ZOOROPEEurópa állatkertjei
ZOOlogical Gardens of EuROPE
MEDITERRÁN AFRIKA
A Bioparc Valencia
Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS
Feltöltve: 2023. október 03.
Az állatkertek kedvelőinek Spanyolországra gondolva korábban Madrid vagy Barcelona nagy múltú, ismert intézményei juthatott először eszébe. Manapság azonban elkerülhetetlenül szóba kerül egy viszonylag fiatal, de azóta messze földön híressé vált állatbemutató.
A Bioparc Valencia semmiképpen sem egy átlagos állatkert: testvérintézményeivel, a Dél-Spanyolországban található Bioparc Fuengirolával és az észak-spanyolországi Gijóni Akváriummal nem feltétlenül forradalmian új, mégis előremutató filozófiát követ, mely szerint az állatkertek feladata nem korlátozódik az állatok szimpla bemutatására, szemléletformáló feladatokat is el kell látniuk. Ennek legfőbb eszközét pedig a bemutatástechnikában látják: az állatokat természetes környezetüket utánzó, részletesen megtervezett kifutókban tartják, melyek már-már múzeumi diorámához hasonló kialakításukkal önmagukban is esztétikai élménnyel szolgálnak a látogatóknak - akik ezt az élményt a látogatást követően hazaviszik magukkal, elindítva egyfajta változást az állatok és a természet egészének szemléletében. Az állatok és a szemlélőik között a lehető legkevesebb látható barriert igyekeznek alkalmazni, a legtöbb kifutót száraz- vagy vizesárkok, ritkábban vastag üveglapok határolják, rács vagy drótháló minimálisan jelenik meg, így a látogató úgy érzi, az állatokkal egy térben, szinte a természetben sétál. A kifutók megtervezésekor a cél az volt, hogy egyes pontokról szemlélve a kifutókat határoló felületek gyakorlatilag láthatatlanok legyenek, azt a benyomást keltve, mintha egyetlen nagy teret látnánk az állatok természetes élőhelyén. A látványtervekért és a kivitelezésért egy állatkertek tervezésére és építésére szakosodott spanyol magáncég, a Rainforest felel. A vadon illúzióját tovább erősíti, hogy a bemutatók nagy részében több, egymással kompatibilis, a természetben is egy élőhelyen előforduló fajt láthatunk: a társaskifutók alkalmazása általánosnak mondható a Bioparcban. Az elv tehát: az állatok természetszerű bemutatásával olyan látogatói élményt nyújtani, amely a látogatás után is velünk marad, egyfajta érzékenyítő hatást elérve. A park nagy hangsúlyt fektet az oktatásra: a látogatók szemléletformálásán túl több oktatóterem segíti a szemléletformálást. A park több fajmegmentő programban vesz részt, ugyanakkor közvetlenül is támogatja a veszélyeztetett fajok in situ védelmét. A bemutatók tervezésnél fontos szempont volt a fenntarthatóság: a park működtetése az energiahatékonyság jegyében történik. Ezt szolgálja az öt saját víztisztító telep, mely a park vízfelhasználását optimalizálja, illetve a napelemek széleskörű alkalmazása.
A Bioparc Valencia 2008-ban nyitotta meg a kapuit a Turia folyó mellett, tulajdonosa Valencia városi tanácsa. A jelenlegi park állatainak egy része a régi városi állatkertből került ide a park megnyitásakor. Az állatkert teljes területe 16 hektár, ebből jelenleg 10 hektár látogatható. A viszonylag kis terület ellenére a bemutatott fajok száma viszonylag magas, köszönhetően a jól alkalmazott társaskifutóknak.
A park az afrikai fauna bemutatására specializálódott, a fajok kiválasztásánál ezt messzemenően figyelembe is vették, bár a kritikusabb látogatók találhatnak néhány kivételt is. A kertet bejárva négy élőhelynek megfelelő tematikus egységgel találkozunk. Ezek a fő útvonalat követve: Madagaszkár, egyenlítői Afrika, Kitum barlang a vizes élőhelyek bemutatásával, illetve az afrikai szavanna. Az állatok belső férőhelyei gyakorlatilag sehol nem látogathatók, bár a kedvező spanyolországi éghajlat amúgy is lehetővé teszi, hogy az állatok az év nagy részében a külső kifutóban tartózkodjanak.
Az állatpark térképe
A park bejáratát el se lehet téveszteni: hatalmas, stilizált elefántszobor fogadja a látogatókat. A kert 10 órakor nyit, ami európai viszonylatban akár későinek is mondható, Spanyolországban viszont korainak számít. A pénztáraknál már a nyitás előtt hosszú sorok kígyóznak, érdemes előre megvásárolt (magyar pénztárcának meglehetősen drága, e sorok írásakor 26,9 eurós) jeggyel érkezni, bár a sorban állást így sem tudtam megúszni. Várakozás közben érkezett az első meglepetés: a parkba műanyag palackos vízen kívül semmiféle ételt vagy italt nem szabad bevinni, és ezt a szabályt szigorúan veszik: minden érkező táskáját átnézik, több, a sorban előttem álló látogatót küldtek vissza, miután ételt találtak nála.
A főkapun átlépve egy kis térre érkezünk, ahol a csomagmegőrzőket, oktatótermeket, illetve az állatkerti ajándékboltot találjuk. Magát a parkot egy völgy felett átívelő hídon átkelve érjük el. Eltévedni nem lehet: néhány kisebb leágazástól eltekintve a fő útvonalat követve az összes kifutót érintjük.
Ha a híd után jobbra indulunk, először a rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) kis csapatát figyelhetjük meg. Már itt megtapasztalhatjuk a Bioparc diorámaszerű bemutatási koncepcióját: a madarakat műsziklával határolt, árnyas kifutóban csodálhatjuk, háttérben kisebb vízeséssel.
Tovább haladva érkezünk Madagaszkár bemutatójához. A makik tágas kifutójának csak egy részét láthatjuk a látogatói útvonalról: a teljes élmény érdekében előre meghatározott időszakokban be is léphetünk a területre, ahol a kanyargó ösvényeket követve kutathatunk a fákon rejtőzködő félmajmok után. Az állatkertekben gyakran látható gyűrűsfarkú maki (Lemur catta) vörös vari (Varecia rubra) és fekete-fehér vari (Varecia variegata variegata) mellet olyan viszonylag ritkább fajokat is láthatunk, mint a vöröshomlokú maki (Eulemur rufus), a hamvas vagy mongúzmaki (Eulemur mongoz), vagy a vöröshasú maki (Eulemur rubriventer), bár utóbbit hosszas keresést követően se sikerült megpillantanom. Itt kerülnek bemutatásra a park fosszái (Cryptoprocta ferox) is. Nem madagaszkári faj ugyan, de itt ltaláljuk a kert aldabrai óriásteknőseit (Aldabrachelys gigantea) egyaránt. A kifutóból kivezető barlangszerű teremben Madagaszkár egykori élővilágából kaphatunk ízelítőt.
A következő nagy egység az egyenlítői Afrika esőerdeibe kalauzol bennünket. Itt találjuk az első igazán látványos társaskifutót. Az afrikai esőerdei folyópartot imitáló kifutóban erdei szitutungák (Tragelaphus spekii gratus) nagy csapatát láthatjuk, a mesterségesen kialakított fákon drillek (Mandrillus leucophaeus) és törpecerkófok (Miopithecus ogouensis) élik mindennapjaikat, a kifutót a látogatóktól elválasztó vizesárokban pedig törpe vízilovat (Choeropsis liberiensis) pillanthatunk meg (utóbbit magam sajnos nem láttam). A társítást nílusi ludak (Alopochen aegyptiacus) teszik teljessé. A kifutó látványa lenyűgöző, láthatóan a legapróbb részletekig megtervezett, azonban véleményem szerint különösen a szitutungák szempontjából nem túl tágasnak mondható.
Utunk egy mesterséges barlangon keresztül vezet tovább, melynek műszikla falába épített kisebb-nagyobb terráriumokban császárskorpió (Pandinus imperator), tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis), párduckaméleon (Furcifer pardalis), Duméril-boa (Acrantophis dumerili), madagaszkári nappaligekkó (Phelsuma madagascariensis) és madagaszkári bütykös csótány (Gromphadorhina portentosa) látható. Megjegyzendő, hogy ezen fajok többsége inkább illett volna a madagaszkári tematikus egységbe, mint az egyenlítői Afrikába. A barlangból vethetünk egy pillantást a Bioparc talán legnagyobb ritkaságára, a foltosnyakú vidrára (Hydrictis maculicollis). Ezt a fajt jelenleg mindössze két európai állatkertben tartják, Valenciában 2008 óta látható, sőt itt szaporodott először Európában. Sajnos ma már csak egy idős nőstény képviseli a fajt. Két kisebb medencével és tágas, fűvel borított szárazföldi területtel ellátott kifutójára több pontról is remek rálátás nyílik. Érdekes módon úgy tűnik, ritkasága ellenére nem igazán népszerű a látogatók körében: ez volt az egyik a kevés kifutóból, ahol nem kellett a helyért küzdeni, a legtöbben egy-egy pillantás után tovább is álltak.
Drill (Mandrillus leucophaeus) © Boros Tamás
A vidra után egy igazán látványos kifutórendszerre vethetünk egy pillantást: a vörös bivalyok (Syncerus caffer nanus) és vörös folyamidisznók (Potamochoerus porcus) kifutójától vizesárkok és műsziklák ügyesen elhelyezett rendszere választja el a mögötte lehelyezkedő kifutót, melyben síkvidéki nyugati gorillák (Gorilla gorilla gorilla) és kormos mangábék (Cercocebus atys lunulatus) élnek. A két kifutó ebből az irányból nézve optikailag összeolvad, egyetlen nagy tér benyomását keltve. Az ösvény ezt követően a korábban már másik irányból megtekintett szitatunga-drill kifutó mellett halad el, majd elérünk egy újabb társasbemutatót, melyen keleti bongók (Tragelaphus eurycerus isaaci) osztoznak a viszonylag ritka vörös bóbitásantilopokkal (Cephalophus natalensis) és Kirk-dikdikekkel (Madoqua kirkii). A társítást feketenyakú koronásdarvak (Balearica pavonina) teszik teljessé.
Következő állomásunk a leopárdok (Panthera pardus) vastag üveglapokkal határolt, viszonylag tágas, jól növényesített férőhelye. Valenciában egy alfaji keverék fekete példány mellett látogatásomkor két normál színű Sri Lanka-i leopárdot (Panthera pardus kotiya) gondoztak. Bár ez az alfaj szigorúan nézve nem illik az Afrikát idéző koncepcióba, Európában gyakorlatilag sehol nem tartanak tiszta vérű afrikai leopárdot (Panthera pardus pardus), az afrikaiként bemutatott példányok alfaji hovatartozása meglehetősen vitatott, így még az Afrikára specializálódott bemutatók is ázsiai leopárdalfajokkal helyettesítik őket (jó példa erre a csehországi Dvůr Králové nad Labem, ahol perzsa leopárdok képviselik a fajt).
Keleti bongó (Tragelaphus eurycerus isaaci) © Boros Tamás
Az egyenlítői Afrika bemutatójából természetesen nem hiányozhatnak az emberszabásúak sem. Az ösvényt követve egy magaslati pontról először a nyugat-afrikai csimpánzok (Pan troglodytes verus) férőhelyére látunk rá. A kifutó véleményem szerint az egyik legkevésbé jól sikerült a parkban: méretét tekintve nem lenne vele probléma, de a néhány függőlegesen álló fatörzs meglehetősen kevés mászófelületet biztosít az állatoknak, a mediterrán éghajlattal járó erős napsütés ellen pedig nagyon kevés árnyékot biztosítanak, így a csimpánzok naphosszat a fatörzsek tövében gubbasztanak. Kissé távolabb a már említett síkvidéki nyugati gorillákra (Gorilla gorilla gorilla) pillanthatunk. Valenciában két kifutóban két külön gorillacsapat található: a nagyobb, 2000 m2-es területet a jelenleg nyolctagú „főcsapat” használja, a kisebb, 800 m2-es kifutóban pedig egy két hímből álló „agglegénycsapat” él. Velük társbérletben az állatkertben nem túl gyakori kormos mangábék (Cercocebus atys lunulatus) élnek. Érdekes megfigyelni, hogy a gorillákhoz képest törékeny mangábék milyen szemtelenek tudnak lenni különösen a fiatal emberszabásúakkal. Egyes források szerint a kifutóban Brazza-cerkófok (Cercopithecus neglectus) is élnek, én azonban nem találkoztam velük, és az állatkert jelenlegi fajlistáján sem szerepelnek. A nagyobb férőhely tagoltabb, több mászóelemet tartalmaz, azonban az agglegénykifutó a csimpánzokéhoz hasonlóan elbírna némileg több mászóelemet - az egyetlen berendezési tárgy, ami a füves domboldalt megtöri, egy pókszerű megjelenésű alacsony műfa.
Síkvidéki nyugati gorilla (Gorilla gorilla gorilla) © Boros Tamás
Az állatkert legkisebb, ugyanakkor az egyik legismertebb és leglátványosabb területi egysége a Kitum-barlang. Mintájául a kenyai Elgon-hegybe nyúló hosszú, vulkáni eredetű barlangrendszer szolgált, mely arról híres, hogy az elefántok rendszeresen látogatják a barlang mélyén fellelhető só után kutatva. Ennek megfelelően a barlangból vethetünk először egy pillantást a népes afrikai elefánt (Loxodonta africana) csordára. A barlang fő látnivalói azonban a nílusi vízilovak (Hippopotamus amphibius). A barlangból üvegfalakon keresztül csodálhatjuk a medencéjükben fürdő állatokat, valamint a velük élő, főként a Malawi-tóból származó sügerek színpompás kavalkádját. A látványos bemutató szerintem legnagyobb hiányossága az, hogy a vízilovak számára nagyon kevés szárazföldi területet biztosít (bár egyes szakértők szerint azt a vízilovak nem is igénylik). Mellettük, a vízilovaktól üvegfallal elválasztva nílusi krokodilokat (Crocodylus niloticus) figyelhetünk. A bemutatót nyílméregbékák (Dendrobatidae) terráriumai egészítik ki, melyek a kevés, nem Afrikából származó fajt képviselik a Bioparcban. A barlangot elhagyva egy kisebb kifutóban vörhenyes gödényeket (Pelecanus rufescens) láthatunk.
Nílusi krokodil (Crocodylus niloticus) © Boros Tamás
Az ösvényt követve jutunk a park legnagyobb bemutatóegységéhez, a szavannához. Első állomásunk mindjárt a Föld legnagyobb szárazföldi emlősének, az afrikai elefántoknak (Loxodonta africana) otthont adó kifutórendszerhez vezet. A látogatóktól széles vizesárokkal elválasztott, látványos, mesterséges baobabfákkal, műsziklákkal és vízeséssel kiegészített Elefántok Tava szinte színpadszerű élménnyel szolgál, míg a szomjukat oltó vagy fürdőző elefántokat szemléljük. Mellette találjuk a madárbemutatók számára otthont adó amfiteátrumot, mely látogatásomkor sajnos felújítás alatt állt, pedig a bemutatón többek között olyan madárritkaságok is szerepelnek, mint a lármás rétisas (Haliaeetus vocifer).
Afrikai elefánt (Loxodonta africana) © Boros Tamás
A park központi területét a szavannakifutó foglalja el. A bemutató három oldalról, számos betekintőpontról megfigyelhető, sőt itt található az állatkert legnagyobb étterme is, melynek teraszáról ebéd közben csodálhatjuk a szavanna lakóit. A nagy, füves területen gyűrűsfarkú víziantilopok (Kobus ellipsiprymnus), tarka lantszarvúantilopok (Damaliscus pygargus philipsi), impalák (Aepyceros melampus) és az európai állatkertekben viszonylag ritka Thomson-gazellák (Eudorcas thomsonii) népes csapatai legelésznek. Az antilopok mérete eltörpül a velük élő zsiráfok mellet, közülük hárman Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi), ketten pedig alfaji keverékek. Számos madárfaj is a kifutó lakója, közülük talán a leglátványosabb a nyerges gólya (Ephippiorhynchus senegalensis), de élnek itt üstökös récék (Netta rufina), sujtásos fütyülőludak (Dendrocygna bicolor) és bütykös fényrécék (Sarkidiornis melanotos) is. A kifutó túloldalán szerencsés esetben már láthatjuk a kiemelkedő sziklákon napozó angolai oroszlánokat (Panthera leo bleyenberghi), természetesen a patásoktól ügyesen elrejtett árokkal elválasztva. Az ösvény ezt követően a szavannakifutó vonalát követve halad. Jobbra az elefántok kifutóit csodálhatjuk meg a jellegzetes mesterséges baobabfákkal, melyek a Bioparcot reklámozó hirdetések talán leggyakrabban megjelenő elemei. Sajnos a látogatói tértől az állatokat elválasztó vastag kötelek helyenként zavarják a szemlélődést, kissé elrontva az összképet. Kisebb, műsziklával határolt kifutóban dél-afrikai sülök (Hystrix africaeaustralis) láthatóak, velük átellenben, tágas, több pontról jól megtekinthető kifutójukban szurikáták (Suricata suricatta) élik mindig mozgalmas életüket. Közben elhaladunk egy kifejezetten fotózáshoz kialakított betekintőpont előtt, melyről a zsiráfokat közvetlen közelről, szemmagasságból fotózhatjuk. Az állatok itt egészen közel jöhetnek a látogatókhoz, így a szelfizni vágyók miatt gyakran komoly sorok alakulnak ki.
Thomson-gazella (Eudorcas thomsonii) és impalák (Aepyceros melampus) © Boros Tamás
Angolai oroszlán (Panthera leo bleyenberghi) © Boros Tamás
A Bioparc egyetlen besétálós röpdéjébe lépve afrikai madársereg fogad bennünket. A sziklákról Abdim-gólyák (Ciconia abdimii) méregetik a látogatókat. A pompás fényseregélyek (Lamprotornis superbus) és a királycsőricsék (Lamprotornis regius) merészen a látogatók között keresik táplálékukat. A sajátos küllemű keselyűfejű gyöngytyúkok (Acryllium vulturinum) viszont tisztes távolságot tartanak. Üveglapokkal elválasztva, a látogatók számára nem megközelíthető kifutórészben csordogáló patakot találunk, partján kalapácsfejű madarakat (Scopus umbretta) és bantu récéket (Anas capensis) csodálhatunk meg. A madarak mellett egy emlős: a fokföldi szirtiborzok (Procavia capensis) kis csapata lakja a röpde hátterét alkotó meredek műszikla falat. Korábban itt kapott helyet a Bioparc egyik ritkasága, a szassza vagy sziklaugró antilop (Oreotragus oreotragus). Sajnos az idős hím példány 2022 végén elpusztult, ezzel a faj teljesen eltűnt az európai állatkertekből. A röpdéből vethetünk egy pillantást az oroszlánok kifutójára is, innen a ragadozókra tekintve úgy tűnik, mintha a nagymacskák egy térben élnének a szomszéd kifutó antilopjaival és zsiráfjaival. A röpdéből kilépve az oroszlánokat újabb szögből figyelhetjük meg. Maga a kifutó nem különösebben nagy, bár kialakítása miatt nehéz pontosan megbecsülni a határait. A kopjét utánzó műsziklák ideális napozó- és kilátóhelyet képeznek a nagymacskáknak, és remek lehetőséget biztosítanak az oroszlánok fotózására. Mellettük az eredetileg lapátfülű kutyák (Otocyon megalotis) számára kialakított kifutóban ma már zebramongúzok (Mungos mungo) népes csapatát csodálhatjuk. Innen már látszik következő állomásunk: a száraz szavannát bemutató kifutóegyüttes. A nagyobb, messze elnyúló, homokos talajú kifutóban déli szélesszájú orrszarvúak (Ceratotherium simum simum), struccok (Struthio camelus), afrikai marabuk (Leptoptilos crumenifer) és szent íbiszek (Threskiornis aethiopicus) élnek. Az állatkert fajlistája szerint Grant-zebrák (Equus burchelli boehmi) egészítik ki a társítást, azonban ahogy megtapasztalhattam, őket Hartmann-hegyizebrákra (Equus zebra hartmannae) cserélték. A kifutóra talán a legjobb rálátás a vizesárok felett esik, onnan a szemlélő úgy érzi, szinte egy térben tartózkodik az állatokkal. Egy kisebb, de így is méretes kifutó az afrikai félsivatagokat idézi, lakói mendeszantilopok (Addax nasomaculatus), Mhorr-gazellák (Nanger dama mhorr) és szürkenyakú koronásdarvak (Balearica regulorum gibbericeps), de itt élnek a sarkantyús teknősök (Centrochelys sulcata) is. Az ösvény a törpemongúzok (Helogale parvula) tágas, mesterséges termeszvárral díszített kifutóját elhagyva mesterséges barlangon vezeti a látogatót, melyben kisebb-nagyobb kifutókban sziklapitont (Python sebae), királypitont (Python regius), csupasz turkálókat (Heterocephalus glaber) és földimalacokat (Orycteropus afer) láthatunk. Számomra a legérdekesebb lakónak a gambiai erszényes patkány (Cricetomys gambianus) bizonyult, melyet mindössze hét állatkert mutat be az Európai Unión belül. A barlangból kilépve a szavannai vagy közönséges varacskosdisznók (Phacochoerus africanus) mellett haladunk el. Látogatásunk utolsó állomásaként pedig a foltos hiénák (Crocuta crocuta) szárazárokkal határolt kifutóját szemlélhetjük meg (sajnos magukat az állatokat egész nap nem sikerült megpillantanom). Innen még vethetünk egy pillantást az orrszarvúak és a hegyizebrák kifutójára, majd visszajutunk a bejárathoz. Itt több kisebb étterem (ezek egyike sem volt nyitva látogatásomkor) mellett egy játszóteret alakítottak ki, illetve itt található az állatkert egyik oktató- és vetítőtermének otthont adó épület.
Déli szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum simum) © Boros Tamás
Mhorr-gazella (Nanger dama mhorr) © Boros Tamás
