ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

"MAJMOK MENEDÉKE"

 

Apenheul I.

 

 

Írta és fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN

2016 és 2009

 

 

 

 

Állatkertészeti innováció Apeldoornban

 

 

Hollandia területi vonatkozás szerint nem tartozik a nagy európai országok sorába, ám e tulajdonságot meghazudtolóan mégis jelentős számú állatkerttel rendelkezik. Mindamellett, hogy a kontinens legszínvonalasabb állatbemutatói közül is itt találhatunk néhányat, egy további sajátosságot szintén fontos szem előtt tartanunk. A jelentősebb és viszonylag diverz állatgyűjteménnyel rendelkező zoológiai parkok (Amszterdam, Rotterdam, Arnhem, Emmen) megtekintésével párhuzamban ugyanis érdemes időt szánni a taxonok szerint tematizált állatparkok meglátogatására. E specializált állatgyűjtemények között találhatunk madárparkot, delfináriumot és főemlős-parkot egyaránt. Hollandia büszkélkedhet a világ első hivatalosan deklarált madárparkjával: az Alphen aan den Rijn városában létrehozott Vogelpark Avifauna 1950-ben nyitotta meg kapuit. Másfél évtizeddel később, 1965-től látogatható a Dolfinarium Harderwijk, mely Európa egyik legjelentősebb tengeri emlősöket bemutató intézménye.

Jelen írás tárgya szintén egy specializált állatkert, mégpedig az Apeldoorn városában, Wim Mager (1940-2008) által alapított Apenheul Főemlős Park (Apenheul Primate Park) lesz, mely 1971-ben nyitotta meg kapuit. A rotterdami származású fotográfus dél-amerikai majmokat, eleinte tamarinokat tartott magánkézben a hatvanas években. E „hobbitevékenység” hamarosan igazi szenvedéllyé nőtte ki magát, s Mager feladva szakmáját, sorra látogatta az ország állatkertjeit, mely tapasztalat később a majompark megnyitásához vezetett. A korabeli, viszonylag apró, mindössze másfél hektár területű intézmény már kezdetben egy „forradalmi” újításnak köszönhette népszerűségét: a főemlősök rácsok nélküli, tágas, szinte „féltermészetes” erdei környezetben kerültek elhelyezésre, s amely fajok esetében arra lehetőség adódott, a látogatók is besétálhattak az állatok területére. Ezen innovációt nevezhetjük „apen-heul”-i koncepciónak, mely az intézmény nevére utalóan „majmok menedékét” jelenti (apen – majom, heul – menedék).

 

Archív felvételek Apenheul kezdeti időszakából

 

E bemutatás- és tartástechnológiai újítás mind a látogatók, mind az állatok szempontjából igen sikeresnek bizonyult. A főemlősök esetében lehetőség nyílt ideális, fajra jellemző szociális csoportstruktúrák kialakítására, melynek következtében később páratlan tenyészeredmények fémjelezték az intézmény nevét. E siker tette lehetővé, hogy a kezdetben mindössze gyapjas- és pókmajmokkal (Lagothrix sp. és Ateles sp.), valamint néhány kisebb majomfajjal indult gyűjtemény fokozatosan gyarapodjon.

Apenheul első gorillái 1974-ben érkeztek, s két évvel később az állatok (2.6) birtokba vehették a jelenleg is meglévő, hatalmas, természetes talajú és erdei vegetációval bíró szigetüket, melyet a világ első naturalisztikus gorilla-bemutatójának tekinthetünk.

Az 1978-as év mind tartás-, mind bemutatás-technikai szempontból globális szinten egy meghatározó mérföldkőnek számít az állatkertészeti szakmában. Ekkor került átadásra a Woodland Park Zoo (Seattle, USA) azon gorilla-bemutatója, amely valóban az immerziós bemutatás-technika (landscape or habitat immersion design) kezdetének tekintendő, mindemellett az amerikai szakirodalom ezt tekinti a világ első naturalisztikus gorilla bemutatójának, ahol fogságban tartott emberszabásúak első alkalommal léphettek természetes talajú, füves, bokros, fákkal tarkított külső kifutóra. Ezen vonatkozásból, Apenheul fentebbi példájára visszatérve elmondhatjuk, hogy a holland intézmény két évvel megelőzte az amerikai állatkertet.

Történeti és üzemeltetési vonatkozás szerint érdemes megemlíteni, hogy a holland főemlős-park 1986 óta alapítványként működik, majd 1994-ben megalakult az Apenheul Primate Conservation Trust (APCT) és az Apenheul Nature Fund (ANF). Az Apenheul Természetvédelmi Alap jelenleg 15, főemlősökkel kapcsolatos természetvédelmi projektet támogat az állatok természetes élőhelyén világszerte. Ezek közül a legkiemeltebbek a Los Chilchos & La Mesete (Peru), Lola Ya Bonobo (Kongói Demokratikus Köztársaság), Sahamalaza Project (Madagaszkár) és a Kinabatangan Orangutan Conservation Program (Borneó). E projektek igen változatosak, némelyek védett területek bővítését célozzák meg, mások kutatási és környezeti nevelés elősegítésében történő részvételt vállalnak vagy éppen kobzott és mentett főemlősök gondozását segítik és támogatják.

 

 

További érdekesség, hogy apenheul-i minta alapján 1997-ben megnyitotta kapuit Európa – szűkebb értelemben vett – második főemlős-parkja, a francia Romagne település közelében található La Vallée des Singes. Tágabb kitekintésben azonban belátható, hogy az apenheul-i kezdeményezésnek is van némi történeti előzménye a kontinensen, 1969-re datálható ugyanis a francia Montagne des Singes megnyitása, ahol berber makákók v. magótok (Macaca sylvanus) számára lekerített erdőben a látogatók közösen sétálhatnak a majmokkal. E kezdeményezés sikerének köszönhetően az alapötlet több helyütt is másolásra került, s napjainkban további három testvérintézmény működik hasonló koncepcióban: La Forêt des Singes (1974, Franciaország), Affenberg Salem (1976, Németország) és Trentham Monkey Forest (2005, Egyesült Királyság).

 

 

Apenheul egyik kulcsfaja a nyugati síkvidéki gorilla, melyet a Natuurpark Berg & Bos bejárata előtti gorillaszobor is híven tükröz. Az alsó felvételeken az intézmény bejárata látható.

 

 

Közös sétán „rokonainkkal”

 

 

A város nyugati határában elterülő, közel 250 hektár kiterjedésű Natuurpark Berg & Bos ad otthont az állatkertnek. Helyi tömegközlekedéssel könnyedén elérhető a városi park, ahonnan hangulatos és könnyed sétával közelíthetjük meg Apenheul bejáratát.

Az április közepétől október végéig látogatható, egyébként is specializált állatkert további, s talán legkiemeltebb specifikuma az állat-ember interakció fokozott, mondhatni intenzív megléte. Az évente félmilliós látogatottságot bonyolító 13 hektáros park közel fele olyan terület, ahol a majmok és látogatók egyazon területen tartózkodhatnak bármiféle szeparáció nélkül. Természetesen az állatok „üldözése” és etetése – valamint az étkezés is – minden ilyen területen tilos, melyre számos tábla, valamint az állatpark térképe is felhívja figyelmünket. A tágas erdőrészekben élő főemlősök legtöbbje itt természetes viselkedést mutat, s többnyire magától kezdeményez kontaktust az emberrel, sőt, némely „szemtelen” egyed élelmet vagy bármely egyéb, számára érdekes tárgyat próbálhat elcsenni tőlünk. Ennek kiküszöbölésére a bejárat mellett található ingyenes csomagmegőrzőben hagyhatjuk portékánkat, vagy, egy úgynevezett „majombiztos” táskában („monkey-proof” bag) rejthetjük el értékeinket sétánk idejére, melyet még a legügyesebb majomkezek sem tudnak kinyitni. A táskát látogatásunk végeztével adhatjuk le a kijáratnál.

 

   

A feliratozás szerint is 100%-ban „majombiztos” táskát ajánlatos még túránk megkezdése előtt beszereznünk, melyben egy normál hátizsák is könnyedén elhelyezhető.

 

Napjainkban közel 40 főemlős-faj látható a parkban, melyeket néhány kivételtől eltekintve az Európai Törzskönyv (ESB) és Európai Fajfenntartó Tenyészprogram (EEP) keretében szaporít és mutat be az intézmény, sőt, bizonyos fajok – mint például a nyugati síkvidéki gorilla, barna gyapjasmajom, berber makákó és fekete langur – esetében Apenheul vezeti a törzskönyvet és koordinálja a tenyészprogramot. A lenti fajlistán ezen túlmenően külön jelölést kaptak azon fajok, melyek közé besétálhatnak (vagy a park története során besétálhattak) a látogatók:

 

Gyűrűsfarkúmaki v. katta (Lemur catta) ESB *

Koronás barnamaki (Eulemur coronatus) ESB

Kékszemű barnamaki v. Sclater-maki (Eulemur flavifrons) EEP *

Vöröshasú barnamaki (Eulemur rubriventer) EEP *

Alaotra-tavi bambuszmaki (Hapalemur alaotrensis) EEP

Vörös vari (Varecia rubra) EEP *

Tarka vari (Varecia variegata) EEP *

Koronás szifaka (Propithecus coronatus) EEP

 

Ezüst selyemmajom (Mico argentatus) ESB **

Feketepamacsos selyemmajom (Callithrix penicillata)*

Aranyfejű oroszlánmajom (Leontopithecus chrysomelas) EEP *

Arany oroszlánmajom (Leontopithecus rosalia) EEP *

Csupaszpofájú tamarin (Saguinus bicolor) EEP *

Császártamarin (Saguinus imperator subgrisescens) EEP *

Törpe selyemmajom (Cebuella pygmaea)

Goeldi-tamarin (Callimico goeldii) EEP *

Fehérfejű csuklyásmajom (Cebus capucinus) ESB

Aranymellű csuklyásmajom (Sapajus xanthosternos) EEP

Bolíviai mókusmajom (Saimiri boliviensis) EEP *

Szürkehasú bagolymajom (Aotus lemurinus griseimembra) ESB

Fehérarcú sátánmajom (Pithecia pithecia) EEP *

Rezes kabócamajom (Callicebus cupreus) EEP *

Paraguayi bőgőmajom (Alouatta caraya) ESB

Vörös bőgőmajom (Alouatta seniculus)

Feketefejű pókmajom (Ateles fusciceps) EEP

Barna gyapjasmajom (Lagothrix lagotricha) EEP **

Ezüst v. Poeppig-gyapjasmajom (Lagothrix poeppigii)

 

Huszármajom (Erythrocebus patas) ESB

Nyerges v. L’Hoest-cerkóf (Allochrocebus lhoesti) EEP

Oroszlánfejű makákó (Macaca silenus) EEP

Berber makákó v. magót (Macaca sylvanus) ESB *

Örvös mangábé (Cercocebus torquatus) ESB

Hanumán-szürkalangur (Semnopithecus entellus) ESB **

Fekete langur (Trachypithecus auratus) EEP

 

Fehérarcú gibbon (Nomascus leucogenys) EEP

Borneói orángután (Pongo pygmaeus) EEP

Nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) EEP

Törpecsimpánz v. bonobó (Pan paniscus) EEP

 

* „szabadon” közlekedő fajok, melyek területére a látogatók is besétálhatnak

** a múltban „szabadon” tartott fajok

 

Az elmúlt évtizedben a különböző főemlős fajok mellett néhány egyéb, elsősorban tenyészprogramos fajt is bemutatott a park, mint például sörényes hangyászokat (Myrmecophaga tridactyla) és visayani disznókat (Sus cebifrons negrinus). A déli törpeszarvasok (Pudu puda) azonban továbbra is láthatóak a gyapjasmajmok szigetén, s ugyanez a helyzet a vízidisznók (Hydrochoerus hydrochaeris) és pókmajmok esetében. Ezen túlmenően további néhány emlős-, madár- és kétéltűfaj is a gyűjtemény része, mely részben megtöri a „merev koncepciót”.

 

 

Madagaszkár!

 

 

Az állatkert térképére pillantva láthatjuk, hogy a főemlősök vizesárokkal határolt kifutókon, illetve szigeteken kerülnek bemutatásra. A férőhelyek szinte minden esetben igen tágas, természetes erdei környezetet jelentenek, ahol többnyire türelem, illetve némi várakozás szükséges az állatok aljnövényzetben vagy lomkoronában történő felfedezéséhez. A szemlélődést természetesen megkönnyíti számunkra a bemutatóhelyeken napjában többször megtartott etetéssel egybekötött előadás, mely prezentációra az erdő távolabbi pontjairól is egy helyre gyűlnek a kíváncsi és éhes állatok.

 

Az állatkert számos pontján találkozhatunk a park térképét igényes kivitelezésben megjelenítő nagyméretű táblákkal. Ötletes megoldás, hogy az éppen aktuális lokációt nagyításban is átmustrálhatjuk a könnyebb áttekinthetőség érdekében, továbbá külön feltüntetésre kerülnek az itt bemutatott fajok egyaránt . A fenti felvételen a Madagaszkár-zóna és a bonobók területe látható.

 

A Madagaszkár-zóna egyike a park azon területeinek, ahol a kijelölt útvonalon végighaladva találkozhatunk a területen szabadon mozgó főemlősökkel, jelen esetben gyűrűsfarkú makikkal, kékszemű barnamakikkal, vöröshasú barnamakikkal, valamint vörös- és tarka varikkal. A terület kuriózum fajai – az Alaotra-tavi bambuszmakik és koronás szifakák – azonban a látogatóktól szeparált, közös bemutatóban láthatóak. A szifakák 2006-ban érkeztek Párizsból: 2009-ben megszületett az első csemete, s napjainkig további négy utód jött világra Apenheul-ban.

A Madagaszkár-bemutató kiemelt szakmai érdekessége annak az illúziónak a megléte, mely szerint az állatok bármikor elhagyhatnák területüket, így a félmajmok birodalmába történő belépés (illetve az onnan történő kilépés) szándékoltan alig érzékelhető. Egy vizesárokként funkcionáló patakot átívelő fémhídon áthaladva érkezünk meg a makik erdejébe, melybe a főemlősök korábbi beszoktatása alatt áramot vezettek, így a villanypásztor funkcióját betöltve az állatok elkerülik azt a későbbiekben.

 

 

A Madagaszkár-zónában naponta háromszor megtartott előadás igen népszerű mind a látogatók, mind a félmajmok körében.

 

 

 

A bal szélső, 2009-es felvételeken Daholo, Apenheul „elsőszülött” koronás szifakája, az alsó fotón pedig a szifakák, bambuszmakik és keselyűfejű gyöngytyúkok (Acryllium vulturinum) közös férőhelye látható.

 

 

 

Az eső-beállóként is funkcionáló malagaszi-kunyhók méretes és színvonalas tablói részletes ismeretszerzést tesznek lehetővé Madagaszkár élővilágáról és a szigetet veszélyeztető folyamatokról egyaránt.

 

A központi fekvésű tavat körbefutó sétaúton járhatjuk be a „világ negyedik legnagyobb szigetét”.

 

 

 

Fent egy vörös vari és egy vöröshasú barnamaki látható. Utóbbi faj korábban a szifakákkal került közös bemutatásra.

A lenti felvételeken bemutatott, napjainkra már kihalt elefántmadár (Aepyornis sp.) és óriáslemur (Megaladapis sp.) életnagyságú szobra az emberi terjeszkedés és térhódítás mértéktelen voltára hívja fel a látogatók figyelmét.

 

 

Gorillák és bonobók

 

 

A naponta háromszor esedékes előadásra kiváltképp szükség van a gorillák esetében, hiszen a másfél hektár (!) területű erdőben napközben szétszóródott gorillacsapatot csak szerencsés esetben pillanthatnánk meg. A világ legnagyobb gorillaszigetének egyik keskenyebb oldala tisztásként funkcionál, amellyel szemközt egy amfiteátrum-szerű, nagyszámú nézőközönség befogadására alkalmas lelátó került kiépítésre. Itt érdemes valamivel a prezentáció megkezdése előtt helyet foglalni, hiszen ritkaságszámba menő élmény az erdőből lassan a tisztásra gyülekező gorillacsalád látványa. Az emberszabásúak jelenleg huszármajmokkal és nyerges v. L’Hoest-cerkófokkal osztoznak a szigeten, valamint a tervek szerint hamarosan ide kerül beszoktatásra az örvös mangábék kisebb csapata is.

A gorillák kapcsán Apenheul igazi sikertörténetet tudhat magáénak nem pusztán a korábban említett páratlan bemutatás-technikai módszer, hanem a szaporítási eredményeik végett egyaránt. David Hancocks, 2001. A Different Nature: The Paradoxical World of Zoos and their Uncertain Future c. könyvében látható azon archív felvétel, melyen egy fiatal pókmajmot mutatnak be az első vemhességét élő nőstény gorillának (Mouila): e gondos és kreatív ötlet lehetővé tette a leendő anyaállat számára a szülés előtti interakciót „bébi-méretű” növendékkel, s így az anyaság előzetes „gyakorlását”. A nőstény azonnal elfogadta és sikeresen felnevelte 1979-ben született utódját, mely ritka eseménynek számított abban az időszakban. A csapat többi nősténye számára pozitív példával szolgáló esetet rendre követte a többi problémamentes utódnevelés. Napjainkig 50 gorillabébi született az intézményben (melyből „mindössze” négy halvaszületés került lejegyzésre), s rekordnak tekinthető a 2011-es év, melynek során öt csemete látta meg a napvilágot Apenheul-ban.

 

A felvételen látható tópart menti tisztás mindössze néhány százalékát teszi ki a gorillák terjedelmes életterének.

 

A gorillák etetése nyáron napi négy alkalommal kerül programra. Az előadás kezdetekor a területet lezárják a prezentáció zavartalansága érdekében. A népszerű program helyszíne a 2004-ben kialakított ún. ’Bongo Bonde’, mely Apenheul korábbi, híres ezüsthátújáról kapta nevét. Bongo 1974-2005 között élt a holland intézményben, s ezalatt összesen 27 utódja született, így leszármazottjai számos európai állatkertben őrzik vérvonalát.

 

 

 

Egy hím nyerges cerkóf álldogál kíváncsian a gorillacsapat közepén. Jelenleg két hím él a gorillák szigetén. A felvétel forrása © www.zoochat.com

A jobboldali fotón Jambo, a jelenlegi ezüsthátú látható. A vezérhím 2006-ban érkezett a Krefeldi Állatkertből. Alul szintén a gorillák szigetét láthatjuk az állatkert más-más pontjairól.

 

 

1995-ben egy nagyszabású felújítás vette kezdetét az intézményben. Az új bejárati épület elkészülte utáni évben, 1996-ban érkeztek meg a park első bonobói. A gorillák szigete melletti kisebb, „mindössze” 4000 m² alapterületű sziget lett a ritka emberszabásúak otthona, melyet korábban egy második, időközben Ausztráliába szállított gorillacsalád birtokolt.

Mivel Apenheul nem látogatható a téli időszakban, a legtöbb faj belső férőhelye egyszerű, s nem különösebben „esztétikum-orientált”. Különösen nagy a kontraszt a gorillák idealisztikus külső kifutója, és a némiképp elavultnak tekinthető belső szállása között. Számos faj esetében a majomházak nem látogathatóak, ám néhány kivétel természetesen akad, mint például a Bonobóház. A törpecsimpánzok belső férőhelyeinek otthont adó épület a Madagaszkár-zóna szélén található, így üvegen keresztül akár a különböző makik is „megfigyelhetik” nagyobb rokonaikat. Az épületben nem pusztán az állatok belsői, hanem a 2009-es nemzetközi Darwin Év egy kiállítása is megtekinthető, mely az emberi evolúciót szemlélteti különböző koponyamásolatokkal és diorámákkal. Ezen túlmenően interaktív játékok, és a park egyéb területein is jellemző nagyméretű, színvonalas ismertető táblák egészítik ki a bemutatót.

 

 

A törpecsimpánzok szigete mentén húzódó magas fahíd, valamint a Bonobóház tetején épült lelátó remek panorámát kínál az állatok élőhelyére. A gorillákhoz hasonlóan itt is az erdei vegetáció dominál, mely kiegészül az épület közelében kialakított mesterséges „mászókával”. Apenheul sikeresen szaporítja a bonobókat is, 1998-tól kezdődően 13 csimpánzbébi született a parkban.

 

 

   A Bonobóház és belső terei

 

A leírás következő – és egyben záró epizódjában – a berber makákók, valamint Ázsia és Dél-Amerika főemlőseinek élőhelyei kerülnek részletes bemutatásra.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

Hancocks, D. 2001. A Different Nature: The Paradoxical World of Zoos and their Uncertain Future. Berkeley, California: University of California Press.

www.apenheul.nl

www.zoochat.com

 

 

 

Vendégkönyv