ZOOROPE
Európa  állatkertjei

ZOOlogical  Gardens  of  EuROPE

 

KIEMELKEDŐ PATÁSGYŰJTEMÉNY KELET-BERLINBEN

 

A Berlini Állatpark

 

 

 

 

Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS

2015

 

 

 

Berlin városa az 1930-as évek végén a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb fajszámú állatkertjével büszkélkedhetett. A II. világháború pusztítása azonban megsemmisítette az épületek nagy részét, a világhíres állatállomány jelentős hányada elpusztult. A háború befejeztével azonban újult erővel vágtak bele az újjáépítésbe, így a Zoo Berlin ismét a világ vezető állatkertjeinek sorába verekedte magát. Azonban a Kelet-Berlinben élők nem látogathatták a neves intézményt, így hamarosan felvetették a második berlini állatkert alapításának lehetőségét. A tervet rövidesen tettek követték, így az 1954-ben alapított Tierpark Berlin 1955-ben megnyitotta kapuit, az NDK fővárosa tehát nem maradt sokáig állatkert nélkül.

Az új kert helyét Berlin Lichtenberg városrészében, a Friedrichsfelde-i kastély melletti 160 hektáros területen jelölték ki. Kezdetben 120 állatfaj 400 egyedét láthatta a közönség, azonban főleg a kelet-európai kapcsolatoknak köszönhetően a fajszám gyorsan emelkedett, rövid időn belül a világ élvonalába került. Már a kezdetekkor számos ritkaságot láthattak a látogatók, különösen a szarvasgyűjtemény vált világhírűvé. A fejlesztések a megnyitás óta folyamatosan folynak, így az állatkert fejlődése töretlen. Fajszám tekintetében ugyan némileg elmarad testvérintézményétől, a Zoo Berlintől, azonban emlős-, madár- és hüllőfajokat tekintve viszont túl is szárnyalja azt. A 2013-as adatok szerint 846 fajt mutatnak be, köztük 199 emlőst, 356 madarat és 103 hüllőt. A látogatószám is szerényebb, mint a híresebb, turisták számára könnyebben megközelíthető, évente több mint három millió látogatót fogadó másik kerté, de az évente egy milliós látogatottságra sem lehet panasz.

 

Az állatpark főbejárata

 

Az állatpark megközelítése egyszerű: az U5-ös számú metró Tierpark megállójából kilépve éppen az állatkert bejáratánál találjuk magunkat, de választhatunk több busz- illetve villamosvonalat is.

A belépőjegy ára 2015-ben 12 euró, ami a másik berlini kerthez (és Németország sok nagy állatkertjéhez) viszonyítva némileg olcsóbb.

Az állatkert főbejárata mellett találjuk az első érdekességet: az utcáról rögtön egy sziklás hátterű, üveglapokkal határolt kifutót látunk, melynek lakói az állatkertekben viszonylag ritkán látható feketemedvék (Ursus americanus). A kifutó a hangzatos Bärenschaufenster (magyarul ,,medvekirakat”) néven ismert. 1958-ban alakították ki, a jelenlegi üvegtáblás határolási módot viszont csak 2006-ban kapta meg. Az itt élő medvepár 2009-ben érkezett a dán Ebeltoft állatkertjéből. Azóta többször szaporodtak, látogatásomkor is két bocsot neveltek (bár sajnos megpillantani nem sikerült a kölyköket). Érdemes tudni, hogy a kifutó csak az utca felől tekinthető meg, a park belső területéről nem, ezért a látogatás elején és végén ajánlott némi időt szánni a kifutóra, hogy biztosan láthassuk ezeket az érdekes állatokat.

A kapun belépve az európai bölények (Bison bonasus) terjedelmes, vizesárokkal határolt kifutójával találjuk szemben magunkat. Az állatkert bölénytartása a kezdeti időkig nyúlik vissza, 1957 óta mutatják be a fajt. Tenyészeredményeikre sem lehet panaszuk, hiszen már több mint 100 bölényborjú látta itt meg a napvilágot. A tőlük balra fekvő kifutót a másik bölényfaj, az amerikai bölény állatkertben ritkábban tartott alfaja, az állatkert logóján is látható erdei bölények (Bison bison athabascae) csapata lakja. A kis csorda alapító magja 1974-ben érkezett Kanadából, azóta rendszeresen szaporodnak. Jelenleg 11 európai állatkert mutatja be ezt az alfajt, melyet némileg nagyobb testmérete és púposabb háta különböztet meg a préribölénytől (Bison bison bison).

A két bölénykifutó között haladó ösvényt követve az állatkert híres szarvasgyűjteményének egy részéhez érkezünk. A terjedelmes, zöldre festett vasráccsal határolt kifutók mindegyikében a szarvasok nagy csapatait figyelhetjük meg. Az első kifutó lakói talán a legfigyelemreméltóbbak: itt a gímszarvas Észak-Afrikában előforduló alfaját, a berber szarvast (Cervus elaphus barbarus) láthatjuk. Ezt az alfajt Európában csak itt mutatják be. Az állatok a San Diego Zoo-ból érkeztek 2010-ben, sajnos szaporítani még nem sikerült őket. Jellegzetességük, hogy a pettyes mintázat, mely a gímszarvasborjak jellemzője, ennél az alfajnál halványan látható marad a kifejlett példányoknál is.

 

 

Berber szarvas és óriásszarvast ábrázoló szobor

 

A következő kifutóban vietnami szikaszarvasok (Cervus nippon pseudaxis) élnek. E szarvasok EEP-koordinátora a Tierpark Berlin. A soron következő két kifutóban a vapiti észak-amerikai alfajai közül kettőt, a gímszarvasnál nagyobb termetű, a legnagyobb szarvasok közé tartozó manitoba vapitit (Cervus canadensis manitobensis) és a tule vapitit (Cervus canadensis nannodes) mutatják be. Mindkettő állatkerti ritkaság, Európában az előbbit kettő, utóbbit négy helyen tartják. Az ösvény másik oldalán madárvédelmi bemutatót tekinthetünk meg.

Továbbhaladva eljutunk az állatkert talán leglehangolóbb pontjához, a maláj medvék (Helarctos malayanus) bemutatójához. Az épületbe belépve a medvék vasrácsos, apró, gyakorlatilag berendezés nélküli belső kifutóit tekinthetjük meg. A külső kifutók némileg szebbek, több berendezést, mászóalkalmatosságot és növényeket is elhelyeztek benne, de ezek a kifutók is nagyon aprók, és személyes megítélésem szerint nagyon alacsonyak a jól mászó maláj medvék számára. A nem túl ideális körülmények ellenére a medvék jól szaporodnak, már több mint 50 bocs született az állatkertben. Rossz belegondolni, hogy ez az épület szolgált korábban az emberszabásúak elhelyezésére  –  akkor még a külső kifutók nélkül. Szerencsére az állatpark belátta a helyzet tarthatatlanságát, és egyelőre lemondott a nagy emberszabásúak tartásáról, az itt tartott állatokat átengedték a Zoo Berlinnek. A medvék külső kifutóival szemben három madárfajt: mandzsu darut (Grus japonensis), hódarut (Leucogeranus leucogeranus) és feketecsőrű gólyát (Ciconia boyciana) mutatnak be.

Következő állomásunk a Kígyófarm elnevezésű állatház. Nevével ellentétben nem csak kígyókat, hanem más hüllőket, kétéltűeket és ízeltlábúakat is tartanak itt szépen berendezett terráriumokban. A számos faj közül külön figyelmet érdemel a fekete mamba (Dendroaspis polylepis) és az amerikai elterjedésű gila (Heloderma suspectum), a világ kevés mérges gyíkfajának egyike.

 

Fekete mamba

 

Ezután az 1987-ben átadott Krokodilházba vezet az utunk. Az esőerdőszerűen berendezett csarnokban a látogatók egy hídon végighaladva tekinthetik meg a mélyben sziesztázó páncélos hüllőket. Négy krokodilfajt tartanak: a mississippi aligátort (Alligator mississippiensis), a ritka kínai aligátort (Alligator sinensis), a csak 13 európai állatkertben látható Szunda-krokodilt vagy maláj hamisgaviált (Tomistoma schlegelii) és a tompaorrú krokodilt (Osteolaemus tetraspis). A ragadozóktól hálóval elválasztva különféle madárfajok röpködnek, többek között a csak két európai állatkertben látható moszkitókolibri vagy más néven rubintorkú topázkolibri (Chrysolampis mosquitus) és a vörös vagy andesi szirtimadár (Rupicola peruviana).

A Krokodilház után jutunk el a Friedrichsfelde-i kastélyhoz. Itt ugyan állatokat jelenleg nem tartanak, de megtekinthetünk egy kiállítást az állatkert történetéről, és megcsodálhatjuk a szépen gondozott parkot. Visszakanyarodva a parkon keresztülsétálva a pelikánokhoz jutunk. E madarak gyakorlatilag szabadon élnek az állatkertben, egy térdig érő korlát ugyan elhatárolja a lakóhelyükként szolgáló vizesárkot, de ez inkább a látogatók távoltartására szolgál, mintsem arra, hogy a pelikánokat helyben tartsa. A madarak élnek is a lehetőséggel, és a kastély parkjának ösvényein az emberekkel együtt sétálgatnak. Az állatparkban nyolc  gödényfajt tartanak: az Európában csak két helyen látható orrszarvú pelikánt (Pelecanus erythrorhynchos), az ausztrál pelikánt (Pelecanus conspicillatus), a barna gödény egyik állatkertben nagyon ritka alfaját (Pelecanus occidentalis carolinensis), rózsás gödényt (Pelecanus onocrotalus), borzas gödényt (Pelecanus crispus), vörhenyes gödényt (Pelecanus rufescens), a mindössze három európai állatkertben bemutatt déli gödényt (Pelecanus thagus) és a hat helyen látható foltoscsőrű gödényt (Pelecanus philippensis).

Egy vizesárok mentén haladva visszajutunk a szarvasok bemutatójához. Útközben se unatkozunk, a vízben különféle vízimadarak, réce- és hattyúfajok úszkálnak. Az itt bemutatott szarvasfajok is állatkerti ritkaságnak számítanak: afgán gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus), altáj vapiti (Cervus canadensis sibiricus), a csak kilenc állatkertben látható timori szarvas (Rusa timorensis) és a mindössze három európai állatkertben tartott szambárszarvas (Rusa unicolor equina). Ez utóbbi csapatának alapítói 2010-ben érkeztek a San Diego-i Állatkertből, azonban a bika elpusztult, helyére az ausztriai Altenfeldenből érkezett új állat.

 

Timori szarvas

 

A jegesmedvék (Ursus maritimus) sziklakifutója 1957-ben épült. A látogatóktól az állatokat egy 2000 m3-es, 86 m hosszú medence választja el. 2012-ben némi felújításra is sor került, ez azonban csak egy betekintő ablak beépítését jelentette, az állatok férőhelye nem változott. Maga a kifutó viszonylag nagy alapterületű, gránitsziklákból épült, a szokásos jegesmedve-sziklakifutóknál természetesebb hatású. A sziklák között némi növényzet is nő, ezzel is kissé megtörve a mesterséges képet. Az állatparkban két jegesmedvét tartanak, a hím, Wolodja, és a nőstény, Tonja, egyaránt Moszkvában született.

A másik medvekifutót jelenleg pápaszemes medvék (Tremarctos ornatus) lakják. A szintén sziklakifutó jellegű férőhelyet a látogatók felé kibővítették, a korábbi árkot betemették és üveglapokra cserélték, így a kifutó alapterülete jelentősen megnőtt, megőrizve azonban a látványos sziklahátteret. Az itt élő állatok szépen szaporodnak.

A medvekifutóktól a Tierkinderzoo elnevezésű terület felé vesszük az irányt. Itt különféle háziállat- és papagájfajok mellett mosómedvéket (Procyon lotor) és dingókat (Canis lupus dingo) láthatunk. Itt találjuk az állatsimogatót is. Továbbmenve két uhuvolier mellett haladunk el, lakói szibériai uhuk (Bubo bubo sibiricus) és amerikai uhuk (Bubo virginianus subarcticus).

A közelben találjuk az emsemakákók (Macaca nemestrina) üveglapokkal határolt, 600 m2 alapterületű kifutóját. Korábban ez a faj nagyon elterjedt állatkerti állatnak számított, ma már nem tartozik a gyakran tartott majomfajok közé. Velük szemben, vasrácsos ketrecükben egy viszonylag ritkán látható újvilági majomfaj, az aranymellű csuklyásmajmok (Sapajus xanthosternos) kis csapata él. Az állatok Frankfurtból, Zürichből és Apeldoornból érkeztek Berlinbe.

A sirályok magas, félgömb alakú röpdéje már messziről látható. Lakói feketefarkú sirályok (Larus crassirostris), kacagó sirályok (Leucophaeus atricilla), szerecsensirályok (Ichthyaetus melanocephalus), szürkefejű sirályok (Chroicocephalus cirrocephalus) és csigaforgatók (Haematopus ostralegus).

A Tierpark Berlin háziállat-bemutatója a világ számos pontjáról gyűjtötte össze a különböző háziállat-fajtákat. Magyar látogatóként örömmel üdvözöljük a magyar szürkemarhák, mangalicák és a rackajuhok bemutatóját, de vannak itt nagy testű Poitou-szamarak, skót felföldi marhák, törpekecskék és sok más háziállat.

A háziállat-bemutató végén, szemben a sirályröpdével egy hasonló kialakítású, félgömböt formázó nagy méretű röpdéhez érünk, melyet a következő vízimadarak laknak: hadada íbisz (Bostrychia hagedash),  szent íbisz (Threskiornis aethiopicus), kalapácsfejű madár vagy gogó (Scopus umbretta), Abdim-gólya (Ciconia abdimii), nyerges gólya (Ephippiorhynchus senegalensis), rózsás tantalusz (Mycteria ibis) és afrikai tátogató gólya (Anastomus lamelligerus). A képet a sisakos gyöngytyúk (Numida meleagris) egészíti ki.

 

A gólyákat és íbiszeket bemutató félgömb alakú röpde

 

A Tierpark Berlin talán leghíresebb épülete az 1963-ban átadott Alfred Brehm Ház. Az 5300 m2 alapterületű, 110 m hosszú épület átadásakor a világ legnagyobb állatháza volt. A ház elsősorban a ragadozók, közülük is elsősorban a macskafélék elhelyezésére, bemutatására és szaporítására szolgált. A valaha korszerű, sőt bizonyos elemeiben korát megelőző állattartási technológia ma már elavultnak tűnik kicsi belső kifutóival és nem túl terjedelmes külső kifutóival. Ez utóbbiakat legutóbb 1995-ben bővítették, jelenleg 60, illetve 100 m2-esek. A tervek szerint a külső kifutók méretét a közeljövőben négyszeresére növelik, illetve kibővítik a belső férőhelyeket is. 2013-ban a ház 16 m-es központi csarnoka már felújításra került. Itt trópusi esőerdőt idéző környezetben szabadon mozgó különféle madárfajokban gyönyörködhetünk. Érdemes kiemelni a szürke dzsungeltyúkot (Gallus sonneratii), a barna pávafácánt (Polyplectron germaini), a közönséges (pompás) koronásgalambokat (Goura cristata) és a számos turákófajt. Több ritka repülőkutyafajt is bemutatnak itt: az indiai repülőkutya (Pteropus giganteus) mellett a mindössze kilenc európai állatkertben látható pálmarepülőkutyák (Eidolon helvum) és a még ritkább, a Berlin mellett csak Krefeldben és Plzenben látható gambiai vállbojtos repülőkutya (Epomophorus gambianus) is a ház lakója.

A ház fő látványosságaként szolgáló ragadozók belső kifutóit két folyosó mentén helyezték el. A látogatók a ketrecek többségét egy lépcsőn lesétálva közvetlen közelről is megnézhetik (kivételt képeznek az éppen kölyköket nevelő fajok, az ő ketreceiknél egy, a lépcső tetején elhelyezett korlát akadályozza meg a látogatókat, hogy zavaróan közel kerüljenek az állatokhoz). A belső kifutók egy része nem látható, ezekben, a látható belső férőhelyeken és a külső kifutókban folyamatosan rotálják a bemutatott állatokat, így a gondozók folyamatosan cserélgetik a falra erősített fajtáblákat is. A ketrecek előtt egy folyosó húzódik, melyen az ápolók az etetés során végig tudnak haladni a teljes ketrecsor előtt. Számos ritka macskafélét gondoznak a házban: az egyik leginkább figyelemre méltó a bengáli törpemacska egyik alfaja, a palawan leopárdmacska (Prionailurus bengalensis heaneyi). A négy állat a Fülöp-szigeteken található Avilon állatkertjéből érkezett 2013-ban. Európában jelenleg Berlinen kívül csak egy angliai és két cseh állatkert mutatja be az alfajt. Az eső szaporulatra már 2014-ben sor került, két kölyök született. Ritkán látható állatkertben az ománi vadmacska (Felis silvestris gordoni) is. Berlinben 1988 óta tartják ezt az alfajt, és ők büszkélkedhetnek az Arab-félszigeten kívül született első ománi vadmacskakölykökkel. Az egyik ketrec lakói halászmacskák (Prionailurus viverrinus). Ez a faj is rendszeresen szaporodik Berlinben.

Ázsiát képviseli a manul (Otocolobus manul), a Geoffroy-macska (Leopardus geoffroyi) és a ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa) is. Utóbbit kisebb szünet után 2008 óta tartják újra az állatparkban, azóta többször szaporodtak, legutóbb 2013-ban született két kölyök az egyébként nehezen szaporodó fajnál.  Több leopárdalfajt mutatnak be a házban. Közülük a legritkább a jávai leopárd (Panthera pardus melas), mely a Tierpark Berlinen kívül csak a másik berlini állatkertben, illetve a prágai állatkertben látható, mindkét helyen egy-egy hím, így a Tierpark büszkélkedhet Európa egyetlen szaporodó párjával. A jelenlegi állatok Indonéziából érkeztek 2011-ben, azóta két alomból három kölyök született. Jól szaporodnak az észak-kínai leopárdok (Panthera pardus japonensis) is. A harmadik alfajtiszta leopárdalfajt az amuri leopárdok (Panthera pardus orientalis) képviselik. Rajtuk kívül alfaji keverék fekete párducokat (Panthera pardus) is bemutatnak. Hasonló a bőség a tigrisalfajokat tekintve is. Három alfajjal találkozunk: az állatkertben gyakran látható, de a szabad természetben nagyon ritka szibériai tigrissel (Panthera tigris altaica), a kis termetű, sötét színezetű szumátrai tigrissel (Panthera tigris sumatrae) és az állatkertben ritkán látható maláj tigrissel (Panthera tigris jacksoni). Utóbbiak a fajtábla szerint az indokínai alfajt képviselik (Panthera tigris corbetti), azonban ezen példányok alfaji hovatartozása erősen vitatott, a legtöbb szakember szerint inkább a maláj alfaj képviselői. Szumátrai tigrisből két párt tartanak az állatkertben, 2013 decemberében egy értékes tenyészpár érkezett Indonéziából ebből a ritka tigrisalfajból. Az európaitól idegen vérvonal bevonása a tenyészprogramba rendkívül fontos lehet az alfaj állatkerti megőrzése szempontjából.

 

Szumátrai tigris

 

A szibériai tigrisek a házhoz kapcsolódó, viszonylag terjedelmes, vizesárokkal határolt sziklakifutóban laknak. Mivel a három alfajhoz két külső kifutó tartozik, így az állatokat időnként cserélik. A Brehm Ház két folyosóját egy-egy, a többitől merőben eltérő belső kifutó zárja le. A monumentálisnak ható, sziklafalat mintázó, a látogatók felé vizesárokkal határolt férőhelyek színpadszerű benyomást keltenek a szemlélőben. A felülről érkező természetes megvilágítás tovább fokozza az élményt. A bal oldaliban hol a maláj, hol a szumátrai tigrisek kerülnek bemutatásra, a jobb oldaliban pedig az ázsiai oroszlánok (Panthera leo persica). Ez utóbbiból egy hím és két nőstény lakja az állatkertet. Ők használhatják a viszonylag nagyméretű, sziklás háttérrel és vizesárokkal határolt, jól növényesített külső kifutót is.

Afrikát egyetlen macskafaj, a szervál (Leptailurus serval) képviseli. Az amerikai kontinensről két faj: a puma egyik állatkertben ritka, Európában két helyen látható alfaja, a Missoula puma (Puma concolor missoulensis), melynek első sikeres tenyésztésével is a Tierpark Berlin büszkélkedhet, illetve a foltos és fekete színváltozatban egyaránt bemutatott jaguár (Panthera onca) látható. Nem macskaféle, de itt kapott helyet a jól szaporodó binturongpár (Arctictis binturong) is. A ragadozókifutók között elhelyezett vitrinekben madarak élnek, többek között nagy futókakukk vagy kaliforniai földikakukk (Geococcyx californianus), sárgacsőrű tokó (Tockus flavirostris) és bali seregélyek (Leucopsar rothschildi).

Az Alfred Brehm Ház környékén számos egyéb ragadozófaj kapott elhelyezést. Az épület hátsó részéhez illeszkedik a hópárducok (Panthera uncia) 1998-ban átadott, 220 m2-es kifutója. A zöldre festett rács és üveglapok kombinációjával határolt kifutóban jól szaporodik a Helsinkiből származó pár. A ház mesterséges sziklafalához simulva találjuk a monumentális méretű keselyűröpdét. A 60 m hosszú, 27 m széles és 9 m magas röpde nagyszerű lehetőséget biztosít a dögevő madarak megfigyeléséhez. Számos keselyűfajt találunk itt: havasi fakókeselyűt (Gyps himalayensis), karvalykeselyűt (Gyps rueppelli), fakókeselyűt (Gyps fulvus), fehérhátú keselyűt (Gyps africanus), barátkeselyűt (Aegypius monachus), csuklyás keselyűt (Necrosyrtes monachus), dögkeselyűt (Neophron percnopterus), királykeselyűt (Sarcoramphus papa), hollókeselyűt (Coragyps atratus) és kis sárgafejű keselyűt (Cathartes burrovianus).

 

 

Királykeselyű

 

Egy 2000 m2es kifutóban a gepárd egyik állatkertben viszonylag ritka alfaját (Acinonyx jubatus soemmeringii) láthatjuk. A két hím 2013-ban érkezett Chesterből. Két másik, jól növényesített kifutóban sörényes farkasok (Chrysocyon brachyurus), illetve erdei kutyák (Speothos venaticus) élnek. A Brehm Ház jobb oldalán található a feketefarkú prérikutyák (Cynomys ludovicianus) kisebb kifutója, illetve a Kismacskaháznak nevezett kifutóegyüttes. Ez utóbbi neve meglehetősen félrevezető, az itt bemutatott fajok között mindössze a karakál (Caracal caracal) tartozik a macskafélék közé. Az itt tartott pár Dél-Afrikából érkezett 2004-ben. Szaporulatra nincs panasz, már 2004-ben születtek kölykök, azóta is rendszeresen szaporodnak, legutóbb 2013-ban.  Igazi állatkerti ritkaság a maláj cibetmacska (Viverra tangalunga), Európában mindössze három állatkertben mutatják be. Szintén nem túl gyakran látható a méhészborz közép-afrikai alfaja (Mellivora  capensis cottoni) sem, melyet Berlinen kívül csak négy európai állatkertben tartanak. A kollekciót a zebramongúzok (Mungos mungo) csapata egészíti ki. A közelben található a pingvinek két, sziklahátteres, füves kifutója. A madarakat a látogatók a medencék felett kialakított lelátóról tekinthetik meg. Két pingvinfajt láthatunk: a dél-afrikai elterjedésű pápaszemes pingvint (Spheniscus demersus) és a dél-amerikai Humboldt-pingvint (Spheniscus humboldti). Utóbbiak szulákkal (Morus bassanus) osztják meg kifutójukat.

A számtalan ragadozófaj után induljunk egy kis sétára a patások világába. A zöld rácskerítés és szárazárok kombinációjával kialakított férőhelyeken számos érdekes, ritka patásfajt tartanak. Három zebrafajt láthatunk az állatparkban, egymás melletti kifutókban elhelyezve, lehetőséget biztosítva a színezet és testalkat összehasonlítására. A nagy csapatokban bemutatott Chapman-zebrák (Equus quagga chapmani), Hartmann-hegyizebrák (Equus hartmannae) és Grévy-zebrák (Equus grevyi) karámjai tágasak, de meglehetősen egyhangúak, kissé sivatagszerű benyomást keltenek. Állatkertben viszonylag ritkán látható a szomáliai vadszamár (Equus africanus somaliensis). Szomszédaik kéknyakú struccok (Struthio camelus australis).

A patáskifutókkal szemben találjuk az 1989-ben átadott, 6000 m2 alapterületű Vastagbőrűházat a hozzá kapcsolódó hat, összesen 11000 m2 alapterületű, szárazárokkal határolt, tágas külső kifutóval, melyekkel ellentétben a belső boxok meglehetősen szűkek és a nem is túl régen átadott épülethez képest elavultnak tűnnek. Az állatkertek között ritka módon két elefántfajt is bemutatnak: ázsiai elefántokat (Elephas maximus) és afrikai elefántokat (Loxodonta africana). Mindkét fajból viszonylag nagy csoportot tartanak. Az indiai orrszarvúk (Rhinoceros unicornis) rendszeresen szaporodnak. A vastagbőrűek mellett több más faj is otthont kapott a házban. Közülük talán a legkülönlegesebb a karibi manátusz (Trichechus manatus). A jelenleg itt élő három, Nürnbergben született állat medencéje a ház központi részét foglalja el, melyet felülről és üvegablakon át is megszemlélhetünk.

A Vastagbőrűház felől tekinthetjük meg a Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) terjedelmes, 7400 m2 alapterületű, vizesárokkal határolt kifutóját. Belső férőhelyük hat alvóboxból és egy nagyobb nappali férőhelyből áll.

 

Cibethiéna

 

Az afrikai elefántok kifutójával szemben találjuk a hiénák kifutóit. Az állatpark korábban egyedülálló módon mind a négy hiénafajt bemutatta. A foltos hiéna (Crocuta crocuta) és a csíkos hiéna (Hyaena hyaena) mellett az Európában mindössze négy helyen látható cibethiéna (Proteles cristatus) is a gyűjtemény része. A korábban szintén a kollekció részét képező barna hiéna (Hyaena brunnea) utolsó példánya 2015-ben a kronbergi Opel Zoo-ba költözött, kifutójukat jelenleg lapátfülű kutyák (Otocyon megalotis) lakják. Férőhelyeik szárazárokkal határolt, viszonylag jól növényesített kifutók. Ez alól talán a lapátfülű kutyák lakhelye a kivétel, mely kevés növényt tartalmazó, kopár sziklakifutónak tűnik, viszonylag kevés árnyékot nyújtva az állatoknak a tűző nap elől. A hiénakifutók mellett kétoldalt találjuk az ázsiai vadkutyák (Cuon alpinus), illetve a vörös hiúzok (Lynx rufus) kifutóit. A területet a sárgatorkú nyestek (Martes flavigula) két ketrece és a farkasok (Canis lupus) terjedelmes, vizesárokkal határolt kifutója zárja.

Következő állomásunk Ausztrália állatvilágába enged bepillantást. Az állatkert öt kengurufajt mutat be, köztük több különleges, állatkertben ritkán látható fajt is. Két óriáskenguru fajt tekinthetünk meg: a nyugati szürke óriáskengurut (Macropus fuliginosus) és a hegyi kengurut (Osphranter robustus). Utóbbi mindössze három állatkertben látható Európában, Berlinben jelenleg három hímet tartanak. Szintén ritkán látható faj a mocsári kenguru (Wallabia bicolor). Az állatkertben 2014 óta látható három hím ebből a fajból. A sárgalábú szirtikengurut (Petrogale xanthopus) Berlinen kívül csak hét európai állatkert mutatja be. Kifutójukat – melybe a látogatók is besétálhatnak – Bennett-kengurukkal (Notamacropus rufogriseus) osztják meg.

A kenguruk után az állatpark második, szarvasokat bemutató kifutósorához érünk. Ritkaságokban itt sem szenvedünk hiányt, az első kifutó lakói a természetben veszélyeztetett mezopotámiai dámvadak (Dama mesopotamica), melyek nemzetközi törzskönyvét a Tierpark Berlin vezeti. Mellettük a líraszarvasokat (Rucervus eldii thamin) találjuk, majd a sort a disznószarvasok (Axis porcinus) zárják. Velük szemben három egzotikus háziállatot találunk: az afrikai eredetű Watussit és az ázsiai törpezebut (Bos primigenius f. taurus), illetve a gaur háziasított változataként emlegetett gayalt (Bos gaurus f. frontalis). Utóbbit csak három európai állatkertben mutatják be, Ukrajnán kívül csak Kelet-Berlinben látható.

Az ösvényt követve jutunk a ragadozó madarak és a baglyok röpdesorához. Kuriózum a hárpia (Harpia harpyja), melyet mindössze öt németországi állatkertben tartanak. A faj első sikeres állatkerti tenyésztése éppen a Tierpark nevéhez köthető. Nem túl tágas férőhelyüket a rácsokra futtatott kúszónövények teszik árnyékossá. Egy udvarra emlékeztető térrészbe lépve félkör alakban elrendezett röpdékben többek között fehérfejű rétisasok (Haliaeetus leucocephalus), hegyi karakarák (Phalcoboenus megalopterus) és királyölyvek (Buteo regalis) láthatók.

 

 

Gayal és zsiráfnyakú gazella

 

A ragadozómadarakat elhagyva visszakanyarodunk a patásokat bemutató kifutósorra. Itt gyűrűsfarkú víziantilopokat (Kobus ellipsiprymus ellipsiprymus), a mindössze négy európai állatkertben látható hegyi nádiantilopokat (Redunca fulvorufula fulvorufula), arab oryxokat (Oryx leucoryx), mendeszantilopokat (Addax nasomaculatus) és Mhorr-gazellákat (Nanger dama mhorr) tartanak. A leginkább figyelemre méltó azonban mégis a zsiráfnyakú gazellák (Litocranius walleri walleri) kis csapata. A fajt csak itt és a nyugat-berlini testvérintézményben  mutatják be, az utóbbiban látható két bikát a Tierparkból szállították át. Az eredetileg Los Angelesből és Phoenixből 2013-ban érkezett két bika és két tehén 2015-ben újabb, Los Angelesből és Miamiból érkezett állattal egészült ki. Bár egyikük sajnos időközben elpusztult, az első szaporulatra nem kellett sokat várni, 2015-ben született meg a kert első zsiráfnyakú gazellaborja.

 

Szavanna kafferbivaly

 

A kafferbivaly két (al)faját is bemutatja a kert: Európa egyik legnépesebb szavanna kafferbivaly (Syncerus (caffer) caffer) csapata 1968 óta rendszeresen szaporodik. Szomszédaik, a vörös bivalyok (Syncerus (caffer) nanus) mellett elhaladva érkezünk az állatkert egyik legújabb, 2002-ben megnyitott területegységéhez, mely Európa és Ázsia hegyvidékének állatvilágát hivatott bemutatni. Az óriás rétisasok (Haliaeetus pelagicus) és a szakállas saskeselyűk (Gypaetus barbatus) nagy röpdéikből tekintenek le a látogatókra. A számos ritkaság közül különösen említésre méltóak a kék juhok (Pseudois nayaur), a szecsuáni takinok (Budorcas taxicolor tibetana), illetve a mindössze két európai állatkertben tartott Marco Polo argali (Ovis ammon polii) és az öt intézményben bemutatott közép-ázsiai hiúz (Lynx lynx isabellinus). A hegyvidéki állatok bemutatóját a későbbiekben Amerika élővilágával szándékoznak kiegészíteni, eddig kihasználatlan területek beépítésével.

Az állatkert majomháza és a hozzá kapcsolódó kifutók sora 2000-ben került átadásra. Az 1600 m2 alapterületű házban üvegfalakkal határolt, csempézett belső kifutókat találunk, melyek berendezése inkább funkcionális, mint természetes benyomást kelt. Látogatásomkor hat fajt tartottak itt: mongúzképű barnamakikat (Eulemur mongoz), dzseládákat (Theropithecus gelada), huszármajmokat (Erythrocebus patas), örvös mangábékat (Cercocebus torquatus), Brazza-cerkófokat (Cercopithecus neglectus) és Diána-cerkófokat (Cercopithecus diana). Utóbbi két faj felváltva használhatja a házhoz csatlakozó egyik külső kifutót.

Az állatkert egyik leghangulatosabb területe az ázsiai patásokat bemutató kifutórendszer. A főként száraz- és vizesárkok rendszerével határolt, terjedelmes, bár egyszerű kifutókban az állatok nagy csapatait csodálhatjuk meg. A hegyvidéki bemutatóban látható szecsuáni takinok mellé - egyedülálló módon - két további takinalfaj csatlakozik: az aranytakin (Budorcas taxicolor bedfordi) és a Mishmi-takin (Budorcas taxicolor taxicolor). A kulánok (Equus hemionus kulan) és a kiangok (Equus kiang holdereri) mellett vízibivalyokat (Bubalus arnee f. bubalis) láthatunk.

Az állatkert ezen területén találjuk Európa egyik legnagyobb pézsmatulok-csordáját. Berlin a faj alaszkai alfaját (Ovibos moschatus moschatus) mutatja be. A szintén észak-amerikai elterjedésű, állatkertben nem túl gyakran látható havasi kecskék (Oreamnos americanus) kis csapata tágas, de egyszerű berendezésű, meglehetősen lapos kialakítású kifutó lakói. A patások kifutóival szemben, egy kisebb kifutóban bóbitás szarvasokat (Elaphodus cephalophus michianus) láthatunk.

A kijárat felé közeledve elhaladunk a japán makákók (Macaca fuscata) kifutója, majd a fehérkezű gibbonok (Hylobates lar) szigete mellett.

A ,,kisebb” berlini állatkert jellemzőit néhány mondatban összefoglalva a hatalmas fajszám, a számtalan ritkaság, terjedelmes patáskifutók, nagy állatcsapatok jutnak az eszünkbe. Emellett jelenleg számos, a múltat idéző, ma már elmaradottnak tűnő kifutó is szembetűnik. Az Alfred Brehm Ház valaha volt fénye erősen megkopott, a felújítás, átalakítás már sürgős feladatnak tűnik. A kert fejlődése töretlennek hat, a hiányosságok felszámolására készen állnak a tervek. A Brehm Ház felújítása mellett a közeljövőben újra szeretnének belevágni az emberszabású majmok tartásába, illetve tervezik egy Dél-Amerikát bemutató, nagyszabású állatház felépítését, mely többek között a kert manátuszainak is méltó elhelyezést biztosítana. Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő. Az azonban biztos, hogy néhány éven belül azoknak is érdemes lesz ellátogatni ebbe a hatalmas gyűjteménybe, akinek már volt szerencséje hozzá.

 

 

 

FOTÓGALÉRIA

 

 

A baribálok kifutóját csak az utca felől lehet megtekinteni

 

A pápaszemes medvék kifutója

 

Az 1957-ben átadott jegesmedve kifutót 86 m hosszú medence választja el a látogatóktól.

 

A maláj medvék belső férőhelyei, melyek korábban emberszabásúak tartására szolgáltak.

 

A krokodilcsarnok lakói egy hídszerű kialakítású látogatói ösvényről tekinthetők meg.

 

Grévy-zebrák

 

A Zsiráfházat 1995-ben adták át. A hozzá tartozó 7400 négyzetméteres kifutót vizesárok határolja, melyen különféle vízimadarak élnek.

 

 

 

Hárpia, tűzdöldi karakara, királyölyv és óriásölyv

 

Az Alfred Brehm Ház oldalába épült monumentális keselyűröpde

 

A Brehm Ház híres oroszlánszobrai

 

A tigrisek és az oroszlánok belső férőhelyei színpadszerű kialakításúak, látványos sziklaháttérrel. A képen látható kifutót a maláj és a szumátrai tigrisek felváltva használják. Az ázsiai oroszlánok belső kifutója a tigrisekéhez hasonló; a látogatóktól az állatokat vizesárok és négy méter magas fal választja el.

 

Az Alfred Brehm Ház jellegzetes csempézetű nagymacska belsőinek egyike. Ott jártamkor jaguárok és észak-kínai leopárdok felváltva használták a képen látható belsőt. A felvételen éppen egy jaguár falatozik.

 

Szibériai tigrisek

 

A szibériai tigrisek külső kifutója

 

A Brehm Ház jelenleg nem túl tágas külső kifutóinak bővítését a közeljövőben tervezik.

 

Ázsiai elefántok

 

Az ázsiai elefántok kifutója; a bika területét árok választja el a kifutó többi részétől.

 

Az afrikai elefántok kifutója

 

Az elefántok kifutóit árok választja el a látogatóktól

 

Az elefántok belső férőhelyei

 

Indiai orrszarvúk

 

Karibi manátusz

 

Az egykor barna hiénák által lakott kifutóban jelenleg lapátfülű kutyák élnek.

 

Alaszkai pézsmatulok és az állatok kifutója

 

 

Aranytakin és Marco Polo argali

 

Bóbitás szarvas

 

Vízibivaly

 

 

Havasi kecske és kiangok

 

 

 

Vendégkönyv