széndioxid és a további aerob és anaerob körülmények között egyaránt stabil nagy humusz tartalmú szerves maradék keletkezik. A biológiai oxidációnál keletkező hő hatására az anyag víztartalmának egy része elpárolog. A komposztálás alapvető kérdése a folyamatok végbemenetele alatt a nedvesség, hőmérséklet és oxigéntartalom optimalizálása. A humuszképződésben továbbá jelentőséggel bír, hogy a trópusi csarnokban minden évben, telente elvégzett visszanyesések következtében kb. 25 tonnányi növényi anyag kerül szétszórásra, mely így visszajut a körforgásba. Szükség esetén kertészeti beavatkozásként az állatkertben „termelődő” elefántürülék is felhasználásra kerül trágyázás formájában.

A különféle rovarkártevők elleni védelmet tulajdonképpen a csarnokban szabadon élő, betelepített madár-, valamint bizonyos hüllő- és kétéltűfajok szolgáltatják. A rendszer valószínűleg nem lehet teljesen emberi beavatkozástól mentes, ám bámulatos belegondolni a bemutató innovációjába, főleg, ha észben tartjuk, hogy egy idén 25 éve átadott esőerdő-bemutatóról beszélünk!

 

A Bush állatgyűjteményének tárgyalása előtt vessünk egy pillantást a bemutató térképére...

 

 

Az emlősöket tulajdonképpen kevés faj képviseli. Ezek közül a legtermetesebb és igen ritkán bemutatott lakók a karibi manátik v. manátuszok (Trichechus manatus). A  megnyitóra egy pár érkezett a Nürnbergi Állatkertből, ahol a faj Európai Fajfenntartó Tenyészprogramját (EEP) koordinálják. Arnhemben már két ízben, 1993-ban és 1995-ben is sikerült szaporítani a fajt. Érdemes néhány szót ejteni e különleges állatok életkoráról. Több szakirodalmi adat is kb. 30 évet jelöl meg a manátuszok élettartamára vonatkozóan, ám akad egy ritka kivétel. A régi Miami Aquarium-ban, 1948-ban született, s jelenleg a South Florida Museum Parker Manatee Aquarium-ában élő Snooty nevű hím ugyanis 2012-ben ünnepelte 64. születésnapját. Snooty tehát a legidősebb élő manátusz, s egyben fajának első fogságban született egyede is. E nagytestű növényevők további érdekessége egy anatómiai jellegzetesség, mely csak ezen emlősrend képviselőinél figyelhető meg. A manátuszok egyedülálló vonása zápfogaiknak folyamatos pótlódása. Az újszülött egyedeknek elő- és utózápfogai egyaránt vannak. A fiatal egyed 12-18 hónapos kora között történő elválasztás után kezd el növényi táplálékot fogyasztani, s a rágás mechanikai ingerének hatására megkezdődik a fogsor előretolódása. A hátul megjelenő új fogak folyamatosan előretolják a régieket, míg azok gyökere szét nem morzsolódik, s ki nem hullanak.

Az arnhemi bemutatóban jelenleg sajnos nincs lehetőség az állatok víz alatti életének megfigyelésére, egy hídról letekintve figyelhetjük meg a vízfelszínen békésen táplálkozó állatokat. Medencéjüket pakukkal (Colossoma sp.), valamint sárgafoltos folyamteknősökkel (Podocnemis unifilis) osztják meg.

 

A karibi manátuszok medencéje a Burgers’ Bush-ban

 

Szintén termetes lakóknak számítanak a vízidisznók v. kapibarák (Hydrochoerus hydrochaeris), melyek egy homokos partú, tágas medencével ellátott kifutót birtokolnak. A terjedelmes belső medencerendszer egységei összeköttetésben állnak, így például a manátuszok és kapibarák közös fürdőzését is megcsodálhatjuk.

Az afrikai kontinens állatkertekben egyre gyakrabban bemutatott endemizmusa, a földimalac (Orycteropus afer) is helyet kapott a gyűjteményben. Az intézmény 1970 óta tartja a fajt, s 1983-ban sikerült először szaporítania, ám sikeres felnevelésre csak 1991-ben került sor. A tenyészsiker azóta rendszeres, s a faj 1996-ban indított Európai Törzskönyvét (ESB) az Arnhemi Állatkertben vezetik. Az éjjel aktív földimalacok egy nappali bemutatóban kaptak elhelyezést, így kell némi szerencse, hogy mozgás közben figyelhessük meg a csövesfogúak egyetlen recens faját. Annál aktívabbak azonban az ázsiai kiskarmú vidrák (Amblonyx cinereus), s a folyton ténykedő kistestű ragadozók a látogatók igazi kedvenceinek számítanak. A denevéreket egy Rodriguez-szigetén élő repülőkuytafaj (Pteropus rodricensis) képviseli.

 

Fent a földimalacok férőhelye, lent pedig az ázsiai kiskarmú vidrák kifutója látható, melyen egy kis patak folyik keresztül.

 

A Bush megnyitásakor kb. 40 madárfaj került beszoktatásra az imitált trópusi környezetbe. Láthatunk itt ― többek közt ― árgusfácánt (Argusianus argus), tündérkék irenát (Irena puella), kék cukormadarat (Cyanerpes cyaneus), csíkos egérmadarat (Colius striatus), türkizkotingát (Cotinga cayana), gangeszi pápaszemesmadarat (Zosterops palpebrosus), fehérkontyos rozsdafarkút (Cossypha niveicapilla), rulrult (Rollulus rouloul), Viktória-koronásgalambot (Goura victoria), sörényes galambot (Caloenas nicobarica), napmadarat (Europyga helias), skarlátíbiszt (Eudocimus ruber), apáca-fütyülőludat (Dendrocygna viduata) egyaránt. Igazi kuriózum a lármás kotinga (Lipaugus vociferans) és az aranyoshomlokú levélmadár (Chloropsis aurifrons). 

 

A kapibarák tava, melyet teknősökkel és számos madárfajjal osztanak meg. A tetőszerkezet külső merevítéssel megoldott, így a belső tér kontinuitását nem szakítja meg tartóoszlopok látványa (jobbra, lent). Balra lent egy Viktória-koronásgalamb látható.

 

                             

 

Szintén ritka állatkerti vendég a kucsmás pitta (Pitta sordida), melynek Thaiföldön élő alfajával (Pitta s. mulleri) találkozhatunk a Bush-ban. A kucsmás pitta Európai Törzskönyvét (ESB) szintén a Burgers’ Zoo vezeti.

Európában csak itt láthatunk afrikai kígyónyakúmadarat (Anhinga rufa). A kígyúnyakúmadarak tollazata a kormoránokéhoz hasonlóan kevésbé víztaszító, így jó eséllyel megpillanthatjuk a nagy testű madarakat, amint egy faágon ülve tollazatukat szárítják. 

 

Tollazatát szárító afrikai kígyónyakúmadár

 

A hüllőket például sárgafoltos folyamteknősök, szenesteknősök (Chelonoidis carbonaria), zöld leguánok  (Iguana iguana), homloklebenyes baziliszkuszok (Basiliscus plumifrons) és szélesorrú kajmánok (Caiman latirostris) képviselik. Utóbbiak férőhelye hálóval fedett a madarak védelme érdekében.

A tartástechnológia vonatkozásában fontos kiemelni, hogy a fentebb említett fajok zöme szabadon él a hatalmas alapterületű trópusi csarnokban. Értelemszerűen a nagy testű és növényevő fajok, valamint a ragadozók ― mint például a manátuszok, vízidisznók, földimalacok, vidrák és kajmánok ― szeparált kifutókban élnek, ám az összes többi faj ― beleértve a madarakat, hüllőket és kétéltűeket ― szabadon mozoghat a csarnok buja növényzetében. A különféle rovarkártevők és például a hangyák eltömegesedése biológiai kontroll alatt áll a szabadon élő rovarfogyasztó madarak, valamint egy szándékosan betelepített afrikai varangyfaj (Amietophrynus regularis) által.

Végezetül tegyünk említést a bemutató útvonal-rendszeréről, hiszen a szokványos betonpadozatról letérve számos alkalmunk nyílik „kalandösvényekre” kitérni, ahol függőhídon tesztelhetjük rátermettségünket, s kisebb patakokat szelhetünk át. A több órás barangolást és felfedezőtúrát követően pedig érdemes leülni a Bush színvonalas éttermébe, ahol a fejünk felett elsuhanó színpompás madarak látványa mellett szintén remek alkalmunk nyílik az esőerdő további, részletes megfigyelésére.

 

                              

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Burgers’ Zoo (Natürlich in Arnheim), Guide

 

HOSEY, G., MELFI, V. & PANKHURST, S. 2009. Zoo Animals: Behaviour, Management and, Welfare. Oxford, New York: Oxford University Press.

 

www.zoolex.org