ZOOROPE - Európa állatkertjei
Állatkertészettel kapcsolatos cikkek és szakfordítások

 

 

ÖKOBEMUTATÓK ARNHEMBEN II.

 

A sivatag 

 

Burgers' Desert

 

 

 

Írta és fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN

2013

 

 

 

Az első részben bemutatott Bush innovatív koncepciójának sikere egy szakmailag még inkább kiforrottabb ökobemutatót eredményezett 1994-ben, mely nem más, mint a sivatagi élőhelyet szemléltető Burgers’ Desert. A korábban említett Arizona-Sonora Desert Museum ekkora már nemzetközileg elismert pozitív állatkertészeti irányvonalának hatása érződik e sivatag-bemutatón, mely az amerikai intézmény egy kicsinyített, ám nem kevésbé minőségi európai testvérpárjának létrehozását eredményezte Arnhem városában.

 

 

 

Sivatagi tájkép

 

 

Az esőerdő bemutató tematikájához képest újdonságnak számít, hogy a sivatag-bemutató nem pusztán egy adott habitat-típusra, tehát általános értelemben a sivatagi élőhelyre szűkíti a bemutatást, hanem egyetlen, konkrétan meghatározott földrajzi egységre koncentrál. A Burgers’ Desert-ben így nem találkozhatunk afrikai, ázsiai és ausztrál sivatagi fajokkal, ám sokkal inkább részletekbe menő és diverz bemutatást élvezhetünk az észak-amerikai Szonora- és Mojave-sivatag élővilágából. A Mojave-sivatag az Amerikai Egyesült Államok négy délnyugati tagállamának ― Kalifornia, Nevada, Utah és Arizona ― területén található, a vele szomszédos Szonora-sivatag pedig Kalifornia és Arizona területéről nyúlik át Mexikó északnyugati részére.

     Ám nem csupán az észak-amerikai sivatagi környezet élővilága tárul elénk, hiszen az itt fellelhető állat- és növényvilág komplexitásra törekvő bemutatását geológiai alapokra helyezi a holland intézmény. A két újvilági sivatag tájképét adó különféle formációk kerültek másolásra, melyeknek művészi realizmussal kialakított replikái jelennek meg a 7500 m² alapterületű fedett üvegcsarnokban. Az amerikai sivatag e területegységére jellemző sziklaformációkat mesterien imitálják az itt kialakított sárgásvörös gránitkúpok és enyhe vörös lávaszikla-tömegek, melyet völgyek, kanyonok, szikla-fennsíkok, kő- és homokzátonyok, homokkő és lávakő formációk, különféle erózió formálta felszínek, valamint kiszáradt folyómedrek szabdalnak. Néhány kisebb vízfolyás és egy oázis is kialakításra került, mely a nedves élőhely-foltok meglétét hívatott bemutatni a fullasztó sivatagi környezetben. 

 

 

 

Bemutatott állat- és növényfajok

 

 

Állatok

 

Brachypelma smithi, mexikói vöröstérdű madárpók

 

Astyanax jordani, barlangi vaklazac

 

Crotalus ruber, vörös csörgőkígyó

Crotaphytus collaris, nyakörvös leguán

Heloderma suspectum, gila

Lampropeltis triangulum sinaloae, vörös v. sinaloai királysikló

Terrapene ornata ornata, díszes dobozteknős

 

Anas discors, kékszárnyú réce *

Athene cunicularia, üregi bagoly

Callipepla squamata, pikkelyes fogasfürj

Carpodacus mexicanus, házi v. mexikói pirók

Cathartes aura, pulykakeselyű

Cardinalis cardinalis, vörös kardinálispinty

Cyanocompsa brissonii, püspökpinty

Geococcyx californianus, nagy futókakukk

Lophortyx californica, kaliforniai fürj

Passerina ciris, pápapinty

Pheucticus chrysopeplus, sárgafejű magvágó

Zenaida asiatica, fehérszárnyú gerle

Zenaida graysoni, Socorro-gerle

 

Bassariscus astutus, közönséges macskanyérc

Carollia perspicillata, rövidfarkú denevér

Lynx rufus, vörös hiúz

Mephitis mephitis, csíkos bűzösborz

Ovis canadensis nelsoni, sivatagi vastagszarvú juh

Pecari tajacu, örvös pekari

Peromyscus eremicus, kaktuszlakó amerikaiegér

Sigmodon hispidus, közönséges gyapotpatkány

Vulpes velox, prériróka

 

* 2011-ig, a faj jelenleg már nem látható a sivatagi bemutató gyűjteményében

 

Barlangi vaklazac

 

 

Növények (a teljesség igénye nélkül)

 

Callianadra californica                         

Carnegiea gigantea                                    

Cordia parvifolia                                         

Echinocereus pentalophus                          

Echinocereus sp.                                       

Eschscholzia californica                             

Fouquieria splendens                               

Opuntia pycnantha

Opuntia sp.

 

Phacelia campanulata

Sphaeralcea incana

Washingtonia sp.

Yucca brevifolia

Yucca sp.

Zinnia acerosa

 

A felvételen ― többek között ― nagytermetű oszlopkaktuszok v. Szaguaro-kaktuszok (Carnegiea sp.), medvetalp-kaktuszok (Opuntia sp.) és ocotillok (Fouquieria sp.) láthatóak.

 

 

Bemutatástechnika és forgatókönyv

 

 

A Desert kialakításának forgatókönyve érezhetően a természetszerű élmény átadására kiélezett. A Bush csarnokból egy hosszú alagúton keresztül sétálva juthatunk el a sivatag-bemutatóba. Az alagútban kettős szempontrendszerre épülő kiállításokkal ismerkedhetünk: egyrészt egy bányaalagútban találjuk magunkat, ahol a bányászat korabeli eszközeit, valamint egy ásványkiállítást figyelhetünk meg; másrészt itt találkozhatunk a sziklaoldalakba ízlésesen és nagy műgonddal „beolvasztott” férőhelyek lakóival, néhány hüllő- és (kis)emlősfajjal, melyek üregekbe és hasadékokba húzódva vészelik át a sivatag perzselő nappali melegét. A nagy csarnok útvonal-rendszerének megálmodásakor fontos szempont volt a látogató publikum szétaprózása, melyet a panorámát kínáló leshelyek, a fentebb említett változatos sivatagi tájkép különféle geológiai formációi között kanyargó útvonal-rendszer, valamint az ismétlődő barlangjáratok illetve alagutak kialakítása tesz lehetővé. Utóbbiak szerepe nem pusztán a vizuális tagoltság érzetének növelésére szolgál, hanem bizonyos éjszakai életmódú emlősfajok férőhelyének kialakítására is remek alkalmat nyújt. Az állattartó- és látogatói terek elszeparálása a legtöbb esetben szinte észrevétlen marad, s az ily módon egybeolvadt egységes tájkép csökkenti azon érzetünket, miszerint egy állatkerti bemutatóban barangolunk. Ezt az immerziós hatást tovább fokozza a csarnokban szabadon tartott madarak sokasága. A bemutató egészének részletesen tervezett térbeli elemei kiegészülnek az időbeliség dimenziójával: az evolúciós üzenetként szolgáló fosszíliamásolatok több ponton bukkannak fel sivatagi gyalogtúránk során.

 

  

  

A fenti felvételek az esőerdő- és a sivatag-bemutató közötti alagút egy-egy részletét mutatják. Az itt kialakított férőhelyek néhány gerinctelen, hüllő- illetve kisemlősfaj otthonául szolgálnak. Érdemes megfigyelni a külső és belső terek egységességének igényét: a terráriumokon belül ugyanazon sziklaformáció köszön vissza, mely a látogatói folyosó hangulatát uralja. A Sivatag-bemutató térképén jól látható, hogy a látogatói útvonal sötétebb tónussal feltüntetett részei a  műsziklákban vezetnek.

 

A csarnokba érve elsőként az örvös pekarik (Pecari tajacu) kifutójához érkezünk. Sokan többnyire az esőerdei élőhellyel társítják ezt a fajt, azonban nem véletlenül találkozhatunk velük ebben a bemutatóban: Észak-Amerika sivatagos területein szintén elterjedt pekarifajról van szó. Férőhelyük egy kiszáradt folyómedret jelenít meg. Az állatok benntartására szolgáló műszikla-barrierek természetes hatással olvadnak be a Mojave-sivatagra jellemző gránittömbök tömegébe. Az első ― egyben egy alagútban kialakított ― leshelyről egy sivatagban hátrahagyott táborhelyhez érkezünk, mely egy csörgőkígyó-faj (Crotalus sp.) férőhelye valójában. A nagyméretű „terrárium” hátoldalaként szolgáló üvegpanel a pekarik férőhelyére nyújt rálátást az egységes terek kialakításának érdekében. A számos leshely olyan kialakítással bír, hogy egyik pontról se láthassuk be az állatok férőhelyéül szolgáló tér egészét.

 

Örvös pekarik járják territóriumukat az „arnhemi sivatagban”. A rendkívül hitelesen megformált műsziklák a geológia iránti elkötelezettségről tanúskodnak.

 

A pekarik kifutójának egyik oldala mentén, alagútból nyíló leshelyekről szemlélhetjük az állatokat. A felső felvételen, jobbról az első sziklamélyedés egy csörgőkígyó-bemutató üveges hátoldala. A bal alsó kép a barlangból fotózva mutatja a mérgeskígyó férőhelyét, melynek hátsó üvegoldalának köszönhetően a pekarik is felbukkan(hat)ak a háttérben.

 

  

A kifutó bizonyos pontjai egy kicsivel a látogatói útvonal alatt helyezkednek el, ám a szintkülönbség nem ölt zavaró méreteket, miszerint túlzottan „le kellene néznünk” az állatokra.

 

Egy másik, szintén a pekarik kifutója melletti megfigyelőpontról készült ez a fotó. Érdemes megfigyelni a növények között húzódó vékony drótszálat, mely szinte észrevétlen elkerítést eredményez.

 

     A Desert legtöbb madárfaja ― beleértve a termetes pulykakeselyűket (Cathartes aura) is ― szabadon szárnyalhat a légtérben, azonban néhány madárfaj leválasztott férőhelyen kerül bemutatásra. Továbbhaladva a dobozteknősök (Terrapene ornata ornata) terráriuma mellett a csarnok egy szövethálóval elszeparált részéhez érünk, ahol a nagy futókakukkok (Geococcyx californianus) fürge mozgásában gyönyörködhetünk. A nagy futókakukk a bemutató egyik kuriózumfaja. Az intézmény 1991-től mutatja be a madarakat, s már ebben az évben sikeresen szaporították a fajt. Európában az első, természetes úton történő fiókanevelésre szintén itt került sor 2003-ban. A rendkívül gyors futásra képes, akár 27 km/h-s sebességet is elérő futókakukkok igen kíváncsi természetűek, s csak akkor repülnek, ha feltétlenül szükséges. A rotterdami példához hasonlóan jelenleg itt is üregi baglyokkal (Athene cunicularia) osztoznak közös férőhelyen, azonban én még külön tartóhelyen láttam az állatokat látogatásom során.

 

Nagy futókakukk

 

A nagy futókakukkok szeparált röpdéje két perspektívából. A bal oldali felvételen látható a szövethálóval történő leválasztás, a fotók pedig üvegbetekintőn keresztül készültek.

 

A szabadon repkedő számos madárfaj fotózása igazi kihívást jelent a látogatók számára. Jelenleg éppen egy püspökpinty (Cyanocompsa brissonii) megörökítése történik.

 

Az üregi baglyok férőhelyére a látogatók is besétálhatnak.

 

A futókakukkok tágas röpdéjét elhagyva néhány éjjel aktív emlősfaj viselkedését tanulmányozhatjuk a mesterséges éjszakában, melyek a környező műszikla-komplexum gyomrában kaptak férőhelyet. Itt láthatjuk a ritka prérirókákat (Vulpes velox) és azok egyik zsákmányállataként szolgáló rágcsálófajt. Szintén e mesterséges barlangból, egy zsilipen keresztül sétálhatunk be az üregi baglyok birodalmába, mely számunkra alig észrevehető, finomszövésű hálóval van leválasztva a bemutatócsarnok egészétől. 

     Visszatérve a központi csarnokba, a gránitformációkat magunk mögött hagyva egy lapályosabb, ám annál „zöldebb” területre érkezünk, ahol érdemes időt szánni az változatos sivatagi növényvilág részletesebb átmustrálására. Az itteni tájképet uraló termetes Szaguaro-kaktuszok (Carnegiea gigantea) mellett egyéb kaktusz- és számos pozsgás növényfaj uralja a teret. Amennyiben e növényfajok rövid ideig tartó virágzásában szeretnénk gyönyörködni, akkor elsősorban a késő májustól júniusig terjedő időszakban érdemes felkeresnünk a sivatag-bemutatót.

 

  

A növénybemutató fajai szintén részletekbe menően illeszkednek az észak-amerikai sivatagi élőhelyekhez.

 

Felkerekedve ismét egy sziklák szabdalta élőhelyen találjuk magunkat. A korábbiaktól eltérő lávaszikla formációk tornyosodnak előttünk, melyek tagolt kialakítása biztosít sziklás élőhelyet egy Európában csupán alig néhány helyen látható patás, a vastagszarvú juhok kisebb csapata számára. Illeszkedve a tematikához a sivatagi alfaj (Ovis canadensis nelsoni) egyedei kerülnek bemutatásra. Az állatok megtekintésére szintén több leshely kínál lehetőséget.

 

A vastagszarvú juhok sziklája szinte észrevétlenül illeszkedik a látogatói térhez. Az alsó felvételen azonban jól látható a lépcsőzetesen kialakított mély szárazárok, mely megakadályozza az állatok kijutását.

 

A vastagszarvú juhokat azonban nem csak lentről, hanem az általuk használt szikla tetejéről is megfigyelhetjük. Felfelé kaptatva a lávasziklán ismét egy „barlangba” érkezünk, mely szintén éjszakai életmódú emlősök lakhelyéül szolgál. Érdemes itt több időt eltölteni, mert a csíkos bűzösborzok (Mephitis mephitis) szomszédságában közönséges macskanyércek (Bassariscus astutus) élnek elsötétített férőhelyükön. Nevükkel ellentétben igazán nem számítanak „közönségesnek”, legalábbis az állatkertekben, hiszen Európában jelenleg csak itt találkozhatunk e mosómedveféle kisragadozóval. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a korai amerikai telepesek és aranyásók társállatként és egérirtóként tartották táboraikban a macskanyérceket, innen ered egy korábbi, helyi elnevezésük: Miners’ Cat, azaz bányászmacska. E vonatkozáshoz nagyszerűen illik a műszikla-belsőben kialakított bányaalagút hangulata. Szintén itt található egy kisebb kiállítás a Burgers’ Desert kialakításának témakörében, ahol a kivitelező cég több makettje is bemutatásra kerül.

     Az alagutat elhagyva a bemutató legmagasabb pontjára érkezünk, ahol kisebb-nagyobb sziklahasadékokon bepillantva ― a juhok kifutóján keresztül ― nagyszerű panoráma nyílik a már többnyire bejárt sivatag egészére. 

 

Panoráma a lávaszikla tetejéről

 

A mesterien kiépített sivatagi tájkép egyúttal a vastagszarvú juhok bemutatójának is remek hátteret biztosít. A gondos tervezésnek köszönhetően a tájképben felbukkanó legtöbb látogató észrevétlen marad számunkra, ám ellenkező esetben is a különféle terepi formációk részleges takarásában maradnak, így jelenlétükkel nem árulják el a mesterséges, ám értelemszerűen szükséges útvonal jelenlétét. A patások egyébiránt nem pusztán keménypadozatú felszínen élnek: a felvételen is jól látható egy homokkal feltöltött terület, melyet előszeretettel használnak a juhok.

     Végezetül, a lankán lefelé ereszkedve érjük el a sivatag egyik csúcsragadozójának lakhelyét: vörös hiúzok (Lynx rufus) pihennek nyújtózva kanyonszerű kifutójuk sziklaoldalain. A műsziklába illesztett kisfelületű üvegbetekintő mellett egy különleges technikát alkalmaznak e kistermetű hiúzfélék kifutójának frontvonalán az állatok elkerítésére.

 

  

Sivatagi vastagszarvú juhok (balra) és a vörös hiúzok kifutójának elülső nézete (jobbra)

 

„Piano-wire screen” ("zongorahúros") elkerítési technika alkalmazása a vörös hiúzok kifutójánál

 

A hiúzok kifutójánál az angol terminussal élve „piano-wire screen” technika került alkalmazásra a macskák benntartására, melynek célja a többnyire láthatatlan kifutóbarrier kialakítása: vékony, egymáshoz közeli, párhuzamosan futó acélhuzalok vannak kifeszítve két horizontális pont között, ez esetben a felül elhelyezett mesterséges fatörzs és a lenti kemény sziklapadozat összeköttetéseiként. Mikor a szemünk a huzalok mögötti, távol(abb)i objektumokra fókuszál, az acélsodronyok homályossá válnak, és szinte teljesen eltűnnek a látómezőből.

 

                      

Lávaszikla formációk részletei a bemutatóban, melyeknek hasadékai a különféle fajok kifutóira biztosítanak rálátást: balra fentent egy függőleges, üveges betekintő látható a hiúzok kanyonjába, jobbra fent vízszintes, hosszú repedések néznek a vastagszarvú juhok által használt sziklákra.

 

 

Információs rendszer és kiegészítő bemutatók

 

 

A Desert információs rendszere láthatóan illeszkedik a bemutató fő céljának tekintett természetszerűség kívánalmához, így az egyébként számos állatkerti intézményben megtalálható, már-már hivalkodóan nagyméretű, ám didaktikai szempontokat inkább előtérbe helyező ismertetőpanelek itt nem kerültek bevetésre. Az arnhemi sivatag faj-, illetve ismertetőtáblái a legtöbb esetben viszonylag kis méretűek, melyeken minimális mennyiségű információ található, viszonylag rövid ideig tartó olvasásra késztetve ezzel bennünket. Sőt, bizonyos táblák csupán az adott faj nevét mutatják. A táblák kialakítása során szintén nem a feltűnőség és a figyelemfelkeltés szempontjai érvényesültek, éppen ellenkezőleg: az alkalmazott technikának köszönhetően a táblák majdhogynem elvesznek a tájban. Az ismertetők egy igen egyszerű, ám mégis tetszetős megoldással készülnek: fehér színnel nyomott betűket használnak egy átlátszó plexi lemezen. Ezek természetesen nem túl nehezen észrevehetőek, mégis szolidan olvadnak a természetesnek ható biotópba. Információtartalmukat még tovább csökkenti azaz egyébként látogatóbarát megoldás, miszerint négy ― holland, német, angol és francia ― nyelven tájékoztatnak.    

     A „kiegészítő bemutatók” kapcsán a fosszíliamásolatokat érdemes kiemelni, melyek több ponton, elszórtan jelennek meg a különböző sivatagi helyszíneken.

     Tegyünk említést az itt kialakított vendéglátóegységről is: az oázis mellett megpihenhetünk a sivatag témakörébe illő, pueblo-stílusban épült étteremben. Az útvonal logikusan tervezett, hiszen túránk megkezdése után nem sokkal, valamint annak közel befejeztével is erre a pontra vezetnek bennünket a sivatag kanyarulatai.

     S végezetül, a már feltárult bemutatóra vonatkozó tapasztalatainkat összegezve, „oktatáspolitikájuk” tulajdonképpen mintha röviden ezt üzenné számunkra:

 

Kedves Vendégünk. Részletekbe menően máshol is olvashatsz. Itt pedig, engedd át magad a megfigyelés élményének. Mi biztosítjuk hozzá a szükséges ’hátteret’.”

 

 

  

Az ocotillo fajtáblája (balra). A jobboldali felvételen a tilalmakat ismertető kisméretű tábla látható.

 

Fosszíliamásolat, Tyrannosaurus rex (fent), megkövesedett fatörzsek (balra lent), koponya, villásszarvú antilop, Antilocapra americana (jobbra lent)

 

  

                             

Bányaalagút és fosszíliamásolat a sziklafalon

 

Pueblo-stílusban épült étterem 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Burgers’ Zoo (Natürlich in Arnheim), Guide

 

 

 

Vendégkönyv