ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

 

 RAGADOZÓK TÁRSBÉRLETBEN

 

Társaskifutók kialakítása a medvefélék (Ursidae) esetében

 

 

 

Írta: SVÁBIK KRISZTIÁN

2012

 

 

 

 

Előszó

 

 

A modern értelemben vett állatkertek több évszázados történelmük során jelentős szerepváltozáson mentek keresztül. Napjainkban a régi szemléletmódú, elsősorban szórakoztatási célokat szolgáló menazsériaszerű állattartás egyre inkább háttérbe szorul, átadva a helyet a modern, tudományos alapokon nyugvó, biológiai szemléletű állatbemutatási technikáknak. Ennek következményeként a különféle környezetgazdagítási módszerek egyre nagyobb mértékben kerülnek alkalmazásra számos állatkertben. Ez annak köszönhető, hogy az állatkerti állatok környezetének gazdagítása egyre szélesebb körben elfogadott, sőt bizonyos szempontok szerint a korszerű állatkerti tartástechnológia részévé válik. Ennek oka, hogy a környezetgazdagítás módszerei kivétel nélkül hozzájárulnak az állatkertek által betöltött szerepkörök magasabb színvonalon történő megvalósításához, hiszen azok mindegyikére pozitív hatást gyakorol. Az állatkertek szerepének és ezzel kapcsolatos céljainak ismertetése rendkívül nagy szakirodalommal bír, így ennek részletes áttekintésével nem foglalkozom, csupán a szerepkörök megemlítésére hagyatkozom. A korszerű állatkertek klasszikus szerepkörébe az alábbiak tartoznak:

(1) fajmegőrzés és természetvédelem: a veszélyeztetett fajok zárttéri megmentésében, természetvédelmi programokban való részvétel, valamint természetvédelmi mentőközpontokként való működés;

(2) oktatás és ismeretterjesztés: a természettudományos ismeretterjesztésben, környezeti- és fenntarthatóságra nevelésben történő részvétel;

(3) kutatás: a tudományos munkában való szerepvállalás;

(4) rekreációs tevékenység: kikapcsolódási lehetőség biztosítása.

Mivel a környezetgazdagítás elsődleges célja a zárttéri környezetben élő állatok természetes viselkedéselemeinek minél szélesebb spektrumot lefedő előhívása és az abnormális viselkedészavarok megszüntetése, könnyűszerrel belátható, miként szolgálja az állatkertek szerepköreinek minél tökéletesebb betöltését. A fajmegőrzés kapcsán Az Állatkertek Természetmegőrzési Világstratégiája (The World Zoo Conservatioin Strategy) hangsúlyozza, hogy a viselkedési források megőrzésére épp úgy szükség van, mint a genetikai forrásokéra (IUDZG/CBSG (IUCN/SSC) 1993). Ezáltal a természetes viselkedésrepertoár sikeres „kifejlesztése” zárttéri körülmények között a veszélyeztetett fajok szervezett regionális tenyészprogramjaiban is megfelelőbb tenyésztési eredményeket produkálhat. Amennyiben e tenyészprogramok biztosítani akarják egy faj túlélését, kellő figyelmet kell szentelniük a természetes viselkedésformák megőrzésére is (KNOTT 2005). Az állatkerti kutatások is csak egészséges mentális állapotú egyedek vizsgálatával lehetnek eredményesek. Az abnormális és sztereotip viselkedéselemektől mentes állatok bemutatása továbbá didaktikai szempontból is fontos követelménynek tekinthető. Mindezeken túlmenően a fajspecifikus viselkedési repertoár elemeinek és mintázatainak természetes megjelenése az állatkerti állatok jólétének is fontos záloga (IUDZG/CBSG (IUCN/SSC) 1993).

     Munkám során egy taxon, a medvefélék (Ursidae) családjának kiemelésén keresztül vázoltam fel a környezetgazdagítási módszerek egy sajátos formájának, az interspecifikus szociális környezetgazdagításnak, avagy a társaskifutók kialakításának bemutatását, illetve azok alkalmazhatóságát a viselkedésre gyakorolt hatások függvényében. E rendszertani csoporton belül azonban eltekintettem az óriáspandára (Ailuropoda melanoleuca) vonatkozó, témával kapcsolatos ismeretek áttekintésétől a faj ritka állatkerti bemutatása és zárttéri tartására vonatkozó speciális előírások miatt, valamint azért, mert tudomásom szerint e fajt nem mutatják be társaskifutón.

     Mivel a témával kapcsolatosan nem beszélhetünk jelentős mennyiségű kutatási anyag, illetve publikáció meglétéről, a tudományos megközelítést némiképpen félretéve, elsősorban európai állatkertek szakembereinek beszámolóira és közléseire hivatkozva próbáltam összegyűjteni, hogy mely állatkertek rendelkeznek tapasztalatokkal különböző medvefajok társaskifutókon történő elhelyezésében. Külön hangsúlyt fektettem a megfelelően gazdag fotóanyag megszerzésére, mely reményeim szerint méltó illusztrációként fog szolgálni a valóban legkülönfélébb, s olykor legmegdöbbentőbb társítások bemutatása mellett. Bízom benne, hogy a hazai állatkerti szakma résztvevői is élvezetes összegzésként tekintenek majd a lentebb leírtakra, s mintegy „előolvasatként” haszonnal forgatják majd egy esetleges társas bemutató megálmodásakor.

 

 

BEVEZETÉS

 

 

A modern értelemben vett állatkerti bemutatástechnika történetének áttekintése során észrevehetjük, hogy már igen korán igény mutatkozott különböző fajok együttes, egyazon kifutón belül történő bemutatására. Taxonómiai vonatkozás szerint elmondható, hogy kezdetekben elsősorban különféle madarak közös elhelyezésére került sor, míg az emlősök esetében ez kevésbé volt jellemző.

     Történeti érdekesség azonban, hogy az első lejegyzett „társítás” emlősökhöz kapcsolódik. A Schönbrunni Állatkertben – annak megnyitását követő évben, 1753-ban – egy kutyát kínáltak fel takarmányként egy bengál tigrisnek, azonban a két állat megszokta egymást, s egy ketrecben éltek egészen a nagymacska haláláig. Ezt követően egy leopárd ketrecébe helyezték a kutyát, ahol hasonló szocializáció alakult ki (FIEDLER 1976, HAMMER 2002).

     Az emlősök esetében összességében elmondható, hogy a vegyesfajú kifutók elsősorban különböző közepes- és nagytestű növényevő faj összeszoktatásán alapszik. Az afrikai szavannák hangulatát idéző idillisztikus, egymás mellett legelésző patások csapatai az egyik legkorábbi kezdeményezés az állatföldrajzilag is korrekt társaskifutók kialakítására, mely a mai napig az egyik legelterjedtebb élőhely-bemutató az állatkertek világában. Érthető okokból, a ragadozó fajokkal történő társítás jóval ritkább, és észrevehetően ezek közül is elsősorban a kisebb testméretű fajok – mint például kisebb kutyafélék (Canidae), mongúzfélék (Herpestidae), mosómedvefélék (Procyonidae), valamint vidrafélék (Lutrinae) – láthatóak más fajokkal közösen bemutatva. A továbbiakban arra a ragadozók rendjébe tartozó taxonra fogok koncentrálni, melybe a legnagyobb szárazföldi ragadozók is tartoznak: a medvefélék (Ursidae) családjára. Meglepő módon láthatjuk majd, hogy nem is kevés azon intézmények száma, mely valamely medvefaj társaskifutón történő elhelyezésében tapasztalatokkal bír. A fő részben tárgyalt társaskifutók ismertetésén túlmenően – mintegy azt kiegészítve és annak összegzéseként – a MELLÉKLETben, két táblázatban összefoglalva mutatom be, hogy a különböző medvefajokat mely fajokkal társították eddig.

     A téma tárgyalásának megkezdése előtt azonban – a teljesség igénye nélkül – bevezetésképpen néhány általános megközelítést kell szem előtt tartanunk egy többfajos bemutató létrehozásakor.

     Egy szakmailag jól megtervezett és helyesen menedzselt társaskifutó számos előnnyel rendelkezhet egy csupán egyfajos bemutatóval összehasonlítva. Didaktikai szempontból egy érdekesebb és látványosabb bemutatót prezentálhatunk a célközönség felé, főleg, ha a fajok közötti kapcsolatrendszerek nem csupán az azonos állatföldrajzi régióból történő származásra korlátozódnak. Habár a társításra megfelelőnek vélt fajok összeszelektálása sosem lehet egészen problémamentes, az esetleges beavatkozás lehetőségének meglétével bíró, szakmailag átgondolt fajkoncepció pozitív hatást gyakorolhat az állatok fizikai és mentális jólétére egyaránt, tehát egyfajta pozitív lefolyású környezetgazdagítási módszernek is nevezhető. Az érem másik oldalát jelenti azonban, ha a fizikai sérülések magas kockázata mellett bármily fokú mentális zavar, vagy látványosan nem jelentkező stressz is jelentkezik, amely a minél gyorsabb korrigálásra, a különböző fajok egyedeinek szétválasztását kell hogy vonja maga után. Megjegyzendő továbbá, hogy költséghatékonysági szempontból is hathatós bemutatási módszerként kezelendő egy vegyesfajú közösség, már csak az állatok bemutatására szánt terület megfelelőbb hasznosítása okán is.

     E szándékoltan rövid elméleti felvezetés után a továbbiakban szeretném felsorolni, valamint a lehetőségekhez mérten ismertetni a medvékkel kialakított társaskifutókat. A rákövetkező összegzésben – már a gyakorlati tapasztalatok ismeretében – szeretnék visszatérni az elméleti megközelítés alapjaihoz, és mintegy összehasonlítási szándékkal tovább boncolgatni a medvefélékkel történő vegyesfajú kifutók létrehozásának indokoltságát.

     Mivel a társaskifutókon élő medve- és a társított fajok interaktív viselkedéséről jelenleg kevés tanulmány áll rendelkezésre, e munka során több alkalommal hivatkozok szóbeli közlésekre, melyek elsősorban külföldi állatkertek munkatársaival történő kapcsolatfelvételből származnak. 

 

 

A KÜLÖNBÖZŐ MEDVEFAJOKKAL KIALAKÍTOTT TÁRSASKIFUTÓK ISMERTETÉSE, VALAMINT MENEDZSELÉSE A TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN

 

 

 

 

   Medvék és medvék (Fotó © Erlebnis-Zoo Hannover)

 

 

 

A történeti jelleget figyelembe véve elmondhatjuk, hogy az első, nagyragadozókkal történő, akkor eszmeiségét tekintve még nem tudatos „társítások” különféle medvefajok közös bemutatásához kapcsolódnak részben. Ennek eredményeképpen a Londoni Zoológiai Társaság (Zoological Society of London) már a 19. század derekán beszámol hibrid medvék születéséről. Számos európai állatkert, Németországban például a Zoo Halle, Zoo Osnabrück és az Erlebnis-Zoo Hannover mind rendelkezik tapasztalatokkal több medvefaj közös férőhelyen történő elhelyezésében.

     Ezek közül az utóbbi állatkertet példaként szeretném kiemelni, és röviden áttekinteni ezen intézmény témával kapcsolatos történetét. A medvék közös bemutatása Herman Ruhe állatkereskedő idejében vette kezdetét, aki 1932-72 között a Hannoveri Állatkert tulajdonosa volt. Az állatok 1,5-2 éves korukban kerültek az állatkertbe, és csupán rövid ideig vendégeskedtek az állományban, míg más állatkertek vagy cirkuszok meg nem vásárolták őket. Ezt követően, 1961-től Ruhe egy kifutón helyezett el európai barnamedvéket (1.3), szíriai barnamedvéket (0.0.1), Kodiak-medvéket (1.1), jegesmedvéket (2.3), örvös medvéket (1.3) és ajakos medvéket (2.0). 1962-63-ban az egyik nőstény örvös medve két hibridnek adott életet (Ursus maritimus X Ursus thibetanus), mindkét egyed születése után elpusztult. Röviddel ezután az ajakos medvék, valamint a Kodiak-medvék kerültek elkülönítésre, azonban a többi faj egyedei még további hat évet éltek együtt a kifutón. 1967-ben e csoport felszámolásra került, és egy újabb került kialakításra, a következő fajok fiatal egyedeivel: európai barnamedve (1.2), jegesmedve (1.3), baribál (1.2), örvös medve (2.2) és ajakos medve (0.0.2). Egy évvel később ez a kombináció is megszűnt, majd a következő „társításra” 1971-81 között került sor, amely során négy medvefajt – európai barnamedvéket (1.3), jegesmedvéket (1.2), örvös medvéket (1.3) és amerikai feketemedvéket (1.3) – mutatott be egy 725 m² nagyságú férőhelyen (384 m² alapterületű szárazulat, 341 m² felszínű medence) az intézmény. Ez idő alatt 23 barnamedve, és négy jegesmedve születése került lejegyzésre. Utóbbi négyből kettő hibrid volt (Ursus arctos X Ursus maritimus). Mindkét hibrid egyed 1976-ban született, egyik négy, másik 17 nappal születése után elpusztult. 1977-ben egy nőstény barnamedve elpusztult a többi medve támadása miatt. 1981-ben az örvös medvék összeférhetetlensége miatt azokat elkülönítették a többi medvétől, ám a másik három faj továbbra is közösen lakta a kifutót 1997-ig, az intézmény utolsó baribáljának elpusztulásáig. Ezt követően már csak a barnamedvék és jegesmedvék osztoztak a bemutatón 2004-ig, az utolsó jegesmedve haláláig. MÜLLER-SCHILLING elmondása szerint a barnamedvék voltak domináns szerepben a kifutón, a jegesmedve hím csupán a párzási időszakban mutatott agresszív viselkedést, valamint pozitívumként említi, hogy a medvék egyáltalán nem mutattak sztereotip viselkedéselemeket ebben a vegyesfajú csoportban (MÜLLER-SCHILLING 2012, szóbeli közlés).

     Az Osnabrück-i Állatkert 1980-tól mutatott be egy férőhelyen egy jegesmedve hímet egy barnamedve nősténnyel a hibridizáció megléte nélkül. 2004 januárjában azonban erre mégis sor került, mikor a nőstény két életképes hibrid egyednek adott életet.

A medvék hibridizációjának témaköre részletes beszámolókkal rendelkezik, és mivel csak érintőlegesen, mintegy negatív következményként kapcsolódik a társaskifutók szakmai tárgyköréhez, részletesebben nem kívánok foglalkozni vele. 

 

Több medvefaj közös elhelyezésére használt férőhely a Hannoveri Állatkertben az 1930-as években. Az archív felvételen barnamedvék (Ursus arctos), jegesmedvék (Ursus maritimus) és amerikai feketemedvék (Ursus americanus) láthatóak, utóbbiak a fotó bal alsó sarkában.

Erlebnis-Zoo Hannover, Németország

Fotó © Erlebnis-Zoo Hannover

 

Barnamedvék (Ursus arctos) és jegesmedvék (Ursus maritimus)  közös férőhelye Hannoverben, 2002-ben

 Erlebnis-Zoo Hannover, Németország

Fotó © Erlebnis-Zoo Hannover

 

 

 

   Barnamedve, Ursus arctos Linnaeus, 1758 (Fotó © Svábik Krisztián)

 

 

 

A barnamedvék esetében a Nemzetközi Medve Alapítvány (IBF – International Bear Foundation) bizonyos állatfajokkal történő társításokat határoz meg működőképesnek. Ennek értelmében a medvékkel közös kifutón elhelyezhető fajok, mint lehetőségek, a következők: szürke farkas (Canis lupus), vörös róka (Vulpes vulpes), sarki róka (Alopex lagopus), közönséges hiúz (Lynx lynx), európai borz (Meles meles). A barnamedvéket a legtöbb esetben farkasokkal társítják, mely számos európai állatkertben is megfigyelhető. E két ragadozófaj közös bemutatása kapcsán – a teljesség igénye nélkül – például az alábbi intézmények rendelkeznek tapasztalatokkal: a holland Dierenrijk, Ouwehands Dierenpark Rhenen, a német Bärenpark Worbis, Berlin Zoo, Tiergarten Bernburg, Wildpark Lüneburger Heide, Wildpark Nindorf, Wildpark Poing, Wisentgehege Springe, Zoo Schwerin, a svájci Juraparc, Tierpark Goldau, a svéd Kolmårdens Djurpark, Orsa Björnpark és a szlovén Zoo Ljubjana. Hazánkban a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, a Budakeszi Vadaspark, valamint a Jászberényi Állat- és Növénykert alakított ki hasonló bemutatót. 

     E fajok jelenléte „környezetgazdagítást” jelenthet a medvekifutó számára, azonban pozitívumként jelölik meg az említett fajokkal kapcsolatos előzetes tartási tapasztalatok meglétét. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a medvékkel társított fajoknak mindenképpen szükséges egy medvék által nem elérhető terület biztosítása a kifutón belül. Néhány baleset is lejegyzésre került a társítások kapcsán. Egy esetben egy medvebocsot öltek meg kifejlett farkasok, mert az a medvék elől elzárt területre került, valamint előfordult, hogy egy magányos medvét támadtak meg csoportosan farkasok. Ezek az esetek ugyan óvatosságra, illetve a gondos tervezés fontosságára figyelmeztetnek, azonban az összbenyomás mindezek ellenére is az, hogy a társítások mindig több pozitívummal járnak a társaskifutón élő fajok esetében, mint negatív hatással (LARSSON 1995).

     Az 1994-ben kialakított, két hektár területű rheneni „Medveerdőben” élő barnamedvék és farkasok esetében a takarmányozás során merült fel probléma. Az állatkert szakembereinek olyan hústakarmányt kellett találniuk takarmányozási célra, amelyet a farkasok szívesen fogyasztanak a medvékkel ellenben. A problémát a farkasok patkánnyal (Rattus sp.) és pézsmapocokkal (Ondatra zibethicus) történő etetése oldotta meg (EIJK 1995).  Mindkét faj esetében nem szaporodó csoportokat alakítottak ki. Játékos és agonisztikus interakció volt jellemző a fajok között, elsősorban a fiatal medvék estek a farkasok harapásainak áldozatául (HAMMER 2002).

 

  

Barnamedve (Ursus arctos) és szürke farkas (Canis lupus) a Juraparc-ban

 Juraparc, Vallorbe, Svájc

Fotók © Klaus Robin (fent), valamint Juraparc (lent)

 

Szíriai barnamedvék (Ursus a. syriacus) és szürke farkasok (Canis lupus) közös kifutórésze a Goldaui Vadasparkban

 Tierpark Goldau, Svájc

Fotó © Svábik Krisztián

 

A farkasoknál jóval kisebb testű kutyafélék is több alkalommal kerültek már közös bemutatóba medvékkel. A német Gelsenkirchen-ben egy Kodiak-medve (Ursus a. middendorffi) került összeszoktatásra sarki rókákkal. Az idős hím medve nem mutatott érdeklődést a rókák felé, lassúsága okán táplálékot is könnyűszerrel lophattak a rókák. Utóbbiak rendszeresen szaporodtak a kifutóban. Az idős állat elpusztulása után két fiatal hím kamcsatkai barnamedve (Ursus a. beringei) vehette birtokba a kifutót, és a rókákkal történő együttélés gyökeresen megváltozott. A fiatal és kíváncsi medvék állandó zaklatása miatt a rókák nem neveltek többé utódokat, valamint arra is sor került, hogy a medvék végül kiásták földalatti üregükből a rókákat, és megöltek egyet. A rókák folyamatosan próbáltak „kitörni” a kifutóból, így az állandó és látványos stressz miatt végül elkülönítették őket a medvéktől (GÜRTLER 2012, sz. k.). A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, valamint a svéd Skansen szintén rendelkezik tapasztalatokkal a két faj együtt tartásával kapcsolatban.

     A vörös rókákkal történő társítás kapcsán szintén beszámolhatunk halálos kimenetelű balesetekről, amikor az üreget elhagyó fiatal rókák estek a medvék áldozatául. A már említett Skansen közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik a medvék és rókák közös bemutatását illetően. A valamivel több, mint 3000 m²-es kifutón belül egy csak a rókák által hozzáférhető, 44 m²-es külső található, amely magában foglalja azok belső férőhelyét is. A medvék novembertől márciusig tartó téli pihenője, valamint az ezen kívül eső időszakban jellemző éjszakai elzárás viszonylag nagy mozgásteret biztosít a rókáknak, és a szeparált etetési módszerek alkalmazásával karöltve nagymértékben csökkenti az esetleges balesetek kockázatát. Az állatkert rókái több utódot nevelnek fel sikeresen a barnamedvékkel közös kifutóban, mint természetes közegükben (ASKELUND 2012, sz. k.). Az osztrák Alpenzoo Innsbruck, a nagy-britanniai Dartmoor Zoological Park, az amerikai Omaha Zoo, valamint a szlovén Zoo Ljubjana szintén társította e két ragadozót, ám utóbbi jelenleg már farkasokkal közösen mutatja be barnamedvéit.

 

Barnamedvét (Ursus arctos) fenyegető hím vörös róka (Vulpes vulpes) a Skansen-ben

 Skansen, Stockholm, Svédország

Fotó © Skansen

 

A Heidelbergi Állatkertben találjuk a másik legnagyobb múltra visszatekintő, jelenleg is látható vegyesfajú bemutatót. Az állatkert szíriai barnamedvéi (Ursus a. syriacus) pusztai rókákkal v. korzakokkal (Vulpes corsac) osztoznak egy területen. Az első összeszoktatásra 1981-ben került sor, s először a rókák vehették birtokba a kifutót. Mindkét faj külön belső férőhellyel rendelkezik, mely alkalmat kínál a két faj zavartalan, külön történő takarmányozására. A külső kifutón szétszórt és elrejtett táplálék felkutatása elsősorban a medvék számára jelent elfoglaltságot, s elsősorban a bátor, fiatal hím rókákra jellemző, hogy táplálékot lopnak a medvék elől, melyre azok rövid kergetéssel válaszolnak. Mind a medvék, mind a korzakok sikeresen szaporodnak egymás társaságában, ám a kezdeti években néhány baleset is lejegyzésre került, mikor fiatal rókák estek áldozatul a medvéknek. Ennek megelőzése érdekében változtatni kellett a két faj közötti szocializáción akképpen, hogy a rókák az utódnevelési időszakban – a kölykök 3-4 hónapos koráig – a nappali órákban a belső férőhelyen tartózkodhatnak csupán, s éjjel, a medvék elzárása alatt mozoghatnak csak a kifutón. Ezt követően korlátlan hozzáféréssel kiengedik őket a külsőbe, még mindig a medvék jelenléte nélkül, s csak e rutin után kerül sor mindkét faj összes egyedének az összeszoktatására. Ez a technika megfelelőnek bizonyult további balesetek elkerülését illetően. A jelenlegi viszonylag kisméretű, 472 m²-es kifutó bővítését az idei év végére tervezi az intézmény (REICHLER-DANIELOWSKI 2012, sz. k., ZIEGLER 2002).

 

  

Szíriai barnamedvék (Ursus a. syriacus) és pusztai rókák (Vulpes corsac) együttélése a Heidelbergi Állatkertben

 Zoo Heidelberg, Németország

Fotók © Allan Galway

 

Szíriai barnamedve (Ursus a. syriacus) és pusztai róka (Vulpes corsac) Heidelbergben. A felvételen jól látható a csak rókák által megközelíthető belső férőhelyre vezető falrés.

Zoo Heidelberg, Németország

Fotó © Zoo Heidelberg

 

A macskafélék (Felidae) közül a hiúzokkal történő együtt tartás volt látható a Salzburgi Állatkertben, amely azonban tragédiába torkollott. Az egyik hiúz folyamatosan támadta az egyik medvét, míg az egyszer csak megelégelve ezt, a kifutó egyik sarkába szorítva végzett az óvatlan állattal. A másik hiúz továbbra is a medvékkel maradt még egy ideig, ám további baleset nem került lejegyzésre. Az 1600 m²-es közös kifutón felül a hiúzok egy saját, 150 m²-es területtel is rendelkeztek. Érdemes megjegyezni továbbá, hogy a szomszédos kifutóban élő rozsomákok (Gulo gulo) átástak a medvékhez, így néha mindhárom ragadozófajt együtt lehetett megfigyelni a kifutón (HAMMER 2002).

     Az imént említett, a menyétfélék (Mustelidae) családjának egyik legnagyobb testű faját, a rozsomákot „szándékoltan” is társították már barnamedvékkel a svájci Berni Állatparkban. A két ragadozó faj együtt tartását illetően hosszú múlttal rendelkezik az intézmény, az első összeszoktatásra 1993-ban került sor. Kezdetben két idős szíriai barnamedve élt a területen, melyek nem mutattak érdeklődést a rozsomákok felé. Ez utóbbiak számára kisebb, a medvék ellen villanypásztorral levédett területeket alakították ki, mely pihenő- és búvóhelyként egyaránt megfelelőnek bizonyult. 2004-től azonban két fiatal európai barnamedve nőstény osztotta meg a kb. 3600 m²-es kifutóját egy rozsomák tenyészpárral, és ezek a medvék már jóval aktívabb érdeklődést mutattak a másik faj irányába. A villanypásztor már nem akadályozta a kíváncsi medvéket abban, hogy felderítsék a rozsomákok területét, így azoknak két méter magasságba helyezett búvóhelyeket szereltek fel nyugalmuk érdekében, melyeken a medvék nem mozogtak biztonságosan tömegük miatt. A két faj közötti kapcsolat csupán a rozsomákok utódnevelési időszakában nem volt megfelelőnek nevezhető, ekkor ugyanis a nőstény túlzott stresszt mutatott a medvék jelenléte miatt, még a teljes szeparációt követően is. Ettől eltekintve a két faj együttélése feltételezhetően gazdagította az állatok viselkedéskészletének komplex előhívását. A takarmányozás során jellemző volt az egész tetemmel történő etetés is, melyet a nap nagy részében elsősorban a medvék birtokoltak. Az éjjeli órákban – mikor biztonsági okokból ez utóbbiak elzárásra kerültek – a rozsomákok részben megették, majd elásták a maradékot, amely további foglalatosságra késztette a medvéket a következő nap. Dr. Marc ROSSET (2007, 2012, sz. k.), az állatpark kurátorának elmondása szerint sérülés nem került lejegyzésre a két faj közös bemutatása során. Az állatgyűjteményben bekövetkezett változások, valamint a jelenleg is tartó területátrendezés a két faj közös bemutatójának megszűnését eredményezte napjainkra. A rozsomákokkal végzett tenyészmunka sikerességének növelése érdekében azonban az állatpark nem tervezi újabb társaskifutó kialakítását, jelenleg mindkét ragadozó számára külön bemutató építése van folyamatban (ROSSET 2012, sz. k.).

 

 

 

   Jegesmedve, Ursus maritimus Phipps, 1774 (Fotó © Svábik Krisztián)

 

 

 

Társaskifutók nem csak a barnamedvék esetében kerülnek kialakításra. Jegesmedvéket szintén társítottak már sarki rókákkal, például az Omahai Állatkertben. A viszonylag kisméretű, mindössze 348 m² alapterületű kifutó rendelkezett csak a rókák számára hozzáférhető, sziklákkal levédett területtel, ahol utódaikat is sikeresen nevelték. Ez esetben is lejegyzésre került egy halálos kimenetelű baleset, mikor a medvék területén óvatlanul pihenő rókát megölte az egyik medve (HAMMER 2002). Az ajánlás szerint célszerű fiatal medvék és kifejlett rókák összeszoktatása (THOMAS 1968). A Dublini Állatkert szintén tervezte jegesmedvék és sarki rókák közös bemutatását, ám végül nem került sor az összeszoktatásra (MOLLOY 2012, sz. k.).

     Az AZA Bear Tag (2007) ajánlása szerint – mely a Standardized Animal Care Guidelines: Polar Bear (Ursus maritimus) publikációban olvasható – nem ajánlott a jegesmedvék más fajokkal történő társítása (DORMAN & BOURNE 2009). 

 

 

 

   Feketemedve, Ursus americanus Pallas, 1780 (Fotó © Silke Arend)

 

 

 

Az amerikai feketemedvék esetében beszélhetünk talán a legkomplexebb vegyesfajú közösség kialakításáról, mind a terület méretét, mind a területen együtt bemutatott fajok számát illetően. A kanadai Quebec-ben található Zoo sauvage de Saint-Félicien „Natural Trail Park” elnevezésű bemutatója 185 hektár kiterjedésű, melyet az intézmény 15 baribálja a következő fajokkal oszt meg jelenleg: szürke farkas, pézsmatulok (Ovibos moschatus), amerikai bölény (Bison bison), rénszarvas (Rangifer tarandus), fehérfarkú szarvas (Odocoileus virginianus), jávorszarvas (Alces americanus), gímszarvas (Cervus elaphus) és feketefarkú prérikutya (Cynomys ludovicianus), valamint egyéb taxonok (GAGNON 2012, sz. k). Egy korábbi forrás (LUBIW-HAZARD 2000) szerint, e fajokon túlmenően havasikecskék (Oreamnos americanus) és vastagszarvú juhok (Ovis canadensis) is bemutatásra kerültek ugyanezen állatkert 325 hektáros területén. A területet 1972-ben nyitották meg. Habár számos faj táplálékfelvétele már pusztán a hatalmas terület biztosításával is megoldott, a rendszeres és megfelelően kivitelezett takarmányozás segíti a fajok problémamentes együtt tartását. A különféle szarvasfajok nőstény egyedeit általában külön kifutókban helyezik el a borjadzás és az utódnevelés időszakára, azonban az összes vemhes szarvastehén befogása nem kivitelezhető a területen. A fehérfarkú szarvasok borjainak egy részét eképpen a medvék olykor megtizedelik a tavaszi periódusban, ám ez segít stabilan tartani a csordát. Eddig „csupán” szarvasborjak predálása fordult elő, kifejlett szarvas megtámadására nem került sor (GAGNON 2012, sz. k.).

 

  

Feketemedve (Ursus americanus) és fehérfarkú szarvas (Odocoileus virginianus) (balra). Egy baribál kényszerül kitérni egy gímszarvas-bika (Cervus elaphus) fenyegetése elől (jobbra). 

Zoo sauvage de Saint-Félicien, Quebec, Kanada

Fotók © Zoo sauvage de Saint-Félicien

 

Európában is találhatunk példát a feketemedvék és nagytestű növényevők közös bemutatására. A franciaországi Peaugres-i Szafaripark feketemedvéi amerikai bölényekkel élnek együtt egy 30 hektár kiterjedésű területen. Elmondható, hogy a bölények dominánsabbak a medvékkel szemben, és elsősorban ők mutatnak agresszív magatartást a medvék felé a táplálkozás kapcsán, valamint a bölényborjak nevelési időszakában. A tapasztalatok szerint a medvék rendszerint kitérnek a patások útjából, és nem közelítik meg túlságosan a kifejlett egyedeket. Előfordult azonban, hogy legyengült bölényborjat ragadtak el a medvék, mikor a kifejlett egyedek nem kellőképpen védték azokat. Összességében azonban pozitív tapasztalatokról számolnak be az állatkert munkatársai (PIGNOREL 2007, DUBOIS 2012, sz. k.).

Egy másik európai szafaripark, a dán Ree Park (Ebeltoft Safari) szintén tapasztalatokkal bír a baribálok, amerikai bölények és feketefarkú prérikutyák egy területen történő bemutatását illetően (JENSEN 2008, sz. k.).

 

Feketemedve (Ursus americanus) és amerikai bölények (Bison bison) a Peaugres-i Szafariparkban

Espace au Safari de Peaugres, Franciaország

Fotók © Arthus Boutin

 

Medvék és macskafélék társítására nem csak Salzburgban került sor, hanem az USA-beli Arizona tagállamban található Out of Africa Wildlife Park-ban is. Az intézmény két nőstény feketemedvéje 17 éven keresztül osztotta meg kifutóját két nőstény pumával (Puma concolor), valamint közel egy éven keresztül négy fiatal farkassal. Utóbbiak ivarérésük után nem voltak együtt tarthatóak a pumákkal, így külön férőhelyre kerültek. Jelenleg a medvék egyedül lakják férőhelyüket (HARRISON, POWELL 2012, sz. k.).

A baribálokat továbbá társították már Hanumán-szürkelangurokkal (Semnopithecus entellus) is (AMES 1998).

 

Feketemedve (Ursus americanus) és puma (Puma concolor) egy arizonai állatparkban

 Out of Africa Wildlife Park, Camp Verde, Arizona, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Out of Africa Wildlife Park

 

 

 

   Örvös medve, Ursus thibetanus Cuvier, 1823 (Fotó © Vladimír Motyčka)

 

 

 

A viszonylag agresszív természetű örvös medvék társítására is sor került már, mégpedig a cseh Ostravai Állatkertben, a fentebb említett langurfajjal közösen bemutatva. A 2010-ben megnyílt, „Chitwan” elnevezésű bemutató közel 1,4 hektár kiterjedésű erdei környezetet biztosít az állatok számára. Az eddigi tapasztalatok szerint nem merült fel probléma a két faj közös kifutón történő elhelyezése kapcsán (ONDRUŠOVÁ 2007, 2012, sz. k.). Az általánosítás – miszerint fiatal állatok jobb eséllyel összeszoktathatóak, legyen szó egyazon vagy különböző fajok egyedeiről – a medvék esetében ezúttal is pontosításra szorul: a Chitwan sikere is részben abból fakad, hogy az itt látható örvös medvék már fajuk koros egyedei, így igen kevés érdeklődést mutatnak a fürge főemlősök iránt. A társbérlet fenntarthatóságát a csemetéiket nevelő majomcsapat látványa is tovább erősíti bennünk.

 

Örvös medvék (Ursus thibetanus) és Hanumán-szürkelangurok (Semnopithecus entellus) társaskifutójának részlete az Ostravai Állatkertben

Zoologická zahrada Ostrava, Csehország

Fotók © Jana Kanichová (fent), Svábik Krisztián (lent)

 

A holland Amersfoort város állatkertjének egyik érdekessége volt, hogy az örvös medvékkel pusztai rókák és tarajos sülök (Hystrix cristata) osztoztak a kifutón. A rókák egy összekötő alagúton szabadon átjárhattak a szomszédos, barnamedvék számára kialakított külsőbe, ám mivel utóbbiak jóval aktívabb érdeklődést mutattak irántuk, így a nappalt többnyire az örvös medvék és a sülök „társaságában” töltötték. Az éjjeli órákban azonban – mikor a barnamedvék nem használták a külső kifutót – rendszeresen felderítették azok férőhelyét. A társaskifutó 2009-ben felszámolásra került, mikor a Dierenrijk-be utaztak az állatok, ahol jelenleg is látható a medvék és rókák együttélése (DIJKGRAAF 2012, sz. k.). Utóbbi állatkert azonban több halálos kimenetelű balesetről is beszámol. Az Amersfoort-ból érkezett állat mellett egy másik állatkertből érkezett, kisebb csapat (1.3) pusztai róka is beszoktatásra került a medvék kifutójába, amelyek nem rendelkeztek tapasztalattal e szocializációban. A kíváncsi állatok nem tartottak távolságot a medvéktől, és az első három napban az egyik nőstény el is pusztult a medvéktől szerzett sérüléseiben. Társai óvatosabbá válásának dacára, két hónap elteltével egy újabb rókát találtak holtan a gondozók a belső kifutó egyikében, ahonnan élelmet próbált lopni a medvék takarmányából. Ezt követően a belső férőhely bejárata átalakításra került akképpen, hogy azon csak a medvék tudjanak keresztülhaladni (JANSEN 2012, sz. k.).

 

Örvös medve (Ursus thibetanus) és pusztai rókák (Vulpes corsac) az Amersfoort-i Állatkertben

 Dierenpark Amersfoort, Hollandia

Fotó © Dierenpark Amersfoort

 

 

 

   Ajakos medve, Melursus ursinus Shaw, 1791 (Fotó © Eric Gevaert)

 

 

 

Ajakos medvékkel is több ízben hoztak már létre társaskifutót. A Londoni Állatkert egykori, kb. 6000 m²-es, Ázsiára koncentrált bemutatója közös kifutót biztosított az állatkert ajakos medvéinek, Hanumán-szürkelangurjainak és Reeves-muntyákszarvasainak (Muntiacus reevesi) (AMES 1998), valamint kék páváknak (Pavo cristatus) és különféle vízimadaraknak (HETTLER 1998). A kezdetben békés együttélés azonban hirtelen véget ért a medvék utódnevelési időszakában, elsősorban a nőstény fokozott agressziója miatt. A nőstény muntyákszarvas agresszív viselkedése a medvebocs irányába azt eredményezte, hogy a nőstény medve – bocsát védelmezve – halálra sebezte a szarvast (FITZPATRICK, sz. k., idézi DORMAN & BOURNE 2009). Továbbá – a szarvasok elkülönítése után – a páváknak is új férőhelyre kellett költözniük a hím medve folytonos zaklatása miatt (HAMMER 2002).

     A németországi Lipcsei Állatkertben a medvék és főemlősök társításának egy további példáját lehet megfigyelni, ahol az ajakos medvék bundermakákókkal (Macaca mulatta) élnek társbérletben. A két faj sikeres szocializációjában szerepet játszik, hogy a közösen használt külső kifutó megléte mellett egy másik, a medvék számára biztosított kisebb kifutó is rendelkezésre áll a sikeres utódnevelés biztosítása céljából. Az ajakos medvék Európai Fajfenntartó Tenyészprogramját (EEP) jelenleg is a Lipcsei Állatkertből koordinálják a sikeres tenyészmunka elismeréseként. Azonban nem csak a medvék nevelik eredményesen utódaikat, hanem a főemlősök is, mégpedig a medvékkel megosztott kifutóegységen. A két faj között direkt, fizikai kontaktus is gyakran megfigyelhető, amely a fiatal makákók medvék hátán történő „utazását” jelenti. Habár inkább a medvék tekinthetők a domináns fajnak a kifutón, az egyik idősebb hím medve nyilvánvaló félelmet mutat a makákók közeledésekor. Az immáron 10 éve sikeresen működő társaskifutón a táplálkozással kapcsolatos környezetgazdagítási módszerek alkalmazása során bizonyos problémát jelent azonban, hogy az okosabb és fürgébb majmok megszerezhetik a medvék táplálékát is (FELGNER 2007, sz. k.). 

 

Ajakos medve (Melursus ursinus) hátán utazó fiatal bundermakákó (Macaca mulatta) a Lipcsei Állatkertben

 Zoologischer Garten Leipzig, Németország

Fotó © Zoologischer Garten Leipzig

 

Ajakos medvék (Melursus ursinus) és bundermakákók (Macaca mulatta) társaskifutójának részlete Lipcsében

 Zoologischer Garten Leipzig, Németország

Fotó © Zoologischer Garten Leipzig

 

A holland Hilverenbeek-ben, a Beekse Bergen Szafariparkban szintén szemtanúi lehetünk az ajakos medvék és bundermakákók együttélésének. Olykor megfigyelhető a majmok „csoportos támadása”, ám mivel sokkal fürgébbek nagyobb társbérlőiknél, különösebb nehézség nélkül tudnak kitérni a medvék útjából. 2006-ban azonban az egyik medve megölt, és fel is falt egy másik fajhoz tartozó majmot, egy ideje nagy részét a földön töltő medvemakákót (Macaca arctoides) (VERSTEEGE 2012, sz. k.). A baleset a látogatók szeme láttára történt, és a bulvársajtóban történő szenzációhajhász ferdítések miatt nagy vihart kavart.

     A német Rheine-ben található NaturZoo példát szolgáltat az ajakos medvék és egy eddig még nem említett kutyaféle ragadozó, az aranysakálok (Canis aureus) együttélésére. A 2009 májusában átadott, 5300 m²-es, kettéosztható bemutatóval kapcsolatos tapasztalatokról egy terjedelmes cikket is olvashatunk a Der Zoologische Garten egy tavalyi lapszámában (JOHANN 2011).

 

 

 

   Maláj medve, Helarctos malayanus Raffles, 1821 (Fotó © Svábik Krisztián)

 

 

 

Maláj medvéket tudomásom szerint egyetlen fajjal, binturongokkal (Arctictis binturong) mutatnak be közösen, egy francia és egy holland állatkertben. A Saint Martin la Plaine-ben található társaskifutó egyik érdekessége, hogy tulajdonképpen nem szándékos tervezés eredménye: az egyik binturong férőhelyét elhagyva utat talált a medvék kifutójába, és a megfigyelések szerint agresszió nélkül, közösen táplálkozott azokkal. A későbbiekben, ennek hatására került sor a két faj direkt összeszoktatására (HAMMER 2002). Az állatkert jelenlegi nőstény maláj medvéje már születése óta együtt nevelkedett a binturongokkal, majd a később egy Kambodzsából érkezett hímet is sikeresen beszoktattak a kifutóba. A két faj egyaránt osztozik a belső- és külső férőhelyen, azonban a hím medvét éjszakára különzárják, mert heves agressziót mutat a táplálkozás során. Probléma akkor merült fel, mikor egy új binturong hím beszoktatása volt folyamatban, amely mind fajtársa, mind a medvék felé agresszív viselkedést tanúsított. Ezzel kapcsolatban egy tragédiába torkolló baleset is lejegyzésre került, mikor a hím medve a belső férőhelyen megölte, majd részben megette a binturongot (GERARD 2012, sz. k.).

 

Maláj medve (Helarctos malayanus) és binturong (Arctictis binturong)

Espace Zoologique de Saint-Martin-la-Plaine, Franciaország

Fotók © Espace Zoologique de Saint-Martin-la-Plaine

 

A másik példa erre az együttélésre az Arnhem-ben található Burgers’ Zoo egyik, az ázsiai esőerdők világát megelevenítő, „Rimba” elnevezésű ökobemutatója. A két faj összeszoktatására 2009-ben került sor és az előzetes elgondolások alapján arra számítottak, hogy a medvék üldözni fogják a cibetmacskákat. A binturongok a fentebb említett francia állatkertből érkeztek, tehát már előzetes tapasztalatokkal bírtak a maláj medvék jelenlétét illetően. A szakemberek számára azonban meglepő módon a binturongok bizonyultak domináns félnek a medvékkel szemben, melyet a napi táplálék felkínálásakor is figyelembe kell venniük a gondozóknak. A takarmány nagy részének felkínálása a többszörösen szeparálható belső férőhelyeken történik, míg egy kisebb rész környezetgazdagítási céllal a kb. 1300 m² alapterületű kifutón kerül szétszórásra.

Az éjjeli órákat mind a medvék, mind binturongok saját belső férőhelyeiken töltik. Az idő haladtával sebeket lehetett megfigyelni a binturongok faroktövén, melyek az állatkert állatorvosának véleménye szerint a medvéktől származnak. Valószínűnek tűnik, hogy a binturongok éjszakai pihenőhelyükön tartózkodva, farkukat kilógatva szerezték sérüléseiket (VAN de PUT 2012, sz. k.).

 

Maláj medvék (Helarctos malayanus) és binturongok (Arctictis binturong) többféle aljzattal, búvóhellyel és mászási lehetőséggel gazdagon ellátott társaskifutójának részlete az Arnhemi Állatkertben. A medve fölött, egy farönkön pihenő binturong is látható.

Burgers’ Zoo, Arnhem, Hollandia

Fotó © Svábik Krisztián

 

Maláj medvék (Helarctos malayanus) és binturongok (Arctictis binturong) Arnhemben

Burgers’ Zoo, Arnhem, Hollandia

Fotó © Theo Kruse

 

Maláj medve (Helarctos malayanus) táplálékának „elorzására” készülő  binturong (Arctictis binturong) az Arnhemi Állatkertben

 Burgers’ Zoo, Arnhem, Hollandia

Fotó © Eelke Denekamp

 

 

 

   Pápaszemes medve, Tremarctos ornatus Cuvier, 1825 (Fotó © Svábik Krisztián)

 

 

 

A pápaszemes medvéket már számos alkalommal társították más fajokkal. Az Állatkerti Világszövetség (WAZA – World Association of Zoos and Aquariums) ajánlása szerint együtt tarthatóak ormányosmedvékkel (Nasua spp.) és főemlősökkel (Primates) (WAZA 2007). A Los Angeles-i Állatkertben vörösorrú ormányosmedvékkel (Nasua nasua) tartották sikeresen együtt a fajt, ahol megfigyelhető volt, hogy mindkét faj egy időben nevelte utódait a közös kifutón (DEE 1988). Ez a társítás európai állatkertekben is kialakításra került, mint például a Zürichi-, Antwerpeni- és Chester-i Állatkertben, valamint a Gerald Durrell által alapított Jersey Zoo-ban is. Zürichben a pápaszemes medvék és ormányosmedvék közös kifutójának létrehozása előtt is társbérletben éltek a medvék vízimadarakkal, tőkés récékkel (Anas platyrhynchos) és Peposaca v. bütykös üstökösrécékkel (Netta peposaca) (FISCHBACHER & SCHMID 1999). A jelenleg is látható közös bemutató – mely 1995-ben került kialakításra – egy dél-amerikai hegyvidéki erdő imitációja, amely átmenetet képez a trópusi esőerdei biotóp és az Andok vonulata között. A természetes és műsziklákkal egyaránt ellátott, vízesésekkel szabdalt, dús vegetációval bíró terület három különálló kifutóegységből áll. Ezzel a módszerrel lehetővé válik, hogy az ormányosmedvék nyugalmat élvezzenek az utódnevelési időszakban. A terület közös használatakor olyan pihenőhelyek, valamint földalatti mesterséges „alagutak” kerültek kialakításra, melyekhez a pápaszemes medvék nem férhetnek hozzá. Néhány hónappal ezelőtt egy új, hím ormányosmedve sikeres beszoktatása csupán néhány hetet vett igénybe. GALEFFI (2012, sz. k.) elmondása szerint a vegyesfajú kifutó problémamenetesen működik.

 

Pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) és vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) a Zürich-i Állatkertben

Zoo Zürich, Svájc

Fotó © Svábik Krisztián

 

Pápaszemes medvék (Tremarctos ornatus) és vörösorrú ormányosmedvék (Nasua nasua) közös bemutatójának egy részlete a Chester-i Állatkertben

Chester Zoo, Egyesült Királyság

Fotó © Svábik Krisztián

 

Jersey-ben azonban nemcsak vörösorrú ormányosmedvékkel osztoztak közös területen a pápaszemes medvék, hanem ázsiai kiskarmú vidrákkal (Aonyx cinereus) is, így három ragadozó fajt mutattak be egy közös kifutón. A két kisebb testű faj számára úgy alakították ki a belső férőhelyeiket, hogy azokhoz a medvék ne tudjanak hozzáférni. A vidrák számára szűk bejáratú belsőt alakítottak ki, amelyet csak a víz alól tudtak megközelíteni, míg az ormányosmedvék köteleken mászva érhették el szálláshelyüket (COWAN és mtsai. 1999). A kezdeti időszakban egy baleset is lejegyzésre került, mikor az egyik medve egy mancscsapással megölt egy vidrát, amely élelmet próbált lopni közvetlenül a medve mellől. Az elmúlt nyolc évben azonban nem került sor ehhez hasonló balesetre. Jelenleg e kifutó fajösszetétele is megváltozott: a kisméretű, ázsiai elterjedésű vidrafaj nőstény egyede tumorban elpusztult néhány hónappal ezelőtt, s így az állatföldrajzi bemutatásnak teret engedve, helyettük déli bőgőmajmok (Alouatta caraya) egy sikeres tenyészcsoportja vált a medvék és ormányosmedvék társbérlőjévé. További változás, hogy az ormányosmedvék esetében nem szaporodó, nősténycsoport lakja a kifutót. Az 1700 m² alapterületű kifutó kettéosztható, a terület közepén található, részben földbe süllyesztett épület vonalában. Az ebben kialakított hat belső férőhely megfelelő szeparálási lehetőséget nyújt az állatok számára, így mindegyik faj külön belsővel rendelkezik. A medvék esetében a nőstény számára külön ellető belső is rendelkezésre áll. A bőgőmajmokat az éjjeli órákra elővigyázatosságból bezárják, míg az ormányosmedvék folyamatos kijárással rendelkeznek. A takarmány felkínálása annak minőségétől, illetve az időjárás viszontagságaitól függ. Rossz időjárási körülmények közt a belső férőhelyeken történik az etetés, normál esetben a medvék és koatik a külső kifutó átellenes oldalain, szétszórva kapják meg takarmányukat. A nyári szezonban a majmok fő etetése a nap végén, bezárásuk után történik, míg a külsőben naphosszat táplálkozhatnak a területen található fákon. Télen közös belső férőhelyet használnak az ormányosmedvékkel, ahol leveles ágakat biztosítanak számukra. E két faj jól tolerálja egymás jelenlétét, és a kisebb intenzitású viták megléte ellenére az is jellemző, hogy problémamentesen együtt tarthatóak még az utódnevelési időszakban is. A majmok és koatik körültekintőek és óvatosak a medvék jelenlétében, fiatalabb bőgőmajmoknál előfordul, hogy közel merészkednek, és próbálják megérinteni nagytestű társbérlőiket. A medvék esetében a legdirektebb kontaktus a nőstény vidrával volt megfigyelhető. Utóbbi játékos és szemtelen természete abban nyilvánult meg, hogy belecsípett a medvék hátsójába, majd gyors menekülésbe kezdett. További érdekesség volt, hogy több esetben a medvék belsőjében aludt azok közvetlen közelségében (HUNT 2012, sz. k.).

 

  

Pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) egy ázsiai kiskarmú vidrával (Aonyx cinereus) (balra) és egy nőstény déli bőgőmajommal (Alouatta caraya) (jobbra) a Jersey Zoo-ban

 Durrell Wildlife Park, Jersey, Egyesült Királyság

Fotó © Durrell Wildlife Park

 

Az egyik legmegdöbbentőbb fajösszetételű bemutató kialakítására 2004-ben került sor a South Lakes-i Állatparkban, mikor közös kifutón helyezték el a park pápaszemes medvéit, ázsiai kiskarmú vidráit, vízidisznóit v. kapibaráit (Hydrochoerus hydrochaeris) és közönséges v. dél-amerikai tapírjait (Tapirus terrestris). A későbbiekben bóbitás csuklyásmajmok (Cebus apella) is beszoktatásra kerültek, jelenleg pedig már feketefejű pókmajmok (Ateles fusciceps) is átjárhatnak – köteleken átmászva – saját kifutójukból az így már hat fajt számláló dél-amerikai bemutatóba. A kb. 3500 m²-es kifutón WARD (2012, sz. k) elmondása szerint, érdekes módon a medvék nem igazán domináns szerepűek. A külső kifutóhoz két épület kapcsolódik, egyrészt a medvék és csuklyásmajmok, másrészt a tapírok és kapibarák közös házai. Mindkét esetben szeparált belső férőhelyekkel rendelkeznek az említett fajok, ami teljes egészében azonban nem zárja ki a más faj általi megközelíthetetlenséget, elsősorban a vidrák „látogatására” kell gondolnunk. Utóbbiak számára a kifutó egy sziklás területe jelent védelmet. A takarmány felkínálása elsősorban szeparáltan történik, kivéve a nyári szezonban programot kínáló külső kifutón történő etetést, mely főleg a különböző táplálékféleségek szétszórását jelenti.

 

  

Pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) egy közönséges tapír (Tapirus terrestris), valamint egy feketefejű pókmajom (Ateles fusciceps) társaságában

South Lakes Safari Zoo, Dalton-in-Furness, Egyesült Királyság

Fotók © Gayle Hyde, valamint South Lakes Safari Zoo

 

 

 

ÖSSZEGZÉS

 

 

 

Egy társaskifutó sikeressége attól függ, hogy komplexebb módon tudunk figyelembe venni minden állattartásra vonatkozó kritériumot, mint egy egyfajos kifutó esetében. Azok az általános szabályok, melyek betartásával nagyon sokat profitálhatunk egy állatbemutató kialakítása esetén, fokozottabban érvényesek egy vegyesfajú életközösség prezentálásakor.

     A társaskifutók esetében általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a kifutó, annál kevesebb a probléma. Mivel a medvefélék nagytestű, territóriumot tartó állatok, a fajok rendelkezésére álló terület növelésével nagymértékben növelhető annak esélye, hogy az állatok képesek legyenek kitérni egymás útjából. E mennyiségi tényezőn túlmenően jóval kritikusabb faktor az állattartótér minőségi kialakítása, hiszen nem elég pusztán a nagy terület biztosítása, ha az hiányában van azoknak a feltételeknek, melyek biztosítani képesek a társított fajok minél stresszmentesebb szocializációját. A dominanciában lentebb álló egyedek számára – legyen szó egyazon vagy külön fajhoz tartózó állatokról – nagyon fontos biztosítani azok zavartalanságát mind a külső, mind a belső férőhelyek vonatkozásában. A külső kifutónak megfelelően tagoltnak kell lennie, mely a területi elrendezéssel, valamint a tereptárgyak megfelelő alkalmazásával lehetővé teszi a vizuális elszeparálódást, és minél több menekülési útvonalat biztosít egy esetleges agresszív kontaktus kialakulása esetén. A legjobb megoldás az, ha a medvékkel társított fajok rendelkeznek egy csupán azok által használható területrésszel, és saját választásuk alapján használhatják a medvékkel közös férőhelyet. Amennyiben belső férőhelyek is az állatok rendelkezésére állnak, rendkívül fontos azok megfelelő kiépítése az elkülöníthetőség biztosítása végett.

     A mindennapi rutinfeladatok vonatkozásában a takarmány megfelelő felkínálása a siker egyik kulcsfaktora. Mivel a fenti példákból is látható, számos esetben egy másik ragadozó, tehát táplálékkonkurens faj kerül összeszoktatásra a különböző medvefajokkal. Ennek folyományaként rendkívül fontos a szeparált etetési módszerek alkalmazásának lehetősége, hiszen mint láthattuk, a legtöbb sérülés vagy akár halálos kimenetelű baleset a táplálkozással kapcsolatos agresszió eredménye. Az ugyanolyan vagy hasonló takarmányt igénylő fajok egyazon kifutón történő elhelyezése megnehezíti az egyedek normál táplálékfelvételét mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében, így állategészségügyi vonatkozásból is rendkívül fontos a szükségtelenül magas kompetíció alacsony szinten tartása. Az elkülönített etetési technikák alkalmazása – történjen az a külső vagy belső férőhelyen – nagyban elősegíti a társaskifutó sikeres működtetését, azonban bizonyos társítások esetében egyéb környezetgazdagítási módszerekről történő lemondásnak az áldozatát követeli. Míg egy egyfajos kifutón rendkívül hathatós módszer a takarmány szétszórása és elrejtése, az egymás számára táplálékkonkurenciát jelentő fajok számára ez csak megfelelően nagy terület biztosítása esetén oldható meg kellő mértékben biztonságosan. Mivel a medvefélék táplálékkereső viselkedése viszonylag tág indőintervallumban történő relatíve nagy terület bejárását jelenti – melynek biztosításáról a lehetőségekhez mérten zárttéri körülmények között sem szabad lemondanunk – hatékonyabb állattartási módszernek tekinthető a minél nagyobb terület biztosítása, mely egyúttal jelentősen csökkenti az egyéb fajokkal történő társításból adódó versengés mértékét.

     A fajválasztás kritériuma szerint elmondható, hogy a bemutatott társaskifutók – néhány kivételtől eltekintve – állatföldrajzi, és számos esetben ezen belül is azonos élőhely szerint társítva mutatják be az adott fajokat, ami didaktikai szempontból egy lényeges eleme a társaskifutók létrehozásának. A természetben egymáshoz közeli ökológiai fülkében élő vagy hasonló életmódú fajok társítása esetén magas lehet a versengés kockázata, ennek elkerülésére egy hatékony módszer az olyan fajszelektálás, mely a nagy testméretbeli különbségek meglétén alapul. Ez utóbbi kritériumot egymástól eltérő életmódú fajok – például nappali vagy éjszakai aktivitásra kell gondolnunk – összeszoktatása során is eredményesen alkalmazhatjuk, melyet számos ismertetett példa követ, mikor a medvéket egy jóval kisebb testű ragadozófajjal szocializálják, mint például az említett rókafajokkal. Ezzel ellentétben a medvék is lehetnek szubdominánsak egy életközösségben, például a nagytestű növényevő fajok kifejlett egyedeivel szemben. Az állatok azonos élőhelyről történő származásán túlmenően nem igazán láthattunk olyan példát, mely egyéb kapcsoltságot mutatna be a társított fajok között. Természetesen a ragadozó fajok különböző táplálkozási stratégiáit, vagy a nagytestű növényevők kisebb testű ragadozó- vagy mindenevő fajjal történő társításának bemutatása is egy megfelelő üzenet lehet. Bár ezen elméleti megközelítések nagyon fontosnak tekintendők, mégis az individuális szint figyelembevétele fogja megszabni a társas bemutató sikerét. Ezen belül nagyon érzékeny pont a különböző fajok egyedeinek megfelelő összeszoktatása, mely a szocializáció metódusán, illetve az állatok életkorán alapszik elsősorban. Célszerű a hierarchiában lentebb álló faj korábbi beszoktatása a területre, amennyiben ez nem kivitelezhető, eredményes lehet a medvék időszakos elzárása, míg a kisebb méretű faj(ok) egyedei sikeresen felderítik  környezetüket. A fajok közötti direkt, fizikai kontaktust is lehetővé tevő összeszokatás előtt, megtervezett módon szükséges bizonyos ingerek megismertetése és fokozatos bevezetése, mind vizuális, mind olfaktórikus értelemben. Általános szabályként elmondható, hogy nagyobb eséllyel összeszoktathatóak fiatal állatok. A medvefélékkel kapcsolatos tapasztalatok tükrében azonban kiviláglik, hogy több esetben a fiatal medvék kíváncsi természete jóval nagyobb zaklatást jelent a velük közös területet használó fajok számára. Ezen túlmenően az egyes egyedek természete, viselkedése is igen tág határok között ingadozhat, így amennyiben egy társítás hosszú időn keresztül problémamenetesen működik egy adott állatkertben, nem feltétlenül alkalmazható sikeresen ugyanazon faj más egyedeivel egy másik bemutatóban.

     Meghatározó kérdés annak eldöntése, hogy szeretnénk-e szaporítani a vegyesfajú kifutóban bemutatott fajokat, illetve, hogy mely fajokat szeretnénk szaporítani. Mint az ismertetett társaskifutók példázzák, a medvék jelenléte – legyenek domináns vagy alárendelt szerepben – igen magas kockázati tényezőt jelent más fajok fiatal egyedeire, gondoljunk csak például a barnamedvék által több esetben megölt farkas- vagy rókakölykökre. Amennyiben a tenyésztési munkát csupán ez a veszélyforrás fenyegeti, az könnyen kiküszöbölhető a már említett módszer alkalmazásával, miszerint a tartóhely több részből áll, ahol az egyes fajok különzárhatóak az utódnevelési periódus idejére. Ezen túlmenően azonban szükséges figyelembe venni, hogy egy társas bemutató esetén nem pusztán a fiatal és tapasztalatlan állatok fizikai sérülésének és megölésének áll fenn a veszélye, hanem, a kifejlett, szaporodóképes egyedek viselkedése is rendkívül agresszívvé válhat a szaporodási ciklus idején. A bocsait védelmező nőstény medvék agressziója szintén vezetett már halálos kimenetelű balesethez. A sikeres szaporítás egyik kulcseleme tehát a megfelelő szeparáció megléte, hiszen kevés esetet láthattunk, ahol a medvékkel közös férőhelyen sikeresen felnevelhetőek más fajok utódai. A Heidelbergben megismert eset szépen példázza, miképpen szoktatható sikeresen össze a már megfelelő korú kölykökből és a szülőpárból álló rókacsalád a medvékkel közösen használt férőhelyre. Természetesen az utódnevelési időszakhoz, vagy magához a vemhesüléshez is el kell jutni, amely hiánya összefügghet a többi faj jelenléte miatt kialakult stresszeltséghez, amely kizáró oka kell hogy legyen a társaskifutó változatlan működésének. Összességében elmondható, hogy a többfajos bemutatók megnehezítik a sikeres tenyésztői munka kibontakoztatását. Sok esetben éppen ezért nem cél a közösen bemutatott fajok szaporítása, vonatkozzon az egy, néhány, vagy akár az összes bemutatott fajra. Számos példát láthatunk, ahol ivartalanított egyedek bemutatása, vagy egynemű csoportok kialakítása mellett döntenek a szakemberek, mely például a barnamedvék és szürke farkasok esetében nevezhető a leggyakoribb esetnek. Amennyiben egy ex situ tenyészprogramban résztvevő fajról beszélünk, és a sikeres szaporodás és zavartalan utódnevelés biztosítása hatványozottan fontos szempont, érdemes minden kockázati tényezőt többszörösen felülvizsgálni, mielőtt egy vegyesfajú bemutató egyik szereplőjévé tennénk az adott fajt.

     Állategyészségügyi vonatkozás szerint  fontos megjegyezni, hogy a medvék esetében létrehozott társaskifutókban potenciális veszélyt jelenthetnek bizonyos parazita fertőzések. A fonálférgek (Nematoda) törzsébe tartozó Baylisascaris fajok (elsősorban a B. transfuga) gasztrointesztinális megbetegedéseket okozhatnak a medvék esetében, valamint egyéb tüneteket is előidézhetnek a társított fajoknál (ROGERS 1976). Bármely egyéb fertőzés megléte sem kevéssé valószínű, ezért a megfelelő menedzsment azt követeli meg, hogy egy vegyesfajú kifutó esetén a higiéniára vonatkozó előírások fokozottabb mértékben betartásra kerüljenek. A kevésbé látható tünetegyüttesek mögött, annak egyik legsúlyosabb kiváltó okaként a korábban már említett stressz húzódik meg, mely nagymértékben hozzájárul a szervezetet fenyegető egyéb betegségek kialakulásához. Éppen ezért rendkívül fontos az egyedek mentális jólétére történő fokozott odafigyelés, mely az etológiai jellegű megfigyelésekkel karöltve a hormonális szabályzórendszer vizsgálatát jelentheti a kortizol szintjének monitorozásával. A fajkoncepció tárgyalásához némiképp visszatérve, hasonló stresszkutatásokat érdemes lenne elvégezni az olyan szakmailag elrugaszkodott társítások esetében, melyet a nagy-britanniai Daltonban is láthattunk.

     Végezetül, véleményem szerint elmondható, hogy a felvonultatott tapasztalatok tükrében a medvefélék társas bemutatókban történő elhelyezése korántsem nevezhető problémamentesnek, melyet a társított fajok vonatkozásában előforduló viszonylag nagyszámú halálos kimenetelű baleset is alátámaszt. Mindezek nagyfokú óvatosságra kell, hogy intsenek bennünket, mely tovább növeli az előzetes tanulmányok, vizsgálatok és kockázatelemzési módszerek alkalmazásának igényét. A lehetséges rizikófaktorok minél teljesebb lehántolásával és a pusztán extremitásokra törekvés kényszerének tudatos elkerülésével szükséges kiválasztanunk a szocializálásra megfelelő fajok megfelelő egyedeit, s azokat a gondos menedzsment részét képező rendszeres állategészségügyi kontroll alatt tartva sikeresen realizálhatunk egy szakmailag nem kifogásolható életközösséget, melynek résztvevői között megfigyelhető pozitív interakciók a kifutó dinamikájának növelésén keresztül képes elmélyíteni az átadásra szánt üzenetet az állatkertet látogató publikum számára. 

 

 

 

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

 

 

 

A hasznos információkért és a gazdag fotóanyag közreadásáért köszönettel tartozom Achim JOHANN igazgatónak (NaturZoo Rheine, Németország); Allan GALWAY törzskönyv-vezető állatgondozónak (Belfast Zoological Gardens, Egyesült Királyság); Andy FLACK doktorandusznak (University of Bristol, BZG); Ashton POWELL-nek (Out of Africa Wildlife Park, Camp Verde, Arizona, Amerikai Egyesült Államok); Cécile DUBOIS zoológiai asszisztensnek (Safari de Peaugres, Franciaország); Christine GAGNON biológusnak (Zoo sauvage de Saint-Félicien, Quebec, Kanada); Colin NORTHCOTT kurátornak (Dartmoor Zoological Park, Egyesült Királyság); Cordula GALEFFI kurátornak (Zoo Zürich, Svájc); Dean HARRISON-nak (Out of Africa Wildlife Park, Camp Verde, Arizona, Amerikai Egyesült Államok); Heidi FELGNER zoológiai munkatársnak (Zoologischer Garten Leipzig, Németország); dr. Heike KÜCK igazgatónak (Zoo am Meer, Bremerhaven, Németország); dr. Jean-Christophe GERARD állatorvosnak (Espace Zoologique de Saint-Martin-la-Plaine, Franciaország); Jenna HUNT főápolónak (Durrell Wildlife Park, Jersey, Egyesült Királyság); John PARTRIDGE kurátornak (Bristol Zoo Gardens, Egyesült Királyság); José KOK barnamedve ESB-vezetőnek (Ouwehands Dierenpark Rhenen, Hollandia); Kim VAN de PUT kurátornak (Burgers’ Zoo, Arnhem, Hollandia); Klaus MÜLLER-SCHILLING kurátornak (Erlebnis-Zoo Hannover, Németország); Kris JANSEN főápoló- és kurátornak (Dierenrijk, Mierlo, Hollandia); Lars VERSTEEGE kurátornak (Safaripark Beekse Bergen, Hilvarenbeek, Hollandia); Linda ASKELUND-nak (The Skansen Foundation, Stockholm, Svédország); dr. Lydia KOLTER kurátornak (Kölner Zoo, Németország); dr. Marc ROSSET kurátornak (Tierpark Dählhölzli, Bern, Svájc); dr. Mélanie PIGNOREL állatorvosnak (Espace au Safari de Peaugres, Franciaország); Monika ONDRUŠOVÁ igazgatói asszisztensnek (Zoologická zahrada Ostrava, Csehország); Nils DIJKGRAAF kurátornak (Dierenpark Amersfoort, Hollandia); Olivier BLANC-nak (Juraparc, Vallorbe, Svájc); Sabrina HÖFT biológusnak (Zoo Schwerin, Németország); Samantha WARD-nak (South Lakes Safari Zoo, Dalton-in-Furness, Egyesült Királyság); Sander HOFMAN kurátornak (Zoo Antwerpen, Belgium); Sandra MOLLOY kutatási vezetőnek (Dublin Zoo, Írország); Sandra REICHLER-DANIELOWSKI kurátornak (Zoo Heidelberg, Németország); Wineke SCHOO parkvezetőnek (Burgers’ Zoo, Arnhem, Hollandia); Wolf-Dietrich GÜRTLER-nek (ZOOM Erlebniswelt, Gelsenkirchen, Németország), valamint az alábbi hölgyeknek és uraknak: Arthus BOUTIN, Eelke DENEKAMP, Gayle HYDE, Jana KANICHOVÁ, Klaus ROBIN, Theo KRUSE, Tim PRESTON.

 

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

 

 

 

AMES, A. 1998. Environmental Enrichment for Bears. In: FIELD, D. A. Guidelines for Environmental Enrichment. Association of British Wild Animal Keepers, Pp. 93-108.

 

ASAKURA, S. 1968. A note on the breeding of Vulpes vulpes japonica at Tokyo Tama Zoo. International Zoo Yearbook 8:20-21.

 

COWAN, K., DARWENT, M. & RIVA, C. 1999. The design of First Impressions, a new multi-species enclosure at Jersey Zoo. The Durrell Wildlife Conservation Trust. The Dodo 35:8-25.

 

DEE, M. 1988. The management of spectacled bears at the Los Angeles Zoo. Proceedings of the First International Symposium on the Spectacled Bears, Lioncoln Park Zoo, Chicago, Illinois, USA. October 1988 1, 111-113.

 

DORMAN, N. & BOURNE, D. C. 2009. Canids and ursids in mixed-species exhibits. International Zoo Yearbook (2010) 44: 75-86.

 

EIJK, v.d. P. 1995. Managing the bears in the Bear Forest in Rhenen. In: KOENE, P. (ed): Large Bear Enclosures. An International Workshop on Captive Bear Management, Ouwehands Zoo, Rhenen, The Netherlands, June 18-20, 1995, Pp. 15-16.

 

FIEDLER, W. 1976. Tiergarten Schönbrunn: Geschichte und Aufgeben. Verb.d.wiss.Ges. Österr., Wien, Pp. 197.

 

FISCHBACHER, M. & SCHMID, H. 1999. Feeding enrichment and stereotypic behavior in spectacled bears. Zoo Biology 18:363-371.

 

HAMMER, G. 2002. Mixed species exhibits involved mammals: stock report and problems. Dissertation. Naturwissenschaftliche Fakultät Universität Salzburg.

 

HETTLER, L. 1998. News in Brief in AZA Communiqué. International Zoo News Vol. 45/2 (No. 283), 104-124.

 

IUDZG/CBSG (IUCN/SSC) 1993. Az Állatkertek Természetmegőrzési Világstratégiája. A világ állatkertjeinek és akváriumainak szerepe a Föld természeti értékeinek megőrzésében. Budapest Főváros Állat- és Növénykertje, Budapest.

 

JOHANN, A. 2011. Die neue Bären-Anlage im NaturZoo Rheine – Planung, Konzept und Erfahrungen. Der Zoologische Garten N. F. 80 (2011) Pp. 1-28.

 

KNOTT, C. 2005. Miért van szükség a környezetgazdagításra? In: Golovanova B. (szerk.) 2005. Környezetgazdagítás. Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Kht.

 

LARSSON, H. O. 1995. Management and design. In: KOENE, P. (ed): Large Bear Enclosures. An International Workshop on Captive Bear Management, Ouwehands Zoo, Rhenen, The Netherlands, June 18-20, 1995, Pp. 63-65.

 

LUBIW-HAZARD, N. 2000. American black bear: a comparison of husbandry and housing practices. Toronto, Zoocheck Canada Inc., World Society for the Protection of Animals, Ontario Zoo Working Group.

 

SCHERREN, H. 1907. Some notes on hybrid bears. Proceedings of the Zoological Society of London 1907: 431-435.

 

THOMAS, W. D. 1968. Mixed exhibit for polar bears and arctic foxes Thalarctos maritimus and Alopex lagopus at Omaha Zoo. International Zoo Yearbook 8, Pp. 18-19.

 

ZIEGLER, T. 2002. Selected Mixed Species Exhibits in Zoological Gardens. Primate Report 64, Pp. 77.

 

 

 

MELLÉKLETEK

 

 

 

1. táblázat  A különböző medvefajok és az azokkal társított fajok listaszerű felsorolása a hivatkozás feltüntetésével

 

 Medvefaj  Társított faj(ok)  Hivatkozás
 Barnamedve, Ursus arctos

 Sarki róka, Alopex lagopus

 Banteng, Bos javanicus

 Szürke farkas, Canis lupus

 Rozsomák, Gulo gulo

 Eurázsiai hiúz, Lynx lynx

 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Amerikai feketemedve, Ursus americanus

 Jegesmedve, Ursus maritimus

 Örvös medve, Ursus thibetanus

 Pusztai róka, Vulpes corsac

 Vörös róka, Vulpes vulpes

 GÜRTLER 2012

 HAMMER 2002

 BLANC 2012

 ROSSET 2007, 2012

 HAMMER 2002         

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER, 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 DIJKGRAAF 2012, REICHLER-DANIELOWSKI 2012

 ASAKURA 1968, ASKELUND 2012
 Jegesmedve, Ursus maritimus

 Sarki róka, Alopex lagopus

 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Amerikai feketemedve, Ursus americanus

 Barnamedve, Ursus arctos

 Örvös medve, Ursus thibetanus

 THOMAS 1968

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012
 Amerikai feketemedve, Ursus americanus

 Addax, Addax nasomaculatus

 Jávorszarvas, Alces americanus

 Amerikai bölény, Bison bison

 Kétpúpú teve, Camelus bactrianus

 Szürke farkas, Canis lupus

 Gímszarvas, Cervus elaphus

 Feketefarkú prérikutya, Cynomis ludovicianus

 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Fehérfarkú szarvas, Odocoileus virginianus

 Havasi kecske, Oreamnos americanus

 Arab nyársasantilop, Oryx leucoryx

 Pézsmatulok, Ovibos moschatus

 Vastagszarvú juh, Ovis canadensis

 Galléros pávián, Papio hamadryas

 Puma, Puma concolor

 Rénszarvas, Rangifer tarandus

 Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus

 Barnamedve, Ursus arctos

 Jegesmedve, Ursus maritimus

 Örvös medve, Ursus thibetanus

 HAMMER 2002

 GAGNON 2012

 DUBOIS 2012, GAGNON 2012, PIGNOREL 2007

 HAMMER 2002

 HAMMER 2002, HARRISON & POWELL 2012

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 LUBIW-HAZARD 2000

 HAMMER 2002

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 HAMMER 2002

 HARRISON 2012, POWELL 2012

 GAGNON 2012, LUBIW-HAZARD 2000

 AMES 1998

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012
 Örvös medve, Ursus thibetanus

 Tarajos sül, Hystrix cristata

 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus

 Amerikai feketemedve, Ursus americanus

 Barnamedve, Ursus arctos

 Jegesmedve, Ursus maritimus

 Pusztai róka, Vulpes corsac

 Vörös róka, Vulpes vulpes

 DIJKGRAAF 2012

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 ONDRUŠOVÁ 2007, 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 HAMMER 2002, MÜLLER-SCHILLING 2012

 DIJKGRAAF 2012

 ASAKURA 1968
 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Aranysakál, Canis aureus

 Maláj medve, Helarctos malayanus

 Medvemakákó, Macaca arctoides

 Bundermakákó, Macaca mulatta

 Reeves-muntyákszarvas, Muntiacus reevesi

 Kék páva, Pavo cristatus

 Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus

 Amerikai feketemedve, Ursus americanus

 Barnamedve, Ursus arctos

 Jegesmedve, Ursus maritimus

 Örvös medve, Ursus thibetanus

 JOHANN 2012

 

 VERSTEEGE 2012

 FELGNER 2007, VERSTEEGE 2012

 AMES 1998

 HETTLER 1998

 AMES 1998

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 MÜLLER-SCHILLING 2012

 MÜLLER-SCHILLING 2012
 Maláj medve, Helarctos malayanus

 Binturong, Arctictis binturong

 Ajakos medve, Melursus ursinus
 GERARD 2012, SCHOO 2012, VAN DE PUT 2012
 Pápaszemes medve, Tremarctos ornatus

 Déli bőgőmajom, Alouatta caraya

 Ázsiai kiskarmú vidra, Aonyx cinereus

 Tőkés réce, Anas platyrhynchos

 Feketefejű pókmajom, Ateles fusciceps

 Bóbitás csuklyásmajom, Cebus apella

 Vízidisznó, Hydrochoerus hydrochaeris

 Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua

 Peposaca réce, Netta peposaca

 Dél-amerikai tapír, Tapirus terrestris

 HUNT 2012

 HUNT 2012, WARD 2012

 FISCHBACHER & SCHMID 1999

 WARD 2012

 WARD 2012

 WARD 2012

 CORDULA 2012, HUNT 2012

 FISCHBACHER & SCHMID 1999

 WARD 2012

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. táblázat  A különböző medvefajok és az azokkal társított fajok listaszerű felsorolása az adott intézmény feltüntetésével, tehát a medvefélékkel (Ursidae) kialakított társaskifutók konkrét megnevezése a teljesség igénye nélkül

 

 Medvefaj  Társított faj(ok)  Intézmény
 Barnamedve, Ursus arctos  Szürke farkas, Canis lupus  Dierenrijk, Hollandia
 Szürke farkas, Canis lupus  Ouwehands Dierenpark Rhenen, Hollandia
 Szürke farkas, Canis lupus  Bärenpark Worbis, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Zoo Berlin, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Tiergarten Bernburg, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Wildpark Lüneburger Heide, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Wildpark Nindorf, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Wildpark Poing, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Wisentgehege Springe, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Zoo Schwerin, Németország
 Szürke farkas, Canis lupus  Juraparc, Svájc
 Szürke farkas, Canis lupus  Tierpark Goldau, Svájc
 Szürke farkas, Canis lupus  Kolmårdens Djurpark, Svédország
 Szürke farkas, Canis lupus  Orsa Björnpark, Svédország
 Szürke farkas, Canis lupus  Zoo Ljubjana, Szlovénia
 Szürke farkas, Canis lupus  Zoo Veszprém, Magyarország
 Szürke farkas, Canis lupus  Budakeszi Vadaspark, Magyarország
 Szürke farkas, Canis lupus  Jászberényi Állat- és Növénykert, Magyarország
 Sarki róka, Alopex lagopus * (+ Ursus a. middendorffi, majd  Ursus  a. beringei)  ZOOM-Erlebniswelt Gelsenkirchen, Németország
 Sarki róka, Alopex lagopus *  Zoo Veszprém, Magyarország
 Sarki róka, Alopex lagopus *  Skansen, Svédország
 Vörös róka, Vulpes vulpes   Skansen, Svédország
 Vörös róka, Vulpes vulpes *  Zoo Ljubjana, Szlovénia
 Vörös róka, Vulpes vulpes  Alpenzoo Innsbruck, Ausztria
 Vörös róka, Vulpes vulpes  Dartmoor Zoological Park, Egyesült Királyság
 Vörös róka, Vulpes vulpes *  Omaha Zoo, Amerikai Egyesült Államok
 Pusztai róka, Vulpes corsac (+ Ursus a. syriacus)  Zoo Heidelberg, Németország
 Pusztai róka, Vulpes corsac *  DierenPark Amersfoort, Hollandia
 Eurázsiai hiúz, Lynx lynx *  Zoo Salzburg, Ausztria
 Rozsomák, Gulo gulo *  Tierpark Dählhölzli, Svájc
 Jegesmedve, Ursus maritimus  Sarki róka, Alopex lagopus *  Omaha Zoo, Amerikai Egyesült Államok
 Amerikai feketemedve, Ursus  americanus

 Jávorszarvas, Alces americanus

 Amerikai bölény, Bison bison

 Szürke farkas, Canis lupus

 Gímszarvas, Cervus elaphus

 Feketefarkú prérikutya, Cynomys ludovicianus

 Fehérfarkú szarvas, Odocoileus virginianus

 Havasi kecske, Oreamnos americanus *

 Pézsmatulok, Ovibos moschatus

 Vastagszarvú juh, Ovis canadensis *

 Rénszarvas, Rangifer tarandus
 Zoo sauvage de Saint-Félicien, Kanada
 Amerikai bölény, Bison bison  Espace au Safari de Peaugres, Franciaország

 Amerikai bölény, Bison bison

 Feketefarkú prérikutya, Cynomys ludovicianus
 Ree Park (Ebeltoft Safari), Dánia

 Szürke farkas, Canis lupus *

 Puma, Puma concolor *
 Out of Africa Wildlife Park, Amerikai Egyesült  Államok
 Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus *  
 Örvös medve, Ursus thibetanus  Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus *  Zoologická zahrada Ostrava, Csehország

 Tarajos sül, Hystrix cristata *

 Pusztai róka, Vulpes corsac *
 DierenPark Amersfoort, Hollandia
 Pusztai róka, Vulpes corsac  Dierenrijk, Hollandia
 Ajakos medve, Melursus ursinus

 Reeves-muntyákszarvas, Muntiacus reevesi *

 Kék páva, Pavo cristatus *

 Hanumán-szürkelangur, Semnopithecus entellus *
 London Zoo, Egyesült Királyság
 Bundermakákó, Macaca mulatta  Zoologischer Garten Leipzig, Németország

 Medvemakákó, Macaca arctoides *

 Bundermakákó, Macaca mulatta
 Safaripark Beekse Bergen, Hollandia
 Aranysakál, Canis aureus  NaturZoo Rheine, Németország
 Maláj medve, Helarctos malayanus  Binturong, Arctictis binturong  Espace Zoologique de Saint Martin la Plaine,  Franciaország
 Binturong, Arctictis binturong  Burgers’ Zoo, Hollandia
 Pápaszemes medve, Tremarctos  ornatus  Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua *  Los Angeles Zoo, Amerikai Egyesült Államok
 Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua  Zoo Antwerpen, Belgium
 Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua  Chester Zoo, Egyesült Királyság
 Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua  Zoo Zürich, Svájc

 Tőkés réce, Anas platyrhynchos *

 Peposaca réce, Netta peposaca *
 Zoo Zürich, Svájc

 Déli bőgőmajom, Alouatta caraya

 Ázsiai kiskarmú vidra, Aonyx cinereus *

 Vörösorrú ormányosmedve, Nasua nasua
 Durrell Wildlife Park, Egyesült Királyság

 Feketefejű pókmajom, Ateles fusciceps (a faj saját kifutóval is  rendelkezik)

 Bóbitás csuklyásmajom, Cebus apella

 Vízidisznó, Hydrochoerus hydrochaeris

 Ázsiai kiskarmú vidra, Aonyx cinereus

 Dél-amerikai tapír, Tapirus terrestris
 South Lakes Safari Zoo, Egyesült Királyság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* megszűnt

 

 

 

Vendégkönyv